Cukorbetegség

Téma címkék:
2007.09.28. 13:24

1988 karácsonyán tapasztaltam először furcsa tüneteket magamon. Fáradékony voltam, sok folyadékot ittam, a fejem is sokat fájt. Egy hónap alatt kb. 10-15 kg súlyt veszítettem.

Több vizsgálat után a vércukor szintemet is megvizsgálták, ekkor derült ki, hogy itt van a probléma. Az első vércukormérés során 17 volt a vércukor szintem. Ekkor Pécsre, a Gyermek Klinikára kerültem, ahol 18 évig rendszeresen kezeltek.

Cukorbetegségem tényleges megállapítása 1989 februárjában történt. Kezelőorvosaim kezdettől fogva barátságosak és segítőkészek voltak. Minden szükséges információt és kezelési lehetőséget biztosítottak számomra. A diagnózis feltárásáig sokszor vettek tőlem vért és különféle paramétereket vizsgáltak. Miután kiderült a cukorbetegségem, három hónaponként jártam felülvizsgálatra, évente egyszer pedig néhány napos bent tartózkodás alatt vizsgáltak. Ezen vizsgálati alkalmak során szemem, vesém pillanatnyi állapotát nézték. A vizsgálatok során nem volt semmiféle bizalmatlanság a vizsgálatot végző szakemberek irányába. Mindig mindent előre tudtam; még azt is, hogy mikor, hová visznek, mi fog velem történni.

Mindig kaptam biztatásokat az orvosoktól. Fontos, hogy mindig az igazat mondták, sosem hitegettek.

Először a háziorvos kapta meg leleteimet, ő rögtön látta, hogy probléma van a vércukrommal. Majd a klinika orvosai állapították meg állapotom véglegességét. Ők szembesítettek ténylegesen a betegségemmel kapcsolatban.

Amikor szembesítettek diagnózisommal, az kissé váratlanul ért. Bár a tünetekből és az előzetes vizsgálatokból már valamelyest számítottam erre a diagnózisra.

Eleinte nehezen éltem meg, hogy ezzel a betegséggel kell együtt élnem. Fokozatosan sikerült hozzászokni a gondolathoz.

A család sokat segített abban, hogy a kezdeti traumákon átjussak. Az orvosok is igen segítőkészek voltak. A klinikán eltöltött két hét után fokozatosan szoktam hozzá a diéta megtartásához. Mivel még gyerek voltam, anyukám állította össze az étrendemet. Diagnosztizálás után rögtön inzulin-kezelésre szorultam injekció formájában. Ennek beadását is édesanyám végezte éveken keresztül. Összességében jónéhány év telt el ahhoz, hogy életemet teljesen hozzáigazítsam betegségemhez.

A kontrolok során mindig segítettek abban, hogy életmódomat fokozatosan hozzáalakítsam a betegségemhez.

Az inzulin-kezelés manapság egyre egyszerűbbé, hatékonyabbá válik. Remélem, egyszer majd a cukorbetegségnek is meg lesz az ellenszere.

Betegségem során találkoztam és megismerkedtem más cukorbetegekkel, de egyikükkel sem tartottam folyamatos kapcsolatot. Nem láttam szükségét annak sem, hogy egyesületekkel, szervezetekkel kapcsolatot vegyek fel.
Y

#6 vighkata hozzászólása: 2009.03.22. 20:55

Sziasztok!

Ma csatlakoztam hozzátok. 15 éve, 32 éves koromban lettem diabos, 4 éve inzulinpumát használok. Szövődményem nincs, és szeretném is elkerülni.

Üdv: Kata

#5 kriszti1970au hozzászólása: 2009.02.26. 11:42

szia inzulinos cukorbeteg vagyok a fiammal együtt. én 23 éve. a fiam 6 éve. sajnos nekem állandoan ingadózik a cukor. megtámadta a szememet, és a vesémet is. a vesémet oly mértékben hogy 2007 májusa ota dializisre kell járnom.. pedig még csak 38 éves vagyok. sokszor megfigyeltem hogy ha egy nap magasabb a keleténél a cukor akkor az pár napig magas lesz ha eszek ha nem. az idő járás is befolyásolja, na meg az idegeskedés is. minden beteg társnak kivánok sok kitartást. krisz

#4 Kiska hozzászólása: 2008.05.31. 14:44

Szia! Inzulinos cukorbeteg vagyok én is, de – ha a történetem elolvasod, láthatod, – a legkisebb bajom a diabetes mellitus. Ebből igazán a következményeket érzem, a diétát, a szurkálást, a vércukorszint kiszámíthatatlanságát, amit magad is tapasztaltál, már alig érzem Ó, ha csak ez volna! Egyik orvosom szerint az időjárás is befolyásolja a vércukor szintet, de az is, ha az embernek székrekedése vagy hamenése van.Van egy-két olyan gyógynövény alapu szer, ami segít egy kicsit a kiegyensúlyozásban. Az egyik ilyen a”Cukorkontroll” kapszula, vagy a Walmark gyár Dialevel nevű tablettája (mindkettő rendelhető interneten).Nekem elég kellemetlen a lábamra, egyensúly-érzékemre (és talán az emésztésemre) is ható neuropatia, ami miatt gyógycipőt is kell hordanom és egyre rosszabb a lábam vérkeringése.Ajánlották, szedem is a Bilobil fortet vagy a Wallmark Ginko-prim-jét.Krómot, cinket és szelént feltétlenül érdemes szedni kiegészitésként (kis mennyiségben).A következményekre, a mellékhatásokra nagyon vigyázz,(vese, szem, láb!) alattomosan támadnak, de rendszeres ellenőrzéssel elcsíphetők! Gyakran legyen gyógypedikür,és ha kell diabetes cipő!Üdvözöl öreg sorstársad Kiska

#3 Berci hozzászólása: 2008.03.17. 19:25

Szia loppert2!

Ezért is nevezik inkább diabetes mellitusnak. :)

És hogy problémád kapcsán okoskodjon helyettem az American Diabetes Association:

“Ha egy kis gyümölcsöt eszel magas zsírtartalmú étkezés után vagy ha gyömölcslevet iszol éhgyomorra, a vércukorszinted akkor is számtalan tényezőtől függ. Az evés közbeni vércukorszintedtől, a gyümölcs milyenségétől, a gyógyszereidtől, stb.”

#2 loppert2 hozzászólása: 2008.03.17. 07:30

Szerintem a cukorbetegség elnevezés félrevezető. Engem pl. cukorbetegnek (2-es típusú) nyilvánítottak, holott a zsíros felvágott (pl. 10 deka kenőmájas) sokkal jobban felviszi a másnap reggeli vércukor-szintemet, mint egy fél kiló sárgabarackot.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close