Menier szindroma

2009.09.23. 11:57

Sorstársaimhoz  hasonló a  történetem, ami természetes, hiszen kb. azonos betegségről van szó, de én a gyogyulás  lehetőságáben azért hiszek, mert   8 éve volt az utolsó rohamom. Szerencsére  ez a tipikus  roham esetemben csak négyszer fordult elő, és mind a négyszer  valami igen erős , és akkor történt idegfeszültség  előzte meg. Jelesül: az első egy tantestületben-ahol igazgató voltam- felügyeleti záróértekezleten ültünk, négy hete folyt az iskolában  egy tanfelügyeleti vizsgálodás, ami egy természetes velejárója  az iskolai életnek, csakhogy erős idegfeszültséggel jár, négy hét állandó  feszitett légkör, és végül a záróértekezleten egy pech: a portás belépett, és közölte, hogy eltünt egy tanuló irhabundája a ruhatárból, a szülő ordit. Abban a pillanatban az történt, amit valamennyi  hozzászoló átélt: szörnyű , forgó szédülés- mintha a falak zuhanának rá az emberre, hányás, szinte  a megsemmisüléstől való félelem.

Háromszor jelentkezett  évek alatt  ez a rosszullét, minden alkalommal- más-más, de hirtelen bekövetkezett  idegfeszültség okán. Hasonlóan társaimhoz:korházi rendelőkben  kiváltott szédülés vizsgálat, majd azonnal elrendelt tiz értágitó infuzió, amit azóta is , tehát nyolc éve  minden évben ismétlek. Egyértelmüvé tették számomra, hogy a betegség tünetei ijesztőbbek, mint a tényleges betegés sulyossága, vagyis a hirtelen feszültség megfesziti az izmokat, és az egyensulyközpont átmeneti oxigén hiány okozza a rosszullétet. Azóta rendszeresen szedem a nootropil nevű értágitót, de a gyógyulásom nem ennek köszönöm.

Hosszu  honapokig, ha éjjel megfordultam, vagy vizszintes helyzetbe feküdtem, jelentkezett  a szédülés/ ha nem is roham/ igy megtanultam fordulni, azóta is  felülök és ugy fordulok a másik oldalamra. A   tünetek végléeges megszüntét nem a gyógyszereknek köszönhetem, hanem az Etka yogának, ahová négy éve hetenként kétszer járok. Kezdetben csak ugy tudtam a gyakorlathoz lefeküdni, ha párnat tettem a fejem alá, ma már ez sem szükséges. A vérkeringés karbantartása a lényeg: az etka yoga alapja a helyes ki és belélegzés elsajátitása, hajlások, fejenálláson kivül minden  gyakorlat ami a fej vérellátását fokozza. Ezenkivül az uszás, és a táplálkozás. Sok zöldség és gyümölcs, kevés zsir és főleg többszörösen telitett, minden ételből a sovány tipus. És hozzáálás: meditálás megtanulása, teljes ellazuló gyakorlatok naponta, és önmagamban mondani: nem szédülök, meggyogyultam stb. Az agyunk irányitja a cselekvésünket. Mindez nem hokusz-pokusz, valóság, csak sok kitartás kell hozzá.

#701 csharles hozzászólása: 2009.09.26. 16:24

Gratulálok! Ez is egy példája annak, hogy a helyes életmód – akár – helyettesítheti a gyógyszereket.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close