Lassan 1 éve, hogy pánikbeteg vagyok

Téma címkék:
2010.04.19. 17:40

Sziasztok

Szeretnék olyan emberekkel társalogni, beszélgetni akik segíteni tudnának rajtam. Sajnos lassan 1 éve, hogy rámtör a félelem. Gyes-en voltam itthon, és az utolsó 3. évre már annyira kiüresedett az életem, hogy feleslegesnek éreztem magam, nem voltak céljaim stb. Azóta elkezdtem ugyan dolgozni, pár hónapja – de még így is sokszor kínzó “rámtörések” kerítenek a hatalmukba. Ilyenkor lüktet a fejem hátsó része a nyakam környéke, szinte hányingerem van és félek – de nem tudom sokszor azt se hogy mitől, hisz komoly okom nincs rá. Nagyon szeretem a gyermekemet, akinek szüksége van rám, és amikor úgy érzem hogy nem tudok valamit neki megadni (pl. időben odaérni érte az oviba) vagy bármi apróság, már jön is a félelem. Sokszor ezt úgy tudom befolyásolni, hogy imádkozok (lehet hogy ez furcsán hangzik de sokat segít), hiszem hogy a Jóisten létezik, és segít nekünk – akár napi problémák leküzdésében is. Gyógyszert nem szeretnék szedni, ha csak lehet. Tavaly szedtem egy darabig a Frontint (0.25 mg) de most inkább gyógyteákkal és egyéb gyógynövényekkel próbálok segíteni magamon, hisz a családomnak szüksége van rám. Félek a gyógyszerhez való hozzászokáshoz. Jelenleg nem járok pszichiáterhez, 1-2 alkalommal voltam, mikor elkezdődtek a tünetek. Igazából nem tudom, hogy hogy lehetne megszabadulni tőlük, vagy legalábbis minél ritkábban jelentkezzenek. Kérlek írjatok nekem, bármilyen biztatást, ötletet nagyon szívesen vennék.

#1621 Tundike1 hozzászólása: 2010.04.20. 16:22

Szia!

Mindig olvasom ezt az oldalt, de nem szoktam hozzá szólni, de te egy kivételes eset vagy a számomra!  Van egy jó hírem a számodra!Én nem teszek mást csak imádkozom és több mint másfél év után szinte már gyógyúlt vagyok!Hiszek és bízok a Jó Istenben és nekem bizonyított és bizonyít ebben a pillanatban is!Én neked ezt tiszta szívből ajánlom, mert itt az eredmény!Sok sikert és az email címem, ha kérdezni akarsz: tucsike1019@gmail.com!Szorítok érted

#1620 eva1 hozzászólása: 2010.04.20. 14:36

szia -en is pont igy vagyok ahogy leirtad es ha mar annyira felek de en sem tudom hogy mitol en is imadkozom de szerintem ez egy kicsit megnyugtat en mar 7-8 eve szenvedek ebbe , minden kivizsgalasi eredmenyem jo volt ennekem ez az oldal egy kis megnyugvas ha mar annyira a csucson vagyok……en is szivesen tarsalgok valakivel ez is megnyugtat, ha lesz idod erre a cimre nyugodtan irj        eva.vargova@citromail.hu

#1619 babriella hozzászólása: 2010.04.19. 17:46

lucza.erzsebet@chello.hu……………………..segítek ha akarod.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close