Üdv minden sorstársnak!
Gondoltam leirom én is a történetemet. 2 éve nyáron a munkahelyemen miközben éppen egy áruhitelet irtam, azt hittem infarktusom lett. Gondoltam is magamban itt a vég 28 évesen itt halok meg. Kirohantam a mosdóba otthagyva az ügyfelet, és nem tudtam mit tegyek. Körübelül 5 perc alatt elmúlt a dolog. Eltelt 3 hét és már el is feledkeztem róla amikor eljött a pokol az életemben ami azóta is tart..
Fürödni mentünk a barátaimmal és a barátnőmmel, iszonyat meleg volt és mindenki azt hangoztatta hogy vigyázni a napon, mert sokan rosszul lettek a melegben. Nekem sem kelltt több egész útón az volt a fejemben , hogy tutira rosszul leszek.És bejött.. A többiek fürödtek én meg az árnyékban ültem, ömlött rólam a veriték, nagyon rossz érzések törtek rám. Haza is vitettem magam, gondoltam lefekszem és majd kialszom a “bajomat”. Ez nem jött be aludtam vagy 2 órát és mikor felébredtem, csurom viz volt az ágy , és patakokban ömlött rólam az izzadtság. Kimentem letusolni és amint végeztem, elkezdett zsibbadni a mellkasom, nem kaptam levegőt, a szivem ki akart ugrani a helyéről. Nagyon megijedtem, egyből ügyelet ahol ráraktak egy EKG gépre és azt mondták semmit nem látnak, csak pánikrohamom volt. Ez a csak szó teljesen jól hangzott akkor.. Mivel egy nyugtató után jól voltam.
És másnaptól elkezdődött a rémálom. Átéltem mindent a két év alatt. Volt végtagzsibbadás, gombóc a torokban, szédülés, szapora szivverés. Kb fél évig birtam aztán jött a dilidoki.
Aki Paroxatot irt fel , amitől jobban lettem, és vagy 8 hónapig szedtem. Közben megtanitott a légzéstechnikára, elkezdtem az agykontrollt, és elég jól voltam. 8 hónap után azt mondta rendbe jöttem. Elmentem a barátaimmal nyaralni, és 10 napig semmi pánik. Enyém volt a világ!! 
Amikor hazajöttem elkezdödött megint az egész elölről, és azóta is tart. Nem fogok életem végéig gyógyszert szedni, mert az nem lehet megoldás. Szerencsémre a munkámat el tudom végezni, bár ott sokat vagyok rosszul, illetve már más tünetek is vannak, de megpróbálom kezelni őket. Van amikor tényleg rendben vagyok és olyankor azt mondogatom hogy most végre vége. De persze aztán jön megint elölről.
Jó lenne valami olyan módszer amivel nem a gyógyszereket tömik belém, de már orvoshoz sincs kedvem elmenni. Azt viszont elhatároztam hogy nem engedem hogy a betegségem akadályozzon az életben, és ha rosszul vagyok akkor is megyek és csinálom a dolgom. Itt tartok most, és nem tudom van e kiút vagy igy kell leélnem az életem.. Nem valami fényes kilátás az utóbbi.
Jó lenne ha a leirásommal elmúlna de persze ez egy szép álom. Egyet tudok tanácsolni mindenkinek soha ne adja fel, és ne engedjük hogy ez a betegség irányitson minket.
Ha sokat irtam elnézést, de igy kerek a történetem.
Kitartást minden sorstársamnak, és hátha együtt okosabbak leszünk és egy picit tudunk segiteni egymásnak.
szomorú történet egy Édesanyáról:
Nem tudom hol kezdjem,.küzködöm a könnyeimmel és a dühömmel..
Akiről irok alig töltötte be a 32. életévét A mindennapok ugyanúgy kezdődtek számára, a megszokott rutinokkal.
Valószínűleg azon a napon is gondosan kiválasztotta ,hogy melyik ruhába menjen dolgozni, talán ki is sminkelte magát és igy vitte 3 éves kisfiát az óvodába.
Ahogy ismertem a párját ,meg azt hogy menniyre szeretik egymást , valószínű mielőtt kilépett volna az ajtón még megpuszilták egymást és talán megbeszélték, hogy mi lesz este ha majd hazaérnek. Talán mondott egy “szeretlek drágám !”-és futva távozozott.
Az utcán összefutva párom felől érdeklődött, aki épp egy sziv katéterezésre feküdt be a Pécsi Szivcentrumba. Önmagát nem meghazudtoló derűs, vidám, ugyis mondhatnám kicsit kajla stilusba vigasztalt, próbált belélem lelket önteni „ ne félj ez rutin feladat, hisz már a portások csinálják- nem lesz semmi baj”
A b…i buszpályaudvaron szállt le,mint mindig , és valószínű hogy a munkatársai, már vártak rá, akikkel útközben megbeszélték a pont aktuális trendet,az aznapi feladatokat ..és nevetgéltek.Nem foglalkoztak az az napi előre bejelentett APEH ellenőrzéssel , csak éltek..és élvezték a napot. Bizonyára mindnyájan arra gondoltak, hogy semmi rossz nem történhet ezen a verőfényes szép napon.
De azt Ő sem gondolta volna, hogy pont azon napon amikor talán a legszebb jövőjét tervezi egy férfi úgy kel fel hogy vele semmi rossz nem történhet.
De a férfi felelőtlen volt és önző ,mert csak magára gondolt… ittasan de volán mögé ült beindította az autót és elindult a faluba.
Nem tudom milyen mesze juthatott…az egész talán csak egy pillanat volt,de ez az önző férfi felhajtott a járdára és elütötte ezt a 32 éves anyát ..Aki semmit nem tett még az nap,aki csak tervezte a jövőjét és ki tudja mire gondolt épp akkor, tán kisfiára aki az első napot töltötte az óvodába.
A szörnyű baleset után majd egy hónapig feküdt a X…-i kórház intenzív osztályán súlyos sérülésekkel..A párja és kisfia mindennap velem együtt megtette az utat ,hogyha többet nem is de legalább 20 percet mellette lehessünk
Majd egy hónap után jött egy kis fellélegzés,mert kikerült az intenzivről..igaz csak kicsit jobb helyre a traumatológiára. Akkor elmesélte mi történt és hogy nem tudni lesz-e maradandó károsodás..de van remény mert „ A remény hal meg utoljára” és a csalánba nem üt a mennykő – viccelődött még akkor is.
Sajnos két hétig türte az erős fájdalmakat és feladta..A szervezete nem bírta tovább..Itthagyott mindent és mindekit.a párját, a kisfiát , a testvérét, a barátait..és az álmait..
Ennek már 15 éve , de el akartam mondani a történetét..nem is tudom miért..Talán azért mert mint legkedvesebb unokahugom halálát a mai napig nem tudtam igazán feldolgozni és ,hogy
2
miért tűnik az élet néha olyan igazságtalannak?..Miért pont Ő??..Annyi kérdés..Sajnos nem segíthetek ..se rajta, se azokon - párján, 18 éves „kis” fián – akik itt maradtunk nélküle..
Őt már semmi se pótolhatja,se a mosolyát, se a kedvességét.. se szeretetét
Rá emlékezem ma.is és még nagyon sokáig .Kérem a jóistent adjon enyhítést a fájdalmunkra, ami örökké a szivűnk mélyén meg marad.
„ Szivünkben minden él tovább
Titokban igy vigyáz Ő ránk
nem látja senki, nem érti más….”
köszi a biztatást hasonló akaraterőt neked is!! máris jobb igy , mert akivel eddig beszéltem az nem tudott érdemlegeset mondani, mivel nem tudja miről beszélek. viszont itt nem kell elmagyarázni , azt az érzést ,amire nem is nagyon vannak szavak.szóval igy lehet még egyszerübb ha beszélünk róla.
El fog múlni!! Idő kell, türelem, és kitartás. Én is igy fogom fel mint te! Próbálom legyözni, mert többre tartom magam és erösebbnek, mint hogy egy ilyen dolog felülkerekedjen rajtam. Én most voltam orvosnál elöször és sokat segitett. De szerintem ez is személyiségfüggö. Nekem jó volt.
Kivánok szép, nyugalmas hetet, hétvégét!