A szomorúfűz alatt

Bíborpírba pirult felhők, honnan jöttök?

Álmatagan tekintek rátok, mély szívemben csend jár.

Nem ismerek egy imát sem, nem is hiszem őket,

A könyörgés nem hoz Reményt.

Talán ez az út több csodát – más holnapot ígér..

Sír az Ég – a szomorúfűz nemigen véd – ígér

Zamatos ízzel csábít, ámít, áltat – te Remény,

Ezer arcod kifárasztott már, mondd mért s hová

Részegítesz? Az éjszaka párlata szívembe húz,

Ez a nap sorsfordulat, szenvedsz vagy meghalsz,

Te vagy az úr megint, kezedben élted úgy feszül,

Elpattanna már, vagy nyikorog még s meddig

Tovább, ha húzod, meddig vonod még?

Elcsitult, nem dörög és nem zuhog, s bár

Siklik néhány felhő az ég jegén, felragyog

És huncut rám a dombtetőről a Nap. Hát kivártam,

Lyuggatja elmém – fonta árnyait újra egy esély.