Fekete macska a rák ellen

Téma címkék:
2011.03.10. 14:17

Az én történetem, 2008-ban kezdődött. Elhatároztam, hogy 6 év után levetetem a spirált, mert már gondok voltak, és mivel azt mondják 6-8 év után pihentetni kell. Elmentem, hogy levetessem. Sajnos nem tudták levenni, ezért altatásban levették. 2 hét mulva telefonált az orvosom, hogy menjek be, mert nem jó a leletem. Akkor már tudtam, valami nagy baj lehet, ha már telefonon hivnak. Rögtön mentem. A kezembe adta a szövettan eredmény, amelyen az ált MÉHTEST ROSSSZINDULATU daganata. Jött az összetörés, na nekem vége. Kaptam 1 orvos nevét Dr.Pálfalvi László menjek el hozzá. Elmentem, vizsgálatok, stb. 2OO9.junius 11-ére voltam kiirva mütétre. EBBEN AZ AZ ÉN TÖRTÉNETEM, HOGY MÁJUSBAN HAZAKELLETT JÖNNÖM A MUNKAHELYRŐL, MERT NAGYON VÉREZTEM, ÉS KIVOLTAM BORULVA, HOGY MI LESSSZ. HAZAJÖTTEM LEÜLTEM, A KERTES HÁZUNK TERASZÁRA, ÉS 1 IDEGEN FEKETE MACSKA JELENT MEG AZ UDVARON, ÉS NÉZETT RÁM A ZÖLD SZEMEIVEL. NAGYON MEGIJEDTEM, MERT SOHA NEM SZOKOTT MACSKA AZ UDVARON LENNI, FŐLEG NEM FEKETE. MEGNÉZTEM AZ INTERNETEN MIT IS JELENTHET EZ, HÁT ELÁLLT A LÉLEGZETEM!!!!!! AZ INTERNETEN IRTAK ALAPJÁN AKKORA ERŐT KAPTAM, HOGY TUDTAM, NEM LEHET NAGY BAJ!! SIKERÜLT MEGUSZNOM, DE HA NEM JELENIK MEG A FEKETE MACSKA NEM TUDTAM VOLNA VÉGIG CSINÁLNI!! MINDIG Ő JÁRT AZ ESZEMBE!! SIKERÜLT! AZT MONDTAM, HA MEGGYÓGYULOK LESSZ 1 FEKETE CICÁM, LETT IS, DE SAJNOS ELTÜNT!! AZÓTA SEM LÁTTAM FEKETE CICÁT AZ UDVARUNKBAN. HÁT EZ AZ ÉN KIS TÖRTÉNETEM, A FEKETE MACSKA VOLT A MEGMENTŐM, AKI SEGITETT, HOGY VÉGIGCSINÁLJAM!!! MINDENKINEK JÓ EGÉSZSÉGET!!! ÜDVÖZLETTEL ANDREA

#5025 kig121 hozzászólása: 2011.03.11. 10:02

Kedves Andi,

Nem szórakozok, valamit félreérthettél abban a 2 sorba ami írtam. Azt írtam, hogy most már ÉRTEM és leírtam, hogy eddig miért nem értettem, mivel, hogy én csak simán a “fekete macska” szóra kerestem.

#5024 andyka hozzászólása: 2011.03.11. 09:57

Kig121. Még egyszer leirom, látom csak szórakozol. Mint irtam ugy ird be a googlba  a FEKETE MACSKA GYÓGYITÓ GÉNJE!!!!!!

#5023 kig121 hozzászólása: 2011.03.11. 09:20

Most már értem ;)

Én csak simán a fekete macska szóra kerestem rá és minden babonás dolgot hozott be.

#5022 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.11. 08:27

Szia !

Szívesen, mindenkitől :)

Én már tudtam :) 

Tinédzser koromban Darvas Judit a MMOE Országos Szövetségének tagja és jó barátja voltam. Minden cicát szeretek. Volt 40. Sziámi, perzsa mindenféle színben. Már nem tenyésztem őket. De símogatásuk gyógyterápia. Így vagyok a kutyusokkal is. Jelenleg egy si-cu kutyulim van. Kig-nek is ;)

Kedves Kig !

Megkérdezhetem hogy álltok a baba projectel ? Terveztétek, ugye ? Szeretnétek, ugye ?  Elképzeltétek, hisztek és bíztok benne, hogy ez a cél elérhető, ugye ?

Sok szeretettel üdvözöllek!

#5021 andyka hozzászólása: 2011.03.11. 08:00

Köszönöm mindenkinek a hozzászólását! A googl keresőbe irjátok be, hogy a fekete macska gyógyitó génje!! És megértitek, hogy miért adott erőt a hirtelen megjelent macska!! Még most is kiráz a hideg!!! Jó egészséget mindenkinek. Kig121 főleg te nézd meg kérlek!!! Üdv. Andrea

#5020 abigel hozzászólása: 2011.03.10. 20:33

andyka, ez a cica pótolhatatlan lesz mindig…ez nem csak egy fekekte cica volt…ez a segítő kezed lelke volt. valaki, aki már nem él, és nagyon fontos volt a számodra, aki még mindig melletted van és vigyáz rád.. ott volt a gondolataidban a gyógyulás nehéz útján…nem nagyon hittem az ilyenekben, és a mai napig vannak azért fenntartásaim, de nekem is van egy angyalom:)))mint neked!

Őszintén örülök a gyógyulásodnak, és ez azt jelenti, hogy nagyon fontos feladatod van az életben és hogy igenis szükség van rád!

A

 

#5019 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.10. 15:50

Szia kig !

Itt már lényeg a hit. andyka mindig hinni és bízni fog a fekete cicákban.

Én is örülök nagyon, hogy meggyógyult.

#5018 kig121 hozzászólása: 2011.03.10. 14:20

Nem igazán értem, hogy miben adott erőt a fekete macska, de örülök, hogy meggyógyultál.

Én eddig úgy tudtam, hogy a fekete macska szerencsétlenséget és rosszat hoz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close