Migrén, halláscsökkenés, psziché, Meniére…

2021.02.10. 12:45

Sziasztok.

A történetem tavaly szeptemberben kezdődött. A bal fülem alapvetően rossz, a jobbal nem volt probléma. Nem érte semmilyen behatás, egyszerűen egyik nap úgy ébredtem fel, hogy kb. semmit nem hallok a jobb fülemre. Bedugulásnak véltem, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ezután két napig nem volt problémám, majd megint így ébredtem, azóta pedig tartós halláscsökkenéssel élek. Vannak némileg jobb napok, de nem számottevőek. Aug. eleje óta nagyon stresszes vagyok, a tavalyi évem emberi kapcsolatokat tekintve borzalmas volt. Ezek, a fülem, és évtizedek görcsei is hozzájárultak ahhoz, hogy szuicid kísérletem volt novemberben. 1,5 hónapot töltöttem a pszichiátrián, amit hasznosnak élek meg. Azóta alváshoz szorongásoldót kell szednem, heti két alkalommal pszichológushoz is járok. Szédüléses, hányingerrel járó migrénem van, elég sűrűn. Egy éve volt hasonló, akkor egy hónap Etopro szedése mellett elmúlt (akkor nem hánytam mellette). Volt próbahallókészülékem, nem vált be, kaptam infúziós kezelést, értágítást, gyógyszeres terápiát, semmi nem használt. Kórházi szakrendésekről magánokhoz járok felváltva, kidobva a pénzem, mert egymáshoz tologatnak vissza. A CT, MR, egyéb vizsgálatok szerint semmi bajom nincs egy min. asszimetrián kívül az agyamban, ők ezzel nem tudnak mit kezdeni. Kínomban fordultam már Dr. Google-höz, hátha jutok valamire, de már semmiben sem vagyok biztos… Egyszerűen fogalmam sincs, kihez kérjek időpontot, és hova, aki nem sz*rja keresztbe a tüneteim. Szeretnék dolgozni magamon, hogy helyrerázódjak, fejben, de ezt nagyon megnehezíti, hogy egészségügyileg sem vagyok jól. Szóval aki volt esetleg hasonló helyzetben, vagy van bármilyen tanácsa, ajánlata, azt nagyon megköszönném.

EN-ek
#29557 EN-ek hozzászólása: 2021.02.18. 05:30

Am nyugi, OKOZHASSA! (a qrva sokk stressz ésa zideg) demég mennyire… ;)

elzablues
#29559 elzablues hozzászólása: 2021.02.18. 14:00

Igen, tkp. elég lett volna max. az utolsó mondatod, ami kapcsolódik is a témához (bár részedről egy opció leírása/tényközlés, nem tanács, ami megfogadható lenne), a többit feleslegesnek látom, hogy leírtad, de legalább röhög egyet esetleg, aki olvassa.
Szép napot! ;)

#29552 Hasaspasas hozzászólása: 2021.02.17. 04:32

A 2020-as év milliók életét tette tönkre és nem csak anyagilag, hanem lelkileg, pszichésen is – ezzel sajnos én is így vagyok és a lakosság többsége is így lehet. A fül problémája viszont szerintem nem függ össze a lelki, vagy pszichoszomatikus tünetekkel, ezt fül-orr-gégészeten kellene tisztázni – ha egyáltalán tudják a világjárvány idején fogadni. Jobbulást kívánok!

elzablues
#29556 elzablues hozzászólása: 2021.02.17. 11:29

Jártam nem egy fül-orr-gégésznél, magánpraxisban és SZTK alapon is, audiológián, neurológián. Egyik tologat a másikhoz, a fő megállapítás szerint idegi alapú halláscsökkenésem van. Dr. Szirmai Ágneshez van jelenleg időpontom, de csak márciusra, remélhetőleg vele előrébb tudok jutni.
Köszönöm a választ és a jókívánságot is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close