Árulkodó jelek

Téma címkék:
2011.03.19. 10:09

Magam sem gondoltam volna, hogy válásom után különös fordulatot vesz az életem, amelynek következtében akár novellát is írhatnék Nektek. Magamról, hogy a sors szeszélye folytán az elmúlt 8 évben átkellett élnem szerelmet, csalódást, betegséget drámát egyaránt. Gyermekem édesapja, nagyszüleim elvesztése lelki terhet rótt rám, de mégsem omlottam össze, anyaként máig és az utolsó munkahelyemen mint egészségügyi asszisztens Tüdőgondozás terén, 2008-ig helytálltam. Sok idő eltelt, hogy a pánikbetegségből kigyógyultam, de az örömbe üröm került, mert a választottammal épp közös babát várunk. A pletykák, miszerint nem tarthatom meg szerelmünk gyümölcsét, mára már rendeződtek.

Nem szeretném most már meglepni a lányomat egy kistesvérrel, mert nem felhőtlen nekem egy gyermek kihordása, sajnos. Kevés a sárgatest hormonom, folyamatosan vérzem, nyitva van a méhszájam 7 hetes álldott állapotban.

Pedig a gyermeknevelésben nagy rutinnal rendelkezem.

Így nem marad más hátra, mint élvezem kitüntető figyelmét a páromnak, teljesen átlagos életet élek, és mindent megadok az én Édes Egyetlen Kislányomnak.

#5329 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.27. 03:29

Nem csak az asszonyok szoktak elvetélni és nemcsak magzatot. Valószínű, hogy majd` minden ember elvetél néhányszor. Kiszakad belőle egy szerelem, egy gondolat, egy terv, egy elhivatottság – sűrű és nehéz vérzés kíséretében. De nem minden vetélés merő veszteség. Aki egyszer viselős volt, az már örökre tud valamit.

#5328 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.24. 08:08

Én is természetgyógyász voltam és nagyon büszke magamra. Jó gyógyteákat, vitaminokat, nyomelem készítményeket, testre szabott étrendi előírást írtam mindenkinek, leírtam mit mivel lehet fogyasztani, és javasoltam az alapos megrágását az ételeknek. Kértem mérsékeljék a cukor, só, fűszerek, zsíros húsok fogyasztását. Elleneztem az alkohol fogyasztást és a dohányzást, valamint a központi idegrenszerre ható anyagok bevételét. Javasoltam inkább a gyümik, zödségek, joghurt, főzelékek stb. fogyasztását. És az életmód változtatást : Kerülni a veszekedést, ne tartsanak haragot, helyette kirándulást, egymással való kommunikációt válasszák.

 A legfontosabb a beszélgetés volt:)

Viszont a kézrátételes gyógyítást egyes esetekben megnyugtatásként kellett alkalmaznom de volt, hogy a paciens gondolata eltért a valóságtól. Kiabált, hogy jönnek a sötét alakok és mindjárt megfojtsák. Az arca halál sápadt volt. Különbensem éreztem magam valami jól. Az energiát fogadó – és adó idegrendszerére károsan hatnak ezek a ” valamilyen ” energiák. Az enyém ha náthás vagyok azért, a paciens meg attól függ milyen betegségben szenved.

Alkoholról volt ki megígérte leszokik, megváltozik családja kedvéért, csak segítsek! Fél évig bírják kb. Hiábavaló volt a segítségem, mert a körülmények, a haverok miatt ismét elkezdett inni. Az ilyen családban cseperedő gyerekeknek ágybavizelésükre, bármilyen gyógyteát alkalmazhattam, nem segítettek.

A kézelemzéssel genetikai vizsgálat nélkül egy életstratégiát nem lehet adni, csak komoly problémát okoz, ha találkozik valaki élete sokszor oly nehéz feladatával.

Tenyérjóslással olyan helyzet elé lehet állítani pl gyermekeket, hogy negatív értelemben kihat további testi – lelki állapotukra.

A jóslás is ilyen.

Természetgyógyászok, asztrológusok, lélekgyógyászok összegyüléseiken, egy súlyos beteget nem tudnak meggyógyítani, ha operálni kell.

Kezdődő menopausa esetén, értelmetlen valakit leküldeni alfa állapotba.

Az akupunktúra főleg fájdalomcsillapításra és görcsök oldására volt jó. Feltűnő azonban, hogy sokak fokozottabban izzadnak, hányingerük van, egyéb kellemetlen tüneteket éreznek a szúrkálás alatt.

Abba hagytam ezt az egészet.

#5327 csereppanni hozzászólása: 2011.03.24. 06:13

Igen, az okkult tudományok nagyon vonzóak, ám veszélyesek.Próbálok szabadulni tőlük, kisebb nagyobb sikerrel.

#5326 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.23. 07:46

Igen panni ? Csodálatos, hogy erre a hozzászólásomra felkaptad a fejed.

Ha van egy adóssággal teli tulajdonlap a zsebedben, mert kapzsiságból hitellel egy palotát építettél, van egy “hang ami hív”, Aki azt ígéri eltörli az adósságod, csak fürödj meg és megtisztulsz. Ezután bűneid továbbra is lesznek. De ha befogadod Istent a szívedbe, és őszintén meggyónod vétkeidet, Ő eltörli azokat. Szabadító pedig Jézus Krisztus aki helyetted, már felvállalta az ördög praktikái által gyötört szívedet. Csak el kell döntened, maradsz rabszolgája az ördögnek, vagy keresed az utat a világosság, Isten felé, illetve hitedet az okkult tudományokkal foglalkozva kötöd le. Minden a Te döntésed! Én is szeretettel ölellek.

#5325 csereppanni hozzászólása: 2011.03.23. 06:50

Szia XY ! Te már eljutottál a fejlődésnek erre a fokára, amivel én még csak próbálkozom….mert még mindig ott tartok, hogy sajnos, néha a hibákat másban próbálom keresni.Nevelem magam, de lassan megy a változás.A megbocsájtással önmagamnak, és másoknak, már jobban állok.Szerettel ölellek.

#5324 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.22. 15:47

Drága Rabbi !

Miből gondolod, hogy nem találtam békét ?

Vissza emlékszem gyermekkoromra, amikor Édesapám fiatal barack fákat ültetett és arra kért engem, hogy ne másszak fel a fára és ne egyek egyetlen egy barackot sem. Gyerek lévén, amikor Édesapám reggeli után elment dolgozni, belopództam a barackfák közé, az egyikre felmásztam és ettem egy barackot. Lefelé mászva a fáról megcsúsztam, és letört egy fiatal hajtása a fának. Nagyon megijedtem, mit fog szólni az Apám. Ebédnél asztalhoz ülve, kérdezgettem Édesanyám: Mikor jön haza, apám. A válasz az volt, kb. 16h-kor. Alig bírtam megmaradni a bőrömben, úgy vártam a 16 órát. Amikor eljött az időpont, szaladtam sírva apám elé. Látta rajtam rémült arcom, és megkérdezte miért sírok. Bevalottam apámnak, hogy nagy bűnt követtem el! Felmásztam a fára, megedtem egy barackot és egy ág letörött…

 Én a békét önmagamban másoknak való megbocsájtásomban nyerem meg és az álltal, hogy bűneimet, nem átfestem, hátam mögé rejtem, osztozkodom benne, hogy kevesebb legyen nekem, nem egy részét vallom be, hanem az egészet.

És kiveszem a deszkát a szememből, hogy mások szálkáit szemükből kivehessem, nagyon szívesen.

#5323 rabbi hozzászólása: 2011.03.22. 14:51

Ma mar biztosan tul vagy a muteten.Kelek csendesedj el,es foglalkozz egy kicsit onmagaddal!Mond ki onmagadnak azt ami belulrol feszit.Ha tudsz hinni Istenben,mond el Neki gondjaidat.Talan nincs meg itt az ideje,hogy a valaszt meghallhasd,csak panaszkodj neki!Kivanom,hogy beket talalj!

#5322 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.22. 13:17

Köszönöm szépen Rabbi, a felém irányuló empátiád és jó cselekedetedet!!!

 

 

#5321 rabbi hozzászólása: 2011.03.20. 04:44

Fajdalom minden elet elvesztese.Nehez ilyenkor szavakat talalni.Az eletnek menni kell tovabb,hisz gyermekednek szuksege van rad.Kedden en is elgyaszolom a paranyidat.Legy eros!Ha megengeded,egyutt siratom veled.

#5320 csereppanni hozzászólása: 2011.03.20. 00:15

Az Élet nagy rendező!Néha elmerengek azon, hogy mennyi mindenen mentem keresztül az utóbbi pár évben…elképesztő.Ne add fel, mert “az Élet szép, tenéked magyarázzam?”

Örülök, hogy kigyógyultál a pánikbetegségből.Mi a sógórnőnkkel nem vagyunk ilyen szerencsések sajnos….ő nagyon beteg, de betegségével nem akar orvoshoz fordulni.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close