Gyógyulás pánikbetegségből

Téma címkék:
2010.02.23. 07:42

Sziasztok!

Én már írtam az oldalon segítséget kérve, de most már olyan jól érzem magam, hogy muszály megosztanom veletek a gyógyulásom útját. Tavaly októberben kezdődött egy pánikroham, este ügyelet, kórház, majd minden vizsgálat után, teljesen egészséges vagyok. Majd kissebb rohamok, hetente, mikor egy sarlatán pszichiáternél kötöttem ki ahol futószalagon “gyógyítják” a betegeket, kétfajta gyógyszert írt, amitől olyan rosszul voltam, hogy azt hittem meg halok.Gyorsan abba is hagytam a szedését. Azt hozzá kell tennem hogy nekem nyelési problémával is járt a rosszullétem, 10kg fogytam, és már a vizet sem tudtam lenyelni, megint kórház, egy kis infúzió 3 órán keresztül.

Közben elmentem egy magán klinikára Voll diagnosztikára, 2-szer nyolc hetes kezelés homeopátiás gyógyszerekkel. Rátaláltam a neuroptin honlapra, el kezdtem szedni a neuroptin gyógyszert és 2 hónapja tartom az ott leírt diátát is. Reggelente szedek egy rexetint és a neuroptint, hozzá a diáta, és azt kell mondjam hogy nagyon jól érzem magam. Nem vagyok fáradékony, jó a közérzetem, boldog vagyok. Már teljesen beépítettem a mindennapi életembe a diétát és rengeteg alternatív étellel próbálkozok, amik teljesen beváltak nálam, ha valakit érdekele, hogy milye ételt mivel mit tud helyettesíteni nyugottan kérdezzen segítek.

MINDENKINEK JÓ GYÓGYULÁST KÍVÁNOK. ÜDV KRISZTI!

Gral
#1278 Gral hozzászólása: 2012.03.22. 07:41

Egyedül nagyon nehéz ebből kikeveredni. De ha a szándék erős és őszinte, akkor mindenképen lehetséges. Én is szivesen segitek mindenkinek, aki kéri. Ingyenes tanácsadás mnsen és skypeon. Irjatok bátran: rokszan@hotmail.com

Zsuzsa

#1277 tettacska hozzászólása: 2012.03.21. 19:26

szija én szeretnék segitséget kérni 1 éve vagyok benne ebben a pánikbetegségben 16 éves vagyok és nagyon rosz már teéjesen feladtam sehová nem mek állandóan roszul vok ha ugy is van h jobban érzem magam azon veszem magam észre h roszul lettem 1 éve itthon vok sehová nem járok enni sem tudok hányingerem van, fáj a gyomrom, szérdülök, nincs erőm , fárat vagyok, fáj mindenem nagyon sokat feküdtem kórházba nagyon sok gyógyszert szedtem gyógynövényeket is probáltam de semmi nem segitet rajtam szeretném ha segitenél  előre is köszönöm szija

#1276 katinka hozzászólása: 2011.03.22. 11:51

sziasztok!lehet hogy fúrcsán hangzik de minden agyban dől el.A rettegés a rosszullétektől a legborzalmasabb.10 évig szedtem a rexetint de ugy gondoltam elég volt.Úgy gondolom hogy a stressz okozza az az egészet,amit le kell győzni muszáj.semmilyen orvos nem tud rajta segiteni csak magunk tudjuk legyőzni ami nem könnyű.gyerek korra vezethető vissza és most ilyenkor jön ki.amilyen volt a gyerek korod amilyen negativ hatások értek az rögzül az agyban és azt eltárolja. azóta nagyon sokat olvasok és első könnyvnek tudom ajánlani a Tudatalattim csodálatos Hatalma c könyvet.remélem tudtam segiteni!

#1275 katinka hozzászólása: 2011.03.22. 11:08

sziasztok! pánik beteg voltam 10 évig magamtól hagytam abba a rexetint egy éve nem szedek semmit vsak vitaminokat.de néha elő jön megijedek de lenyugtatom magam.egy barátnőm elvégezte az agykontrollt ő segitett ebben.nem szedtem még a neuroptint, szedjem? de néha szorongok pláne ha stressz ér és mostanában volt belőle bőven.

#1274 Ancsi hozzászólása: 2010.03.13. 13:48

Jó nektek,hogy ilyen pozitívak vagytok,én nagyon félek ettől az egésztől.:(

#1273 Adelka hozzászólása: 2010.02.24. 10:49

Szia..orulok ,hogy meg jo hirt is halunk.En is  a napokban jobban voltam, az ido is tiszta egy kicsit ez is besegit………….tovabra is minden jot es kitartast!!!!!

#1272 mkrisz76 hozzászólása: 2010.02.24. 07:55

Szia!

Nekem olyan érzésem volt, hogy meg fogok halni, szédültem, és ilyen epilepsziás jellegű hidegrázásom volt, remegett kezem lábam. Sokáig nem mertem egyedül otthon maradni, ezért barátok és családtagok vigyáztak rám. Azt kihagytam az előző levelemből, hogy pszichiáterhez is járok hetente, és mély meditációban gyógyít. Meg egyszer egy nap szedem a rexetint, egy hónapja, utánna olvastam, hogy ehhez nem szokik hozzá a szervezet. Minden nap iszom a citromfű teát és az orbáncfüvet, minden nap egy nagy tál gyümölcssalival kezdem a napot és egy pohár cikóriakávé növényi tejjel. Tarcsál ki megéri, könnyebb lemondani ételekről , ha arra gondolok, ogy egy hete már vizet sem tudtam lenyelni, azt hittem itt a vég, most meg boldogan levelezek veletek.Sok siker üdvözlettel Kriszti!

#1271 dollarka hozzászólása: 2010.02.23. 21:23

szia Kriszti!

én egy honapja csinálom a neuroptimot!-még nem sok változás!!a diétát szigoruann betartom de még utcára menni egyedül menni nem tudok és egyedül itthon maradni sem!!

nálad mennyire volt a pánik komoly?mertél utcára menni stb?gyogysert én sem szedek mert engem is teletömtek és nagyon meghiztam és nem sokat segitett :(épp a mai nap voltam orvosnál csináltak ékg-t az rendbenn van és vajon mit adott a doki?—pszihiátriai beutalot!!most nagyon letörtem hisz nem vagyok bolond és engem ne tömjenek ismét tele mindenféle bogyokkal!!

nagyon örülök h te jobban vagy és tudod mikor ilyent olvasok föleg hogy én is ezt a kurát csinálom ismét nagy erötz ad!!!

sok puszi és további gyogyulást és kitartást kivánok neked

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close