Bizakodás.

Téma címkék: Hepatitis  

Egy város kórházában dolgoztam már 23 éve amikor egy rutin vérvizsgálat kapcsán kiderült, hogy Hepatits C vírus van a véremben. Nővérként, gyermekosztályon bármikor előfordulhatott a fertőzőzdés. Mikor kiderült a baj, 2005-ben  Interferon kezeléseket kaptam 1 éven át. Mellékhatásai nem igen voltak. Hetente 1 injekció a combomba. Néha 40 fokos lázam lett,később elkezdett hullani a hajam, lefogytam 15 kg-ot (aminek még örültem is). Ez tartott 1 évig.

A kezelés nem volt hatásos. Majd 1 év szünet következett. 3. évben ismét elkezdtük a kezelés másfajta injekcióva, tablettával kombináltan. Szédülések, izületi fájdalmak-ezek duzzanatai jelentkeztek. De gyógyulni nehezen akart a szervezetem. Másfél évi kezelés ismét nem hozott eredményt. A májam egészsége, "csak" hordozó vagyok. Hosszú szünet után most újból lehetőség lenne a kezelésre, de már nem tudom vállaljam-e. - Közben az ápolónői munkám ott kellett hagynom.- Már 3 éve munkanélküli vagyok. Azóta Pszichiáterhez is járok.

Próbáltam leszázalékoltatni magam, de persze nem sikerült. Azt mondták a bizottságban, hogy: egy egészségügyi dolgozónak mindenre fel kell készülnie.  Kérdem én: Erre hogy is lehetne??? Jelenleg jól vagyok, néha fájnak az izületeim, szédülök, de azért tartom magam és örülük, hogy nem vagyok betegebb. Az új kezelés megint bizakodásra ad okot. A családom szerint meg kell próbálni. Hát nem  tudom. Úgy szól a mondás :" Ember küzdj és bízva bízzál".

Meglátjuk.

2010.07.26 15:57 | hm1962
ekaland
 
2011.03.29 17:01

Szia. Én frissen diagnosztizált hepa c-s vagyok. Segítséget kérnék tőled. Ez annyiban jelentkezne, hogy tapasztalataidat megosztanád-e velem, vagy véleményedet. Semmit sem tudok az egészről, s most fogtam netes nyomozásba. De egyre rosszabbul viselem...

köszönettel

 

ekaland@freemail.hu

klmáan
 
2010.07.26 19:03

Üdv hm1962!

Szeretettel köszöntünk a klubban! Nem könnyü a 3. kezelés kapcsán dönteni, amikor tudott, hogy egyre kisebb a gyógyulás esélye a többedik kezelés esetén. A kisebb, viszont nem 0! Itt van a bizodalomra az ok, hogy miért ne kerülnél be abba a 30-40%-ba, amit még a többediknél is igérnek! A mellékhatások meg mindig változnak az adott interferon fajta szerint, tehát előre nem lehet tudni, hogy az új kezelés miként hat? S abba lehet hagyni, ha nagyon nem bírod! A sok tapasztalat szerint, annak nem sok "teteje" van, hogy maradandó mellékhatások beszerzése árán menjen ki a virus, esetleg csak ídőlegesen, de az meg végképpen nem kívánatos, hogy tönkre is menjen bele az ember, meg a virus is megmaradjon. Ez a dilemmája sok Sorstársnak, akik itt jelezték hasonló gondjukat az utóbbi hetekben. Tehát, tényleg figyelni kell, meg védeni a saját érdekeinket, hogy a végén jól jöjjünk ki ebből az egészből!

Csodálkozom, hogy nem százalékoltak le! Megfellebezted? Voltál 2. esetleg 3. fokon?

Na! Kiváncsiak vagyunk miként döntesz, és elkezded-e?

Minden jót Neked:Klmáan

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Lépjen be

Legfrissebb történetek

Legfrissebb hozzászólások