BIO krém – recept

Téma címkék:
2012.04.21. 17:18

Nekem bevált, szeretettel ajánlom!!!

Immár 50 éves is elmúltam, reuma (ball csipő – izületi kopás) miatt 1984-ben leszázalékoltak. Akkor 1 mankóval tudtam járni, idővel a helyzet csak romlott – 2 francia mankóra. Szinte mindent kipróbáltam: gyógyteák, gyógyszerek, Silva-féle agykontroll, stb.

2011 novemberében teljesen abbahagytam a járást, lépni sem tudtam, annyira begyulladt a jobb térdem – ott is fellépett a kopás a sok megterheléstől. Még az orvoshoz sem tudtam eljutni. Sem a ball, sem a jobb lábam nem tartott már meg. … és akkor jött a segitség. Egy új ismerősöm ajánlotta ezt a BIO krémet. Neki sikerült ezzel a krémmel lábra állitania a fiát – fiatalkori rematoid artritisz. Ez kb. 15 éve történt, azóta a fia jön-megy, semmi panasz, pedig az orvosok már lemondtak róla. Ő egy évig minden este rakta fia térdeire és bokáira.

A BIO krémet ötödik hónapja használom és nálam beállt!!! Talpra állitott ez a kúra! Már szépen tudok jönni-menni, és érzem, hogy egyre erősödöm.  Eddig nem tettem fel a receptet az internetre, mert saját magamon akartam kipróbálni, mielőtt közzétenném, nehogy valakit félrevezessek.

_________________________________________________________

Mindenkit óvatosságra intek a BIO-krémmel kapcsolatban.

Időközben ugyanis megcsináltam az 1 éves kúrát. Nagyon sok mindenben segített, újból tudom mozgatni a lábamat, újból tudok járni! Hátgerinc probléma miatt nem mehetek – műcsukló – műtétre.

A kúra “nagyon igénybe veszi a VESÉKET“. Ugyanis beindul egy tisztulási folyamat, a krém a szervezetből kiviszi a lerakódott salakanyagokat (az izület regenerálódik), és mindezt a veséken keresztül. A nap folyamán minimum 2,5-3 liter vizet kell inni!!! Tehát, akinek nincsenek rendben a veséi, vagy nagyon idős (több mint 50 éves), nem csinálhatja a kúrát!!! Aztán, idősebb korban kevésbé is segít, nem úgy, mint mondjuk 20-30 éves korig. Tehát, óvatosságra intek mindenkit.

Nálam az epebántalmakon, a jobb lábszár pirosodása és jobb boka (ez kb. 25-30 évvel ezelőtt el volt törve) dagadásán kívül, a kúra befejezte előtt (kb. a 10-ig hónaptól), fellépett még egy kis vese-érzékenység és magas vérnyomás is, ami nekem azelőtt nem volt. Most, hogy vége a kúrának, a vérnyomáson újból helyreállt. És a veséim is, úgy látszik, rendben vannak. …

Ha azonban valaki kipróbálja a kúrát 3 hónapig, és utána 1-2 hónapot szüneteltet és újból kezdi, talán nem okoz ennyi mellékhatást. Tehát óvatosságra intek.

Én most a Fekete nadálytő olajat használom, mert a térdem még mindig nem olyan, mint kellene, azzal kenegetem és használ, házilag előkészített az is, szinte semmibe sem kerül. Meg tudom adni az olaj elkészítési módját. Ide – erre az oldalra – is kiteszem.

_________________________________________________

Ime a recept: BIO – KRÉM Reumás, kopásos, gyulladt, fájós IZÜLETEKRE

Hozzávalók:

5 dkg BIO torma, 5 dkg BIO fokhagyma, 5 dkg BIO vöröshagyma (BIO – saját termés vagy piacon vett, ne legyen vegyszeresen kezelt!),

25 dkg sertés zsír, 0,5 deci fehérsósborszesz /Alpa  Francovka/ - nem nagy dolog, gondolhatnánk, DE!

Az 5 dkg tormát, 5 dkg fokhagymát, 5 dkg vöröshagymát – megpucolni csakis porcelán késsel lehet, vagy valami nagyon kemény műanyaggal! A tormát alaposan meg kell mosni. Majd az egészet finomra reszelni vagy nagyon széjjelpasszírozni csakis porcelán-, üveg- vagy műanyag RESZELŐN lehet.

Fémmel nem szabad érintkeznie!!! Csökkentené, vagy teljesen tönkretenné a krém gyógyhatását!!!

Majd fél deci fehérsósborszesszel /Alpa  Francovka/ és 25 dkg sertés zsírral porcelánedényekben alaposan összekeverjük, azt is csak porcelán, üveg vagy műanyag kanállal (ill. kezünkkel)!

Naponta egyszer – esténként – a fájdalmas izületekre kenjük /térd, boka/ – beépül a szervezetbe és hat a kopott csípőizületre is. /Eljut olyan pontra, csonthoz is, melyet évekkel ezelőtt megütöttük, már nem is emlékszünk rá és kifejti hatását – gyógyítja! Ez aztán egy-két hétig is eltarthat. …Eljut a kopott csipőizülethez is! … Nálam a krém kb. egy hónap után eljutott az epéhez – érzékeny az epém a zsirra, tehát begyulladt. Ezt a problémát ki kellett küszöbölnöm – lenyugtatni, gyógyitani az epét. A krém nem jó napraforgó-olajjal (kipróbáltam!), mert az izületeket az olaj nem keni úgy, mint a zsir (olivaolajjal meg egyáltalán nem jó!!! Ezt is kipróbáltam.). … Sohasem hittem a krémek gyógyhatásában és pont egy krémnek köszönthetem, hogy újból járok./

Csakis fakanállal, műanyag vagy porcelán kanáll vagy a kezünkkel nyúlunk a krémhez.

Tárolás hasonlóan: porcelán-, üveg- vagy műanyag edényben a hűtőszekrényben sokáig eláll. Egy adag krém egy hónapig kitart, ha naponta 4 helyre rakjuk.

Azért alkalmazzuk csak EGYSZER naponta, mert máskülönben kimarhatja a bőrt, és azért éjszakára, mert akkor pihen a szervezet, jobban be tudja szívni a hatóanyagokat.

Lefekvés előtt veszünk egy kicsit a krémből /fél diónyit/ és rákenjük a fájós izületre /térd, boka/. Erre teszünk finom puha vászon darabkát (pl. jó minőségű fehér férfizsebkendőt), erre jön a /nem túl gyenge, inkább vastag de puha/ műanyag fólia darabka /zacskó/ – de vigyázat! – a fólia ne érjen a bőrhöz /kipirosodik/, csak a vászonhoz! Az egészet gyapjúkendővel (pelenkával, vászonnal) rögzítjük.

Nem jó a gumifásli, sem semmi műszálas dolog (pl. takarózáshoz a Larisa -műszállas- takaró), nem szellős és bepállhat a kezelt felület.

Reggel papírzsebkendővel, szalvétával csak letörüljük a krémet, ne mosogassuk le, hogy a fájós izület meg ne fázzon!

Ezt a kezelést minimum 3 hónapon át kell végezni. Jó, ha valaki kitart fél évig, de ideális az EGY ÉVIG tartó kezelés. Mert ekkora a gyógykrém teljesen átjárja a szervezetet, és gyógyítja, ill. regenerálja az izületeket és csontokat. Mindenki maga érzi majd, mikor fejezze be a kúrát, ez betegtől függ és attól, hogy mióta szenved a reumában. Mert egy betegség, amit 20 éve hordozunk, egy hónap alatt mégsem múlhat el. Ha nem használ 3 hónap után ez a kúra, akkor váltani kell a Fekete nadálytőre – tinktúra, vagy gélre. Ezt hasonlóképen – éjszakára, krém, anyag, fólia, anyag – aplikáljuk. Ezt is hónapokon át.

Vigyázat! CSAK olyanok csinálhatják ezt a kúrát, akiknek EGÉSZSÉGES a VESÉJÜK!!! Naponta 2,5-3 liter vizet kell inni!!! Vannak mellékhatások!

Kellemetlen, de rövid időn belül (1-2 hét) az ágy, ágynemű, majd maga a hálószoba is, minden torma-fokhagyma-hagyma szagú lesz. Aki a kezelést egy évig végzi, annak a bőre pórusain, leheletén is kiérződik majd ez a kevert „illataroma”.

Hosszadalmas, kicsit macerás, de hatásos. Kipróbált és bevált népi gyógymód elsősorban fiataloknál. Az 50 évnél idősebbeket óvatosságra intek!!!

Elena Badová – természetgyógyász receptje.

- Hortenzia

#9043 Hortenzia hozzászólása: 2013.01.13. 15:12

Kedves Majomka!

Valér Rajniak úr, gondolom, már nem él. Rákerestem az interneten többször is, de sehol sem találtam meg őt sem a cégét, csak hasonló BIO-párnákat, de ezek egész más anyagokból vannak összeállitva. Inkább  allergiára ellen valók, mint fájdalom csillapitására, meg aztán nagyon drágák is.

Minden jót és gyors javulást kivánok!

Üdvözlettel Hortenzia

#9042 Majomka hozzászólása: 2013.01.11. 17:40

Kedves Hortenzia,

nagyon szeretném ezt a bio gyógypárnát megszerezni,kérlek ha tudod a Valér Rajniak cimét nagy örömet szereznél vele édesanyámnak és nekem is.Várom a válaszod,és köszönöm az értékes tájékoztatást.

#9041 elektor hozzászólása: 2012.04.26. 09:01

Kedves Hortenzia engem pont azok a “határtudományok” érdekelnek amit a mai tudomány lesöpör az asztaláról mert nem felel meg az általuk ismert fizikai törvényeknek. Talán kissé egzakt beállítottságu vagyok a “normális” emberekhez képest ezért tudom elfogani a BIO gyógy – párna általad megtapasztalt hasznos tulajdonságait tényként. Igérem hogy fogok töprengeni a működési elvén mert a népi gyógyászat a sok tapasztalatra épűl és számos eredményt produkál. Nyugodtan írjál a hossza nem számít elolvasom nálam ez nem kérdés. Akkor majd együtt gondolkodunk és talán többre jutunk. Üdv. elektor.

#9040 Hortenzia hozzászólása: 2012.04.25. 22:00

Kedves elektor!

Köszönöm felvilágositó soraidat, örülök, hogy -a mai modern világban- vannak olyan emberek akik odafigyelnek a dolgokra, még ha nem is tudnak a technika haladása ellen semmit tenni, vagyis nem sokat, sajnos! Mert ez a sok körülöttünk lévő technika károsithatja az emberi szervezetet… Ha már ilyen ügyes vagy, itt egy neked való talány: BIO gyógy-párna. Hogyan gyógyithat, fájdalmat csillapithat, ha nincs elektromos hálózatra kötve? Ez nagyon érdekelne. Ez is elektromosság de másmilyen. A párnához kell 1 cm széles szivacs (molitán) 2 darab 50×40-es méretű, 1 darab 50×40-es tarmobetét (egyszerű vatelin, amit pl. egyes téli kabátok belsejébe raknak) és 1 darab 30×20-as termoplaszt (ami lehet műanyag szúnyogháló darab is). Összeállitás: szivacs – vatelin – szúnyogháló – szivacs. Itt-ott pamutcérnával összefogjuk és pamuthuzatba rakjuk – és kész is. Az az érdekes benne, hogy ha az ember pld. ráül, enyhe bizsergést érez, mintha ezer hangya izegne-mozogna a feneke alatt. … Nem valami statikus energiáról (elektromosságról) van itt szó? De az Interneten sehol sem találtam egy elfogadható cikket a statikus energiáról. Szerettem volna utánna olvasni a dolgoknak. … Elnézést, hogy feltartottalak és köszönöm, ha vetted a fáradságot és átolvastad soraimat. Szeretettel Hortenzia

#9039 elektor hozzászólása: 2012.04.24. 05:58

Kedves Hortenzia annál sokkal jobban tisztellek mint hogy tréfálkozzak vagy vicceljek veled. Radiesztéziát végeztem egy néhány évvel ezelőtt és ebből származnak a “fentkölt” következtetéseim. A mikróban végbemenő folyamatokat tanúlmányoztam és a mostanában nagy vihart kavart mobiltelefonról való pro és kontra tanúlmányok s vélemények dzsungelében próbánék tiszát látni.Ezért inkább kérdeztem mint állítottam a hűtőgépben tárolt bio krém károsodik vagy sem. Elnézésedet kérem inkább csak hangosan gondolkodtam. Tiszelettel elektor.

#9038 Hortenzia hozzászólása: 2012.04.23. 20:43

Kedves elektor,

sajnos nem értek én az elektromossághoz. Arról, hogy a hűtőszekrényben az elektromos áram ide-oda cikázna és betelepedne az ott tárolandó ételekbe, még nem hallottam, olvastam sehol. Utánna érdeklődjek? … vagy csak vicc volt ez a bejegyzés?!

Üdvözletellel Hortenzia

#9037 elektor hozzászólása: 2012.04.22. 09:56

Kedves Hortenzia  köszönjük a receptet de mondod hogy fémmel nem érintkezhet és mégis eláll a hűtőgép alján. Néhány valóban hasznos dolgot én is megcsináltam pld. a propoliszt (méhszurok) felodottam gyógyszrtári alkoholban és zöld üvegben eláll a spájz egyik sarkában a földön.Fokhagymát szintén összeturmixoltam és alkoholban ázik de nem a fém hűtőben. A hűtögép is némileg különbözik működés szempontjából de végül is fém és elektromosság..Akkor mikor oda beteszed a krémet a hűtőszekrényt keresztű kasúl átszelő elektromos impulzusoknak teszed ki,kivéve ha az nem gázpalackról üzemel. Tudod ez is olyan mint régen a tökmagot és más olajos magvakat a falusi olajütöben kisajtolták és ma…..?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close