<!– /* Font Definitions */ @font-face {font-family:”Cambria Math”; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:1; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:0 0 0 0 0 0;} @font-face {font-family:Calibri; panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1073750139 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:””; margin-top:0cm; margin-right:0cm; margin-bottom:10.0pt; margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:”Calibri”,”sans-serif”; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:”Times New Roman”; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} p {mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:”Times New Roman”,”serif”; mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:”Times New Roman”; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoPapDefault {mso-style-type:export-only; margin-bottom:10.0pt; line-height:115%;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} –>

szomorú történet egy Édesanyáról:

Nem tudom hol kezdjem,.küzködöm a könnyeimmel és a dühömmel..

Akiről irok alig töltötte be a 32. életévét  A mindennapok ugyanúgy kezdődtek számára, a megszokott rutinokkal.

Valószínűleg azon a napon  is gondosan kiválasztotta ,hogy melyik ruhába menjen dolgozni, talán ki is sminkelte magát és igy vitte 3 éves kisfiát az óvodába.

Ahogy ismertem a párját ,meg azt hogy menniyre szeretik egymást , valószínű  mielőtt kilépett volna az ajtón még megpuszilták egymást és talán megbeszélték, hogy mi lesz este ha majd hazaérnek. Talán mondott egy “szeretlek drágám !”-és futva távozozott.

Az utcán összefutva párom felől érdeklődött, aki épp egy sziv katéterezésre feküdt be a Pécsi Szivcentrumba.  Önmagát nem meghazudtoló derűs, vidám, ugyis mondhatnám kicsit kajla stilusba vigasztalt, próbált belélem lelket önteni „ ne félj ez rutin feladat, hisz már a portások csinálják- nem lesz semmi baj”

A b…i buszpályaudvaron szállt le,mint mindig , és valószínű hogy a munkatársai, már vártak rá, akikkel  útközben megbeszélték a pont aktuális trendet,az aznapi feladatokat ..és nevetgéltek.Nem foglalkoztak az az napi előre bejelentett APEH ellenőrzéssel , csak éltek..és élvezték  a napot. Bizonyára mindnyájan arra gondoltak, hogy semmi rossz nem történhet ezen a verőfényes szép napon.

De azt Ő sem  gondolta  volna, hogy pont azon napon amikor  talán a legszebb jövőjét tervezi egy férfi úgy kel fel hogy vele semmi rossz nem történhet.

De  a férfi felelőtlen volt és önző ,mert csak magára gondolt… ittasan de volán mögé ült beindította az autót és elindult a faluba.

Nem tudom milyen mesze juthatott…az egész talán csak egy pillanat volt,de ez az önző férfi felhajtott a járdára és elütötte ezt a 32  éves anyát ..Aki semmit nem tett még az nap,aki csak tervezte a jövőjét és ki tudja mire gondolt épp akkor, tán kisfiára aki az első napot töltötte az óvodába.

A szörnyű baleset után  majd egy hónapig feküdt a X…-i   kórház intenzív osztályán súlyos sérülésekkel..A párja és kisfia  mindennap velem együtt megtette  az utat ,hogyha többet nem is de legalább 20 percet  mellette  lehessünk

Majd egy hónap után jött egy kis fellélegzés,mert  kikerült az intenzivről..igaz csak kicsit jobb helyre a traumatológiára. Akkor elmesélte mi történt és hogy nem tudni lesz-e maradandó károsodás..de van remény mert  „ A remény hal meg utoljára” és a csalánba nem üt a mennykő – viccelődött még akkor is.

Sajnos két  hétig türte az erős fájdalmakat és  feladta..A szervezete nem bírta tovább..Itthagyott mindent és mindekit.a párját, a kisfiát , a testvérét, a barátait..és az álmait..

Ennek már 15 éve , de el akartam mondani  a történetét..nem is tudom miért..Talán azért mert mint legkedvesebb unokahugom halálát a mai napig nem tudtam igazán feldolgozni és ,hogy

2

miért tűnik az élet néha olyan igazságtalannak?..Miért pont Ő??..Annyi kérdés..Sajnos  nem segíthetek ..se rajta,  se azokon  - párján, 18 éves „kis” fián – akik itt maradtunk  nélküle..

Őt már semmi se pótolhatja,se a mosolyát,  se a kedvességét.. se szeretetét

Rá emlékezem ma.is és még nagyon sokáig .Kérem a  jóistent adjon enyhítést a fájdalmunkra, ami örökké a szivűnk mélyén meg  marad.

„ Szivünkben minden él tovább

Titokban igy vigyáz Ő  ránk

nem látja senki, nem érti más….”