Mi van velem?

Téma címkék:
2010.02.21. 02:00

Én egy 19 éves (gyerek vagyok ) még.

A történet azzal kezdődött ,hogy egy csomót éreztem a bal combomba, ami elég sok kivizsgálással és idegeskedéssel jár. Persze a barátaimnak is az értelmi szintje se haladja meg az átlagot. Ezért velük nem lehet megosztani úgy igazán semmit.

Budapesten a Fradiba futsalozom. Amikor mondta az orvos, hogy műteni kell a combomat azóta végig izgultam 3 hónapot szinte. December 7 -én műtöttek jött, egy nővér beadott egy inyekciót amitől elálmosodtam. Délbe arra keltem, hogy föltépi az ajtót egy csávó…… Igen ő tolt be a műtőbe.

Kéredzte izgulok. Mondom neki jó hogy. Erre ő: azt válaszolja, hogy én is izgulnék, mert ez az első műtétje a doktornőnek. Annyira beparáztam, hogy az nem igaz. A műtét alatt 180 as volt a vérnyomásom. Fölébredtem és még rám is ilyesztettek, hogy nincs -e baj a szívemmel meg ilyenek. 3 napot tőltöttem a kórházba. Semmit nem aludtam. Hazaengedtek, remegtem egyszerűen otthon se bírtam aludni. Idegesítő volt minden, a Nővérem köhögött—-> mondom ne köhögjé. A puszta jelenléte a családomnak idegesített.

Utána mintha jobb lett volna, de szúrt a melkasom és úgy éreztem hogy izgulok, de folyamatossan remegtem. Aztán szinte mindennap idegesítő volt valami. December 24-én úgy nézett ki, hogy meggyógyult a lábam. Mehetek focizni végre Karácsony kupa van.
25-én begyulladt az egész bal combom, főlvágták újra. (Azt mondta a doki, hogy  a nyirok utak nem nőtek még össze.)
27 -én lementem bicegve sétálni a haverokkal és egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy kezdek rosszúl lenni, alig kapok levegőt, mintha elájulnék, de mégse. Meghalnék, de mégse. Leültem az utca közepére levetköztem a  minuszba egy szál polóra. 5 perc utána jól lettem.

Másnap mentem dokihoz. Ekg,Megvizsgált a sportorvos. Eredmény nincs semmi bajom. Nem mertem nekik elmondani, de tudtam h valami van. Január 6-án megjött az onkológiai eremény  B sejtes Non Hodskin limfóma. Hazamnetem megnéztem (A jó izlés határain belűl nem tudtam nyilatkozni erről a betegségről). Amikor rámnézett az orvos tudtam, hogy valami nincs  rendbe, a szívem a torkomba dobogott. Ezekután Hematológus. Nyaki,mellkas,Hasi ct követte (Nem találtak semmit). Elküldtek minket Budapestre a Semelweis Egyetem Hematológus Tanáráhóz. Vért vettek,Csontvelőt,Pet -ct, nem találtak semmit.

Eközbe aludni  akkor bírtam ha anyu fölébredt, akkor éreztem magam biztonságba, és persze izgulás minden áldott nap, remegés mellkasom fáj. (magamba beszélek, hogy mi van velem? A szívemnek nincs semmi baja, mondta a doki, a lábam közbe, meggyógyult tudok focizni is. Kaptam új cipöt  sztár leszek.)

A professzor 1 hónapra fog adni 1 kemoterápiát amit részletessen még nem tudok. Nekem ez jött le: levágatom rövidre a hajam, lassan újra kinő, közbe focizhatok és meggyógyulók. Egy elég hosszú nap volt. 48 órája nem aludtam egszerűen nem bírtam.  Reggel 5 kor vonat  írány pest ->Kolesz ,kaja,pláza  gyaloglás

Doki ,még mindig csak beszélget velem  6 óra várakoztatás után. Az edzésre nem értem oda.  A vonaton annyian voltak, hogy végig áltam a 1.5 órás utat. Este 7:30, otthon kaja. Mondom magamnak pesten nem tudtam edzeni, edzek itthon  8 kor kezdödik, király lessz. Oda érek a bemelegítésnél már azon izgultam, hogy remélem jó leszek, jól csinálom, nem rontom el és nem leszek remélem rosszul, de mivan ha rosszul leszek, mert éreztem a kezdödő hülye érzést. Bemelegítés vége játszunk, 5 perc után csere, a Torkomba dobog, oda tettem a melkasomra a kezem kb 600 al vert a szívem. Edzőnek gyors hazugság, fáj a combom.

Ki a levegőre  (magamba mivan velem? Aztán mindjártá meghalok, focizzak, nem focizok többet, de de válogatott akarsz lenni, de miért vagyok mindig rosszul?) láttam, hogy jőn egy csaj leszólítottam rendessen. Mondtam neki beszélj hozzám, mondtam neki mi van velem, 8 perc után lenyugodtam. Utána vissza , edzőnek: rosszul vagyok, megyek haza. Nem hazamentem hanem elszívtam kb 6 szál cigit, lenyugodtam nagyjából. Elmentem ügyeletre és elmondtam mindent, hogy mi van.

A szívemnek  megint semmi baja, se a vérnyomásomnak se semminek. Nem bírtam megmaradni egy helybe. Adtak nyugtatót és beszélgettek velem. Elmondták ha kezdek rosszul lenni, hogy lélegezzek, meg ilyesmi. Aztán –> Pánikbetegség ide jutottam?

Nem beszélve arról, hogy fáj a mellkasom még mindig, hol a bal része, hol a jobb, néha remegek, izgulok, csak egyszerűen rám tör. De nem érti meg senki, hogy mivan velem csak én. Elegemvan már  az egészből  az összes betegségből. Már megfigyelhetően, helyesen sem bírok írni.

Én tudom, hogy meg gyógyulok és a tv be fognak nézni ahogy focizok. Csak elötte, kérem segísen valaki……

Előre is köszönöm a választ.

üdv :Krisztián

#1258 rabbi hozzászólása: 2010.02.23. 16:03

Szia Krisztian!Talan te irtad gyogyulasi torteneted,amirol szivesen olvasnek tobbet is.Nem gondolom,hogy a panikbetegsegtol csupan gyogyszerekkel meg lehet gyogyulni,de nem vagyok zseni,hogy mindent kitalaljak.A cigitol valo lenyugvas tulajdonkeppen egy onbecsapassal tortenik,mivel az semmilyen nyugtato hatasu drogot nem tartalmaz.Azok a dohanyosok,akik rendszeresen szivnak,a szervezetuk rendszeresen termel ellenanyagokat a cigi mereganyagai semlegesitesere.A szenvedelyes dohanyos szervezete akkor is termeli azt,ha nincs cigije az illetonek,de a mereghiany(droghiany)idegesseget valt ki,melyet csak a szukseges drog(cigi)megkapasa old fel.A leszokas folyamataban 5 napig van ez a hiany a szervezetben.Viszont akkorra beirodott a tudatalattiba,hogy a cigi mindig megnyugtatott.Ezt a karos szokast leg hatekonyabb egy masik-mar nem karos -szokassal lehet kiutni.(Ragogumi,jatek egy szal fogpiszkaloval,cukorka,stb.)Sosem leszel valogatottsagra melto,ha cigizel,mert energiaidat elszivja a cigi.Tudod teljesitmenyet,lekorlatozza a benne felgyulemlett mereganyag.Sok sikert kivanok kuzdelmeidben,es a valogatottsagert folyo tanulasi folyamatban!

#1257 kig121 hozzászólása: 2010.02.22. 10:45

Szia Krisztián.

Nem kritzálni szeretnélek, de sosem értettem meg, hogy a sporthoz hogyan kapcsolódik a cigaretta. Leszámítva a reklámfelületeket :)

Azt írod válogatott szeretnél lenni. Úgy gondolom, hoy ehhez lekellene tenni a cigit. Ellég sok káros mellékhatása van. Köztük lehet a mellkasi fájdalomra utaló jel is.

Remélem hamar meggyógyulsz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close