Meniere's szindróma leírása

A Meniere betegség rohamokban jelentkező belsőfül-megbetegedés. A rohamok 2-4 órán át tartanak, általában féloldali fülzúgással, füldugulás-érzéssel, hallásromlással, heves forgó szédüléssel, és hányingerrel járnak. Megkülönböztetünk cochlearis formát, melyet elsősorban féloldali halláskárosodás és fülzúgás, illetve vestibularis formát, melyet inkább forsó jellegű szédülés (vertigo) és a fülben jelentkező teltségérzés jellemez, de nincs halláskárosodás. Ismerjük ezen kívül a betegség abortiv formáját, mely néhány roham után megszűnik, és nem marad vissza halláskárosodás, de van akut forma is, mely ismétlődő rohamok után a hallás csaknem teljes kiesését okozza és kifejezett egyensúlyzavarokkal jár. A betegség mintegy 30 %-ban kétoldali. A beteg még a rohammentes periódusban is bizonyos életviteli korlátozásokra kényszerül. Esetleg nem ihat kávét, célszerű, ha nem dohányzik, nagymértékben csökkentenie kell sófogyasztását. Magasban nem dolgozhat, gépkocsit nem minden esetben vezethet. Maga a Meniere betegség nem gyógyítható, de a rohamok megszüntethetők, az életminőség kellő türelemmel jobbá tehető.

Meniere's szindróma tünetei

A betegségre jellemzőek az egyénenként nagyon változó frekvenciával jelentkező rohamok: a roham kezdetén teltségérzés jelentkezik az érintett fülben; heves, percekig, vagy órákig tartó forgó jellegű szédülés; erős, mély hangú fülzúgás; halláscsökkenés; hányinger, hányás, izzadás, collapsus. A rohamok közti időszakokban: a hallás kezdetben teljesen normalizálódhat, a fülzúgás is megszűnik; mérsékelt egyensúlyzavar, bizonytalanság-érzés azonban fennmaradhat; előrehaladott stádiumban a hallás nagymértékben károsodik, teljesen kieshet, a fülzúgás állandósul.

Meniere's szindróma kezelése


Migrén, halláscsökkenés, psziché, Meniére…

2021.02.10. 12:45
emf_88
Sziasztok. A történetem tavaly szeptemberben kezdődött. A bal fülem alapvetően rossz, a jobbal nem volt probléma. Nem érte semmilyen behatás, egyszerűen egyik nap úgy ébredtem fel, hogy kb. ...
Teljes történet »

Meniere’s szindróma – Saccotomia

2019.10.23. 05:46
Téma címkék:
szurika
Sziasztok! Csatlakozom a Meniére betegekhez. Nekem 2010 után állapították meg, hogy ilyen szindrómám van sajnos. Először kezeltek értágítóval, majd amikor nem javult, akkor küldött át az orvosom a ...
Teljes történet »

Sziasztok!

2019.07.22. 15:17
Téma címkék:
2018 október 5-én arra ébredtem, hogy nagyon szédűlök, forog velem az egész szoba és hányingerem van. Sürgősségin kötöttem ki, ahol meniere szindrómára gyanakodtam, Betaserc 24mg gyógyszert kaptam ...
Teljes történet »

Éjszakai szédülés

2019.06.14. 19:02
Sziasztok Azért írom le a történetet, hátha tud valaki segíteni vagy esetleg hasonlò cipőben jár mint én. Külföldön èlek, 39 éves vagyok, kb 2 hònapja arra ébredtem hogy forog az egèsz szoba velem, ...
Teljes történet »

Meniere vagy BPPV ? Orvost keresek

2018.08.11. 15:09
Sziasztok! Először is szeretnék tanácsot kérni,hogy Székesfehérváron van-e olyan orvos,aki ehhez nagyon ért. Először is 2004 óta zúg a jobb l fülem,kivizsgálás aztán ennyi volt,mert minden rendben ...
Teljes történet »

Mal de debarquement szindróma

2018.02.09. 15:39
Negyedik alkalommal van folyamatos szédülésem. Eddig egy hónap alatt mindig elmúlt. Ezalkalommal 7. Hónapot àtléptem. Javult, mondhatni, mostmar csak kicsit érzem, de folyamatosan. Fekve is! Leletek ...
Teljes történet »

Mi lehet velem?

2018.01.14. 20:26
Kedves Fórumozók! Történetem 5 héttel ezelőtt kezdődött a munkahelyemen (edzőterem). Nevetgéltünk a vendégekkel és hirtelen a semmiből rosszul lettem amerre léptem arra húzott a szédülés, hányinger, ...
Teljes történet »

Szédülés minden nap

2016.02.11. 16:16
Az én történetem a következő. 33 éves vagyok és kb 2 hónapja kezdődött, hogy egyik napon a munkahelyemen egész nap szédelegtem. Érdekes érzés volt, de nem foglalkoztam annyira vele. Előtte beteg ...
Teljes történet »

fűl zugás

2015.07.25. 15:01
Téma címkék:
zsol12
nevem rezes zsolt 2 honnappal ezelőtt volt egy zsirmirigy ahomlokomon 24 milim amit sikeresen el távolitottak csak aza problémám hogy azotta fojamatosan zug a fűlem a bal voltam orvosnál magas ...
Teljes történet »

meniere sindroma

2015.07.23. 09:40
Téma címkék:
Sziasztok! Nekem 13 evvel ezelott volt az elso rohamon. Akkor azt hittem meg fogok halni, annyra rossz volt. Kivizsgaltak es az eredmeny meniere sindroma lett. Röviden írok majd erről a betegségről.
Teljes történet »
1 2 3 5

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close