Úton”

2013.04.03. 18:34

…mindig is vonzottak az őrültek. Nem tudom miért, a normálisokhoz soha nem vonzódtam különösebben, nem mintha ebben a világban lenne még egy normális ember is, mindegyiknek van egy kis tikje, kattanása, apró kis defektje. Persze, pont emiatt szeretem őket annyira, mert aztán mit kezdenék én egy teljesen kiegyensúlyozott emberrel? De mindegy is, minél őrültebb, annál jobban szerettem és annál jobb barátommá tud válni, mert a bolondériának van valami csodálatos varázsa, ami különlegessé teszi a lényeket mások szemébe.
Pusztul a világ.
„Hát figyelj, mentem haza, sétálnom kellett, nem volt pénz nálam taxira, de nagyon kellett már pisilnem, ezért bepisiltem. – Miért nem mentél be egy mekibe’? Vagy guggoltál le egy kocsi mögé? – Hülye vagy?! Nem fogok a koszos utcán pisilni! Mit képzelsz te rólam? – Jól van, jól van, csak egy ötlet volt.”
Mondom én, mennél bolondabb valaki, annál jobban kedvelem, és minél bolondabb valaki, annál jobban kedvel engem, mintha azt képzelné kitud bontogatni a házamból és megismerni. Elbaszott egy képzet, főleg, hogy teljesen értelmetlen, nem hiányzik nekem, hogy valaki is ismerjen. Minek az? Elcseszett ez az élet egyedül is, de addig is szórakozzunk, míg a gatyánk elér.
Ha meg megszakad? Akkor folytassuk tovább, menjünk a nagyvilágban, mielőtt bekattanunk saját unalmas zűrzavarunkba. Elmúltak a háborúk, szabadok vagyunk, és nem tudunk semmi ellen sem lázadni, mert egy ilyen elpusztult világba születtünk. Persze, szidhatjuk a politikusokat, a politikát, államokat, embereket, akik gazdagabbak, sikeresebbek nálunk, de úgy vagyok vele, szidja az, akinek van szánalmas ereje erre. Én aztán teszek a politikára, teszek a többi emberre, de teszek még saját magamra is, mert minek aggasztanám magam olyan dolgokon, melyek az én kis világomba nem hatolnak bele?
Az emberek rengeteg idejüket töltik el azzal, hogy másokkal foglalkoznak. Sőt, vannak olyanok, akik egész napjukat szidással és szenvedéssel basszák el; másnak mennyire jó! Nézd meg neki mennyire jó! Jaj, már megint milyen törvényt hoztak?! Kevesebb pénze lesz oké, és hullik szét az állam a p…, de ez őt miért bántja? Az ő életébe vajmi kevés befolyása van, egyébként sem tehet ellene semmit, csak panaszkodhat.
Pusztul a világ.
Törődjön inkább a saját dolgával, a saját életével, de abban annyi izgalom sincs, hogy érdemes legyen felkelni reggel, ezért hajszoltatja magát más dolgokkal. Vágyakat, célokat üldözünk, de ezek egy percre sem tesznek minket boldoggá. Menekülünk az éjszakába, keressük, kutatunk valami után, azonban az órák kicsúsznak a kezeink közül és reggel újra visszazuhanunk a fásult hétköznapokba.
Lázadást és háborgást a népnek! Agressziót, erőszakot, mert a társadalom ezek nélkül bukásra van ítélve, s mindenki úgy zuhan kéjes poklába, mintha cukorkával csalogatnák.
Elcseszett kis lényeg vagyunk, mondjuk mindegy, mondjuk nem mindegy, még sem jutunk egyről a kettőre, saját korlátainkba zárva vergődünk, halaként hálóban, madár szívvel földhöz ragadtan. Nem merjük vállalni magunkat saját erkölcsi, értékrendi korlátaink miatt, s mert félünk a többi embertől, a társadalom láncait képtelennek vagyunk leverni a vállunkról.
…asszondom, cirkuszt a népnek, táncot és alkoholt! Tévéshowokban nézzük, hogyan versengenek emberek a pár perces hírnévért, röhögünk rajtuk, azonban nem vagyunk jobbak náluk, mégis mások nyomora szórakoztat minket, mert kárörvendő gonosz népség vagyunk, utáljuk magunkat, de ezt sem tudjuk beismerni. Nem bírunk egy magunk lenni, mert ha egy magunk vagyunk, rögtön rájövünk mennyire sivár a lelkünk, milyen puszta a szívünk és régi hibáink, meg nem tett cselekedeteink rémálomként bukkan fel lelki szemeink előtt.
…az időseké a rózsa, a gyermekeké a felemelkedés, a többiek pedig csak zuhannak és zuhannak, reménykedve, lesz valami holnap. Vagy ha holnap nem is, akkor talán holnap után, és így megy napról napra…
Pusztul a világ.

#11857 hjalmar hozzászólása: 2013.04.11. 14:32

Szia EmmaB!

szívesen a könyvajánlót…:) A könyv csupán gyenge kapaszkodó egy hálónélküli halálugráshoz, ami nyilván csak sikeres lehet. Bevallom férfiasan, hogy még nem is olvastam végig, mert a mindennapos langyos depresszióm mellé egy csapás ért pár hete.

A csuklódra meg vigyázz, ha lehet. Ennek a közösségnek hiányozna az élettel teli hangod!

 

EN-ek
#11856 EN-ek hozzászólása: 2013.04.09. 04:33

éégen.. vmi rémlik:) ÉN a Hofival vagyok így: amióta elment szegény (mert +ütötte a guta, ami 1általán N is csoda!) azóta lényegében +HALT a patinás madzsar kabaré mint műfaj!:( mer eza mai bohóckodás ami de. megy a rádióban, max. híg békafos N pedig kabaré!! :( ^3

EW: mia bánatos bigyó van má +int a csuklóddal?? csak n azamire gondolok? N szórakozz már velem!!:(

Samuka
#11855 Samuka hozzászólása: 2013.04.08. 18:32

Sándor György önmagát humoralistának nevezte, de szerintem nem fér bele egy műfajba sem.

Néma csendben hallgattuk, nem mertünk nevetni, mert igazából sírnunk kellett volna.

Sokan nem is szerették, – már akik kabarén nevelkedtek.

#11854 EmmaB hozzászólása: 2013.04.08. 17:14

Sziasztok!

ÉN: Jóvanna, itt vagyok, élek még, bár a csuklómmal nagyon gyorsan illene kezdenem valamit.

Samuka: Rákeresek Sándor Györgyre.

hjalmar: köszönöm a tippet olvasáshoz: ) rákerestem, megtetszett nagyon a regény: )

EN-ek
#11853 EN-ek hozzászólása: 2013.04.08. 12:04

Nem igazán értem az összefüggést.

újszülött <– ez teccett!:D;) term. ismerem a csókát, csak 1 pillra kevertem azzal a másik hüjével (Fábry) utóbbit annyira n csípjük:)

EW: Azúr sten ággyon meg, írjjá már 2 sort te IS pls (7ek óta) csak h ne 1en a fene!:P

Samuka
#11852 Samuka hozzászólása: 2013.04.08. 09:15

Nem, nem vicces. Ha régen hallottad volna Sándor György előadóestjét, – ő sem volt vicces. Persze az újszülöttek nem ismerhetik. ;)

EN-ek
#11851 EN-ek hozzászólása: 2013.04.08. 03:26

‘reggelt Sam!

KIbaszottul remek.. Leg 1valakinek mégis teccek!:) (bokros teendői mellett is:P) Őrülök h yól szórakoztál. nekem eza egész szarság már n annyira marHAvicces! DE bizt +int ÉN vagyok a hüje, mint mindig…

Samuka
#11850 Samuka hozzászólása: 2013.04.07. 18:28

Erre már már muszáj bejelentkeznem, bokros teendőim közepette. ;)

Jó kis írás. Mintha Sándor Györgyöt hallanám. :)

Én-ek: Nagyon tetszett az első hsz-ed. Szinte sorrol-sorra megrágtad, átgondoltad. Tényleg tetszett! :)

EN-ek
#11849 EN-ek hozzászólása: 2013.04.07. 01:30

te LUSTAKUTYA!:D nézd: ÉN má rég KImásztama ágyból, n úgy mint 1esek..:P mostanáb csekéjalvás-üzemmódba vagyok (elég 6-8) még HA frankón LEfárasztom is magamat!;)) mégis televok csível mint 1 VÉRfarkas!(Y) –> asszem vampíroskodásból IS +árta sokk… (?) xDDD

naés TE h állsz a insomnyiáddal? alszikrendesena baba??:)

EN-ek
#11848 EN-ek hozzászólása: 2013.04.06. 01:22

‘Reggelt EW, kiazágyból!:) hovabújtál má +int??:/

#11847 hjalmar hozzászólása: 2013.04.05. 09:42

Az út valóban csak az éjszaka mélyébe vezet…Pont ezért vagyok itt. Jó hogy van ez a fórum…Az elmúlt két napban nem is ittam pálinkát, pedig az elalváshoz kelleni szokott. Talán még a történetemet is meg fogom írni.

De ha már út, tegnap olvastam ezt: “Mi, kétéltűek mindig  ingatag kapcsolatban

vagyunk a dolgokkal, és jártasak vagyunk az ideiglenességben, az éppencsakhogyban, mi  születésünktől kezdve tudjuk, hogyan kell szembenéznünk a környezet minden árulásával.” Tegnap ezt olvastam, a mű címe: Rémkirály. Szerzője Tournier. Megfontolandó gondolat.

 

 

EN-ek
#11846 EN-ek hozzászólása: 2013.04.05. 08:47

Akk mind1. de HA te n is veszed komojan, attól még sajn igaz minden amit irtál! ÉN újabban már n nézek SE TV, SE rádiót (pl. hírek) tudod horrorból IS +árt a sokk!:/

viszont szeretem a meséket:) (N röhög!) Qkori, Bubó, Mézga, + az újabbak, + úgy ált. mindenfélét:D ezek +nyugtatnak…

Náladmizu? nincs suli/meló..stb?;)

#11845 rocky1975 hozzászólása: 2013.04.05. 08:24

Kedves Emma!

 

Nagyon tetszett a történeted,valóban ki is a normális a mai világban aki minden pszichológiai paramétereknem megfelel,és normálisnak mondható, hát nagyon csekély az aránya

Laci

#11844 EmmaB hozzászólása: 2013.04.05. 07:25

Szia!

Az út csak az éjszaka mélyébe vezet… : )

ÉN-nek: MIlyen szar filmre gondolsz? A Harcosok klubjára (ami egy remek film) vagy az Útonra (nem néznék meg olyan filmet, amiben Kristan Stewart szerepel) a könyv viszont remek?: )

Pusztul a világ.

Egyébként pedig nem kell engem komolyan venni, ez csak a könyv miatt szakadt ki belőlem: ) Írhatnám, hogy csak egy újfajta kritika: )

EN-ek
#11843 EN-ek hozzászólása: 2013.04.05. 00:19

ÉN meg – veletek ellentétben – n nézek mféle szar filmeket!:P N is emléxem rá. (a jobbakra azér emléxeni szoktam:)

#11842 hjalmar hozzászólása: 2013.04.04. 13:49

A  Harcosok klubja után szabadon szólva: még nem érted el a mélypontot…:) Onnan már felfelé vezet az út, szerintem. No persze ez nekem se jön be mindig….Vagy őszintébben szólva ritkán jönbe. De ritkán bejön…

EN-ek
#11841 EN-ek hozzászólása: 2013.04.04. 01:49

Okéj… na akkor most mia szart irjak neked? Ma is hamar(abb) KIbaszott a ágy, mint szerettem volna ill. amire felhúztam; ú láccik most ennyi is elég a túléléshez. Tegnap azé n irtam, mer addigra Lment az erőm. ma + a kedvem:P

1ébként se nagyon tudnák mit hozzádfűzni. (itt jön a szokásos seggnyaló rész:) Mindennel 1et értek, mindenben igazad van, stb, stb… a’la Ferenc Jóska.

 

Na de akkor csapjunka lecsóba és psycho onanizáljunk 1 kicsit. Vegyük sorjában:

1. Te: vonzanak az őrültek. ez 1 finom célzás irányomba, 1úttal virágnyelven közlöd benne tudatalatti vágyaidat és látens szándékaid.

ÉN: lehet…:) de mégse mersz kezdeni 1el se! hárítasz mint a tom! mellébeszélsz. soha n arról irsz, ami a kérdés volt. –> NYUSZI v b+!:P

2. Te: itt fel is hozol 1 apró példát: mijen YO dolog is a zuccán bepisálni, ahejett h (mint ah azta normális=dögunalmas és földhözragatt mberek szokták) simán csak bemennél 1 nyilv. retyóba.

ÉN: (1et értve bólogat) tkp. nincs ebben abs. semmi rossz: a pisisex a 1ik legjobb dologa Virágon, arról n is szólva h még gecire egésséges is!:D (az már télleg csak részletkérdés, h ÉN -legalábbis eddig- ezt n a uccán szoktam csinálni; de lehet h ez csaka ÉN korlátoltságom. ezesetben szégyenérzet motoszkál bennem.)

3. Te: tt magad is beismered amit a 1. pontban mondtam “a naív hüje asziszi h ki tud szedni a csigaházamból és megtud ismerni! HÁHÁHÁ

ÉN: nos ez télleg q nehéz feladat, de vigyázz: HA télleg látok vkiben annyit amit nekem +ér, akkor képes vagyok q sok időt/energiát is beleölni!

4. Te: Törődjön inkább a saját dolgával, a saját életével,… itt +int kibújika kisördöga zsákból!:D –> HA már nekem szar, legyen az annaka másik marhának is! (typ. régi magyar logika)
ÉN: erre ink. n mondok semmit:) (am igazad van)

5. Te: itt jön 1 kis szocpol section: anyázás, lázadás, reménytelenség, jövőtlenség, a Lbaszott renccer szidása…

Lázadást és háborgást a népnek! Agressziót, erőszakot … kezdesz ú beszélni, mint 1 másik kedves Lbaszott bném (akit szintén imádok:)

cirkuszt kenyeret! (japán táncoló egeret) - hejes! HULLJON A FÉRGESE!:p – MUHAHA

politikuss férgek, kutyák, patkányok, és más undorító, alacsonyrendű, világot Lpusztitó létformák felsorolása következik itt. +kapja a magáét a szennymédia is…

ÉN: ezekkel -még a előzöeknél is jobban- és tejes mértékben 1et tudok érteni; de ettől még nekünk 1 centivel SE lesz jobb! (Végső +oldás? –> talána HALÁL!)

 

Na ÉN itt most befejezem (azon 1xű oknál fogva, h LEmerültem): Bár még ezekről lenne véleményem nekem IS, deaz már alig tűrne nyomdafestéket!

Verdict: YO! mint mindig… ezennel kedvenc tsajommá fogadlak!;3

(becsüld + magad, és N tűnny L sűrű közönként minta ostobák, mer tudod: dühroham, TZ, stb. keletkezik!)

 

“Pusztul a világ.” - Már nem...):(

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close