Szabadulni

Téma címkék:
2011.11.26. 10:54

Azt hittem, én leszek az , aki meggyógyul ebből a betegségből, és leírhatom ide, hogy meg lehet szabadulni.

A nagy, reggeli felkeléskor jelentkező forgás után az orvosom a klinikán rögtön kiszúrta, hogy ez BPPV.A Dix-Hallpike teszt durván kihozta.Rögtön megcsinálták az Epley-t, ott is nagyon kijött a szédülés.Még mondta is a hölgy, aki csinálta, hogy “na, ez az az eset, amire tényleg jó ez a manőver”.4 alkalommal csinálták és tényleg jobban lettem.A kontrollon el is búcsúztam az orvosomtól, hogy én már jól vagyok, aztán másnap lecsapott.Ne, volt az a nagy pörgés, de egész napos szédülés és hányás.Mikor visszamentem megint próbálták a Dix-Hallpike-t, de már nem hozta ki a nystagmust.Azt mondták , a kristályok  visszarendeződése állhat a dolog mögött.Azért elküldtek neurológiára, ott nem találtak semmit (az MR-re még várok), volt ENG és BERA vizsgálat, de negatív.Maradt a diagnózis:ez BPPV.

Az a szomorú, hogy voltam már jobban, sőt teljesen jól is!Most mégis megint szédülök, hányinger, imbolygás.Az olvasás szenvedés, pedig nagyon hiányzik.Az alvás sem jobb, csak várom a reggelt, hogy felkelhessek, mert talán az a legjobb, ha sétálhatok a szabadban.Van néhány jobb óra, akkor úgy érzem, hogy a régi önmagam vagyok, és az nagyon jó.Csinálom az Epley-t, megvettem a Szirmai egyensúly-tréninget, azt is használom.Próbálok úgy élni, mint azelőtt, de nagyon nehéz.

Az Epley-t végző hölgy azt mondta, hogy ne nézzek rá a neten a betegségre, az orvos viszont kifejezetten ajánlotta, és őszintén szólva, ha nem találok rá erre a közösségre, már biztos ráépült volna egy pánikbetegség a BPPV-re.Sokat segít, bár nem vigasztal, hogy más is küzd ezzel és van, aki megérti, milyen is ez az állapot.

Köszönöm mindenkinek.

#7732 crossmax hozzászólása: 2011.12.31. 15:40

Szia Tündeanna!

Igazad van ebben.Csak én nekem sajnos az a legnagyobb kételyem,hogy vannak itt sokan akiknek  nem olyan régóta zúg a fülük(pár hét vagy hónap),amikor még nagyon sokminden ellenszere megvan. Tehát ők a heveny vagy másnéven hirtelen tünnelttel rendelkezeőek,De én már akkut vagy krónikus kategóriába tartozom a 22 évemmel,amitól sajos félek,hogy már nem lessz meg az ellenszere az életben.De azért figyelem az új dolgokat,és nyitott vagyok mindenre,mert az esélyt meg kell adni mindenképpen.

Kívánok politika és politikusmentes,EU és tróger tanár- bankárnélküli új évet.

A többit meg majd ottfönnt az illetékes elvégzi.

 

Miki

#7731 crossmax hozzászólása: 2011.12.20. 16:38

szia Tündeanna!

 

OK.Menj, csak el az MR-re.Bár szerintem az égvilágon semmit sem fog mutatni,de nem baj.Az egyedül az agydaganat ill nagyon kóros és diszfunkcionális arckoponya elváltozásokat tud kimutatni.Igaz elég kellemetlen,legalábbis nekem az volt.Sőt én kaptam kontrasztanyagot is de az a legkevesebb.Inknább bennt a csőben vagy fél óráig,mozdulatlanul,na az volt a szörnyű számomra.

Crossmax

#7730 crossmax hozzászólása: 2011.12.18. 17:37

Szia!

Nekem is volt orrsövényferdülés,de 20 évesen megműtötték.Nagyon sokat kínlódtam vele,mert egyáltalán nem akartam ,hogy megműtsék,Azt amikor más sehogy sem kaptam levegőt rákényszerűltem.De azóta sem az igazi.Beszéltem sok ilyen sövényműtétessel.és  rájöttem,hogy azt nem lehet úgy megműtteni,hogy teljesen jó legyen.Nem találkoztam még olyan emberrel akinek az sikerült volna totál jóra.Meg kell műtettni mindenképpen,mert utánna sokkal jobb.Igen kellemetlen ugyan,de nincs más választás.Amíg az nincs meg, addig attól is zúghat a fül,mert nem megfelelő az orrkagylók meg a szaglóideg vérellátása.(ox.hiányos.)Keres egy magánklinikát,ahol megcsinálják és kész.Másfél órás műtét megy egy hét lábadozás.

Csak tippelni tudok:ha csak  a tv meg a rádió erősítik fel az azért lehet,mert mindig este tv zel meg rádiózól,és mire a napnak elérkezel ehhez az időpontjához,addigra az egész napos stresszben elfárad a KIR.Illetve lehet még az is,hogy ugye soknak a depresszió meg a fülzúgés a nagyon erős vagy éppen igen alacsony mágneses térrtől van.És nem tud a KIR ehhez hozzászokni.Aki érzékeny a mágneses térre,az mind az ebből adódó nyavanyák miatt jár erre a Bemmer mágneses terápára meg hordja ezeket a mágneses karkötőket meg nyakláncokat.Mert ugye a tv rádió meg mobil,mind felerősítik a mágnese teret,ami a körülötted van,mert abban terjed a rádióhullám.Ezért nem szabad sokat mobilozni,meg amikor hívnak vagy te hívsz,vagyis mikor kapcsol a telefon(akkor felerősíti a mágneses teret a tízszeresére hogy megtalálja az adott frekvenciát),hogy a füldedhez rakd.Ilyenkor attól vagy fél méterre legyen a telefon.Próbáld ki,hogy amikor hajnalra már nem zúg annyira,kapcsold be a tv és nézd meg hogy változik egy vagy két óra tv nézés után.

Aztán ha meg sok az elektromos kacat a lakásban akkor ide tartozik az elektroszmog is.Olvass róla Google-ben. Lehet hogy arra vagy érzékeny.Ki tudja.Én ezért rendeztem át a két szobát,hogy amelyikben alszom abban semmi elektromos kütyü nincs.Semmi, olyan mint a 18.századbeli szoba,mintha nem ismernék az áramot.A másikban meg vannak az elektromos kütyük.Így ha alszom elvileg kicsi az e.szmog  meg  csökkent a mágneses tér.

Crossmax

#7729 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.18. 15:24

Crossmax,

arra nincs tipped, hogy miért van az, hogy a kinti zajok viszonylag feledtetik, de a tv, rádió felerősítik a zúgást?Azt olvastam, az idegi, depressziós tinnitusnál erősödik este a zúgás-nekem még ha napközben el is vagyok vele, estére bedurvul, és az éjjeli kb. harmadik felkelésemnél kezdem érezni, hogy csillapodik-gondolom addigra kezdi kipihenni magát az idegrendszer.Csak jó lenne napközben valamivel maszkolni, mert én extra csendes helyen lakom, meg jó lenne olvasni, de így nem megy.

#7728 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.18. 12:09

Tudod Crossmax,akkora orrsövényferdülésem van, hogy teljesen eltakarja a bal orrüreget, szerintem kívülről is látszik, mert el volt törve kamaszkoromban, legalábbis egy szakembernek ,de a doktornő még csak bele sem nézett-teljes orr-fül-gégészeti kivizsgálás címén.Én már teljesen elvesztettem a reményt meg az életkedvemet.

#7727 crossmax hozzászólása: 2011.12.17. 19:57

Szia Tündeanna!

 

Az baj.Akkor ez a fülész egy barom.Tudhatná,hogy akkor a fűlzúgás  idegi vagy érrendszeri ok miatt van.Márpedig a doppler az asszem az ultrahangos érvizsgálat.Nekem volt,de nem találtak semmit ,se a felmenő se a lemenő artériákon és vénákon a nyakamon. A szemészetnek szerintem nincs köze a zúgáshoz,ha csak nem agyalapi mirigy vagyis KIR(közp.ideg.rendsz)miatt van.De akkor más gondok is lennének, rosszul látnál meg egyensúlyzavarok szédülés,és állandó fejfájás stb…Mert a felső orrkagyló teteje ahol a szaglóideg van attól kb. 2 cm re van az agyalapi mirigy felfele..Ez csak akkora mint egy szőllőszem,de ez az ember összes hormontermelésének és minden szervrendszerének az irányítója.Ez az emberi agy mindene ez irányítja a felette 1 cm rel lévő  központi agyat.(szimpatikus  serkentő idegek,paraszimpatikus-gátló).Ezért nem szabad nagyon sok orrcseppet használni mert megsérül a szaglóideg,és felette ez az agyalapi mirigy,és vele együtt a KIR.És akkor megint ott tartunk hogy idegi a zúgás.Nekem pl. az orrcsepptől felerősődik a zúgás,mert mikor orrsövényferdülésem volt,elötte fél évig igen sok orrcseppet használtam,és már allergén vagyok rá..Neuróra is elküldhetett volna,na meg a legfontosabbra az MR re.Nics e agydaganat(nyolcadik idegdaganat-ez a halló és egyensúlyózó idegkilépés az agyból.Bár akkor mindig fájna a fejed,de akkor is kötelessége lett vona elküldeni erre.Az orr meg alap lett volna,nincs sövényferdülés v akármi.Labor igen. vérvétel,mindenképp,magas cukor,hypertnia, kolszterin, stomatostatin stb hormon,mindtől lehet.Én neuron is voltam,az nagyon kellemetlen,felraknak egy felhallgatót és mind a két füledben hangosan sípol folyamatosan,egyszer az egyikben egszer a másikban.És abból állapítják meg,hogy erre a külső kellemetlen ingerre mit csinál az agy.Tulajdonképpen megpróbálják modellezni a zúgást és abból valalmit megállapítanak,de nem tudom pontosan,hogy mit.Elolvastam ugyan a  leletem,de nem tudtam értelmezni.
crossmax

#7726 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.17. 08:11

Se neuróra nem küldött el, sem szemészetre, dopplerre vagy bármire.3 hallásvizsgálat és egy belekukkantás a fülembe és kimondta az ítéletet.még az orromba se nézett bele, hamár orr-fül-gégész.labor se, MR se.piszokul érdekeltem.

#7725 crossmax hozzászólása: 2011.12.16. 18:58

Szia!

Igen,széttárják a kezüket,hogy nem tudnak mit tenni.Nem is akarnak.Nekik nem zúz azt jóvan.Ezért írtam azt a kínais szöveget,mert itthon sajnos nem értenek hozzá.

crossmax

#7724 Reia71 hozzászólása: 2011.12.01. 19:50

Tundeanna, kell, hogy legyen tb alapon is pszichiátriai vagy ideggondozó ellátás mindenhol, keresd fel te is a házidokid, ő szerintem tud ajánlani ilyesmit, esetleg beutaló is kellhet, azt is ő írhat. És próbálj társaságot keresni, ne ücsörögj és rágódj otthon egyedül egész nap, az nem tesz jót…én is eljárok erre-arra, pedig néha tényleg nehéz nekiidnulni, mikor az ember épp vacakul van…de muszáj, mert az otthonlétnek depi lesz a vége. Keress sorstársakat akár, akik megértenek, akikkel lehet élőben is programokat szervezni…és akkor ott nincs az, hogy de te most miért ültél le megint vagy mi a bajod…nekem könnyebb kicsit, mert két gyermekem van, még nem túl nagyok, így velük sokat kell foglalkozni, van társaságom, de elhiszem, hogy teljesen egyedül vacak lehet!!

És kérdezz rá a betahisztinre, hátha az is használ valamit!

#7723 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.01. 17:35

szia Nadin!

nem, nincs hallásromlásom, legalábbis én nem érzékelem, csak fülzúgásom.nagy forgásom csak egy volt, érzem a frontokat, de valószínű , h a szédelgések tényleg ráépült pánikok.de ezeket már egész jól kezelem, csak ne zúgna!pszichiáter foglalkozik az emberrel tb alapon is?mert én nem tudok fizetni érte, mivel munkanélküli pedagógus vagyok.

#7722 nadin hozzászólása: 2011.12.01. 17:03

Szia!Én is csak azt tudnám mondani,hogy csinálj meg minden vizsgálatot.Nekem2 és fél éve van egyensúly problémám,sőt nekem van ebből 2 is.Bppv és egy meniere_szerű is.Neked a hallásod is romlik?Vagy van még valami a szédűlésen és a hányáson kivűl tüneteid?Pszhihiáter is tudna segíteni,lehet hogy fobiás már a szédűlés.nekem sokat segitett,ás mostmár dolgozom vele:)

#7721 Reia71 hozzászólása: 2011.12.01. 10:24

Tundeanna, csak azt tudom írni, hogy igazad van és ne add fel, a neten én is sokat olvastam a fülzűgásról és vannak azért lehetőségek, amiket végig kell próbálgatni, ki tudja, kinek mi segít.

A stresszoldás biztos nem árt…jóga, relaxáció, autogén tréning és átmenetileg akár nyugtató, szorongásoldó szedése is…és bízni kell, hogy elmúlik.

Bennem sokáig a Meniere-s topikon Ibolya tartotta  a lelket, hálás is vagyok neki és köszönöm:) Most én is nekiálltam orvosokhoz járni…hátha akad valaki, akinek van ötlete a bajaimra, mert azért 40 évesen már a végét járni…kissé korainak tartom…te se add fel!!! A Tinnitus társaságról csak jókat olvastam, és igen, majd számolj be,mert engem is érdekel a dolog.A fülzúgás amúgy simán lehet tényleg vérkeringési zavar, és ugye 40 felett egy nőnél már az lehet rendesen csak nem tudom, mit tudnak vele kezdeni. Ha tudsz, mozogj sokat, nkem az is segített, mikor már tudtam járni, menni, nagyobb sétákat tettem ( pedig oldalra nézve még nem tudtam egyenesen menni:) )

Azt olvastam amúgy, hogy van akinek hallókészülék segít a fülzúgáson.

Várom a beszámolód holnapután!Üdv Reia

#7720 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.01. 09:33

44 éves nő vagyok, és hát igen, 40 után én is rohamosan “pusztulásnak” indultam.Tele stresszel:válás, pedagógusként munka nélkül stb, stb.Én a BPPV-hez viszonylag jól álltam hozzá, valahogy elhittem, hogy rendezni vagy karbantartani lehet, persze, mikor visszaestem volt sírdogálás.De ezt a fülzúgást nem tudom kezelni.Érzem, hogy nagyon rákattantam, és egyre rosszabb, este már őrülten sípolt.Egyedül élek egy extra csendes, elhagyatott helyen, mert mindig imádtam a csendet és a nyugalmat, és érzékeny voltam a hangokra, úgyhogy ez most mind csak árt.Tv ,rádió nem nyomja el, sőt még erősíti.Kinn, a szabadban jobb, amikor vmit teszek-veszek.

Beetlejuice!

mit értesz feszültségoldáson és ki tud segíteni ebben?milyen gyógyszert szedsz, ha már nem bírod?nagyon kellene vmi, ami oldja bennem ezt a görcsöt, hogy legalább kicsit jobb legyen.

Holnap megyek a klinikára fülzúgás specialistához, a Tinnitus egyesület honlapján találtam,remélem jutunk vmire, vagy elkezdődik vmi, ami reményt ad.Ha vkit érdekel, szívesen beszámolok róla.

reia71!

tegnap megint írtam Szirmai doktornőnek, tutira mondja, hogy ez nem Meniere.Szerintem keresd fel, a Sote klinikán nem pénzért rendel tudtommal.Már én is tudok oldalt, meg laposabb párnán aludni, ezt sem hittem volna még egy hete.Az olvasás megy nehezen, de azért az is jobb, mint eleinte.

#7719 Reia71 hozzászólása: 2011.12.01. 09:03

Sziasztok még

Beetle-nek írom, hogy szerintem persze, hogy köze lehet a stresszhez is, olyankor minden normális ember rosszul érzi magát, az kihat a vérkeringésre is, nekem is stresszes időszakban jelentkezett…viszont máskor is volt stresszes időszakom és akkor meg semmi. Az emberi szervezetben minden mindennel összefügg…nőknél gyakoribbnak tűnik, szerintem hormonális okai is lehetnek, a nődokim pl. nemrég mondta, hogy változókorban is gyakrabban szédelegnek   a nők…én is 40  vagyok és hirtelen annyi féle bajom lett 1 év alatt, hogy csak kapkodom a fejem. De én is kaptam xanaxot most, mert nálam egyből pánik lépett fel, azzal tudtam csak nyugodtabban elaludni…különben én is egész éjjel csak nézelődtem.És persze lehet érszűkület is, meg mindenféle meszesedések…ezektől senki sem menekül, hiszen elöregszik a szervezetünk.

Tundeanna, te mennyi idős vagy, ha kérdezhetem?

Nekem eleddig első és egyetlen rohamom október közepén volt….engem nem vizsgáltak meg ennyire, mint téged, látott egy neurológus ( MR majd januárban ), egy fülész ( hallásvizsgálat okés ), egy otoneurológus ( vízöntés a fülbe=szédülés, dianózis: BBPV?- így kérdőjellel és szédülékenység:) ) és a házidokim kezelget, aki szerint Meniere…de ő a bbpv-t még szerintem nem tanulta, lévén, vén, tapasztalt róka:) Viszont én is hetekig émelyegtem még, meg szédelegtem és igen, zúgott és néha még most is zúg a fülem, fejem…szerencsére csak néma csendben hallom, napközben a környezeti zajok teljesen elnyomják…de az első 2-3 hét piszok nehéz volt, 2 hétig nem is dolgoztam ( illetve megpróbáltam, de nem ment, csak félig ülő pozicióban tudtam bármit is csinálni, enni, aludni, létezni.. ), amolyan féldemens zombi állapotúnak éreztem magam, néha arra gondoltam, szerintem agyvérzésem volt, csak nem vették észre…de aztán szedtem kitartóan a gyógyszert, meg járok masszázsra, mert hajlamos vagyok befeszíteni a nyaki és vállizmaim, csak úgy és a nyaki gerincrészem is kiegyenesedett kissé, és most már 2 hete újra dolgozom, bár még vannak szédelgősebb napjaim, meg reggeli émelygés…de már újra lapos párnán alszok, fekve:)Szóval még nem volt több rohamom, csak az az egy húzódott el rendesen,de most kezdjük leépíteni a gyógyszert, egyelőre a déli adagnak kell majd elmaradnia…izgulok is kicsikét:)

A Meniere-eseknél is vagyok, mert ugye az volt az első diagnózis, ott van egy Ibolya nevű hölgy, neki sok rohama volt az elején, most meg már 5 éve semmi, neki is Meniere-t diagnosztizáltak.

Nekem van időpontom Szirmai doktornőhöz, de igazából nem tudom, érdemes-e kiadnom rá annyi pénzt, mikor szinte mindegynek tűnik, betahisztin kap mindenki…azt annyi, viselni kell. Mondjuk a másik topikon írt egy hölgy, aki 2 éves kálvária után került el egy dokihoz, aki valami tubust ültetett a fülébe, amitől most jobban hal ( ő már teljesen kezdte elveszteni a hallását )…szóval olvassatok bele abba is…

Szép napot mindenkinek!

 

#7718 beetlejuice hozzászólása: 2011.11.30. 22:21

Sziasztok,

Olyan érdekes ez a kristályos szori. Én anno 21 évessen feszültség lezelési problémákbol adódóan pánikszindrómás lettem. Fülzúgással társult. Rivotril, fevaroin memoril kezelés mellett elmúlt a fülzúgásom. 26évessen egy balesetböl adódóan megműtötték a gerincem. Ezt követte még 2 műtét. Para, stressz. A 3-dik műtét után jött elő a BPPV, a több havi feszültség után. Csináltam a tornákat, terápia, beszélgetések, feszültség oldó. És hopp a szédülés elmúlt. A stabil egyensúly  ha jól tudom három szerv (agy,szem,fül)harmónikus egyensúlyának az eredménye. Nem lehet az, hogy a külső stressz hatására ez az egyensúly drasztikussan felbomlik, és jön a Bppv? Nekem egyszer tért vissza a szédülés. A nagyapám halálakor. Amikor próbáltam megenni a fájdalmat, és elfojtottam magamban. Ez is véletlen? A fülzúgásom 2 éve tart, sokkal halkabb már mint az elején, szerintem ez is stressz, bár a fülész szrint érszűkület. De ha a fülzúgás szervi, akkor hogy hogy sressz hatására fokozódik, meditációban szünik? Minden esetre nekem a feszültség oldás segített. Lassan egy éve nem szédültem, úszok, tornázom, és meditálok. Ha kell néha besegítek egy kis gyógyszerrel.

#7717 tundeanna1 hozzászólása: 2011.11.30. 06:30

nálam annyira egyértelmű volt, hogy BPPV, csak egy pár másodperces nagy forgás volt, akkor nem is hánytam, jól reagáltam az Epleyre.Én le is fogadtam, hogy ami utána maradt szédülés és émelygés, az a betegségre ráépült rossz reakció az agyban.

csak most ezzel a fülzúgással vagyok nagyon megijedve, mert egyre erősebb, átment a jobb fülemre is, szó, mi szó, bepánikoltam rendesen.Eddig aszédülés miatt nem tudtam aludni, most meg az állandó sípolástól a fejemben.Pénteken megyek vissza a klinikára(nem egyszerű időpontot kapni), remélem adnak vmit, ami laegalább csökkenti.Neked van fülzúgás?

levelezek Szirmai doktornővel, a lelket tartja bennem, hogy ennyire segítőkész.Ő azt mondta, hogy lehet a zúgás pl attól, hogy volt egy brutális bölcsességfog kivésésem 2 hete, nem is említette a Meniere-t.

Neked több rohamod volt?

#7716 Reia71 hozzászólása: 2011.11.29. 21:43

Ez érdekes azért, mert az otoneurológián nekem is végeztek valami hallásvizsgálatot, de az én hallásom ép, ezért ott azt mondták, ez nem Meniere. A házidokim szerint viszont a halláskárosodás később is felléphet, ha a rohamok ismétlődnek, tehát lehet Meniere is.

Ezért érdekel, hogy valamivel ki lehet-e szűrni egyértelműen hogy az vagy sem. Ha neked tuti az, akkor nem értem, miért nem adnak gyógyszert, amikor rosszul vagy! Direkt bele van írva, hogy a  szédülést, émelygést, fülzúgást csökkenti. Nekem kellett vagy 2 hét mire egyáltalán hatni kezdett, de ez is bele van írva a leírásba, hogy van, akinél hosszabb idő kell.

Szóval jobb ötletem nincs. Annyira ne ess kétségbe, mert én is megijedtem, de aztán kiderült, a környezetemben több nőnek is volt már ilyen, sőt, apukámnak is…és van, akinek az elején sok rohama volt, most meg már  éve semmi. Én is reménykedek, hogy van ebből kiút és átmeneti állapot.

#7715 tundeanna1 hozzászólása: 2011.11.29. 16:16

Nekem Pécsen végezték a klinikán a vizsgálatokat, szerencsére a háziorvosom rögtön oda küldött, óriási szerencsém volt, mert ha a neuróra küld még ma sem tudnám mi bajom.A Meniere-hez legalább egy esetben kell, hogy halláscsökkenés legyen,ezért csinálták ezeket a vizsgálatokat.

#7714 Reia71 hozzászólása: 2011.11.29. 14:27

Szerintem kérdezz rá a gyógyszerre! Nekem használt…már másfél hónapja volt az első rohamom, és azóta sem vagyok 100-as teljesen, de szedem a gyógyszert és akkor jobb, sokkal!

nem is tudtam, hogy a Meniere-t ki lehet zárni…rám a házidoki rámfogta a tünetek alapján és kész. Hol végezték ezeket a vizsgálatokat?

#7713 tundeanna1 hozzászólása: 2011.11.29. 12:17

én nem kaptam gyógyszert.

az ENG az a levegőingerléses vizsgálat, amivel a fül ingerelhetőségét vizsgálják, ha beszédülsz közben az a jó.A Meniere-t lehet vele kizárni.

aBERA egy hallásviszgálat, azzal a hallóideget lehet vizsgálni-ez is a Meniere miatt.

most viszont erős fülzúgásom lett pár napja, ez már rosszabb, mint maga a BPPV.el vagyok keseredve.

#7712 Reia71 hozzászólása: 2011.11.29. 09:56

Mi az az ENG meg a BERA?? Nekem olyat nem csináltak…vagy nem tudok róla.. neked hol végezték? Az MR-re még én is várok, januárig.

De én a gyógyszertől jobban lettem! Te nem szeded a betahisztint?

#7711 beka hozzászólása: 2011.11.27. 04:33

Szia Anna, utananeztem a betegsegnek, mert nem hallottam meg rola. Nem irigyellek, egyutterzek veled! Nagyon ijeszto es idegesito lehet ez a sok tunet.

Ugy lattam, hogy van, amikor par het utan magatol megszunik. Veled mi a helyzet, miota szenvedsz vele? Nagyon drukkolok, hogy hamar bekoszontson a gyogyulas, es az MRI eredmenye is jo legyen! Mikor mesz?
Addig is kitartast es szep napokat kivanok!

Beka

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close