Őrjítő fülzúgás

Téma címkék:
2012.01.06. 07:21

Kedves Mindenki!

35 éves vagyok. Néhány éve megállapították, hogy közepesen súlyos halláscsökkenésem van. Ezzel még “ellennék”, de kb. 2 éve ehhez egyre erősebb fülzúgás is társul. Az összes létező vizsgálaton voltam a fül-orr-gégészeten, ahol aztán széttárták a kezüket. Betasercet és Memorilt írtak fel, hónapokig szedtem őket, de semmiféle javulást nem tapasztaltam. Szedtem a ginkgot is, de semmi. Tud valaki valamilyen megoldást?

Tegnap magánorvoshoz is elmentem, de ugyanazt mondta, mint a szakrendelésen: éljek együtt vele, nem gyógyítható, használjak hallókészüléket. Sem pénzem nincsen rá, sem hordani nem tudom. Többször próbáltam, de erős fej-és fülfájásom lett tőle, azon kívül tényleg nincsen rá 5 Ft-om sem, nem hogy több százezer. És nem is hiszem el, hogy a hallókészüléktől csökkenne a fülzúgásom, no meg hogy 35 évesen hallókészülékes legyek és éljek így! Ebbe beleőrülök. Amúgy is hajlamos vagyok a depresszióra, de most aztán nagyon kijött rajtam, sokszor rosszul alszom. Nem lehet így létezni. Van valakinek ötlete, mivel enyhíthető legalább?

Köszönöm!

Timóca

#8118 crossmax hozzászólása: 2012.03.11. 09:48

Timóca!

 

Igen sajnos a stressz az amit minden tönkrevág.Az ellen nem lehet védekezni,ha csak nincsenek luxuséletkörülményeid,meg átlag feletti biztos jövedelmed.Én azért írtam Vakondkának a múltkor,hogy aki Pesten él annak van lehetősége meggyógyítani,,mert minden helyben van.Nekünk meg vidékieknek nincs pénzünk meg időnk utazgatni.És főleg nem veszprémi fizetésből ami nekem is van.Azt azért tudni kell,hogy Veszprém a Dunántúl legelmaradotabb városa,ahol semmi sincs az ég világon..Az átlagfizetés fele a Pestinek.Én is ezzel vagyok meglőve,hogy akármit szeretnék kezdeni vele,minden Pesten van,így esélytelenűl indulok.A hallókészüléktől nem csökken a zúgás az biztos.

A halláscsökkenésed akkor most megállt,vagy ahogy tellnek az évek egyre rosszabbul hallassz?.Mert ha az egyre rosszabb lessz és nem fogod egy idő után hallani a külső zajokat akkor nem lessz ami legalább nappal elnyomja a zúgást.

 

Crossmax

#8117 Timoca hozzászólása: 2012.03.06. 12:56

Kedves Crossmax!

Ne haragudj, hogy csak most válaszolok. Otthon nincsen internetem, itt a munkahelyemen pedig óriási változások voltak, s egyszerűen nem volt időm, lehetőségem, kapacitásom, hogy bekukkantsak a várószobába.

Mi az a BAEP vizsgálat? Egyébként Veszprém nekem már az a távolság, amit nem biztos, hogy ki tudok kalkulálni.

Jelenleg azon küzdök a munkahelyemen, hogy a mindennapokat túléljem. Először majdnem elküldtek, aztán átkerültem egy másik osztályra, most pedig a fizetésünk van veszélyben. Úgyhogy… A stresszmentes élet szerintem nem létező fogalom. A fülem pedig csak zúg, egyre zúg.

 

Kedves Tündeanna!

Mi ez a zajgenerátor? Fogalmam sincsen róla. Én nem erre gondoltam, hanem amit a fülzúgás egyesület reklámoz, a drága, külföldi készülékre, ami közel 900.000 Ft. Mondjuk a 36.000 Ft sem olcsó, majdnem a havi fizetésem fele. Ráadásul itt Fejér Megyében egyelőre még nem találtam olyan orvost, aki szerint érdemes lenne ilyennel próbálkoznom. Mindenesetre köszönöm!

Üdv. Mindenkinek!

Timóca

 

 

#8116 crossmax hozzászólása: 2012.01.09. 20:37

Timóca!

Ha a halláscsökkenésed 32 éves korban keletkezett,akkor nem születhettél vele.Ekkora baromságot rég hallottam orvostól.Ha azzal születsz akkor születésed óta rosszul hallanál.A nyakmasszásnak szerintem semmi értelme,már ha tényleg fülszervi  halláskárosodástól van a zúgás.A nyakmasszás akkor kell,ha csigolyameszesesdés,vagy nyaki érproblémák miatt van.Ha meg ilyen lenne,akkor ez mellé jó lenne bemmer,de inkább a sonoterápia.(Mert ugye a hyperbár nem megfizethető számunkra)Ez az érszűkűleteseknek kell.

Én veszprémi vagyok,és azt írtad,hogy te székesfehérvári.Nekem a fül orr gégészem aki a veszprémi kórházban dolgozik,a magánéletben is jó barátom.

Ha jogilag megoldható és érdekel, meg eljönnél lehet, hogy megcsinálná neked a BAEP vizsgálatot.Nem tudom,meg kell vele beszélni.

 

Crossmax

#8115 tundeanna1 hozzászólása: 2012.01.09. 16:19

Szia!

csak a pontosság kedvéért, a zajgenerátor tb támogatással 36.000/fül,nem mintha ez mindannyiunk számára megfizethető lenne.Nem kell Pestre menni érte, legalábbis nálunk felírják a klinikán.Azt értem, h nem bírod viselni, ezt nyilván te tudod megítélni.

egyébként a Tinnitus Egyesület által ajánlott orvosokról még nekem is lenne néhány szavam…talán egyszer megírom nekik.

remélem a pszichológus tud javítani a feszültségeden, mert az biztos, hogy segítséget jelent, ha megoldást nem is.

jobbulást kívánok!

#8114 Timoca hozzászólása: 2012.01.09. 14:58

Kedves Crossmax!

Az orvosok szerint a halláscsökkenésem velem született. Ez már csak azért is furcsa, mert kb. 32 éves koromig semmi bajom nem volt a hallásommal, mondhatni tökéletes volt. Aztán 2008-ban azt vettem észre, vagyis a párom, hogy nagyon felhangosítom a televíziót, mert nem hallom. Akkor mentem el először egy halláscentrumba, majd egy másikba. A hallókészülékeket már akkor horror áron kínálták,s – mint lejjebb sylviának írtam – nem bírtam elviselni, viselni.

2010-ben mentem el a helyi (székesfehérvári) rendelőintézet fül-orr-gégészetére, ahol A-Z-ig mindent kivizsgáltak. Voltam hallásvizsgálaton (kétszer is), MR-en, CT-n, stb., egyedül a BERA vizsgálat maradt el, mert végleg elromlott a gép, s nincs pénz a javításra. Az orvosok (mert ugye itt nincs fogadott orvosod) pedig széttárták a kezüket. Nem értették, hogy ha velem született, akkor 32 éves korom előtt miért nem okozott problémát. A fülzúgás pedig állítólag ebből következik. Mármint a halláscsökkenésből. Felírtak Betasercet, Memorilt, mellé szedtem Ginkgot hónapokig, de semmiféle javulást nem tapasztaltam. Próbálok nem odafigyelni, de azért eléggé megvisel, mert – ezt is írtam lejjebb – bizony sokszor nem tudok aludni. Ráadásul hajlamos vagyok a depresszióra, s mostanában pszichológushoz is járok, mert borzasztóan türelmetlen vagyok, s néha “idegrohamaim” vannak. Nem lettem idegbeteg, csak éppen nehezen kezelem a helyzetet, s a stresszt úgy önmagában. Viszont nem szeretnék nyugtatót szedni, sem semmilyen gyógyszert. A természetes gyógymódok híve vagyok. Egy orvos ismerősünk szerint az akupunktúrát meg se próbáljam, mert azt még a legelején kellett volna elkezdeni. A nyakmasszázson gondolkodom, s nem tudom, milyen természetes gyógymód jöhetne még szóba, mindenesetre nem fogadom el, hogy 35 évesen közlik velem: éljek így. No, “röviden” ennyi.

Köszönöm neked is, hogy írtál. Ha bármiféle pozitív változást tapasztalsz, kérlek írd meg!

Üdv.!

Timóca

 

#8113 Timoca hozzászólása: 2012.01.09. 14:49

Kedves sylvia!

Köszönöm neked is, hogy írtál!

Igen, olvasgattam néhány történetet tőletek, s megdöbbentem, hogy mennyien küzdünk ugyanazzal a problémával. A jó doktorok pedig mit tesznek? Széttárják a kezüket, s azt mondják: éljen együtt vele az ember. Nem tudom, fordított helyzetben mit szólnának? Borzasztó hajnalban arra ébredni, hogy idegtépően zúg a füled, s csak nagy nehezen tudsz visszaaludni tőle, s napközben még csak-csak elvagy, de ha éjszaka nem tudsz aludni, az őrjítő.

A zajgenerátorról én is olvastam, de az csak az igazán tehetőseknek nyújt valódi segítséget, bár ezzel is úgy vagyok, hogy mi van, ha mégsem használ? Az én fúlzúgásom ugyanis például nem is zúgás, inkább erőteljes susogás, sistergés, néha sípolás, s nem is idegi eredetű, hanem a halláscsökkenésem okozza.

No, hát akkor harcra fel, ha valami mégis segít neked, kérlek oszd meg velem, s természetesen én is ugyanezt teszem!

További szép napot, jó hetet!

Üdv.!

Timóca

 

#8112 Timoca hozzászólása: 2012.01.09. 14:45

Kedves tundeanna!

Már leveleztem korábban a Tinnitus egyesülettel, a honlapjukat is végigböngésztem, Szabó doktorral is felvettem a kapcsolatot. Az volt a válasz, hogy bízzam az orvosomban. Én megírtam a viszontválaszt, hogy nincsen orvosom, s nem bízom egyikben sem, mert a rendelőintézetben “sztk módra, darab-darab alapon” foglalkoznak az emberrel, vagyis sehogyan. Nemhogy a zajgenerátorra, de még hallókészülékre sincsen pénzem, részletre sem. Több havi fizetésem. A zajgenerátor, vagy mifene pedig kb. 7-800.000 Ft, s fel kellene menni többször Pestre. Kinek van erre ideje, s főleg pénze? Próbáltam többször hallókészüléket, de őrületes fej- és fülfájásom lett tőle. Ismételve önmagamat, ha el is tudnám viselni, az ára a “hátráltató tényező”.

Egyébiránt köszönöm a leveledet és a tanácsaidat!

Üdv.!

Timóca

 

 

#8111 crossmax hozzászólása: 2012.01.09. 12:32

Szia Timóca!

 

Mit mondtak az orvosok,hogy mitől is van a halláscsökkenésed?

Mert ha jól olvastam,nem vagy még idős,ahhoz hogy a hallásod fokozatosan eljezdjen romolni.És az a jobbik eset,ha a halláskárosodásból adódik a zúgás,és nem idegi vagy egyébb más szervi bajból adódik.

Megoldás nincs.Legalábbis itthon,és elérhető áron.Vannak mindenféle alternatív gyógymódok horror áron,de semmi esély,hogy használjon is.

A legfontosabb,hogy próbálj ne foglalkozni vele,mert ha mindig ezen kattog az agyad akkor kialakul az agyban a zúgás miatt az öngerjesztő hurok ami még jobban felerősíti a zúgást és akkor végleg menthetlen leszel.(ez a zúgás elsődleges szővődménye,az idegi elváltozás,másodlagos a depresszió).Sajnos a legtöbbnek  már ez van,velem együtt.

Tudom,hogy nem könnyű de nincs más lehetőség.

A lehető legkevesebbet gondolni rá.

Én pl szedem rá az aerucon ring stop bogyót,de egyenlőre ez sem használ.

 

Crossmax

#8110 sylvia1 hozzászólása: 2012.01.09. 07:05

Szia!

Sajnos a fülzúgás problémájával küzdünk mindannyian itt. Mondhatnám, saját magunkopn kísérletezünk, és próbáljuk felderíteni, mi az, ami használ. A rózsazajról hallottam már én is, jó tapasztalatokat írnak róla. Viszont drága, hogyha nincs semmi amiből áldozhatnál rá.

#8109 tundeanna1 hozzászólása: 2012.01.07. 11:41

Szia Timóca!

menj rá a Tinnitus Egyesület honlapjára, ott leírják , azért kell a hallókészülék, mert felerősíti a környezeti zajokat, ezzel fedi a zúgást.van olyan is, ami zajgenerátor és hallókészülék egyben.Sajnos tb-vel is sok, tudom jól.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close