Tüdőgyulladás szoptatás alatt

2008.04.15. 13:45

A történetem már több mint egy hónapja kezdődött, azzal, hogy elkezdtem köhögni. Jó, ilyet csináltam már máskor is, nem vág földhöz, majd kigyógyulok belőle. De nem, a második héten már zavart. Szoptatok, ezért háziszerekhez folyamodtam: méz, forró hársfa tea, 1000 mg-s C vitamin. A tünetek rosszabbodtak. Irány a háziorvos.

1. felvonás: előadom panaszomat, és a “nehezítést”, miszerint szoptatok. Fél óra tanakodás után Amoxicilinről (szoptató anyák gondos előny/hátrány mérlegelés után szedhetik) és mixtura pectoralisról szóló recepttel távozom. Meg a kéréssel, hogy ha nem jól vagyok, menjek vissza 5 nap múlva. Tünetek rosszabbodtak.

2. felvonás: akkor valami erősebbet. Cifran. Ezt már TILOS szoptatás mellett szedni, de szedjem. Jópofa mellékhatásai vannak, hallucinálni pl. kifejezetten szerettem volna, de nem, csak a baba álmodott tőle rémeket. A levél elfogyása után visszamegyek, már a mellkasom is fáj levegővételkor.

3. felvonás: tüdőgondozó. Hosszas huzavona után – amikor mentem, nem rendelt a körzetem, a babát nincs kire hagyni, viszont időközben ő is megfázott, minimálisra szeretném csökkenteni az “utaztatását” illetve a várakozási időt – rendkívül segítőkész betegfelvételisek megtalálták a megoldást, és időpontot kapok aznapra, ráadásul elsőt. Röntgen, ami azért szintén nem egy előnyös dolog szoptatáskor, de ha muszáj, akkor muszáj. Vérvizsgálat, légzésanalízis, orvosi kikérdezés, meghallgatás. Ez biza tüdőgyulladás. Nehezítésemet ő is tudomásul veszi, ezzel együtt Klacid Uno-t és Pulmicort inhalátort kapok. A hét szem bogyó elfogyasztása után menjek vissza.

4. felvonás: visszamentem. A “foltom” visszahúzódott kisebbre, idő kell, míg eltűnik. Az inhalálót fogyasztgassam csak tovább a köhögés megszűnéséig, nem kell visszamenni (hacsak nem vagyok rosszabbul)

5. felvonás: itt tartunk most. Vannak napok, amikor erőteljes a köhögés (más napokon abszolút nincs) a nagyon mély lélegzet “vége” fáj, illetve az oldalam. Nem szeretném hipochonder benyomását sem kelteni, viszont elbagatellizálni se lenne jó a dolgokat (elsősorban a baba miatt nem jönne jól egy jó kis szövődmény).

update:

6. felvonás, 2008.04.26. Pár napja az egész teljesen figyelmeztetés nélkül, spontán megszűnt. Újra tudok normális sebességgel menni, egy hónap kihagyás után újra voltam úszni, minden rendben van. Most már ezt is tudom. :-)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close