Tisztelt Dzsen!

Lehet, hogy két darabban küldöm.

Örülök minden jó szónak, mivel barátom aligha akad,  valahogy elkerültek a normális csajok ill. palik, csak azzal a bizonyos kevés tehetséges emberrel tartom fenn a kapcsolatot. A  pszichiátrián (hétfő reggel vissza kell mennem, pedig már egy hónapja bent vagyok) barát-adagokat kap az ember, mint a Harcosok Klubjában a repülőn Edward Norton. Ezért is vagyok olyan kegyvesztett. Anyámék rákényszerítettek, hogy leszokjam a dohányzásból,pedig nem ők teremtik rá a pénzt, a kisnyugíjamból kapom. Irtózom a gondolatától is, hogy dolgozzak. Egyik tényező az emberek, másik a megfelelés, a koncentráció nem tartozik jó tulajdonságaim közé, csak anyámékkal vásárlok. Otthonról magamtól el se merek menni gyalog vagy másképp. Ne haragudj, ha csapongok, hétfőn visszavár a diliház; antipszichotikumot bevenni nem vagyok hajlandó. Mindig úgy intézem, hogy kidobom az ablakon, lehúzom a wc-n, ha lehetséges. Rossz hatással vannak az agyműködésre, és ha oda az író- vagy grafikai készség, akkor mi marad… állítólag az intelligencia hányadost is érinti a gond. Nekem nem okoz gondot, ha szellemet látok, és beszél hozzám, nem félek tőlük. A hangoktól sem, ahogy a vértől sem. Nekem már csak a családom maradt. Mivel aszexuális vagyok, nem tudok kialakítani párkapcsolatot, anyámék el is várják, hogy velük éljek, a továbbiakban is ők osszák a gyógyszereket. Nem hiszem, hogy el mernének engedni egy palival.  Aztán regisztráltam magamon a pszichopátiát. Amikor szóba került a fejemben a gyerekkérdés, akkor jöttem rá. Nem vagdoshatom magam a legutóbbi műanyagkéses akció után, azóta kitaláltam egy jobbat, hogy fájjon, csempébe verem a kezemet. Nem az történt, mint Uma Thurman-nél, csak belilult. Szeretném megint összevagdosni. Hiányzik a vér és a fájdalom. Nem félek a haláltól. Kíváncsi vagy, milyen poszton állok a halállal? Add meg  a mail címed, elküldöm azt a rövidke novellát, egy oldal az egész.

A grafikáim között van Metallicás lekötözött szárnyas szörny, tulajdonképp az egy felnagyítás, büszke vagyok rá, van tornacipő, két bringa kroki (5 perces munka), a paraszt, arra vagyok a legbüszkébb, szakasztott az eredeti.  Rajzoltam növényt is, kis kitalált fogas élőlényeket is.

Az a gond, hogy a pszichonéni nem csak rajzokat kapott, hanem egy szöveget is, amely erősen szuicid színezetű. Még nem olvasta el, különben nem engedett volna haza. Most súlyosnak ítélnek meg. A késes balhé után bekerültem pár napra a szigorítottba, sok pelenkás néni, lekötözöttek. Úgy szeretném felvágni magam.

A mifajtánk halálraítélt. Nem lesz normális párkapcsolat, egyedüli társunk az önnön kreálta alkotmányunk.  Nehéz nemet mondani egy húsos falcolásnak, mint dohányosnak egy szálról, ha kínálják. Legutóbb 2 napja kitörni készült egy dühroham, kaptam rá zsebből egy frontint.

Nekem már végem, 2 novellámat megjelentetik, ez bővel elég nekem. Meg a tudat, hogy megálltam a helyem egy egyetemen négy évig minimál tanulással. Erre büszke vagyok, meg arra pár novellára és rajzra; de itt bezárul a Parnasszus kapuja.

Ha tudsz, nyomakodj befelé, mert sereglik a posztmodern sallang.

Minden jókat, szép napokat. Nézd meg Az Órák-at meg az Észvesztőt. Edraan