Ismét én, Timóca…

Téma címkék:
2012.03.06. 13:29

Kedves Mindenki!

Január elején már leírtam, hogy több éve fülzúgástól szenvedek. Azóta sajnos nem volt időm benézni az oldalra, csak most. A kérdésem az felétek, hogy történt-e időközben valakinél közületek bárminemű javulás? Kérdezném azt is, van-e közöttünk – rajtam kívül – Fejér megyei, székesfehérvári illetőségű egyén? Kérdezem mindezt azért, mert hátha tudna tanácsot adni az illető, hogy Székesfehérváron hova, kihez, melyik orvoshoz érdemes fordulni, aki komolyan is vesz. Voltam a rendelőintézetben, a teljes kivizsgálás megvolt (CT, MR, hallásvizsgálat, stb.) január elején magánúton is elmentem a város legjobbnak tartott fül-orr-gégészéhez, aki a megyei kórházban főosztályvezető, s mi volt az eredmény? A nagy semmi. :( Azt mondta, éljek együtt vele, használjak hallókészüléket. Halláscsökkenésem van a jobb fülemben, idegi eredetű, ehhez társul a – most már nagyon erős – fülzúgásom. Azt mondta ez az említett orvos, hogy erre nincs gyógymód és hogy ő nem hisz a “természetesnek tartott” gyógymódokban, ő hála Istennek nem ezt tanulta! Én meg azt hittem, hogy most már aztán tényleg nem hallok jól, mert nem akartam elhinni, hogy ezt mondja. Természetesen hallókészülékért nem mentem el a rendelőintézetbe, mert nincsen szabad délelőttöm arra, hogy ott üljek egy fél napot, sem felesleges szabadságom, no és a legfőbb, hogy pénzem sem. S – mint már korábban is írtam – nem is tudom hordani a hallókészüléket. Én egyelőre a fülzúgástól szeretnék megszabadulni. Viszont egyelőre nem találtam olyat, aki akár a zajgenerátort felírná, akár bármiféle természetes gyógymódot javasolna (mint pl. Ginkgo, vagy valamilyen táplálékkiegészítő, akármi).

Kérem, ha van rajtam kívül fehérvári, Fejér megyei, írjon nekem, illetőleg bárki írhat, aki bármiféle segítséget tudna javasolni!

Köszönet és jobbulást Mindenkinek!

Timóca

Az e-mail címem: timoca76@freemail.hu

#8809 robee hozzászólása: 2013.08.19. 02:10

Kiegészítés:

El lehet jutni odáig, hogy a fülzúgás (ha nem múlna el), nem fog elfoglalni egy központi helyet az életedben (de mondom, sok esetben javul). Természetesen semmit nem garantálok, szakavatott emberrel beszélj, aki ért is hozzá, és rég óta foglalkozik a fülzúgással (ezeket adtam meg), mert rengeteg fajtája van, és én csak a sajátomról tudok beszélni, hogy az én esetemben mi történt, tehát olyan orvosra hallgass, aki jártas a dologban. Ők fel fognak világosítani, a megfelelő teszteket el fogják végezni és megfelelő terápiát fognak javasolni.

 

Kellemes napot! :-)

 

üdv!

 

robi

#8808 robee hozzászólása: 2013.08.19. 01:55

Szia Timóca!
Véletlenül tévedtem az oldaladra, adnék egy kis egítséget, hogy kit érdemes keresned:
Dr. Szalai László, pszihogus, magyar tinnitus egyesület: http://www.tinnitus.huDr. Nagy Enikő, pszihiáter: http://www.fulzugasorvos.hu
Rövid leszek, mert örülök, ha nem kell beszélnem róla, és nem szeretném centrális dolognak tudni az életemben.Nálam 3 hónapja kezdődött, és borzalmasan hangos és magas hangú volt. Rengeteg kiborulással járt, nem is akarok visszagondolni.Hallottam eleget én is a tanulj meg vele élni című dolgokat, nem kell megtanulni vele élni, lehet enyhíteni rajta, volt, akinek el is múlt, vagy olyan szintre hallkult, hogy már nem zavarja (bármilyen érdekesen is hangzik).Én a terápiám kellős közepedte vagyok, abszolút javulást tudok felmutatni, néha nehezebb, néha jobb, de a javuló tendencia vitathatatlan!Keresd a két doktort, ők pestiek, de lehet, tudnak javasolni a környékeden is specialistát.
Remélem tudtam segíteni!:-)
üdv!
robi

#8807 KINE hozzászólása: 2012.11.21. 08:43

Kedves Mindenki!

Több mint egy éve fülzúgással küszködöm. Azt szeretném megtudni, hogy van-e olyan sorstársam, aki a Budapesti Tinnitus Hungary által javasolt új szerkentyűt már kipróbálta, mert ennek az összege egy millió forint. Ha biztos lehetne az ember, hogy segít, megvenném. Azt olvastam a honlapjukon, hogy nem garantált a gyógyulás. Ha van erről információtok megköszönném. KINÉ

 

#8806 katuska58 hozzászólása: 2012.05.27. 14:32

Bizony nekem is elegem van a ……tanuljon meg vele élni…..mondatokból,de mégis azt kell,hogy írjam,van benne valami,merthogy,sajnos lehet ettől  még rosszabb is.Én sajnos mostanra már alvászavartól is szenvedek,nem beszélve a hallás romlásomról.

Annyira felhangosodott a zúgás,hogy néha úgy érzem az őrületbe kerget.Csak annyit tudok mondani,hogy próbálj meg mindent,amit csak megengedhetsz magadnak,mert nem tudhatod neked  melyik gyógymód fog segíteni.Üdv…Katalin

 

#8805 Moncsika hozzászólása: 2012.03.12. 09:33

A történetedből sokminden kiderül, ami nagyon hasznos. Először is, láthatóan sikerült tisztázni, hogy nem szervi eredetű a fülzúgásod.

Ha a CT és MR nem mutatott ki semmit, akkor valószínű, hogy a neurológus sem fog tudni segíteni. Otoneurológushoz azért érdemes lehet elmenned, hogy halld az ő véleményét is.

Több cikkben olvastam, hogy az idegi eredetű fülzúgást a hallóidegek átrendeződése okozza. A halláscsökkenéshez társuló fülzúgásról pedig azt írják, hogy az agy a kieső hangokat pótolja ezzel a zúgással, ahelyett hogy egyszerűen ne halljunk semmit.

A hallóidegek visszarendeződését próbálják elérni egy újabb fejlesztésű készülékkel, amit nemrégiben kezdtek forgalmazni nálunk is. Ennek az ára 7-800 ezer forint, ami legtöbbünk számára megfizethetetlen.

A zúgás elnyomására létezik zajgenerátor, amit sokan sikerrel használnak. Erről a http://www.tinnitus.hu-n olvashatsz bővebben. Szerintem nem olcsó, de már az elérhetőbb kategoriába tartozik.

Viszont ami jó hír még, hogy a gyógyulás benned van. Te magad tehetsz érte a legtöbbet. A külső eszközök, gyógyszerek talán (?) segíthetnek, de a leginkább elérhető eszközök a saját kezedben vannak.

A gondolatnak, képzeletnek hatalmas ereje van, és ezt bármikor felhasználhatod. Bármilyen meditációs technika segíthet. Nem fogja azonnal megszüntetni a fülzúgást, de kezelhetővé teszi azt. Pszichológus is sokat segíthet, de tényleg sokféle technika létezik, és meg kell találnod a neked megfelelőt. Ezen neked magadnak kell munkálkodnod, nem elég várni a külső segítséget. Már az a tudat, hogy tettél magadért valamit, erősebbé tesz. Nekem például sokat segít az agykontroll.

#8804 Darkman1001 hozzászólása: 2012.03.06. 17:44

Szia!

Nekem 3éve zúg a fülem… 3hete elmentem egy diszkóba és nagyon erős lett…:/ Kaptam infúziót, szedtem tablettát, stb… régen nagyon hangos volt, de hozzászoktam, nem idegesitettem magam meg ilyenek, és már annyira elhalkult, hogy szinte koncentrálnom kellett ha hallani akartam. Most viszont nekem is nagyon hangos, és hallom folyton! A hallásom tökéletes, viszont a hallókészüléket kipróbáltam ma! Nagyon szuper! Van egy alaphangja ami elnyomja a zúgást, és nyugtató! Olyan mint a zajgenerátor majdnem!

Arra akarok kilyukadni, hogy szerintem a hallókészülék lenne neked a megoldás! A zajgenerátor semmit se érne, ha rossz a hallásod! Én még csak 21 éves vagyok, és sajnos 18éves korom óta küzdök ezzel a problémával. Mindenesetre meg kell tenni mindent, amit tudsz! És ha már mindent megtettél, a többit bízd a jó Istenre:)

Amúgy én 3-4 napja már a megőrülés határán voltam:D most meg már egész jól elviselem, és napközben nem is hallom.:) Annyi az egész, hogy megnyugodtam. Szerintem nem is a zene hozta ki nekem, hanem az idegeskedés… És folyton a zajrafigyelés…

Jobbulást! Jah és az orvosoknak nem kell hinni!! Ő nekik nincs ilyen problémájuk! Bízni kell a gyógyulásban, és sikerrel jársz! Ne aggódj! Nyugodj meg:)

üdv

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: napivizit.hu

Precognox

Close
Close