melanoma avagy másfél éve a halálsoron

Téma címkék:
2013.02.21. 14:33

Tavaly novemberben töltöttem be a 69. évemet és a betegségemet az azt megelőző év ápr. végén állapították meg. Maga a daganat egy születésemtől fogva meglévő anyajegy rosszindulatú elfajulásából alakult ki és a máj.12-én elvégzett radikális műtét során IV. stádiumú volt. Ez a legsúlyosabb.

Interferon kezelést kontraindikáció miatt nem kaphattam.

Abban az időben távoli illetőleg közeli nyirokcsomó áttére utaló jel nem volt, így csak rendszeres megfigyelésben részesültem, a múlt év juniusáig, mikor az ágyéki nyirokcsomók egyikéből tübiopsiával áttétet lehetett kimutatni.

Emiatt 2012 juliusában blockdissekció történt, majd ezt követően, mivel a daganat kitört a nyirokcsomóból 45Gy kobalt besugárzást is kaptam. A 2012 nov. végi kivizsgálás során áttéteket (még) nem találtak.

Kiegészítő kezelésként  több mint 5 hónapja Avemart szedek, és az irradiációt követően Kaqun vizes fürdéseket és ivókúrákat is vettem.

Következő héten megyek ellenőrző vizsgálatokra. Gerinctáji fájdalmaim évek óta vannak, melynek hátterében mozgásszervi okok állnak, de mivel ezek az utóbbi időben felerősödtek, attól tartok, hogy a kontr. vizsgálatok során esetleg áttét lesz kimutatható.

Bár tévednék, de hát amint mondani szokták: attól, hogy valaki református, még lehet kéményseprő is.

Történetemet azért tartom leírásra érdemesnek, mivel egyfelől nem látok a honlapon melanomás csoportot, másfelől ez egy sajnos egyre gyakoribbá váló igen rosszindulatú daganat, mely egyre fiatalabb korosztályt sújt, hála az intenzív napozásnak, szolláriumozásnak.

 

#11027 Babo hozzászólása: 2013.07.23. 08:57

#11026 pgbr hozzászólása: 2013.02.21. 18:58

Köszönet az együttérző reakcióért. A félelemérzet biztosan csökkenni fog idővel, de teljesen elmúlni csak az első tüneteket követő öt év elteltével fog. Azért örülnék, ha itt összefutnék olyannal, aki-hasonló súlyosságú esettel  bír és túl van a 3-4 éven. Az idevágó statisztikai adatokat ugyanis sajnos pontosan ismerem.

varoszoba2
#11025 varoszoba2 hozzászólása: 2013.02.21. 18:29

Kedves Pgbr!

Köszönjük, hogy megosztotta velünk történetét! Remélhetőleg nincs ok a félelemre és a jövőheti ellenőrzés után a várakozás fokozta félelem érzet már a múlté lesz. Kívánunk sok kitartást és nagyon szurkolunk! Várjuk afejleményeket!

Üdv: Várószoba

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close