Talán a megoldás???

2010.08.11. 04:21

Sziasztok, én Judit vagyok és már elég sok történetet írtam ide a várószobába, nekem 8 hónapja tart a szédülésem és semmi sem segített. Folyamatosan forgott minden, tegnap elkeseredésemben elmentem természetgyógyászhoz a talpamat masszírozta nagyon fájt, elmondta hogy az egyensúlykp. mellett mivel lehet még gond, és mondta estére nem fogok szédülni, természetesen nem hittem, de legalább ezt mondta, nem úgy mint az orvosok, hogy majd egyszer elmúlik. Képzeljétek csökkent a szédülésem. Ma is megyek hozzá. Ha tehetitek próbáljátok ki. Tőlem is azt kérdezte, hogy miért nem mentem előbb miért szenvedtem eddig.

Sziasztok! Majd írok, hogy mi a további fejlődés:)

#2505 joanna hozzászólása: 2010.10.16. 11:10

Sziasztok!

Ferjem gyömbér teát iszik és azt mondja segit a szédüléssel. A neten olvastam, hogy sokkal hatékonyabb sok gyógyszertárban kapható gyógyszernél. Nem feltétlenül gyömbér tea kell lenni, bármi amiben természetes gyömbér van (nem aroma).  Neki egyébként izlik is, és a gyömbér egészséges, szóval megéri egy próbát.

Volt MRI vizsgálaton, semmi – agy a van :-) de semmi gond vele. Volt magán neurológusnál, Kovács Norbert, aki szintén nem talált megoldás – de legalább megmondta, és adott neki három féle gyógyszer amit ki tud próbálni sulyos szédülés esetén. Mindegyik pár nap alatt kéne hatni, és ha müködik, mutatni hol a baj, mivel mindegyik más más gondra utal. Ird be a neten, és van weboldala.

Most lehet, hogy pajzmirigy vizsgálatra megy, mivel ennek a rossz mükődése is szédülés is okozhat. Ha segit beszámolok róla.

Remélem segitettem.

Üdv.

Joanna

 

#2504 juhasz0515 hozzászólása: 2010.10.16. 09:05

Sajnos nincs ötletem, nekem is megmaradt a szédülés és a fülzúgás is. Mostanában elég stresszes vagyok:( mikor szédülök, próbálok relaxálni és akkor megnyugszom. Más ötletem nincsen.

#2503 manoka hozzászólása: 2010.10.16. 08:10

Sziasztok!

Kérlek benneteket aki tud segítsen,hogy hova forduljak.Már voltam minden fajta kivizsgáláson és nem találtak semmi elváltozást ami ezt a tüneteket igazolná.De nagyon elviselhetetlen,már pánik,depressziós is lettem ez miatt.

#2502 joanna hozzászólása: 2010.08.30. 20:08

Szia!

Kerem szepen a Manfai talpmasszor elerhetosege. Pecsi vagyok. Email cimem: joannadingle@gmail.com.

Koszonom szepen.

Udv.

Joanna

#2501 juhasz0515 hozzászólása: 2010.08.19. 19:13

Berta!

Hová valósi vagy? Mánfán dolgozik a reflexológus hölgy. Pécs mellett. Nekem használ, 4szer voltam, és sokkal jobban vagyok. 2 napja nem szédülök, le is kopogom gyorsan. Remélem tényleg teljesen helyrehoz, 10szer megyek majd kezelésre. Azt mondta teljesen elfelejthetem, mert meg tud gyógyítani. Először nem hittem, de érzem, hogy sokkal jobb. Ha kérsz tel. számot, szívesen megadom majd.

#2500 Ikszypszilon hozzászólása: 2010.08.19. 00:26

Nagyszerű !

Sztem, kell több alkalom, abszolut biztos.

Vigyázz magadra :) !

#2499 juhasz0515 hozzászólása: 2010.08.18. 12:39

Sziasztok!

4.szer voltam a reflexológusnál, de nekem használ, minden egyes alkalomkor jobban vagyok. Mánfán dolgozik a hölgy, nagyon ügyes. Nagyon fáj, mikor kezel, tele van a talpam csomókkal, de jobb a szédülés. Van egy kis belemagyarázás is a dologba, de a lényeg, hogy használ. Szerintem, aki velem együtt ezekkel a tünetekkel él, mindenképpen próbálja ki. Szerintem érdemes, meg én úgy voltam vele, hogy mindent kipróbálok, hogy úgy ébredhessek és feküdjek le, hogy nem szédülök.

#2498 Ikszypszilon hozzászólása: 2010.08.18. 07:47

Kedves juhasz0515 !

Örülök, hogy csökkentek a panaszaid. Biztos a fül reflexzóna pontodat is maszírozta a reflexológus. A kézfejen is megtalálhatók ugyanezek a reflexpontok, melyek egyes belső szervezettel állnak összefüggésbe. Így akár saját magát is maszírozhatná a beteg, ha tudná, mely reflexpontokat is kell még maszíroni a megbetegedett szerven, ill ahhoz kapcsolódó reflexponton kívül. Ehhez, tényleg szakember kell, sorstársaid tényleg keressenek egy ilyen szakembert, Én örülök, hogy megírtad a történeted, és remélem, hogy a címét módosítod Megoldásra.

Ehhez kívánok Neked hitet a természetes gyógymódokban, kitartást, jó szerencsét és egészséget,

Szeretettel,

XY

#2497 Berta hozzászólása: 2010.08.11. 19:04

Szia! ide azt a természetgyógyászt, de azonnal! :-) Hol van, ki ő? Reflexológus?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close