Pánikbeteg lettem

Téma címkék:
2012.02.06. 13:44

Sziasztok!
Sajnos együttérzően csatlakozom hozzátok. 37 éves vagyok. És 1 hónapja teljesen megváltozott az életem. Történetem kb 3 évre nyúlik vissza, amikor ismeretlen rosszullét következtében keresztbeálltam az autópályán, és a szalagkorlát előtt kb 2 cm-re álltam meg. Ezt nem rég tudatosult bennem, hogy valószínű roham volt. Nem emlékszem, hány perc esett ki az életemből. Teljes kivizsgálás, eredmény semmi. Aztán hosszú ideig semmi. Majd tavaly egyik reggel az Auchanban reggel fél 7kor: beérek, és éreztem, hogy elkezdek émelyegni. Majd elsápadok, és légszomjam lesz. És szédelgek. Sietek hátra az ásványvizekhez, elérem a sort, a következő pillanatban pofozgatnak, és a kocsin ülök, amivel tolják a cuccokat. Megint elájultam, betudtam annak, hogy nem ittam (vizet) reggel. Kb rá két hónapra egyik éjszaka ébredtem arra, hogy rosszul vagyok. Erős hányinger, émelygés, szédülés, és erős hasmenés. Másodjára már nem tudtam visszajönni a wc-ről, elájultam. Reggel iszonyat fáradt voltam, és furán éreztem magam. Olyan mintha álmodtam volna ezt az egészet. Megint vérvétel, EKG, terhelés…és semmi. Azután megint ilyen fojtó érzések vásárlások alkalmával, rendszeresítettem, hogy korán reggel, és éjszaka járok vásárolni, de limitálva van így is a vásárlással töltött időm. Érzem, amikor „na most kell menni fizetni. ” Aztán voltak még egy-két – most már tudom – rohamom. Majd egy hónappal ezelőtt a munkahelyemen tört rám. Elkezdett fájni a fejem. Szokott lenni migrénes fejfájásom, de ezt éreztem, hogy nem az. Olyan érdekesen fájt. És jöttek sorba a szokásos tünetek. Légszomj, szívdobogás, kéz-lábremegés, émelygés, és most úgy sírtam, mint a záporeső . Nem tudtam abbahagyni. És nem tudtam, hogy miért. Nem volt rá okom. Nagyon rosszul éreztem magam, olyan mintha kívülről néztem volna magamat, mintha nem is én lennék. És nem tudtam, hogy álmodom, vagy fent vagyok. A roham kb 30 percig tartott. Utána úgy éreztem magam, mintha 20 órát kapáltam volna, és mintha megváltozott volna bennem valami. Azóta nem cigizek, és nem kv-zom. Hányingerem van a cigitől, és ugyanúgy a paradicsomtól, a töltött paprikától is. Megáll a torkomnál. És olyan fura, hogy mintha kicsit kóvályognék, valamit érzek a fejemben, főleg ha hirtelen fordulok. És mindenen tudnék sírni. Van amikor nem tudom visszatartani. És ha felidegesítem magam, akkor megint szédülök, és le kell magam nyugtatni, nagy levegőket…hogy ne legyek rosszul. A héten megyek pszichológushoz, hogy csináljon velem valamit, mert ez így nem jó. Azóta most már be sem merek menni vásárolni, nagy nehezen csak ha valaki bejön velem, és kb 10 percet bírok ki. És nem merek az autómba beülni sötétbe. Pedig azon vagyok hogy gyógyuljak. Első körben szerveztem magamnak egy kétnapos egyedüllétet otthon, ahol be is fizettem a barátnőmmel egy wellnes hétvégére. Valamint átgondoltam az életemet, és eldöntöttem, hogy magamra is fogok most már időt szánni. És igenis önző leszek. Most eljött az én időm. És a 8 éve tartó már csak sajnálatból fennálló kapcsolatomat megszakítom. És már a tudat, hogy ez lesz, és hogy már megtettem az első lépéseket, már ettől jobban érzem magam. Csak a rosszulléteim ne lennének. Nem ismerek magamra, én nem vagyok ilyen, nekem kötélből voltak az idegeim, de úgy érzem, hogy 37 éves létemre elfáradtam. Belefáradtam a tragédiák terheinek viselésétől, és a mindennapi megélhetés küzdelmétől, és hogy csak arra keresek, hogy a rohadt csekkeket és a hitelemet be tudjam fizetni. És ez mellé még társul, hogy egyedül nevelem kamasz gyerekemet, aki most számomra sokszor elviselhetetlen.
Ha van jó tanácsotok, szívesen fogadom.

#8501 mkrisz76 hozzászólása: 2012.02.08. 14:53

Szia Ananász!

Csak nyugtatni akarlak, hogy van ennél rosszabb is, de te erős vagy és változtatni akarsz, nem mástól várod azt. Igen is légy önző, és többet foglalkozz magaddal, a lelkeddel és az egészségeddel, mert felőrölnek a napi problémák. Próbálj meg meditálni, meditációs zenéket hallgatni,esténként egy jó citromfű tea lazításnak. Én prananadival próbálkoztam, de jó az agykontroll is, vagy csak naponta edzeni, otthon vagy teremben sokat segítenek. Üdvözlettel Kriszti

#8500 julika50 hozzászólása: 2012.02.07. 18:50

szia ananász julika vagyok 25 éve gyogynövényekel foglalkozom   szivesen segitek ha gondolod  lépj be a faebokra nevem  danso julianna  jelölj be  köszi

#8499 pestimargo hozzászólása: 2012.02.07. 17:21

Szia ! Jaj nagyon megértelek téged , ugyan ebben a cipőben járok ! Irj kérlek beszélgessünk  ha van kedved pestimargo@freemail.hu

 

#8498 evitundi hozzászólása: 2012.02.07. 13:17

Szia! Mindenképpen kérj segítséget, mert van ebből kiút. Én már sajnos másodjára is megtapasztaltam. Mindkétszer gyógyszeres kezeléssel gyógyultam meg. Nem lettem gyógyszerfüggő, a pszichiáter segítségével szépen, fokozatosan álltam le. Se elvonási tünetek, se függőség. Szerintem az a fontos, hogy megtaláld a jó szakembert, aki hozzád igazítja a terápiát. Ha úgy érzed nem sikeres a terápia, menj tovább, keress mást. Nekem is itt van a történetem, ha gondolod olvasd el, hátha segít! És kívánok neked sok erőt, kitartást és mihamarabbi gyógyulást!

#8497 julika50 hozzászólása: 2012.02.07. 13:16

szia gabika  julika vagyok  ha  van rámodod lépjél  fel a facebokra és jelöjél be   dancso julianna  és ott beszélhetünk ha neked  jo és adok tanásot  ami nagyon hatásos üdv julika

#8496 Noree hozzászólása: 2012.02.07. 10:27

Szia! Az, hogy segítséget kérsz már egy jó dolog! Én elsősorban alternatív megoldást javasolnék neked, ne szoktasd rá magad gyógyszerekre, mert az megoldást nem fog hozni hosszútávon, csak szedheted életed végéig! Nekem is hasonló problémáim voltak mint neked,a munkahelyemet ott kellett hagynom, a boltba nem tudtam bemenni, teljesen megkeserítette az életem! Szerencsére én nem fogadtam el gyógyszert! Ha segítség kell írj nyugodtan: nora.s@vipmail.hu

#8495 julika50 hozzászólása: 2012.02.07. 10:27

szia julika vagyok szivesen adok tanásot és szivesen beszélgetek veled ha gondolod irj üdv julika email im julikunagota@freemail.hu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close