- Első jegyzet a pszichoszomatikus csoportról -

Téma címkék:
2010.06.18. 01:54

Iróniás epekedéssel vágytam megtudni, megérteni, nevén nevezni azt a bizonyost, ami lelkembe megfosztva a színektől űrt hozott és borús fellegeket. Találkoztam Gy – vel, a pszichológusommal. Igen, borderline – lány vagyok.

Valamiért feltettem egy elsőre ostobának tűnő kérdést. Azt, hogy ez 100% -e. A válaszát idézem: „ Nem tudom, hogy más szakember mit állítana. Én úgy vélem, hogy az vagy. „

Még nem tudok mit kezdeni e fellebbentett ténnyel. Az ember tévedhet – ettől nehéz megítélnem – ő a szakember – de ő is ember – s nem tudja azt állítani, hogy adóbiztos. Azt hiszem, ez éberen tart.

Az ígért csoport indulási időpontja még mindig nagy kérdőjel. Tehát továbbra is vár a pszichoszomatikus csoport – ahova elmentem újra. Ottani jelenlétem számomra nem hoz haladást – közömbösek a beszélgetések. Roppant különbözöm tőlük. Két pozitívuma van számomra. Az egyik az, hogyha eltervezem, hogy betoppanok, akkor ki kell lépnem az utcára s be kell mennem a városba. A másik az, hogy pszichológusi pályafutásomhoz jól jönnek majd megfigyeléseim. De mint ’ betegnek ’ nekem nem segít a kimozduláson túl többet. Tény, hogy nem szoktam beszélgetni – inkább figyelő vagyok. De nem azért, mert nem menne. Nem is a témákkal van baj, hanem azzal, ahogy azokat csoporttársaim felfogják és előadják. Most durván fogok fogalmazni: két három ember értelmes. Ők is feltűnően ritkán szólalnak meg. Biztosan ugyanazért, amiért én nem teszem. A többi vagy zárt osztályról jött vagy még mindig oda kísérik vissza őket, vagy beszűkültek. Nem, nem ítélem meg és el őket! Én is voltam már nem értelmes. Ez nem sértés. Ezek csupán szakaszok. Amikor az alkaromra pengét vontam, nem voltam észnél. Amúgy, voltak egyéb abnormális megnyilvánulásaim is. Egyszer bezárkóztam a fürdőbe, leguggoltam és úgymond kántáltam egy darabig. Mikor visszanyertem önmagam, akkor megijedtem. Soha többé nem tettem hasonlót. Vagy amikor elterveztem, hogy egyenként átsúrolok miden egyes járólapot a konyhában, hogy elnyerjem a Zsarnok figyelmét – vagy szeretetét – vagy nem tudom már mire vágytam úgy, mivel nem akarok emlékezni, csak az rémlik, hogy bűntettem magam, mert bármit tettem, sosem kapott tőle elismerést és szép szavakat. Nagy ostobaság volt, hogy tervezgetésemből tett lett. Többet nem írom le: apám anyját nevezem Zsarnoknak.

Kik alkotják a pszichoszomatikus csoportot?
Van egy ember, akinek a hangját még sosem hallottam. Legtöbbször egyfelé bámul. Múltkor vele szemben ült az a lány, aki erőszeretettel elemez mindenkit és szól bele a dolgokba, mindet megmagyarázva, mindenkit kimagyarázva – mit ne mondjak, engem hol idegesít, hol irritál. Én a pszichológusommal szemben ültem le, aki mellett egy egészen intelligens, középkorú romaférfi foglalthelyet, jobbján egy másik pszichológus, kinek szomszédja egy számomra még ismeretlen leányújonc volt, akiről hamar leesett, hogy igen jóban van az éjszakai pillangóval, akit szintén körünkben tisztelhetünk. Úgy pillangó. Biztosan tudod, hogy – csak éppen nem kizárólag éjszakára programozott. Mit ne mondjak, túlontúl érdekes elméletei vannak az életről, s ennek kellő bizonyosságot is ad. Múltkor annyi sületlenséget hordott össze – vissza, hogy lefárasztott. Már régi kliense az osztálynak, mivel folyton visszaesik. Aki ballomon ücsörgött, majdnem gyermeteg, ki pedig az ő balján ült, az őrületbe kerget, szüntelenül arról beszél, hogy nagyon szeretne elmenni dolgozni – de a mód a lényeg, a miként. Különben roppant érzékeny, ha véletlen képes a szüleiről nyilatkozni, könnyedén elsírja magát. Jobbomon egy új jövevény ült, őszintén kifejezte, mennyire nem akar cseverészni. Most hogy összeszámlálom, 1 emberrel tudtam volna értelmesen beszélgetni. A többivel hobbi szinten – ami elmegy az életben – csakúgy, mint a bohóckodás – de terápiára azért járok, mert várok tőle valamit. Így hát kissé elhanyagolom ezt a csoportot.

 

Annyit megtudtam, hogy a személyiségzavar mindig egy ’ betegség ’ alatt van. (Mindig idézőjelbe helyezem a betegség szót, mivel tulajdonképpen nem az.) Szóval mindig van felette egy valódi betegség. Ezt a lélekbúvárom valahogy elfeledte nekem említeni. Úgy gondolom, erre lényeges kitérni. Mindent harapófogóval kell belőle kihúzni – olyan, mint az orvos – ha nem muszáj, nem tájékoztat, csak ha a kezelt hozzáértően kikérdezi.

Dzsen

#1949 KBalazs hozzászólása: 2010.08.09. 23:49

Sziasztok!

Balázs vagyok.21 éves srác.Mondjuk azt,hogy olyan pánikbeteg,aki már meggyógyult,de időnként vannak még kisebb szorongásai.

Nem ajánlom senkinek az idegrendszerre ható gyógyszereket,nyugtatókat illetve a kedélyjavítókat,antidepresszánsokat…Egyrészt,mert hozzászoksz,másrészt a millió mellékhgatásuk miatt.

Én ezen nézetemből adódóan addig kerestem,míg találtam.

a neve:MOKSA ELIXÍR…………..egy homeopátíás elven működő CSODASZER,ami több ezer-10ezer embernek bizonyított az országban,ez egy magyar újdonság.Volt szerencsém személyesen is megismerni a drága feltalálókat….de nem is húzom a szót,ezt nézzétek meg: http://agykontroll.hu/videok

nem kamu…egyébként minden ilyen fórumra csak azért regisztrálok,hogy drága testvéreimnek segítsek,akik kilátástalanok,nekem is voltak iszonyatos élményeim a pánikbetegséggel kapcsolatban….ölel titeket és sok kitartást kíván,ja és azt kívánja ,hogy rendeljétek meg a Moksa elixírt: K.Balázs egy volt pánikbeteg,aki 1hónap alatt kigyógyult

Hozzá kell tennem,hogy már kb8 hónapja foglalkozom a természetgyógyászattal annak ellenére,hogy 4.éves orvostanhallgató vagyok

Ja még annyit,hogy ez a CSODASZER…a lelki betegségeket,lelki bajokat gyógyítja,melynrek “mellékhatása” :a testi gyógyulás,emberi kapcsolataink javulása stb.

#1948 Dzsen hozzászólása: 2010.07.21. 16:04

Érdekes lezárás. De köszönöm a kívánságot.

 

Dzsen

#1947 Dzsen hozzászólása: 2010.07.01. 13:35

Szia ismét :)

Köszönöm hozzászólásod, egyet is értek veled.

Írói pályán volt, aki hosszabb ideig bírált és tanultam tőle/belőle/általa – megvallom, hiányzik is a bírálat és szeretem, ha az igen erőteljes. Szerencsére akad ha csak 2 ember is, akik véleményét kikérhetem ha újdonságot alkotok. Az íráshoz még időben vagyok, fiatalabb néhány évvel nálad :). Nem nagydobra tételként: már értem el ezt – azt ezen a pályán – ez az oka annak, hogy hiszek e téren magamban s hogy ráláttam, és végre fel is fogtam, van hozzá érzékem. S ha mégis kétségem támad, a néhány eredmény, ami már az enyém, kétségem ellen fel-fellázad és ez sokat jelent számomra, hiszen nem engedi, hogy amikor feladnám, megtegyem azt vagy leértékeljem úgy önmagam, hogy elmarasztaljam, és ami fontos, emlékeztet arra, alkalmas vagyok – és ‘sajnos’ erre nekem szükségletem van.

Nem biztos, hogy fel tudom oda küzdeni magam arra a szintre, hogy megélhetek az írásból – bár ez aztán igen menő lenne :D :) Ezért kell egy munka – lehetőleg olyan, amit szeretsz, amiben úgy érzékeled, hogy igazán jó tudsz lenni, ezért a pszichológusi pályára való törekvés. Mellette csak jobb író lehetsz :)

Te is írtál? Vagy írói pályára szerettél volna törni? Esetleg újság terén? Tudom ez nem vág az itteni témába, de érdekel a tapasztalatod :)

Dzsen

#1946 irodi hozzászólása: 2010.06.30. 21:14

Szervusz

Az nem baj, ha írónőnek készülsz (nem tudom, hány éves vagy, így valójában hülyeség is bármit mondanom, mert ha mondjuk csak 20 (én 35), akkor nem gáz, ahogyan írsz, sőt.) De, ha netán több volnál, mint 20, és komolyan gondolod az írást, akkor konzultálj hozzáértőkkel. Nincs annál nagyobb csalódás, mint amikor az ember azt hiszi, hogy kiemelkedő valamiben, és aztán szembesítik vele, hogy csak amatőr szinten az (saját bőröm tapasztaltam régen). Viszont hasznos az ilyen csalódás, mert igényesebbé tesz sajátmagunkkal szemben. Erre pedig nagy szükségünk van mindnyájunknak, akik most élünk, a XXI. században.

 

Fontos például, hogy a szókimondás önmagában még nem akkora érték, mint amekkorának gondoljuk. A leginkább szókimondó emberek hazudnak a legdurvábban önmaguknak – úgy, hogy közben erről fogalmuk sincs.

 

Üdv, és sok sikert a jövőbeni tanulmányaidhoz – legyen az pszichológia, irdalom, vagy bármi más.. Minden jobb a pengénél. A stílus maga az ember. :-)

D

 

 

 

#1945 Dzsen hozzászólása: 2010.06.30. 07:26

” minidisszertáció “

Írónő leszek, ha túlélem, így bóknak esett megjegyzésed – s hogy tépem meg húzom – felderül belőle valami maradandó.

Sziasztok :)

Tudom, írtam már pszichológusi ‘ pályámról ‘. Minden vágyam ez mellett, hogy írjak már végre egy valódi könyvet.

Megint a kádban voltam – megint kezembe került a penge – s hogyan történt a további, megírom jövőhétre. Addig közzé tettem egyik versem – mert úgy érzem, borderlineként alkottam meg – s az, a szenvedés több alkotó mély ihletője, mozgató rugója, kívánatos téma lett előttem, tehát érinteni fogom – mert minden hátrányból lehet előnyt kovácsolni – ha nem is tartós – lehetővé válik, hogy átvészeld, mikor feladni jobban vágyod, mint megtudni, mi vár.

Dzsen

#1944 Dzsen hozzászólása: 2010.06.30. 06:57

Szia Dóra – intim ? :D:D Uhh  - így még senki sem reagált, de biztosan ‘azért’ jellemző rád :) Nagyon pazar, ez tetszik :D:D

 

/ Most hétvégén nem, de a következőn fel tuom tenni következő irományom. Öhm, ezt mindenkinek üzenem./

#1943 irodi hozzászólása: 2010.06.25. 12:05

Kedves Dzsen

nincs bántás, csak már fölösleges szótépésnek éreztem reagálni, olyan volt a válaszleveled mint egy minidisszertáció, amiben egy teljesen ártatlannak szánt levél minden mondata agyon van elemezve, irodalmizálva, tűzdelve furán intim megszólitásokkal, mintha legalábbis ismernénk egymást..szóval olyan borderlányosra sikeredett…hehe :-)

 

Üdvözlet

Dóra

#1942 Szilvi29 hozzászólása: 2010.06.25. 07:39

Szia! Szeretnélek megkérni,hogy vedd fel velem a kapcsolatot.Adok egy skyp cimet:ninanina0088 meg egy MSN címet hátha van valamelyik:korinadominika@citromail.hu.Szeretnék beszélgetni veled.Köszike.Szilvi

#1941 Dzsen hozzászólása: 2010.06.23. 08:59

Kedves Edraan, mindketten tudjuk, hogy az ide is belinkelt írásodra feleltem már. Várom további fejleményeid :)

Kiegészítésként annyit: eldöntöttem, nem szedek antidepresszánst. Nyugtatót alkalmanként – de ez a maximum, bárhogy is szenvedjek. Nem hiszek a gyógyszerekben – azok csak mellékesen segítenek. Már a nyugtatón is tapasztalom, hogy olykor kényszerből be kell venem, mert másként nem bírom ki – s ezt nem kívánom rendszeressé tenni.

 

Dzsen

#1940 Dzsen hozzászólása: 2010.06.23. 08:52

Kedves Irodi, nem megbántani akartalak – jót szerettél volna tenni – de nem mindenkinek áll módjában utazni.

#1939 Dzsen hozzászólása: 2010.06.22. 07:58

Kedves Dzsen, remélem, ez eljut hozzád.Ha tudsz írni, az jó, én azt csinálom. Leszázalékoltak skizofréniára, plusz borderline és pszichopátia. Azzal a feltétellel jöhettem ki most a pszichiátriáról, hogy nem teszek kárt magamban, és viszek a pszichiáteremnek grafikákat. Az egyetem csupán időtöltés volt, egy skizofrén nem lehet tanár, írtóztam is a meló gondolatától, be se fejeztem a magyar szakot. Az írás maga foglalkoztat, nem az, hogy pontosan melyik évben született Ady – teszem azt. Neked van esélyed, nem mondtál lemagadról, és ez erősít. Amíg nem vágyod a halált “biztonságban vagy”, de vannak halálraítáltek, mint én is. Munkára nincs esély, dührohamok, mizantrópia… csak írkálok a kis számítógépem előtt, azt elküldöm a Kalligramnak. Ha rosszul érzed magad, egyél csokit, soványka vígasz, de van benne valami izé, endorfin vagy mi. Ha nem akarsz gyógyszert; nekem muszály. Ha most a depresszióm miatt lehet, hogy elektrosokk-kezelést is kapok, alig várom, hogy meghaljak. Láttam az Észvesztőt, épp akkor írtam az öngyilkos sorokat. Mindhárom betegségemnél nagy az öngyilok ráta. Na, de térjünk inkább Rád.    
Próbáld ki magad. Valamiben. Elég értelmes vagy hozzá. A napfényben tökéletesen igazad van. Segíti a lelket. Párszáz éve egy doktor mondta először, hogy a betegnek fényre van szüksége.  A falcolást meg kell gondolni, mert, ha képes vagy társas kapcsolatra, heges, vagdosott karokkal, mint az enyém.Ne haragudj, amiért ismételtem magam,csak most látom.Az zene néha jó, hallgass Enyát. Nagyon megnyugtató. Jó, hogy csinálsz dolgokat.
Valóban nehéz velük megbirkózni velük, most pszichotikus állapotban vagyok, látomások, hangok, kérdések a fejemben, diskurzusok. A diliház ma börtön, korábban felüdülés volt átvitt értelemben. Csak azért nem teszek kárt magamban, hogy ne kerüljek be a figyelőbe. Az maga a pokol. Pisiszak, lekötözött emberek, üvöltések…Erősnek kell lenni. Van hogy elalszom, nem tudom, milyen állapotban, alfa, bétavagy mi, de látok egy kimerevedett képet, múltkor abból ébresztett egy szobatársam. Köszi a bíztatást. Neked is minden jót kívánok.EdraanEzt a levelet elküldöm a fórumba is, hogy biztos elérjen.

#1938 gyomorfekely hozzászólása: 2010.06.22. 07:56

Valóban intelligensnek tűnsz, és nem utolsó sorban borderline-nak. Ugyanezzel küzdök jómagam is, plusz skiofrénia és pszichopátia. Este meg akartam ölni magam, de nem szabad, mert nem engednek haza a diliházból. Az ember egy légnélküli buborékban érzi magát. A borderline komoly betegség, halálozási rátája igen kiugró. Dühroham, falcolás, írkálás… bódító érzés a gyógyszer miatt, reggel négy. Képes nagyon eldurvulni. El kell dönteni, akarsz-e antipszichotikumot szedni vagy sem. Jobban jársz, ha teszed,máskülönben jön az a bizonyos “nem tudok egy helyen megmaradni” kép és csatlósai. Rettenetesek. Fojtsd az indulatokat művészetbe, írj, láttam, tudsz. Nem tudom, milyen korú vagy. Mióta van meg, mennyire szenvedsz tőle.

Minden jókat kívánok. Megértem, hogy nem kenyered a csoportfoglalkozás.

Edraan

#1937 irodi hozzászólása: 2010.06.21. 14:22

ok a legjobbakat

d

#1936 Dzsen hozzászólása: 2010.06.19. 11:48

 

Kedves Dóra, levelem kissé hosszúra sikerült, de talán érdemes elolvasni.

Az oda vissza út nekem drága – igen, vannak bejárós emberkék – de nem mindegy honnan. Azért köszönöm az ötletet és a lehetőségadást! Sanos nem tudok élni vele. De épp a következő hónapban fel kell utaznom – be fogok nézni, hogy tudjam, konkrétan miről hogyan is van szó.

A borderline felett mindig elhelyezkedik egy valódi tünet.

Félreértettél – de ez a net világ – valószínűleg hozzászólásaimból következtettél :) Nem egészen láttad át a dolgokat – de igaz, ahhoz még keveset hoztam napvilágra. S tudom, tanácsaiddal jót akartál, de nem úgy fest dolgom, amint gondolod – remélem, hogy rálátsz majd az egészre, mert szeretném, hogyha tudnád és értenéd.

Együttrezni másokkal semmiféle tünethez nem tartozik, amíg az át nem üt túlzásba. Főként nem borderline tünet – hanem emberi. Nem vagyok szent, csupán igyekszem emberi maradni  - a csoporttagok látásának beszűkültsége eldermeszt. Úgy hisz a legtöbb a torzult látásképekben, hogy szinte a rabja saját magának. De hogy ezt látom, néha megnyugszom – mert hihetetlen szerencse az, hogy ítélőképességemen csorba nem esett, és ezért lehetőségem van választani változásaim folytán, észlelni a helyest és helytelent (Igen, becsap a villám. De folytatom tovább akkor is.). Tehát ők megerősítik ezt. Mellettük szerencsésnek érzem magam, hogy nincsenek tévhiteim, alkalmas vagyok a realitásra és ez ’ betegségem ’ mellé adomány. S hogy ezt tudatosítják bennem, úgy vélem, egész jó – néha biztosan szükségem is van rá.  Ez társul az együttérzés mellé – ami nem olyan, hogy nagyon együtt érzek, mert nekem mindegy, hogy velük mi lesz, nem tartoznak az életem részéhez, csak annyiból fontos, hogy ők is emberek – lehetnék bármelyikük helyében. Együtt érezni emberi – sokan elfelejtik ezt – és ezért megy el annyi ember egymás mellett s lesznek tele a kórházak vagy oldják meg öngyilkossággal terheiket. Tudod, a látásmódnak rengeteg oldala van – kevés csak éppen egyet észrevenni – lásd több oldalról a dolgokat, mert úgy találsz a valóságra és úgy igazán megéri, ezt híd el. Így rengeteget tudsz lépni.

Elfogadni nem fogadom el a pszichoszomatikus csoport tagjait (néhány kivétellel) – mert tehetnének többet is, elfogultan látnak és kiállnak ez mellett, mintha megsüketültek volna és szemük előtt valami más lebegne – de emberek a sorsukra hagyva, s ezt nem bírják úgy tűrni, mint ahogyan kéne. S úgy gondolom, az emberben van segítségnyújtási hajlam is jó esetben. S ha sikerül pszichológusi pályára lépnem, nem –e igaz, hogy szükséges lesz megértenem őket ahhoz, hogy segíteni tudjak, s visszakaphassák önmaguk, s ezáltal az életük?  Némelyiknek tán sosem lesz esélye – de sajnálatot nem érzek – az, hogy egy lelki betegségből felépül-e valaki, csak önmagán múlik. Kizárólag önmagán – a hozzáállásán, kitartásán, akaratán. De azt sajnálom, ha egy igen intelligens nőről van szó, akit mások úgy tönkretettek, hogy pszichiátriára került – nem –e kéne őt tényleg megmenteni? Hiszen értékes a társadalomban – így értékes lehetne újra a családjának, akik talán már le is mondtak róla – de ami a legcsodálatosabb, az az, hogy ha meggyógyulna, képes lenne létrehozni valamit. Dóra, Te talán nem szoktál együtt érezni másokkal? De biztosan nem tudod mindig megállni. :) Az együttérzésnek természetesnek kéne lennie – pont az a mai világ problémája, hogy nem az – az emberek félnek kiadni önmagukat. Láttad már azt, hogy amikor mész az utcán, a többség komor – terhes arccal jár? Alig van felüdült arc. Én láttam. És szerintem így nem működik jól. Az emberek alig érintkeznek s azok, akik szívvel látnak ebbe belebetegszenek. Lehetne ez másképp is. Minden ami létezik, emberi döntés.

Bosszankodás mások miatt? Valahogy így írtad. Nem hiszem, hogy az én dolgom mások életvitele. Mindenki a magáét eszi. Nem szokásom tehát mások miatt bosszankodni – csak 1 órán át badarságokat hallgatni elég fárasztó, ennyiről szól. Szerintem a bosszankodás időpocsékolás, akár a túlzott bűntudat. Igaz, ami igaz, ha N a szennyes ruháját nem képes egy helyre gyűjteni – bosszankodom :) mint akkor is, ha elalszik a fotelban, s csak jóakarva igyekszem felkelteni, hogy az ágyban nem fájdul meg a nyaka és a gerince, feküdjön hát oda – de ő mindig kiabál pár szót és visszaalszik. De ezek nem olyan bosszankodások, amelyekről Te írtál :)

Sejtettem, hogy akad majd, aki kifordítja a dolgokat – ezért írtam azt, hogy ami irományom eddig színre lépett nem kerek. De nem baj – mert írok még s majd összeáll, s akkor majd követhetők a változások is :)

Kívülállónak nem én tekintem magam – valóban roppant nehezen találok megfelelő társaságot – bukom az értelemre – a széles látásmódra és a nyitott emberekre – de az én korosztályomban a lányok még nagyban pasiznak, manikűröznek, csavarognak, a pasik meg alkalmakra vadásznak, túl sokat járnak szórakozóhelyekre és stb – míg én a színházat, a mozit, a pszichológiát, a költészetet, művészeteket, grafikát, képregényeket, állatokat, a szabadságot, a sétákat, a természetet kedvelem, szeretem a könyveket, az irodalmat, imádok fotózni, rajzolni, képregényeket készíteni, nagyjából egész nap akad ez az, ami nem társasgi elfoglaltság – avagy nem mindenkivel élvezhető, s valójában leginkább este vagyok aktív, éjszaka alkotom. Érted már hogy különbözöm? Életvitelem csúcsban eltér a normáktól. Például nem házasodom, nem szülök gyermeket, Normáktól eltérni nem feltétlen betegség. Nem azért vagyok másmilyen, mert ez borderline tünet – nem emlékszem olyanra, hogy minden borderline erről számolna be. Én csak megtehetem ezt – nagyképűen hangzik talán – de tényleg van, amit valaki megtehet, valaki nem. Alkotó vagyok – ez javában is különccé tesz. Mindez hol jó, hol nem – gondolom nem kell felvázolnom, hogy nem a következő jelentéssel bír: hú de több vagyok vagy ilyesmi. Különcnek lenni olykor akadály is. Az, hogy az átlagból kilógom, hogy nem találom a helyem, nem betegség Dóri, hanem életvitel. Én így élek és nekem tetszik ez. Jól érzem benne magam – ami a lényeg, az az, hogy én döntöttem így, rátaláltam és megkóstoltam, s tetszik. Nincs arról szó, hogy boldog vagyok – de ha más szerepbe bújtatnának – házasság – fehér fátyol – gyerekek – akkor sokkal boldogtalanabb volnék. Nem mindenkinek ugyanaz a boldogság.

Az egyik mondatod visszaidézem: “te nem érzékelsz fejlődést a saját ügyedben. Erre érdemes vigyázni, és nyitan felvállalni a másokkal szembeni negatív érzéseid. Is..”

Sosem állítottam ahhoz hasonlót, hogy saját ügyem nem halad. Csak azt, velük nem halad, számomra csak időpocsékolás. Biztosan hallottál olyasmiről, ami beválik sokaknál, az nem feltétlen válik be mindenkinél. Ez van :) Az én ügyem eddig jól halad – hiszen már hozzá sem nyúlok a pengéhez – sőt, annak gondolata is pofon vág – noha kísértés van, érzékelem, ahogy múlik. És ez remek :) Csak még nem folytattam a történetem, hogy ez kiderüljön. Sok fejlődést érzékeltem és érzékelek a saját ügyemben hála az Égnek. E szempontból szerencsés vagyok – képes vagyok felismerni tüneteim, változni és megérteni. És ez kell a gyógyuláshoz. Te elolvastad Kezdet c. történetem? Abban leírtam, hogy mennyit is haladtam előre rövidebb idő alatt ( méghozzá többnyire magamtól könyvek és kutatások árán ) – noha a végleges folyamat hosszadalmas – viszonylag gyorsan történnek ébredéseim – némelyik húzódik csak el, de egyiket sem adom fel. Minden, ami vagyok, magamtól lettem. S ott bizonyosan elolvashatod, hogy mennyire nyíltan vállalom magam, az érzéseim és felvállalom mások előtt önmagam véleményeimmel együtt, legyenek akár azok kritizált megnyilvánulások. Szókimondó vagyok bármiről is van szó. Ebben hiszek. Így élek. Ezért néha bunkónak titulálnak :D De inkább ez, mint egy valaki háta mögött lebzselő kis ürge. Nem szokásom rejtegetni magam.

Energiaharc – abban a csoportban nem szeretet adás történik. Mindenki azon van, hogy elmesélhesse saját történetét – újra és újra, meg véleménynyilatkozások vannak. S hogy haladok ügyemmel, mi sem teszi tisztábbá a tényt: rég máshol tartok, mint ők. Sokkal előrébb – de még mindig túl sok van hátra. Ezért unok köztük lenni – hacsak nem arra gondolok, hogy gyakorlatnak jó. Körülbelül 2007 – ben kezdődött az egész, önharcaimra akkor lettem figyelmes – eltelt 3 év, amelyet Z –n kívül több részt egyedül vészeltem át – sokat olvastam és megértettem – erről a szakaszról is írni fogok.

Mi ebből a lényeg? Nem az amit látsz. Csupán annyi, hogy nekem nem vált be – tehát kell más, ami beválhat = próbálkozni és nem megállni. Valójában hallottam egy terápiáról, az érdekelne. Pszichoanalízis – úgy tudom, nagyon hatásos. Valahogy kerítek rá módot.

Az utolsó bekezdéseddel egyetértek, jó meglátás. Sose vontam be magam :D Kész dúl-fúl lett köztük mindig – és nem tudták befejezni, mert felhúzódtak, hiszen mindegyiknek igaza volt akárhányan is voltak. Az ilyesmi valóban nem vezet sehová. Vigyázok a nagyon katatónokkal :) Jó, hogy erre számodra fény derült, de tudom, ébernek lenni nem mindig könnyű. Úgyhogy kitartást kívánok és viszont szerencsét! :)

Köszönöm hozzászólásod!

Dzsen

 

#1935 irodi hozzászólása: 2010.06.19. 08:22

Sajnálom, ha messze laksz Pesttől (mások is járnak fel vidékről, de a környékről), így tényleg nem tudsz csatlakozni.

A hozzászólásodhoz még annyit: jellemzően border-es attitüd nagyon együttérezni másokkal, és megértőnek lenni, hogy hát nekik még ez is sok, vagy épp berzenkedni, bosszankodni mások miatt és kívülálklónak tekinteni magad…..stb – miközben te nem érzékelsz fejlődést a saját ügyedben. Erre érdemes vigyázni, és nyitan felvállalni a másokkal szembeni negatív érzéseid. Is..

Mindenhol, ahol csoport van, semmi más nem folyik, csak energia -adás és -kapás. Ha nyíltan adjuk és kapjuk, az szeretet, segítés, stb, ha titkoltan, az energiaharc. Én erre szoktam figyelni elsősorban, hogy ki mekkora nyomorával hogyan von be tudattalanul a játszmájába, és hogyan maradjak mégis kívül, amikor észreveszem. A legjobb bevonás a sajnálat-keltés és a harag-keltés, úgyhogy vigyázz a nagyon-katatónokkal.. :-)

Sok szerencsét!

Dora

 

#1934 Dzsen hozzászólása: 2010.06.18. 20:18

Melinda: rendben :)

#1933 Dzsen hozzászólása: 2010.06.18. 20:17

- “Nem, nem ítélem meg és el őket! Én is voltam már nem értelmes. Ez nem sértés. Ezek csupán szakaszok. “

Így írtam. A pszichoszomatikus csoportban emberek vannak – akiknek gyógyulásra van szükségük. Átlagban visszaesők. Nem becsmérlésként írtam róluk – ha így volt kivehető, akkor irományom át kell fogalmaznom. Komolyan gondolom, hogy az ember életének szakaszai vannak – megváltozhatunk. Nem egészen azt akartam, hogy írásomból ez a téma ragadja meg az embereket – nem ezt szántam lényegnek.

Igen, amit a csoportban meg lehet találni, az számomra hasztalan és értelmetlen, nem vezet sehova, unalmas és pangó, de nekik sokat jelent, az ő életük másmilyen, ők be akarnak illeszkedni a világba, egyszerűen csak életet akarnak – noha nem egy van akit akarata ellenére szükséges ott tartani. Írni fogok még a pszichoszomatikus csoportról – és akkor majd összeáll egy kerekebb verzió. Tudd, bonyolúlt és összetett dolgok ezek – nem csupán lerágott csontok. Nagyon sok kibontanivalóm van. ( Ami a csoport tagjait illeti – gondjaikról hallgatok, mert tiszteletben kell őket tartanom. Amit eddig írtam, úgy éltem meg amint mondatokba öntöttem és fedi gondolataim – de nem kerek. )

#1932 only2 hozzászólása: 2010.06.18. 20:17

Kedves Dzen – a borderline-ról és a hozzá társuló dolgokról (pánik…) szeretnék kérdezni, amit szívesen megteszek a fórumon, de mások számára ez lehet száraz lenne…

Én is borderlin- vagyok, meg pánikos…

A kapcsolatfelvétel megíndulhat azzal, ha megadom az email címemet: only2@freemail.hu

#1931 Dzsen hozzászólása: 2010.06.18. 20:11

Kedves Melinda – bár nem tudom elképzelni, mi kérdés illethet személyesen – hiszen minden arról is szól eddig számomra, hogy vállalom – de természetesen tiszteletben tartom, hogy nem szeretnéd kérdéseid nyilvánossá tenni. Már csak a kommunikációra való módot kell kitalálni :)

#1930 Dzsen hozzászólása: 2010.06.18. 20:06

Szia Dóra :)

Félreértés ne essék – én nem becsülöm le a pszichoszomatikus csoportot – csak én nem ott tartok, ahol ők. Nekik megvannak a maguk feladatai – melyek tőlem messze állnak. Az a lány is, aki önfeledten kritizál mindenkit, értelmesnek mondható – csak nem bírom azt, amit ő véghezvisz, mint aki mindent ért az égatta világon – de megvan a maga harca.

Igen – számomra groteszk, ahogyan ők a dolgokat összerakják. Nagyon groteszk. De írtam – akad köztük 2-3 ember, akivel tudnék beszélgetni. Csak az ottani beszélgetéseknek nem veszem hasznát. Előrébb tartok, ez az oka annak, hogy fárasztanak. De ők is emberek – és bajban vannak – tehát annak ellenére, hogy nem tartozom közéjük, remélem, hogy rátalálnak emberi mivoltukra s meg is tartják csiszolgatva azt.

Köszönöm a lehetőség felajánlását – de már írtam, hogy nem vagyok budapesti. Nem biztos, hogy csak akkor kapsz eredményt, ha fizetsz érte – de ilyen is van, meg tudlak érteni. Azt valóban nehesztelem, hogy csupán beszélgetünk és nincsenek egyéb feladatok – de az ott lévő tagok zömének még a beszélgetés is roppant nehezen megy – többen folytonosan megpróbálnak kikéretőzni – és akkor vagy stimm, ha képes vagy bennmaradni azon az egy órán heti 3 alkalommal. De nekem ez kevés -

Köszönöm, hogy hozzászóltál :)

#1929 irodi hozzászólása: 2010.06.18. 16:14

Szia Dzsen!

Gyere el héfőnként a Dialektikus Viselkedés Terápia Csoportba (Dialectic Behaviour Therapy), amit kifejezeten borderline-oknak fejlesztettek ki. Itt nem fogsz unatkozni, mert értelmesek vagyunk. :-) És nem csak úgy beszélgetünk, hanem konkrét fejlesztő-feladatok vannak, annak keretében beszélgetünk. 3e Ft egy alkalom, hétfőnként 17-19.30h, VIII. ker, Nap utca nem tudom hány szám, a vezető: Dr Ratkóczi Éva: 06/30 594 7473. Egész nyáron is lesz. Nincs ingyen, de az eddigi rövid border-pályafutásom alatt megtanultam, hogy semmi sincs ingyen, ami VALÓBAN segít, amitől tényleg jobban leszel.. :-//

Kevesen vagyunk – 4-5-en, így mindenkire jut normálisan idő, és szó sincs kötetlen időkitöltésről, mint írtam. (Életkor: 20-40 között kb.)

Üdv, talán eljössz.. :-)

Dóra

#1928 only2 hozzászólása: 2010.06.18. 11:19

Dzsen!

Nagy figyelemmel olvastam irományodat, és eltűnődtem…

Lenne hozzád pár kérdésem, de nem publikusan, ez lehetséges?

Melinda

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close