A piálgatás dióhéjban

Téma címkék:
2010.08.10. 14:18

Fiataloknak írom a következőket, hogy tudják mi vár rájuk ha brahiból, meg kis bánatkák miatt, vagy a haverok unszolása miatt piálnak, mint az állatok, rendszeresen és mértéktelenül.

Lecsúsztok a lejtőn és árnyékai lesztek csak annak akik lehetetek volna, majd ez kb 1-2 évtized múlva tudatosul. Addig meg a jó állásokat és karriereket lehet éppen azok ragadják magukhoz akik a suliban elzüllesztettek benneteket. Sok gonosz fiatal van, akik kispéciznek valakit és oltogatják, úgy tesznek mintha vele tartanának,- sajnos láttam ilyet fiatal koromban, -aztán a háta mögött meg azon szórakoznak , hogyan hányta össza magát a bulin és ki kaparintotta meg a nőjét, stb. (egyébként a droggal is hasonló a helyzet, csak ott még egy háttér szervezet is van, vagy kis családi vállalkozás, és mert nem akarnak dolgozni, maguk köré gyűjtenek pár függő drogost, akik termelik nekik a manit.) Közben a szerencsétlen a testi, szellemi fejlősésben is lemarad. A másodlagos nemi jelleg sem alakul ki annál aki a serdülő korát végig züllötte. Férfiatlan külsővel nehéz csajozni. Majd lehet seggen csúszni szépen lefelé a lejtőn. Kialakul az alkoholtol, egy rideg, embergyűlölő személyiség, aki álandóan ideges, goromba, túl érzékeny, ugyanakkor vágyik a társaságra, legyen aki hallgatja a begyöpizett süket dumáját ,de nincs az a normális ember aki elbírná viselni, csak a hasonszőrüek vagy a kocsmáros, aki lenézi, mint a szart, semmibe veszi csak a pénzét akarja. Az ittas ember sokat dumál, kibírhatalanul sokat jár a szája, idegesítő lesz a környezetének. Közben olykor-olykor dühöng egy párat, ha kell ha nem keresi a bajt, csak legyen indoka inni, ezért kötekedő lesz. Főleg ha jelentkeznek az elvonási tünetek, az ugyanolyan rossz neki mint a részegség utáni másnaposság. Tönkre teszi maga körül az embereket, akik kitartanak mellette, de nem züllenek vele. Jön az elmagányosodás, a depresszió, még több ital… Jaj inkább olvassatok valamit az alkoholizmusról. Sok jó könyv van, ezt így nem lehet leírni. Pár mondat kevés ehhez.

A sok szép élmény amit tud nyújtani ez a világ, mind kimarad az italos napok sokasága miatt. Nyomor, nélkülözés, pénztelenség, miegymás jár még vele. Aki meg a depressziója miatt menekül az italhoz ugyanígy jár csak pepitában, hasonlóan, és elvágja maga mögött a gyógyulás felé vezető visszautat. Persze időnként kis pia jó tud lenni, kicsit fellélegzik a szorongástól, idegességtől, stressztől megszabadult ember. Ilyenkor pihenni kell , meg azokat a dolgokat gyakorolni, amik nem mennek józanul. De nagyon kell vigyázni csak ritkán tegye ki magát az ittas állapotnak az aki vigaszt és menedéket keres. Meg csak mértékkel, hogy az emberi mivoltát megőrizze. A függőség alattomosan hatalmába keríti az embert, mindenkinél más az időpont, hogy mikor. Minden jót nektek!

#2475 krisztina hozzászólása: 2010.08.18. 08:16

Megint gondolkodom és köszönöm neked Pihe! Lehet kicsit tévedés azt állítani az iszákosok  egymásra találnak, mint ahogyan a bűnözők is. Mert ez csak akkor van ha együtt akarnak működni. Amikor valaki sgíteni akar, azt is egykalap alá vesszük azzal akinek segíteni akar- ha ezt tényleg így fogjuk fel. Így nem lehet kivezetni senkit a bajból, mert kirekesztődik. Nem mer segítő kezet nyújtani aki attól fél, hogy ez miatt elítélik és azonosítják a másik dolgaival. A bűnözők is megbánhatják amit tettek másokkal, meg az alkoholisták is amit magukkat tettek. És megváltozik nagyon sok ember, új életet kezdenek, másképpen gondolkodnak, stb. Erre mindig kell esélyt hagyni másoknak éppen úgy mint magunknak az alkohol ellen!

#2474 krisztina hozzászólása: 2010.08.17. 12:56

Sok a napi 10 óra munka, remélem nem monoton! Amúgy az alkoholizmussal lehet szépen nyugiban is élni, ha olyan a személyiséged. Sok nagyon értelmes, meg jeles híres ember is rabja az alkoholnak. A baj akkor kezdődik, ha valaki nem tudja az egész folyamat mechanizmusát, és nem tudja tartani a gyeplőt. Amikor már eldurvulnak a dolgok kicsit le kell állni. A férjem saját bevallása szerinet 20-25 éve iszákoskodik, de sokszor heteket kihagy és így nem teljesen függő, vagyis nincsenek remegős reggelek. Ő imád inni, ez egy kikapcsolódás neki, a baj velem van… Az alkoholisták társai, társfüggők, na nem a piálásban, hanem a pszichológiai játszmákban. És nagyon jól látod, hogy az alkoholisták megtalálják egymást, mert szerintem én is hajlamos lennék rá. A szüleim is sokat ittak. Bár apám leállt és antialkoholista. Valószínűleg a tőlük kapott pszihikai útravaló sodort az iszákos férjem mellé. Volt korábban is iszákos barátom és pont az volt vele a nagy bajom, hogy ivott. Meg akarom menteni az iszákosokat… Ez valami küldetéstudat féle lehet, de én magam meg annyira nem bírom az italt, olyan kegyetlen beteg leszek, hogy ki van zárva a rászokás. Te szeretnél leállni vele?

#2473 pihe hozzászólása: 2010.08.17. 12:27

Amikora gyereekeim megszülettek időszakosan, de a baj, hogy az alkoholisták mindig megtalálják egymást, ahogy a bűnözők is.

Az a baj, hogy nem küzdök!

Orvos nélkül megállapítottam alkoholista vagyok.

Napi 10  órát dolgozom, de alg várom,…….

#2472 krisztina hozzászólása: 2010.08.17. 12:21

Szia Pihe! Akkor most te küzdessz éppen a leszokással és visszaesésekkel? Most mi van veled? Ha túl vagy rajta – hogy csináltad? Puszi!

#2471 pihe hozzászólása: 2010.08.17. 09:50

Maximális!

Én viszont addig csak iszogattam, bár voltak intőjelei az alkohol imádatomnak.

#2470 krisztina hozzászólása: 2010.08.11. 13:08

Ma annyiminden eszembe jut erről a témáról. Annyira kár, hogy régebben nem foglalkoztak egészségneveléssel és manapság is valahogy nem elég hatásos a tanítás ezen a területen. Lányoknak is van pár gondolatom a piálásról: Egy valamire való fiú nem fog hosszútávon leállni egy züllött lánnyal, minek tenné, hiszen tudja, hogy azzal elrontaná az életét és a gyerekei talán nem is lennének egészségesek. Például sok fiatal ma nem tudja ( akikkel beszégettem) , hogy ha terhesen italozik egy nő, a magzat mája ugyanúgy elkezdi bontani az alkoholt, mint az anyuka szervezete és a magzat agya így nem kap elég oxigént, a máj elvonja, ettől pedig gyengeelméjű lehet a kicsi. Valahogy rengeteg felvilágosítás elsikkad. Érdekes módon még azt sem szokták elmondani a terhes nőknek, (az egészségügyben sem!) hogy amikor a terheléses cukorvizsgálatot elvégezték , utána nagyon fontos lenne B1 vitamint szedni, mert az a rengeteg cukor amit ilyenkor meg kell enni, kiviszi a szervezetből a magzatnak éppen ekkor az idegrendszeri fejlődéséhez szükséges B1 vitamint. Persze ha éppen jól táplálkozik az anyuka pár nap alatt lesz megint elég vitaminja. Ugyanez a B1 vitamin a terhesség alatt italozó nőknek is kevés a szervezetükben. Szegény kisgyerek nam tehet róla és mégis mennyi hátránnyal kell világra jönnie. Később meg milyen nevelésben részesül szegényke. Nem csoda ha sok dixleksziás, írás- olvasás gondokkal küszködő gyerek lesz ha ez így megy tovább. Mivel divat a piálással vagánykodni, sok lány úgy akar a fiú közelébe férkőzni, hogy ő is vele tart párszor, aztán jön a hozzászokás.

Egyébként meg az alkohol mivel oldja a gátlásokat és erősíti átmenetileg az önbizalmat, éppen ezért a józanodás után annyival rosszabbodhat az illető énképe. Olyan ez , mint a kávézáskor, hogy amennyivel aktívabb lett az ember a kávétól, annyival fáradtabb ha elmúlt a hatása. Szóval a pia is ezt csinálja, csak olyan ez mintha az agynak arra a területére hatna, ahol az énkép, a magunkba vetett hit “receptorai”, vagy akármije, sejtjei vannak. Így megint kell a pia ha belevalónak akarja  érezni magát aki ebbe a csapdába csúszott. Fokozatosan kialakul egy szörnyű szégyenérzet, így a későbbiekben amikor már rászokott valaki az italra és testileg, lelkileg, idegileg leromlik nem meri beismerni, hogy ez már betegséggé vált. Nem meri felvállalni, hogy orvosi segítség kell a visszaúthoz. Ez a legborzasztóbb, így lesz belőle ördögikör. A szégyent a legnehezebb leküzdeni, már csak a legvégső stádiumban tud az alkoholista leállni, már ha tud és bele nem hal. Akinek rendszeresen vágya van alkoholizálni, ne szégyelje azt elmondani az orvosnak. Ez inkább okos dolog, nincs mit szágyelni azon, hogy valaki jobbá akarja tenni az életét, az egészségét. Emberek vagyunk, olykor elbotlunk, kell aki kezet nyújt és legyen bátorsága mindenkinek megfogni azt a kezet, elfogadni a segítséget. Sarkonfordúlni és bátorság! Gyerünk, tedd meg azt, ami helyes és ne pusztítsd tovább magad!

#2469 krisztina hozzászólása: 2010.08.11. 07:52

Bár a fenti soraimat azok a fiatalok ihlették akik itt kiöntötték a lelküket, főleg egy fiú, akit nagyon megsajnáltam. Talán itt- ott durván fogalmaztam, bocsánat érte, senkit nem akarok megbántani. Tudom mennyi kegyetlen fájdalom van az emberek életében ami kilátátstalanná teszi a jövőt. Szóval az italozás lehet előzménye és következménye is a depressziónak. Persze van olyan depresszió aminek semmi köze az italozáshoz. Meg olyan is van ,hogy csak közvetett módon rásegít egy alkohol beteg a személyes befolyásával kialakítani a depresszióhoz vezető személyiségjegyeket. Például akinek piálnak a szülei csupa olyan viselkedést tanul ami a későbbiekben akaratán kívül vezeti őt erre a vakvágányra, még akkor is ha megtagadja az italozást. Mindenképpen szerintem azoknak akiknek tartósan együtt kellett élniük alkohol függővel pszichológus segítségét kellene kérni, – hogyan kerüljön ki a hatása alól másképpen?

Jó lenne sok alkoholistát észhez téríteni, mit is művel magával, meg a környezetével. Olyan sok értékes, okos, tehetséges ember kallódik el. nagyon nehéz egy alkohol beteget ráébreszteni, hogy ő beteg. A részegség neki jó, kellemes, oldja a gátlásait, és ami a lényeg az énképét szépíti. Sajnos a legtöbben azért isznak mert magukat józanul nem látják eléggé megfelelőnek. Akik önbizalomhiányban szenvednek , ők azok akik a leghamarabb a pia rabjai lesznek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close