Történet és kérdés.

Téma címkék:
2011.04.22. 08:39

Sziasztok!
20 éves lány vagyok és december óta vagyok bppv-s. Elég ijesztően kezdődött az egész. Folyamatosan enyhe szédülésem volt 4 napja amikor egyik éjszaka arra ébredtem hogy nagyon brutálisan forog velem a világ, felébresztettem anyut, aki ügyeletet hívott. Mire az ügyeletes orvos kiért, már 2szer is hánytam. Az ügyeletes orvos megvizsgált és valamilyen gyomor fertőzést írt a lapomra, magne b6-ot kellett szednem. Én viszont egyáltalán nem éreztem úgy magam mint akinek egy sima gyomor fertőzése van, de belenyugodtam. Tüneteim nem javultak ezután sem, két napra rá éjszaka megint ez a borzalmas szédülés jött elő, pánikrohamom is volt (mint utólag kiderült) ezért zsibbadtam mindenhol, szintén hányingerem volt, de nem tudtam hányni sem. Anyukám megint kihívta az ügyeletet, ezúttal egy másik orvos jött ki, aki végül megnézte azt is, hogy tudok menni, és miután gyakorlatilag kishíján majdnem ráestem az asztalra, mentőt hívott és beutalt neurológia sürgősségi osztályra. Ott csináltak mindenféle vizsgálatot, elküldtek fül orr gégészetre is, és végül bppv-t diagnosztizáltak nálam.
Betagen nevű gyógyszert kaptam, és mondták hogy csináljam a vestibularis tornát. És még több Frontint írtak fel, mint amennyit szedtem előtte. Mindent megcsináltam meg szedtem amit az orvos mondott, és javultak a tüneteim. Éjszaka és reggel elég rossz volt, meg bal oldalon nem tudtam feküdni, de később ez is javult. Január végén már nem szédültem:)
Most viszont 2 hete mintha megint előjött volna, csak sokkal gyengébb formában. Nem szédülök folyamatosan és még fejfordításokra is csak ritkán. Szédülésrohamom azthiszem van, ha néha állok és megszédülök olyankor leülök kicsit és 1 percen belül megszűnik, de ilyen is maximum naponta 1-2 alkalommal van. Viszont ha ideges leszek akkor jobban előjön. Ha beveszek frontint akkor jobb. (sajnos elég sztresszes életet élek, apukám sclerosisos és őt ápolom egész nap) Ma voltam a háziorvosnál, aki azt mondta ha sokkal rosszabb lesz akkor menjek kivizsgálásra. Írt fel nekem B6 vitamint, és mondta ő is a vestibularis tornát.
A kérdésem az lenne, hogy volt már olyan, akinek ez előjött így újra? És olyankor mi segített ha mondjuk csak ilyen enyhébben jött elő? Lehet hogy a stressz is szerepet játszik ebben? Jah és még azt is szeretném kérdezni, hogy lehetséges hogy a front hozta ki belőlem újra ezt? (mikor decemberben kezdődött akkor pont 3 napig erős front volt, és mést két hete is, amikor kezdődött akkor is front volt).
Köszönöm előre a válaszokat:)
Tina

#27544 acsy123 hozzászólása: 2018.11.06. 12:37

sziasztok! NE PÁNIKOLJATOK! Nekem is kialakult a vesztibuláris neuronitis. Hányással és elképesztő szédüléssel kerültem kórházba, agyi CT-t, mellkasröngtgent, agyi MR-t csináltak, nem találtak semmit. Az árulkodó jel az volt, hogy amikor valaki tartotta az ujját jobb vagy bal oldalon és mindkét szememmel próbáltam az ujjat nézni, a szemgolyóm vibrált. Éreztem is és mondták is, hogy látszik, hogy vibrál. Ekkor küldtek fül-orr gégészhez, aki megállapította a vestibularis neuronitist. Ami azt jelenti, hogy az egyensúlyközpontban be van gyulladva egy ideg, ettől szédültem. 5nap kórház után még mindig szédültem, amikor hazaküldtek, tüneti kezelésem volt, hányás és szédülés csillapító. Folyamatosan kamilla, gyömbér és citromfű teát ittam(nem a filterest, hanem a rendes gyógynövény készítményt). A forever aloe vera termékekből rendeltem egy Ginko tablettát, ami az agyi keringést javítja(utána olvastam a betegségnek és ez az agyi keringés problémájából is adódhat). Csináltam a fül orr gégész által előírt szemtornát. A nyakamat és hátamat masszíroztattam, hogy ne legyenek az izmaim annyira befeszülve. A citromfű tea is nyugtató hatású, ezért volt ez fontos inni.
2 hét után már autót vezettem, a szédülés elmúlt, néha amikor mentem az utcán vagy hirtelen mozdulatokat csináltam, akkor olyan érzésem volt, mintha el akarnék egy pillanatra esni. Ez teljesen elmúlt a kezdettől számolva 4. héten. Futó vagyok, amihez elengedhetetlen a jó egyensúly. A harmadik héten már kocogtam, rá másfél hónapra lettem annyira jól, hogy mindent ugyanúgy tudtam csinálni, mint korábban. B vitamint és a Ginko tablettát azóta is szedem megelőzésként, illetve a masszázst is fontosnak tartom, hogy a stressz lemenjen.
TUDOM, NAGYON IJESZTŐ AZ EGÉSZ, DE EGYÁLTALÁN NEM BIZTOS, HOGY EZ HÓNAPOKIG/ÉVEKIG EL FOG TARTANI!!!Mindenkit ezzel riogatnak az orvosok is, de higyjetek nekem,nem így van! Kitartást kívánok mindenkinek!!!!

#6096 vasseva hozzászólása: 2011.04.22. 10:48

Szia Tina ! Én betahisztint szedek .Nekem jó , de  minden  reggel epley tornával kezdek.Nekem is volt enyhén, akkor siettem haza a munkahelyről és egy vizesruhát tettem a szememre és lefeküdtem. A front mindenképpen elősegíti a rosszullétet . Figyelj magadra ! Mindig van előjele ! szia :         Éva

#6095 Marcsi54 hozzászólása: 2011.04.22. 09:28

Igen én is azt figyeltem meg, ha jött időjárásváltozás, front, elöjönnek a tünetek, enyhébbek, de nem jó. És amikor kezdödött, akkor is nálam is front volt. NEkem havonta biztos elöjön egyszer, de van hogy kétszer is. Remélem én is javulgatok már.

Marcsi

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close