Fülzúgás

Téma címkék:
2011.12.07. 17:38

Sziasztok!

35 éves vagyok, és már tíz éve zúg a fülem. Előbb a bal, majd a jobb is. Akkor voltam vizsgálatokon, még MRI-n is, de nem mutatott ki semmit. Eddig elviselhető volt, együtt tudtam vele élni. Mostanában fáj a nyakam, a hátam, mintha izületi gondjaim is lennének, és a fülem olyan erővel zúg, hogy néha olyan érzésem van, beleőrülök. Magnéziumot kezdtem szedni, de eddig még nem érzem a hatását. Azt mondják, hogy a stressz is kiválthatja. De ettől még inkább bestresszel az ember… Olvasgattam itt a történeteket, és merem remélni, hogy hamarosan visszaáll – ha meg nem is szűnik – a fülzúgásom optimális szintre, mert ebbe bele fogok őrülni, úgy érzem. :(

Holnap kérek is időpontot a fülészetre… Csak lelkileg kéne helyre jönni….

#7805 sylvia1 hozzászólása: 2012.04.02. 07:49

Megjegyzem, most már aludni sem tudok olyan jól, mint eddig. Na, persze eddig sem voltam az a nagyon jó alvó, de most egy ideje, a helyzet ennél is rosszabb. Két este is be kellett vennem “Idegeimre mentek Bálint cseppet”, hogy legalább valamit aludjak… A bal fülem most beerősített, nem tudom, mi baja, biztosan hallatni akar magáról, vagy rettentően unatkozik. :S

#7804 sylvia1 hozzászólása: 2012.04.02. 07:44

Sziasztok!

Na, nagyjából megvagyok a vizsgálatokkal. Voltam hallásvizsgálaton, ahol kimutatták a fülzúgást. Voltam nyaki-gerinc röntgenen, ami negatív lett. Voltam arcüreg röntgenen, mert a reumatológiáról oda is elküldtek. Ott a doktornő azt mondta, szerinte arcüregben maradt vissza gyulladás, ami tobzódott. De a fülészeten az orvos azt mondta, az nem az, csak a csont vetülete, ami látszik az üregben. Szóval ennyi. Most kaptam a fülészeti dokitól egy maszek csontkovács telefonszámát, hogy keressem fel, mert a vizsgálatok alapján, ő akkor is úgy gondolja, hogy ez nyaki probléma. Nagyon rendes és aranyos volt. Normálisan elmondta, hogy évek óta keresik az okot, de a tudósok sem jutottak még előre. Azt mondta, a fül buta, úgyhogy ha este zenét, rádiót hallgatok, megszokja a fül, és lecsendesíti a zúgást. vagyis ezzel át tudom verni. Sajnálkozott, hogy ennél többet nem tehet. Javasolta, hogy továbbra is szedjem a Ginkó-Bilobat, és keressem fel a csontkovácsot. Ennyi.

Ti hogy vagytok???

#7803 tundeanna1 hozzászólása: 2012.01.19. 14:16

Szia Sylvia!

nálam sincs változás.Hol így, hol úgy, de állandóan zúg.Arra viszont nem tudok rájönni, h mi befolyásolja!Én sem iszom kávét, én is beszedtem egy csomó keringésjavítót, tanulom az autogén tréninget, nem idegeskedem- de a zúgás, az kitart mellettem!Minden vizsgálat megvolt, de persze nem jutottam előrébb.És látom, h csak szaporodunk itt…

#7802 sylvia1 hozzászólása: 2012.01.19. 07:08

Sziasztok!

Már egy doboz Ginko-Bilobán túl vagyok, semmi javulás. Nem iszom kávét, próbálok nem idegeskedni, és nem odafigyelni, tornáztatom a nyakam  minden nap, de nem veszek észre javulást. A nyaki-gerinc röntgen megvolt, de a reumatológiai időpontomat kitolták februárra, úgyhogy jelenleg még várok.

Ti,hogy vagytok?

#7801 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.25. 08:38

Békés, boldog, zúgástól mentes ünnepeket kívánok!

#7800 crossmax hozzászólása: 2011.12.21. 13:59

Szia Sylvia!

Én annak ideján szedtem a Ginko-bilobát,nekem nem igazán használt.Na meg a betaserc sem.Mind a kettő agyi-érelszesedés meg vérkeringésserkentő.

Elvileg ez is az,de hát ki tudja.Ez egy új gyógyszer tavasz óta kapható.Amint érzem egy kicsit a hatását rögtön megírom a főcímben.

 

crossmax

#7799 crossmax hozzászólása: 2011.12.20. 17:40

Sylvia!

 

Nem,nem kell befeküdni a notropilos infuziós kezeléshez..A nontropil egy értágító,amit bekötnek minden nap 7 vagy 8 napon át a vénádba.és kb. fél óra alatt lecsöpög.Én úgy szoktam a haveromnál csinálni,hogy estefele olyan fél nyolc között bemegyek hozzá,beköti a nővér az egyik üres kórterembe,megvárom míg lecsöpög azt jövök haza.Kivéve ha nem a haver az ügyeletes orvos mert akkor 24 ben van és tudunk beszélni.Ez az értágító akkor jó,ha keringési érszűkűleti okok miatt van zúgás.Valamennyit fog használni.Már csak azért is mert a stressz meg a depresszió és minden lelki nyavalya -mert ugye általában ettől zúg-beszűkíti az ereket a nyaki artériákban és az agyi vérkeringésben.Többnyire ezért fájdul meg az emer feje  stresszben,meg amikor jönnek a frontok.Mert a frontnál is a hirtelen változó légnyomásból adodó nyomáskülönbség szűkíti vagy tágítja az ereket,és így változik az ox.ellátás

Crossmax

#7798 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.20. 17:30

Kedves Crossmax! Anno kb 10 éve én is voltam vizsgálatokon, de a gépük még akkor nem mutatta ki a fülzúgást. Most már ott van a papíromon, ezek szerint a gép, amivel vizsgáltak, érzékelte. Mondjuk most alaposabb volt a hallásvizsgálat is. Belesípoltak a fülembe valami rettentő hangosan, mind a kettőbe, aztán kézfeltartásos apró sipolások, számok és szavak ismétlése volt. Az infúziós kezelésre be kell feküdni a kórházba? Nem lehet bejárni? A doki mondjuk – úgy vettem észre – az infúziós kezelésbe annyira nem hisz, mert úgy mondta, hogy: “Egy próbát megér, ártani nem árt, és majd kiderül, használ-e.” De szép sorjába mindent, aztán meglátjuk…. Ha valami történik, megírom. Remélem, hogy ha mást nem, egymás tapasztalataiból némileg tudunk építkezni…

#7797 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.20. 17:18

Tundeanna! Próbáld lenyugtatni magad, az idegeskedés nem jó! Persze könnyű mondani, ezt én is tudom, mert volt, hogy én is bepánikoltam rá. Most aránylag nyugodt vagyok… Próbálom elterelni a gondolataimat. Szerintem is összefügg az időjárással is. Meg ki tudja, hogy még mivel. Napközben még hagyján, mert vannak hangok, amik tompítják, éjjel viszont csak arra hagyatkozhatok én is, hogy fáradt leszek annyira, hogy mélyebben elaludjak…. De én hiszem, hogy lesz még jobb is!

Nem próbáltál maszek fülészt keresni? Hátha azzal többre jutsz? Bár ki tudja! Én mindent megpróbálok, és majd mindenről be is számolok. De az idén már sok minden nem fog történni. Szedem a Ginko-Bilobat, aztán majd meglátjuk.

Szerintem próbálj másik orvost keresni! Nekem is az volt a szerencsém, hogy sokan voltak, és lejött az osztályról ez a másik doki, s én pont nála kerültem sorra. De majd fel is jegyzem a nevét!!! Nyugodj meg, és kitartás! Este gondolj valami szépre, fantáziálj, az eltereli a gondolataidat, és talán könnyebben elalszol.

#7796 crossmax hozzászólása: 2011.12.20. 16:48

Szia Sylvia!

Köszönöm megvagyok.Nekem 22 éve zúg egyszinten,így nem sok jót remélek már ezzel kapcsolatosan.Megtanultam vele együtt élni.Főleg mikor nekem 15 évesen kialakult akkor nem voltak még CT meg MR-ek meg mindenféle speciális terápiák,nem beszélve az ilyen Bemmer meg Hyperbár stb…Megcsinálták  a hallávizsgálatot,meg a nyaki röntgeneket,elküldek gyógytornára aztán ezzel le is zárult a lehetőségek tárháza.De én ezelött 2 évvel újra végigmentem minden vizsgálaton pont ezért mert gondoltam,hogy csak feljődőtt az orvostudomány meg a technika az elmúlt 15 évben.De szomorúan tapasztaltam,hogy az egy szem MR meg CT -n kívűl semmi de semmi az ég világon nem változott.Tehát 22 éve ugyanott toporgok,Talán az évek folyamán egy kicsit felerősödött,azt ennyi.Én már úgy megyek a fül orr gégészemre arra az infúsiós kezelésre,hogy felhívom,azt akkor megyek amikor akarok egy hétre.Egy minimálisat csökkenti a zúgást,de azt is csak max egy hétre.A gyógytorna meg a reumatológia nekem nem igazán segített.

Crossmax

#7795 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.20. 15:57

Örülök, h legalább nálad a hozzáállással nincs gond, az én dokimat egyáltalán nem érdeklem.A két hallásvizsgálatom negatív.Hallásromlás nincs, de hát nem is 10 éve zúg, mint neked.Semmire nem küldött, se neuróra, se nyaki röntgenre, sem azt nem vette észre, hogy mekkora orrsövényferdülésem van(bennem is csak azóta tudatosult, mert rájöttem, h  a bal orromon nem kapok levegőt).

Az biztos, h az idegek nagyon rájátszanak.Csak amikor egy nyugodtabban viselt nap után éjjel besípol, akkor nem értem, h mitől van?!És van, h egy pánikos nap után elviselhető az éjszaka(ami azért 3-4 felébredést jelent).A front, az esős idő(pl a tegnapi 15 cm havazás) az rontja.Nagyon nehéz lelkileg.Pénteken lesz egy MR, amire még korábban, a szédülés miatt egy másik doki küldött, majd meglátjuk.A balban cseng a jobban sípol.Csak legalább tudnék nem parázni rajta….

#7794 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.20. 15:07

Szia!

Már voltam fülészeten, hallásvizygálaton. Kimutatták a fülzúgást, és egy kis halláscsökkenést. Elküldtek nyaki-gerinc röntgenre és reumatológiára. Ez januárba lesz már csak meg. A doki mondta, hogy szedjem tovább a Ginko-Bilobat, amit egy hete kezdtem. Ha nem segít, infúziót kapok, és ha az sem, akkor akkupunktúrás kezelést is megpróbál. Nagyon kedves volt, teljesen korrektúl állt a dologhoz, látszott, hogy segíteni akar. Úgyhogy jelenleg várok. Valamelyik este úgy besípolt a fülem, hogy egész éjjel alig tudtam aludni. Rájöttem, hogyha nagyon felhúzom magam, akkor csinálja ezt a fülem. Alapból vizsont jobban zúg, mint egy hónapja. :( De ezt a békát most lenyelem, mert muszáj.

És te, hogy vagy?

#7793 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.20. 12:31

szia Sylvia!hogy vagy?jutottál vmire?

#7792 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.15. 17:48

Értem! Persze megírom. Meg mindent, ami ezzel kapcsolatos. Most még annak is örülök, hogy el tudom úgy terelni a gondolataimat, meg úgy lefoglalni magam, hogy nem őrülök bele…

#7791 crossmax hozzászólása: 2011.12.15. 11:09

Nem szabad felhergelni magad miatta.Akkor csak jobban zúg.A szívdobogás hallása a zúgó fülben meg már ezért alakult ki,mert a fűlzúgosok mivel állandóan hallják a zúgást akaratlanul is odafigyelnek egyébb zajokra,amiket egy norm.ember meg sem hall.

Majd írd meg hogy mi volt a fülésznél

 

Crossmax

#7790 crossmax hozzászólása: 2011.12.14. 20:35

Szia!

 

Ha nagyon felstersszelem magam,akkor a a fűlzúgás sípolása az alaphangon felül ad még egy magasabb hangot,ami a szívdobogással párhuzamosan lüktet.De pl amióta nekem van ez a nyavalyás zúgás,ha odateszem a fülemre a kezemet akkor hallom a saját szívdobogásomat.Ez a zúgás mellékhatásaként alakult ki x évvel ezelött.Mert a fülzúgósok mivel állandóan hallják a zajt ösztönösen odafigyelnek minden zajra.Ezért hallom a saját szívdobogásom,ha eltakarom a fülem.Majd figyeld csak meg,hogyha nem fülszervi problémából van a zúgás,tehát nem járul hozzá hirtelen jővő nagyfoku halláscsökkenés,hogy egyre jobban meg fogsz hallani olyan hangokat is amiket egy nem zúgó nem hall meg.Pl a szomszédban csöng a telefon.Márpedig ha nem találtak semmi fülszervi problémát,akkor idegi vagy egyébb szervi proléma lessz.Bárnem tudom,hogy mennyi idős vagy,de általában olyan szervi elváltózásoktól lehet,ami nem igazán a fiatalok betegsége.Pl..Hallócsont-nyakcsigolyameszesedés(sclerosis),állkapocsizületimeszesedés,egyébb fog és rágás hibák,meg egy csomó,hormonális hiba.A pszichológusokkal meg az a baj,pl tinnitusterápia,hogy azok nem meggyógyítják a zúgást,hanem bemagyarázzák egy spec,terápia segítségével,hogy hogy ne figyelj rá.Ennyi.

crossmax

#7789 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.14. 18:58

Kedves crossmax! Ma sikerült bejutnom fülészetre, ahol órákat kellett várni. Volt egy általános vizsgálat, minden negatív. Egy hallásvizsgálat is, aminek az eredménye egy hét múlva lesz meg, aztán majd meglátjuk.

Amiket leírtál, nagyon brutálisan hangzik. :( Mint egy amputált végtag…. Nekem nem volt nagyon erős fejfájásom, és szerintem inkább az idegességtől volt az is, ami volt. Annyira felstresszelhettem magam, lehet, hogy a vérnyomásom is felment, csak nem gondoltam rá, hogy megmérjem…. Napok óta nem iszom már kávét sem, inkább citromfű vagy menta teát, vagy csak ásványvizet. De az a lüktetés, amit leírtál, rémísztő! Hogy viseled?

#7788 crossmax hozzászólása: 2011.12.13. 20:29

Szia!

A fűlzúgás ha nem fülszervi baj akkor az esetek 80 százalébán idegi alapon van.Stressz idegesség.Az idegi nem nem gyógyítható.Megsérül a közponi idegrendszer az agyalapi mirigy a Hypophyzis.Elhallnak az idegsejtek,egy része..És mivel  az agy  állandóan keresi őket (olyasmi mint egy végtagamputáció után a begeg évekig érzi, hogy fáj a lába ami már nincs is meg,mert a fájdalmat nem ott érzed ahol fáj,hanem az agyban-thalamus,érzőkéreg-agykéreg)egy fantomhangot generál ezek helyett.Legalábbis orvosi szembontól nem gyógítható..Ha csak nem járul hozzá nagyon sok igen erős fejfájás,akkor 8-ik idegdaganat van.Ez a halló-és egyensúlyi ideg.Ha én valamiért stresszelem magam az adott nap akkor felerősődik a zúgás,majd pár nap múlva visszaáll.Sőt,ha nagyon idegeskedem akkor még lüktetni is szokott ugynazon a rimuson,amin a szívkamra átlöki a vért az aortába.

Nem idegeskedni. mert csak rosszabb lessz.

 

crossmax

#7787 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.13. 19:15

Szia Tundeanna!

Köszi kérdésed, megvagyok. Megpróbálok nem odafigyelni a zúgásra, mert ha odafigyelek, lelkileg is kezdek elbizonytalanodni. Szóval oda sem figyelek, megpróbálom elterelni a gondolataimat. Otipaxot cseppentek, Ginkó-Bilobát kezdtem szedni tegnap, és várok. Jövőhét keddre van időpontom fülészetre, addig a türelem van. Már nézegettem én is a Tinnitus honlapot, az lesz a következő, ha a fülészeten túl leszek.

Hogyhogy meg sem beszélték veled a problémát? Hát nem ez lenne a lényeg? Kíváncsi leszek, mit mondanak pénteken. Majd meséld el!

Igen, sok embernek van betegsége, kinek ez, kinek az, de nyilván ez nem vígasztalja a másikat, mert amikor felmegy a fülben a frekvencia és a hangerő, az felér az őrülettel. Sajnos sok orvos nem tudja, hogy ez mennyire szörnyű, és mivel nem élték át, nem is nagyon foglalkoznak vele, mondván, hogy ez nem olyan súlyos betegség. De nap mint nap ezzel, főleg éjszaka…

#7786 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.13. 16:24

Szia Sylvia!

Hogy vagy?nekem egy rettenetes éjszaka (csengés és baromi sípolás) után egy viszonylag csendes reggel következett.már annak is örültem, hogy túléltem.

Ma a ” tinnitus központban” vidéken, bár volt időpontom, a két hallásvizsgálat után meg sem beszélték velem az eredményt-menjek vissza pénteken.

Olyan orvos kéne, aki átélte ezt, mert nem vesznek komolyan. Én is látom a klinikán a rengeteg daganatos beteget, de nekünk ez a probléma, nem vigasztal más baja.

Neked megvolt a vizsgálat?vagy jobban lettél?

#7785 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.10. 17:29

Kedves Tundeanna!

Köszönöm a tanácsot. Sokat nem várok a fülészettől, mert már anno 10 éve végicsináltam mindent, de akkor is csak széttárták a kezüket, kiírtak egy gyógyszert, amiből egy tucatot beszedtem, de nem használt semmit. De az még mértékletes zúgás volt, ehhez képest, ami van. Ráadásul most még rá is stresszeltem magam, úgyhogy mindkettő egyszerre zúg. Néha már fáj tőle a fejem, olyan mintha fizikai formát öltene a hang. Sokszor tornáztattam ma is a nyakam, a fejem, a vállam, és talán jobb lett… vagy csak bebeszéltem, hogy jobb. Bizonyára elviselhetőbb, ha az ember nincs egyedül, és van valaki, aki ki tudja zökkenteni a depresszióból, vagy történik valami, ami sokkal nagyobb probléma, mint a saját baja. Engem most ez zökkentett ki, és adott erőt. Nem tudom, hogy a nyugis napokban majd hogy tér vissza, de remélem, hogy sikerül túl lennem a nehezén. Nem akarok hangulatjavítókkal élni! Az csak a végszükség. Hiszem, és akarom, hogy normális életem legyen, és megteszek érte mindent! Tedd meg te is, hiszen egy életet le kell élni, nem szabad ebbe beletörődni!

Kedves Nándi! Persze, hogy leírok mindent. Talán a sok tapasztalatból ki lehet szűrni a legjobbat, ami segít. Most már géphez is úgy ülök, hogy a fülhallgató a fejemen, hogy a számítógép búgását se halljam… De hiszem, hogy lesz ez még jobb is!

Sylvia

#7784 nando71 hozzászólása: 2011.12.10. 15:54

Kedves Sylvia!

Anno Betasercet írt fel a fülész,de nem vettem észre,hogy bármi javulás lett volna attól.Amúgy a gyógyszerekkel kapcs. igazad van,de más,gyógynövény alapú szer nem igazán használt a depressziómon.Tudom,hogy becsapom a testemet,de nem tudtam másfelé lépni.Kiváncsi leszek,Neked mennyire válnak be a cseppek.Ha valami javulást észlelsz,kérlek írd meg.

Köszönettel:

Nándi

#7783 tundeanna1 hozzászólása: 2011.12.10. 12:52

Szia Sylvia!

Minden együttérzésem a tiéd, mert ezt csak az tudja megérteni, aki tudja, miről van szó, mert átéli.

Minden tiszteletem a tiéd, és azoké, akik ezt zokszó nélkül el tudták fogadni.Persze biztos függ attól is ,mennyire zúg.Az enyém sípol, nemcsak fülben, fejben is:(

Fülészettől ne várj sokat, szinte biztos, hogy semmit nem fognak találni.A pszichiáter meg nem azért kell, hogy meggyógyítson, hanem hogy az elviselésre tanítson meg.Az lefogadásra, feszültségoldásra, akkor talán könnyebb és a kevesebb feszültséggel kisebb lehet a zúgás is.Én most ezen próbálkozom, mert nekem  egyedül egyáltalán nem megy,de nem is olyan egyszerű ezt megoldani, főleg vidéken.Legalább a ráépült depresszión segítsen vki, mert van amikor már azt nehezebb elbírni, együtt a kettő meg…..!!!!

Itt van a közösségben olyan, aki jó erdményt ért el a noiserrel, vakondka néven megtalálod, szívesen segít, akinek tud.Jó sok tapasztalata van sajnos.

Jobbulást kívánok Neked és mindenkinek, aki szenved!

#7782 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.10. 12:51

Kedves Nándi!

Mindenről beszámolok, ami ezzel kapcsolatos lesz. Lehet, hogy általános probléma, de sajnos nagyon sok embert érint, és még nincs kialakult gyógymód rá. De remélem, sikerül ebben is tovább lépni, és akkor emúlik a depresszió. A hangulatjavítók hosszú szedése a problémát nem oldja meg sajnos, csupán tompítja a miatta érzett stressszt. Én ezért akarom kipróbálni a csupán természetes alapanyagú Idegeimre mentek Bálint cseppet. Talán ez annyira nem árt…. Fülzúgásra is szedsz valamit?

#7781 nando71 hozzászólása: 2011.12.10. 12:32

Kedves Sylvia!

Elhiszem,hogy nagy trauma volt a hirtelen felerősödő fülzúgás.Hát igen,elég nehéz volt feldolgozni,és együtt élni vele.Bár én is rengeteget szenvedek az izületi fájdalmaktól,és korábban iszonyatosan fájt a nyakam is,de jó ideje most az nem.Fülzúgásom viszont van,és abban az időszakban jött elő,amikor munkanélküli lettem.Ebben az időszakban előjöttek olyan egészségügyi problémáim,amire azt mondták az orvosok,hogy semmi szervi bajom sincs,pedig én szenvedtem tőle.Aztán a sokadik doki a tüneteimet tanulmányozva megkérdezte,hogy nem ért-e abban az időszakban valami trauma,mert ezek tipikus tünetei.Én pedig csak bólogattam,hiszen nagyon nehezen éltem meg,hogy egyik pillanatról a másikra megszünt a munkám.Persze korábban is,és most voltak,vannak olyan problémáim,ami teljesen negatív a vizsgálatok szerint,nekem viszont megkeseríti a mindennapjaimat.mI mástól volna ez,mint a stressz,folytonos aggódás,önmarcangolás,stb.Elviekben tudom is a gyógymódot,de képtelen vagyok gyógyszer nélkül élni a napjaimat.Már több,mint egy éve szedek hangulatjavítót(Librium),és valószínűleg azóta halkult a fülzúgásom is.Csak sajnos képtelen vagyok abba hagyni a gyógyszert.Pedig próbáltam már.

Kiváncsian várom a gyógyulásodról szóló hireket,és drukkolok Neked!

Nándi

#7780 sylvia1 hozzászólása: 2011.12.10. 09:46

Köszönöm, hogy olvastátok, és már az is lelkileg támaszt nyújt, hogy elmondhatom valakinek. Sajnos a stressz nem ér véget. Ezidáig én sem éltem stresszes életet, pedig ideges típus vagyok alapból. Most viszont hirtelen két dolog is ért, amin stresszelhetek, legalább most oka van zúgni a fülemnek is.

Kedves Nándi! Köszönöm az együttérzést, remélem, hogy majd ha eltelik egy kis idő, nekem is csillapul, vagy megszokom. Akkor már másképp fog érinteni. Csak hirtelen akkora traumát okozott, hogy nem tudtam, mit tehetnék. Ahogy olvasgatom, soknak feldolgoznia nehéz ezt a helyzetet, és csak akkor lesz jobb, ha beletörődnek az állapotba, akkor elviselhető szintre csökken.

Kedves crossmax! Nem vagyok egy hisztis típus, 10 évig elviseltem a fülzúgást zokszó nélkül, de hirtelen, ok nélkül annyira felerősödött, hogy kétségbe estem. Van már időpontom fülészetre, és olvastam egy klinikáról is, ahol kezelni tudják a fülzúgást rózsazajjal, és elvileg hatásos is. Ha minden kötél szakad, biztosan felkeresem őket, de előbb újabb kivizsgálásokra megyek, hogy kizárhassanak minden egyebet.

Kedves László! Köszönöm a lehetőséget, de úgy döntöttem, hogy mielőtt bármit is lépek újra elmegyek a fülészetre, és ha mindent kivizsgáltak, majd meglátom, hogy fogom érezni magam. Rendeltem a gyógyszertárba Idegeimre mentek Bálint cseppet, sajnos még nem tudták meghozatni, de remélem ez is segíteni fog feldolgozni. Tisztán növényi eredetű, ezért merném kipróbálni.

Amennyiben bármit megtudok, megírom, csakhogy más is erőt meríthessen, vagy tapasztalatot. Elhatároztam, hogy nem nyugszom bele. Minden nap tornáztatom a nyakamat is, remélem, az is segít.

Üdvözlettel: Sylvia

#7779 crossmax hozzászólása: 2011.12.09. 17:57

Sziasztok!

Elképsztő,hogy ti még hisztek a szubjektív fűlzúgás gyógytásában.Semmi és semmivel sem gyógyítható.Én már el sem olvsasok semmilyen ilyen terápiával kapcsolatos cikket,mert humbug mind.14 éves korom óta zúg egyfolytában mindkét fülem.Most 36 vagyok.Nincs olyan vizsgálat amin nem lettem volna.Persze,nekem is van ilyen nyakcsigolyakopás,meg nem tökéletes tartású gerinc,sőt rossz fogam is volt,meg van meg lessz is,stb.Meg még ezer bajom és problémám amitől lehet tinnitus.De mikor kialakult csak 14 voltam.Akkor még minden jó volt..17 éves korom óta versenyszinten kerékpározom meg hosszútávot futok.Jó mindenem cukor, vérnyomás,súly stb.Nincs ital, drog ,kávé, csoki ,pia,koffein,szinte semmi csak egészséges kaja.Anyagi helyzetem sem rossz,nemigen stresszelem magam.Jó minden sav-lúg háztartás, vér és keringés,most voltam terheléses teszten sportorvosnál, olyan szívem meg vérkeringésem van hogy 120 évig fogok élni.És mégis zúg,14 éves korom óta éjjel-nappal egyforma hangon.Az oxigénterápiát leszámítva mindent megpróbáltam kivéve pszichológus meg lelkisegélyszolgálat mert ezekben nem hiszek.Na,akkor mondjátok meg,hogy mitől zúg és mivel gyógyítsam meg.

Várom bárki segítségét okos ötletét, történetét stb…

 

 

#7778 nando71 hozzászólása: 2011.12.08. 18:55

Kedves Sylvia!

Nekem bő 2 éve kezdett el zúgni a bal fülem.Sokszor én is azt hittem,hogy megőrülök tőle.Fülészeten voltam vele,de nem találtak semmilyen szervi problémát.Közel 1 évig tartott,amíg hozzá szoktam annyira,hogy ma már szinte észre sem veszem,persze azért halkult is.Hozzá teszem,hogy elég stresszesen élem meg a mindennapjaimat már hosszú évek óta.Így én is azt gyanítom,hogy lelki okok állnak a háttérben.Mindenen idegeskedem,lelkizem,nehezen teszem magam túl dolgokon.A testünk pedig nem gép,és sajnos valahol ki kell jönnie a sok önmarcangolásnak.

Jobbulást kívánok!

Üdv:Nándi

#7777 atlantiszi hozzászólása: 2011.12.08. 12:31

Kedves Sylvia!

A fulzugasnak lelki okai vannak es eredetenek feltarasaval es az okok elengedesevel gyors es nagymerteku javulas erheto el vagy akar teljesen el is mulhat.Terapiam segithet abban, hogy igy legyen es stresszmentes eletet eljen!Dec.15.-tol ujra Magyarorszagon tartozkodom 3 hetig, a laszlo.thot@gmail.com cimen elerhet.

Udvozlettel:Toth Laszlo pszichoterapeuta-spec.tanacsado(lelki segito)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close