Mindig fel kell állni…

Téma címkék:
2012.04.04. 11:19

Sziasztok!

Nálam 3 évvel ezelőtt jelentkeztek a pánikbetegség tünetei. Először csak szédüléssel, látászavarokkal kezdődött, ez egy idő után el is múlt magától.1-2 hónappal később váratlanul elkezdtem szédülni, hányingerem lett, azt hittem elfogok ájulni. 3 hétig egyfolytában hányingerem volt, nem voltam hajlandó enni, inni is csak keveset, mert a hányástól is féltem. Lefogytam 15 kg-ot!

Egyre csak rosszabb lett a helyzet, igaz enni már csak-csak ettem, de nem voltam képes emberek közé menni, ha beléptem egy zárt helyre, rögtön szédülni kezdtem és hányingerem lett, a boltból is kikellett mennem. Tömegközlekedés szóba se jöhetett, de igazából az autóban is klausztrofóbiám volt már. A munkahelyemen állandóan rosszúl voltam természetesen ott is kellett hagynom egy idő után, nem bírtam.

Orvosról-orvosra jártam, természetesen nem találtak nálam semmit, azt mondták egészséges vagyok. Jártam pszichiáternél is, de gyógyszereket nem voltam hajlandó beszedni, aminek így utólag már nagyon örülök. Már teljesen elvoltam keseredve, amikor találkoztam egy terapeutával, neki végre sikerült kihúznia a gödörből. Most már nem okoz gondot emberek között lenni, a tömegközlekedéssel is megbarátkoztam, végre tudom élvezni az életem, amit sajnos az elmúlt 3 évben nem tudtam.

Szóval én mindenkinek azt mondom, kitartást, mindig van kiút!

Ha valakit érdekel írjon és megadom szívesen a terapeuta elérhetőségét az e-mail címem: belcor@indamail.hu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close