Fülzúgás ellen – Nyers vegán diéta

Téma címkék:
2012.01.26. 23:15

Sziasztok! Szeretném megosztani Veletek saját történetemet, tapasztalatomat. Hátha valakinek segít. Fülzúgásban szenvedtem több mint 20 évig.Voltam sok orvosnál, de senki sem tudta meggyógyítani. Még az okát sem tudták megállapítani. Azt mondták, tanuljak meg ezzel együtt élni. Ebbe persze nem nyugodtam bele. Sok év telt el, mire rájöttem, hogy nálam a fülzúgást előidéző ok az, hogy a nyak, hát, vállizomzatom be van merevedve. Lehet, hogy nálad is ez az ok, de még nem tudod! A pattanásig feszült nyak, hátizmok és szalagok elhúzzák, deformálják a gerincet, rossz fej és testtartás lép fel, ezáltal elcsúsznak a nyaki csigolyák, nyomják az idegeket, és már meg is jelent a jó kis fülzúgás.

A feladat tehát egyszerű, el kell lazítani az izmokat. De hogyan? El kezdtem járni masszőrökhöz, jógázni, csontkovácsokhoz, stb. De sajnos nem segített. Átmeneti könnyebbséget hozott ugyan, de végső megoldást nem. Mígnem egy gyógymasszőrtől hallottam, hogy a probléma lehetséges forrása az, hogy izmokat bepólyáló kötőszövetek el vannak salakosodva, el vannak “meszesedve”, tele vannak “szeméttel”. De hogyan lehet ezeket onnan kitisztítani? Erre megint nem kaptam választ semmilyen reumatológus orvostól. Aztán a gondviselés elém hozta a választ, amelyet szívből ajánlok mindenkinek. Nálam a megoldást a nyers-vegán táplálkozásra való átállás jelentette. Milyen egyszerű és nagyszeru is ez. Gyógyulás mindenféle gyógyszernek nevezett valamik és műtétek nélkül! A nyers és élő ételek csodákat tudnak művelni. Beindítják a szervezet öngyógyító, tisztító folyamatait.Nálam 30 nap nyerstáplálozás után már látványos javulások jelentkeztek. Az izmok, szalagok merevsége alábbhagyott, és a fülzúgás, fülcsengés is szinte teljesen megszűnt. Csodálatos érzés. Akik fülzúgásban szenvednek, azok tudják miről beszélek, és mi mindent meg nem adnának azért, hogy megszabaduljanak ettol a kíntól. A recept tehát a következo: át kell állni nyers-vegán étkezésre. Azaz, gyümölcsöt, zöldséget és magvakat lehet enni, és sok tiszta vizet inni. Mást nem. Legalább 30 napig, hogy a szervezetnek legyen ideje magából a sok mérget kinyomni.

Persze, most sok kérdés merülhet fel a nyerstáplálkozással kapcsolatban. Nekem nagyon sokat segített a Nyersétel Akadémia és csapata. Engem ők láttak el tanácsokkal, ok mutatták meg, hogyan lehet nyersételekbol csodálatos, ínycsiklandozó ételeket készíteni, ok készítették és készítik el a napi ételeimet. Most már házhoz is szállítanak. Nagy szeretettel ajánlom oket. Van nekik web oldaluk, de itt vannak a Facebook-on is. Próbáld ki te is, mit veszíthetsz!!!

#8398 Varo_Gabor hozzászólása: 2012.01.28. 17:31

Egyetértek, valóban nem vagyunk egyformák. Mindenkinek más jön be, mindenki másban hisz. De ezzel nincs semmi baj. Mindenki azt csinálja, amit úgy érez, hogy számára legjobb.

Nekem ez jött be! Megyógyultam! Elmúlt a 20 éve tartó pokoli fülzúgásom. Minden gyógyszer, külső eszköz, és mellékhatások nélkül! Végtelenül hálás vagyok a Teremtőmnek, hogy elébem adta ezt a megoldást, és hogy adott hitet és erőt, hogy végcsináljam mindezt. Kimondhatatlanul boldog vagyok, és ezt a jó hírt akartam megosztani hasonló problémában szenvedő embertársaimnak. Ennyit tehetek, többet nem. Mert lehet, hogy ezt a hírt mástól nem fogják hallani Mert én 20 évig jártam az orvosokat, és soha egy sem kérdezte meg, hogy mit eszek. Soha senki nem ajánlotta nekem a nyers vegán diétát, és hogy változtassak az étrendemen.

Kívánom, hogy ti is kapjatok hitet és erőt fentről, a nagy Doktortól, Jézus Krisztustól, mert Övé a dicsőség mindörökkön örökké! Ámen.

Ha kérdésetek lenne, szívesen válaszolok.

#8397 Noree hozzászólása: 2012.01.28. 14:06

Azt még hozzáfűzném, hogy egyetlen megoldás nem létezik, kinek mi jön be, főleg mert hogy a fülzúgás oka se mindig ugyan az. Van akinek ez segít, van akinek az, van akinek kombináltan.

#8396 Noree hozzászólása: 2012.01.28. 14:02

Budapesten a Mammut1-ben van egy nagyon jó bio bolt, széles választékkal és szerintem elfogadható árakkal!

#8395 sylvia1 hozzászólása: 2012.01.28. 13:41

Sokszor az emberek nem is tudják, hogy mi lenne már jó nekik erre-vagy arra a bajra. Bíznak az orvosokban – valljuk be – sokszor hiába. Nekem tetszik a nyerétel fogyasztásának gondoata. Szeretem a salátákat, de még előbb hozzá kell szoknom a gondolathoz, aztán meg meg kell néznem, hol jutok állandó összetevőkhöz. Gondolom, bioboltban érdemes vásárolni helyettesítő termékeket….

#8394 Varo_Gabor hozzászólása: 2012.01.27. 22:03

És miért nem osztod itt meg, hogy mindenki tudja?

#8393 Noree hozzászólása: 2012.01.27. 12:07

Sziasztok! Én tudok egy másik alternatívát is fülzúgás ellen…ha valaki érdeklődne a nora.s@vipmail e-mail címen megtalál :)

#8392 Varo_Gabor hozzászólása: 2012.01.27. 09:15

Kedves Szilvi! Én tényleg szívből ajánlom. Ezért is vettem a fáradságot, és írtam itt nektek, mert én végtelenül hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy elébem hozta ezt a megoldást. Úgy éreztem, hogy ezt kötelességem megosztani emberttársaimmal. Tudom, hogy a fülzúgás milyen borzasztó. Az embert szinte az őrület határára kergeti.

Szóval, én mindenképpen javasolom, hogy vágj bele. Már most, akár a gyógyszer szedése mellett is. Ez a diéta nem csak a fülzúgást gyógyításában segít, hanem minden más baj elmulasztásában segít. Sok cikket olvashatsz erről a neten. A Nyersétel Akadémia Facebook-os oldalán is pl. Rákos betegeg, cukorbetegek, gyógyíthatatlan mondott betegségekben szenvedő emberek gyógyalnak. És mindez a legegyszerűbb és legtermészetesebb módon. Fájdalom erről az emberek még sem tudnak.

Természetesség. Ez a lényeg. Azt egyél és úgy egyél, ahogy természet, a jó Isten adja. A nyers vegán diéta lényege,  hogy az ember kerülje a feldolgozott és hőkezelt ételek fogyasztását. A nyers vegán diéta és táplálkozás zöldséget, gyümölcsöt és magokat eszik. Erre lehet hirtelen átállni, egyik napról a másikra, vagy lehet fokozatosan, ki milyen   hitet kap, kinek mi tetszik.  Nálam ez a következőképpen történt. Kb. 1  éve elhagytam az állati eredetű ételek fogyasztását (hús, tej, tejtermékek, tojás). Továbbá elhagytam lisztes dolgok fogyasztását is (kenyér, péksütemények, sütik, kekszek, stb.) Ezek helyett teljes értékű gabonákat ettem (tehát nem finomítva és feldolgozva). Még pedig úgy, hogy ezeket megfőztem. Ezek a gabonák: barna rizs, köles, hajdina, árpa, zab, tönköly búza. Fokozatosan egyre nagyobb arányban ettem ezeket nyersen. Azaz a zöldségeket már nem pároltam, egyre kevesebb főtt gabonát ettem. Most már az étrendem kb. 70 %-a nyers, a maradék 30 % főtt. Ugyanakkor nem vagyok megrögzött, néha-néha eszem állati eredetű ételt is (grill hal, vagy csirke, kis tojás, vagy kis sajt). Ez kb. 3 hónapban 1-2 alkalmat jelent, ha pl. vendégségben megkínálnak és megkívánom. De magamnak nem veszek. És ne hidd azt, hogy ez lemondás részemről, mert ezeket a dolgokat már nem kívánom. Ha elém raknak egy tál húst vagy egy szép zöld salátát, én inkább a salátát választom!

Mivel eléggé elfoglalt vagyok, ezért hétközben az ételeket a Nyersétel Akadémiá-tól rendelem. Ők levesznek a vállamról mindent. Kitalálják a heti menüt, beszerzik a legjobb bio alapanyagokat, elkészitik az ételeket, és házhoz is szállítják. A hétvégén magam készítem el az ételeimet.

Szóval, ez az én történetem. Sok sikert hozzá. Ha kérdésed lenne, csak írj!

#8391 sylvia1 hozzászólása: 2012.01.27. 08:01

Nagyon örülök, hogy ilyen pozitív történetet olvashattam! Mióta étkezel így? Magad is főzöl otthon hasonló ételeket?

Szerintem sokunknak problémája a merev nyak… Én minden nap tornásztatom a nyakam, és érzem, mennyire feszesek. Javulni pedig nem nagyon akarnak. Még átolvasom a diétádat alaposan, aztán ha lejár a gyógyszer ultimátuma, ebbe is belevágok. Mit veszíthetek? Fűlzúgást? :) Akkor megéri!

Köszi a történetet, és az infót!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close