Lehetséges, hogy BPPV lenne ?

Téma címkék:
2011.06.02. 06:03

Sziasztok !

Új tag vagyok a közösségben.52 éves nő vagyok. Budapesten élek. Eddig nem is hallottam róla, hogy van ilyen klub, és nem voltam tisztában azzal sem, hogy a speciális betegség neve,amiben itt mindannyian szenvedünk ez a bizonyos BPPV. Régebben is voltak ilyen jellegű szédüléses panaszaim, de most egy hónapon belül kétszer is annyira rosszul voltam, hogy mentő vitt be a kórházba. Mindkétszer megvizsgált neurológus, és mindkét esetben ezt a diagnózist állapították meg nálam. A kérdésem az lenne, hogy lehetséges-e, hogy én ezt a betegséget egy múltban átélt hír hallatán kaptam,amikor is olyan sokkhatás ért, hogy akkor fordult meg velem először a szoba, és hányingerem is lett egyből. A  másik kérdésem pedig az, hogy ki  lehet-e gyógyulni belőle? Én nem tudom, hogy még egy ilyen rohamot hogy lehet túlélni. Már nem merek este lefeküdni, mert attól félek,hogy megint erre az iszonyatos szédülésre ébredek. A mostani rohamoknak  közük  lehet ahhoz, hogy februárban meghalt az anyukám ? Ez engem teljesen letaglózott, és még mindig nem tudtam túltenni magam rajta. Sajnos az én életem , a mindennapjaim is tele vannak stresszel, problémával. De ez a mai világban nem meglepő és szokatlan.

#6420 devenyigaborne hozzászólása: 2011.06.02. 08:23

Sziasztok!

Én is új tag vagyok itt, de olvasgatom a hozzászólásokat és megnyugtat,hogy nem vagyok egyedül ezzel a BPPV betegséggel. Nekem tavaly juniusban diagnosztizálták ezt a betegséget. Sajnos éveken át küzdöttem vele és a nyugtatón kivül semmit sem kaptam rá. De egy nagyon jó neurológushoz jutottam el aki Betahistamint írt fel és azóta 1 év alatt csak 1-2 szer volt nagyon enyhe szédülésem. Előtte már hetente két napot is eltartott ez a leírhatatlanul rossz állapot.

Az 52 éves budapesti hölgynek és hasonló betegséggel küzdőknek is jobbulást kivánok.Csak megerősíteném én is ,hogy valóban a stressz nagyon sokszor kiváltotta nálam ezt az állapotot, ahogy így visszagondoltam az éveket.Van belőle kiút,már lassan nekem is elmúlik a rettegés attól.hogy mire ébredek fel és egyre jobban tünetmentes lettem a gyógyszertől. Az igaz napi 3×1-et szedtem eleinte és most már napi 1 szemet szedek .

Az 52 éves bp-i hölggyel  és hasonló emberekkel szívesen leveleznék , de nem látom hol jelenik meg az emilcím.

Üdv.,

#6419 Steasy hozzászólása: 2011.06.02. 07:21

Szia.

Mielőbbi jobbulást neked. Azt javaslom olvasd át az összes ehhez a témához tartozó korábbi írásokat, válaszokat. Sok tapasztalatot, segítséget lehet begyűjteni e témában.

Sajnos én csak megerősíteni tudom, hogy erős sokkhatás, erős érzelmi, magánéleti válság ezt a betegséget kihozza, felerősíti. ( Magam is így jártam tavaly. )

Olyan írást is fogsz találni, aki kigyógyult belőle, de ahhoz fontos a teljes lelki stabilitás is. Egy ekkora fokú gyász elviseléséhez,feldolgozásához hosszú idő kell.

üdv.

#6418 Gabo hozzászólása: 2011.06.02. 07:20

Szia Bulldog!

Szerintem lehetséges, hogy édesanyád halála hozta elői ezt a betegséget. Egy szülő elvesztése nagy trauma, én is rettegek, hogy elveszíthetem édesanyámat, hisz a múlt héten éltem át, hogy rám telefonált, és csak annyit mondott, kihagy a szíve, itt a mentő érte. Rohanás utána a kórházba, a szirénázó mentő lehagyott minket, nem kívánom senkinek azt az állapotot amibe kerültem. Szerencsére sok infúzió, injekció, fél napos várakozás a sürgősségin, és hazaengedték, további vizsgálatokra. Ezt csak azért írtam le, hogy lásd mennyire lehet rettegni egy szülő elvesztésétől. Sajnos ez nálad bekövetkezett, nem tudom hirtelen jött-e, vagy hosszan tartó betegség után. De talán mindegy, lényeg, hogy nehéz feldolgozni, hogy többet nem találkozthatsz vele. Azt mondják az idő gyógyír az átélt fájdalmakra. Kívánom neked, hogy nálad is így legyen. Ha gondolod szívesen levelezek veled privátban is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close