Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?

Téma címkék:
2013.04.22. 21:25

Kedves Sorstársak!

A “Mikor lehet megtudni…..” című történetem meglepően nagy aktivitást váltott ki a hozzászólásokat tekintve, ezúton köszönöm meg mindenkinek a sok lelkesítő szót és tanácsokat, nagyon hasznosak voltak, remélem nem csak az én számomra. Attól tartok, hogy lassan áttekinthetetlen lesz a téma, én úgy érzem már a “csodák” nagy részét átéltem, természetesen ha valami új figura üti fel a fejét, továbbra is tájékoztatlak benneteket abban a történetben. Mostani történetem fókuszába azt a sokunk által régóta áhított állapotot vízionálom, hogy tartósan negatívok lettünk, nagy a boldogság, eltekintve attól az apróságtól hogy a győztes csata “mellékhatása” egy több sebtől vérző (vagy már azt sem tudó) máj, mely vagy alkalmas még feladata ellátására, vagy már elfoglalta “méltó” helyét a transzplantácós listán. Úgy érzem a betegek (vagy gyógyultak) ezen csoportját nem lesz egyszerű megszólítani, de bízzunk az Ő vélhetően segítő  együttműködésükben, segíteni akarásukban.

A szombati előadások és W.Klára doktornővel történt beszélgetésem után világossá vált számomra, hogy jelenlegi alacsony trombocita értékem mellett, -bár minden szempontból jogosult lennék a 3-as kombinációra – ez pllanatnyilag számomra felejtős, amíg 100 fölé nem megy ez a paraméter. Remélem, a folyamatban levő 2-es kombináció elég lesz az (ör)dögök kiírtására, hisz az induló készlet nem volt magas, viszont annál kártékonyabbak. Közeleg az igazság pillanata, előbb-utóbb kiderül, volt-e értelme az eddigi megpróbáltatásoknak, vagy új fejezet következik. Remélem a gyilkolászás sikeres lesz és a májregenálódás lesz a fő téma. Egyébként lehet, hogy csak a figyelmemet kerülte el, de valahogy kevés infót találtam csapatunkon belül az “utómunkálatokról”. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban?

EN-ek
#12400 EN-ek hozzászólása: 2013.10.25. 08:19

A nyomorúság közepette szembe IS jutott 1 remek kis történet…

 

Egy luxus tengerjáró hajón folklórestet rendeznek, és cigányzenekart hívnak a vendégek szórakoztatására. A hajó pár nap múlva egy szép csillagfényes éjszakán zátonyra fut, és erőteljesen megindul lefelé, Couesteau-ékhoz. Egyedül a cigány prímás áll nyugodtan a korlátnak támaszkodva, miközben elegánsan RÁgyújt 1 szivarra…

 

- Te Gázsi! – szól neki oda a bőgős – básszámeg, süllyed ez a qva hajó!!


Mire a prímás visszaszól:


- Na és, mit izgulsz? tán a tiedé??

EN-ek
#12399 EN-ek hozzászólása: 2013.10.25. 08:10

Yo cikk! (fontos is h mindig nyitvalegyen a mbernél a hu morzsák!) Mit is firkant6nók  ÉN erre-utána? semmit! szentem ponty yo így ah van…

Talán csak az tata apró észrevételt: h amióta ismét csak rendes mberek járkálnak erre, íme minden ismét vy FAsza, és No problem semerre!

- – -

Na ú látom eza kiráj nyáriidő tégedet is csakki kergetett az egérjukból!

sőt már +ragattad a munka (ill. seprű) végét IS…

(mindig is mondtam ÉN: a egér n vész L csak átalakul;)

museto
#12398 museto hozzászólása: 2013.10.25. 07:12

Vadvirágos szép regget Mindenkinek!

Szóval a jégverem igen hasznos dolog, csak egy a gond vele, az idő múlásával a tavasz éltető melege kifejtve jótékony hatását elkezdi olvasztani a benne tárolt fagyos, dermedt dolgokat.  

Az időjárás továbbra is ragyogó, és hogy túl ezen a belső kiegyensúlyozottságnak, vidámságnak milyen nagy szerepe van egy terápia sikerét illetően, ajánlom figyelmetekbe az alábbi szemelvényt. Maradok tisztelettel Mindenki felé, Museto

Nevetés gyógyító hatása

http://www.egeszsegkalauz.hu/lelki-egeszseg/nevetes-gyogyito-ereje-111942.html

#12397 panzer1 hozzászólása: 2013.10.24. 12:03

Kedves sorstársaim!A Várószoba bölcs tanácsát megfogadva,kikértem a gondolkozási időmet.

Szomorú vagyok a múltkori perpatvar miatt.Museto gondolatai a szívemet találták el és tökéletesen egyetértek vele.ÉN-ek beírásai nekem is valamikor sok és máskor pedig szívesen olvasom.Soha senki nem fogott fegyvert a halántékomhoz,hogy elolvassam őt vagy válaszoljak rá.Máshogy fogalmazva,akinek nem tetszik ÉN-ek stilusa,az markolja meg a távírányítót-akarom mondani az egeret-és zúzzon’ vele.

ÉN-ek egy nagyon jó ember.Beteg ember,mint mindannyian.

Miért jó az egyes betegeknek,hogy a szintén beteg társaikat elüldözzék?Nincs nekünk elég más bajunk?panzer

#12396 Engram hozzászólása: 2013.10.22. 19:50

Kedves Museto!

Megértelek! De nem mehetsz el, nélküled nem fórum ez a fórum!

Jó ember vagy! Akkor sem hagyod cserben a barátod, ha közben ketten is lőnek rád.

Na aludj rá egy-két napot, és kérlek irogass nekünk továbbra is.

Szép estét! Engram

#12395 Dream1 hozzászólása: 2013.10.22. 11:40

Kedves Museto, nagyon sajnálnám, ha a jövőben nélkülözni kellene szórakoztató hozzászólásaidat, de megértelek, hiszen ha már a saját történeted alá írt hozzászólásokat is rendszabályozzák, akkor nem csoda ha elment a kedved.

Kitartást a gyógyulásodhoz, drukkolok Neked, Dream :)

 

EN-ek
#12394 EN-ek hozzászólása: 2013.10.22. 06:58

museto
#12393 museto hozzászólása: 2013.10.22. 06:34

Napfényes szépreggelt Mindenkinek!

Remélem, az elkövetkezendő két gyönyörű nap felolvassza a hűvös szelek lehelte jégpáncélt. Én a magam részéről még összekaparom a maradék jeget, mely a véletlenül de nem szándékosan felborított jeges vödörből kiborult és fagyos érintésével dermedt állapotba kárhoztatja környezetét. A dérverte edényt visszaviszem a jégverembe és jól bezárom az ajtót…..belülről. Egy kis lukat azért kaparok a falon, hogy némi fény azért be tudjon néha szűrődni, a rés, melyen keresztül be lehet hozzám kukkantani: ritaakos@freemail.hu. Museto

EN-ek
#12392 EN-ek hozzászólása: 2013.10.20. 05:44

Oian kicsik??

(a te korodban simán lehetnének Lvileg akár 20é onokáid is…)

EN-ek
#12391 EN-ek hozzászólása: 2013.10.20. 05:02

Őrültektől mentes, szépséges Stét!

Term. ÉN se hagyom só nélkül e nyilvánvalóan rosszindulatú attack sorozatot, hova is jutnánk már! (és neh má’ a BEFŐTT tegye L a großmuttert…)

Elöször is: remek és segítőszándékkal teli írás muskom – főleg 1 laikustól – téll LE az kalappal! (minnnyá + is adom rá a 5 csillagot. HA +találom…)
DE sajn ez itt n műxik! (ÉN is beleestem ebbe a hibába a multkor, aztán 1 kicsit higgadtabb fejjel Lgondolkoztam a szimptómáin, és 1ből világos is lett a Dg.)

Serény (szakmai) véleményem szerint – amennyire innen +itélhető -  ez a nő sújos beteg! mármint agyilag értve. sürgősen psychiátriai kezelésre (is) lenne szüksége! (Röviden & csak egészen dióhéjban: ez vszeg 1 schizotipiás OCD sz. zavar,  par. delusiv querulans tipusa. Gyógyszeresen kezelendő, főleg az akut fázisban.)

 

No de ami a lényeg, az ijen betegek fontoskodóak, roppant mód hajlamosak a klf. perlekedésre “fűbe-fába beleköt” (régen úgy is nevezték h “perlekedési téboly” – n véletlenül) szal afféle igazi szarkeverők.

Muszáj állandóan balhézniuk mert HA n teszik, még bele is pusztulnának a szerencsétlenek! pl. mindenbe beleütik az orrukat amihez semmi közük, telefonon hivogatnak klf. hatóságokat (rendőrség, tűzoltóság, Stenharagja, v fojton pereskednek vmi miatt.  (a bíróknak pl. tele van a tökük az ijen “ügyfelekkel”, DE Lárulom h a psychiátereknek IS a ijen beteg a “kedvencük” = a rémálmuk! )

ÉN – mivel injekciót sajn n rendelhetek belé, magától az ijen beteg pedig n igen szokott orvoshoz menni (max. HA már annyira sújos lesz, h viszik ) – ezért a legjobb amit tehetek, h mostantól levegőnek veszem. Tedd te is ignoréra, s talán – Sten segedelmével – előbb utóbb nyugtunk lészen tőle!

Be good & have a nice day!

PS: azért a régi levélért még számolunk! Ettől függetlenül még1x hajbókolok spontán bölcsességed és birkatürelmed előtt!
(bévallom ÉN néha Lveszejtem azt… DE 1általán n bánom, sőt!

N kis részben így kiméltem + magam pl. a RÁKtól – a sokk marha ellenére! – sikeresen mind a mai napig! )

museto
#12390 museto hozzászólása: 2013.10.19. 12:13

Nohát, minő izgalom alakult ki!

Nyugodtság van, nem felejtettem el magyarul, de ha németül kérdeznek, németül válaszolok. Ami sokunknak nem sikerült, ÉN-ek-nek igen, végre megszólalt Anamary is és örülök, hogy nehézségeid ellenére azért figyelsz fórumunkra. Nincs itt semmi baj sem a stílussal, sem a színvonallal, csupán arról van szó, hogy nem vagyunk egyformák, mi több, nem is reagálunk azonos attitüddel egyazon dolgokra. Szépen is néznénk ki, ha a sematizmus hatalmasodna el rajtunk és csak egyazon norma szerint létezne mindenki. Akkor még mindíg a fa tetején ugrándoznánk, vagy Éva anyánk még mindíg vacilálna, hogy elfogadja-e a kígyó almáját, vagy ne. De az ember természeténél fogva bevállalós, volt néhány elvetemült majom aki lemerészkedett a fáról, meg Éva anyánk is csak elfogadta azt az alma ajánlatot, sőt szegény Ádámot is behúzta a csőbe. Én most is azt mondom, hogy történetem alatt helye van minden lelki megnyílvánulásnak, ha ilyen, ha olyan, a megjelent nicknévből lehet sejteni, hogy milyen jellegű hozzászólás várható, ha tetszik el lehet olvasni, ha nem, lapozni kell. Más története alatt én is igyekszem magam visszafogni, de itt lehet poharat törni, asztalt borogatni, ha ez a záloga valaki lelki békéjének. Véleményem szerint a mai világban nem győzünk mindenhol “viselkedni”, a ki nem mondott szavak feszültséget indukálnak, ami stresszhelyzetet hoz létre, ez legyöngíti a szervezet immun rendszerét és máris a “várószobában” találjuk magunkat, na nem itt, hanem egy igaziban, élesben. Vannak jónéhányan, akik istenítik az alternatív módszereket, csak súgom, hogy a feszültség levezetésének egyik tabletta és gyógyszer nélküli módja a dolgok kibeszélése, ha kell kiüvöltése magunkból. A keleti gyógymódok sarkalatos pontja a lelkiegyensúly helyreállítása, hisz csak ezt követően kerülhet sor a test bajainak orvoslására. A várószoba más szektorait olvasva láthatjátok, milyen hatalmas betegcsoport vergődik a lelki eredetű, és neurotikus bajok tömkelegével, kínlódik kétségbeesetten kapaszkodókat keresve. Szinte közös alapbajuk a magára maradás, az egyedüllét, melyből való kitörést az önmaguk köré építet fal kívülről, belülről lehetetlenné tesz.

A fentieket is szem előtt tartva én azért úgy látom, hogy ez a HCV-s betegcsoport az egyik legaktívabb, legsegítőkészebb közösség, tartalmas történetekkel, érdekes, sokrétű hozzászólásokkal. Sok probléma kerül felszínre, számtalanra adunk és kapunk megoldási javaslatot, útmutatást. Vannak témák, amire rendesen felpörög a társaság, vannak hozzászólások, melyek esetleg stílus mássággal vélemény ütközést is indukálnak,  de ettől mozog a dolog (szerény véleményem szerint).

Na most már elég a moralzálásból, kisütött a nap, megyek kicsit levegőzni, mert az EB-oltás meg az unokák együtt (2,5 év és 5,5 év) kissé leamortizáltak. Keresek még egy kis “győgyszőlőt” a lugason. Fel a fejjel! Museto

EN-ek
#12389 EN-ek hozzászólása: 2013.10.19. 08:21

N p.zálok, közismerten utálom mindet! DE azé +vana véredényem… (s n szoktam béka ALÁ rejteni )

Ya. téll AZ a iGasság, h minden apró szarér keményen +kell harcolni, nekem SE csak úgy osztogatták méga semmit SE!

► sokk a báránybőrbe bújt (vér)farkas!

HÁNY éves aza te unokád?? mosmá kezdünk kivilenni!

museto
#12388 museto hozzászólása: 2013.10.19. 05:17

Süllyedt, talált! Most unokázok, du.mek haza borvirágos kisfalumba, oszt írok. LOlvastam mindent, ki vagyok engram miatt kattanva, hogy az Isten rakja a kopaszseggű majmok közé ezokat a kegyetlen szakbarbárokat, akik ilyen magasról tesznek a beteg enberre (a politikai résszel is absz, egyet van értve).Musa,

EN-ek
#12387 EN-ek hozzászólása: 2013.10.19. 04:07

Yapperce, most jut szembe: péntek vót, s ugye HAJÓmléxem ijenkó vana EBoltás… Du. tutti előkerülsz, h tovább lohojj utánam

EN-ek
#12386 EN-ek hozzászólása: 2013.10.19. 03:23

Minimum… Sőt!

Sarkifóka vicsorítós, bolHAborogatós, lúttalpas puccércsigamentes, ÉS fokHAgymavirág illatú yao Stét magába is Sir!

Nagyon Ltüntünk (HALstenek:) csak n már +int h vagyunk??

museto
#12385 museto hozzászólása: 2013.10.18. 05:55

Jegesmedvés sarkifényes jóreggelt!

Alma ügyben (meg egyebek) találtam ez alábbi cikket. Érdekes.

A “K” vitamin is tartogat meglepetéseket, jó dolog, de nekem a véralvadást kell növelni.

http://www.origo.hu/egeszseg/20110624-csak-ovatosan-a-kvitamintartalmu-zoldsegekkel.html

Museto

http://haziorvosblog.hu/gyogynovenyek/az-alma-egy-koremail-margojara

EN-ek
#12384 EN-ek hozzászólása: 2013.10.18. 04:02

No hátakk ismét P. yo Stét! (+int 1 nappal öregebbek lettetek! )

Lát te is rákaptál a fino gyümikre, minta ÉN szépséges pillangóim! (azok is naggyon szerették aztat, DE sajn mióta itt eza Q hideg tél, vhogy mind Ltüntek! (+döglöttek?! )

Igen a K-vitamin véralvadásban jáccó tótumfaktor, csodálk h Ti ezt n tuttátok

museto
#12383 museto hozzászólása: 2013.10.17. 20:28

No, ennek a K vitaminnak tényleg utána nézek. A birs centrifugálása nem biztos, hogy jó ötlet, mert igen kemény a húsa, ráadásul nyersen nagyon ikrás és ez nem tesz jót a kis karmoknak. Viszont ha picit megrottyantod forró vízben, jelentősen puhább lesz, bár az ikrák miatt én még így sem kockáztatnám a gép épségét, viszont így már egy szakadt rágóművel is élvezhetó a gyümölcs.

Museto

nora51
#12382 nora51 hozzászólása: 2013.10.17. 20:11

Örülök Museto, hogy rákattantál lefikázott, de jól teljesítő gyümicentrifúgádra! Hát igen, ez arra is jó, hogy a nehezen rágható értékes gyümölcsöt-zöldséget nyersen is megkapjuk úgy, hogy még rágni se kell. Mivel a telaprevir egy-két fogamat arrébb rendezte, (ez hótt komoly!!!), most olyan bizonytalan, kissé fájó érzés a rágás, a harapás nem megy egyáltalán, olyan pocsék érzés. Pedig hogy vigyázok a fogaimra! Kettő hiányzik összesen, a többi mind jó egészségnek örvend(ene). És most egy almába se tudok beleharapni. Jajj, de nem panaszkodom a telaprevirre, nem, nem, ő tényleg tud valamit!

Sok örömöt a lé-nyeréshez és lé-nyeléshez.

Ja, a K-vitaminnak olvass utána, mert az a véralvadásért felelős vitamin. Hiánya vérzékenységet okoz. Csak nincs valami összefüggés közte és a trombociták közt?

Azt olvastam, hogy a K vitamin karfiolban, spenótban van. Ha rühelled őket, írok neked olyan receptet, amivel tényleg finoman, ízletesen lehet elkészíteni.

Gratula a birsalmasajthoz!  Én majd kipróbálom a gyümölcscentrifúgába nyomva a levét. Gondolom, kis mézzel, citromlével nem lehet rossz!

nora51

museto
#12381 museto hozzászólása: 2013.10.17. 18:21

Szia Klári és Többiek!

Ez a leletgyűjtés és rendszerezés tényleg fontos dolog, higgyétek el, sokban megkönnyíti a dolgunkat, amikor a kezelés vagy egy új vizsgálat során esetleg elkérhetik. Nekem pl a bizottság előtti nyaggatás során igen jól jött a “gyűjtemény”. Egyszer kell csak kialakítani a rendszert, utána csak a kategóriákat bővíteni. Előbányásztam a régi gyümi centrifugát, letisztogattam, és tökéletesen működik. Mindjárt befaltam 3 almát, amit egyébként a fogaim és az ínyem miatt nem igen tudok “normálisan”  rágcsálni. Ez az íz fenomenálisan új volt, tényleg megéri a fáradozást, köszi a nógatást. Holnap lesz a szurinap, ma kissé belehúztam, mert a birseim kezdtek barnulni. Néztem egy szimpi receptet a neten, szumma-szummárum, elkövettem életem első birsalma sajtját. Nem akarom magam dícsérni, de qrva finom lett. Igaz a végén majdnem odaégettem, de még időben “kapcsoltam”. Kezdetnek nem rossz, kellett a citrom is hozzá, így kis pikáns íz is beugrott, nem csak a megszokott émelygős édesség. Museto

klmaan
#12380 klmaan hozzászólása: 2013.10.17. 10:00

Szia Museto!

Nagyon csodálatos, ahogy írsz, gondolkodsz az életről, a házasságról. Úgy érzékelem, hogy  Nálatok az elmélet és a gyakorlat szinkronban van. Legyenen ez így örökre! Isten éltessen Benneteket! Nagyon jó, hogy vannak ilyen szép házasságok, de én ilyenek hallatán nagyon elkeseredek, mert én is így gondolkodok, a gyakorlatban is igyekeztem helytállni, de nem jött össze-sajnos. “Egyedül nem megy”, nem ment. Valóban, ” kettőn áll a vásár!” Na! Akkor most befejezem, mert leletgyüjtés ideje van. Ebbéli tapasztalataimat majd megirom–lesz mit!

Üdv és szép napos napot mindannyiunknak! Klári-Kláan

museto
#12379 museto hozzászólása: 2013.10.17. 06:29

Jóreggelt Mindenkinek!

Remélem ma megint szebb idő lesz, tegnap a víz mellett még hideg is volt, fűteni kellett ezerrel. A páros élet indítása, majd megtartása normális szinten talán az élet egyik legbonyolultabb része. Időigényes, esetenként költséges (gyereknevelés) de mindenképp nagyfokú toleranciát kíván mindkét fél részéről. Ezt sajnos ha tetszik, ha nem, fiatalon kell, időben elkezdeni. Keresni a társaságot (ezügyben célszerű a másik nemhez ragaszkodni…), kihalászni a sokaságból a megfelelő “alanyt”, becserkészni, elcsavarni a fejét (nem kitekerni, ahogy manapság szokás…) és ha lehet, egy életen át megtartani. Enélkül nem működik a dolog, főleg, ha egyik fél részéről beugrik valami betegség, vagy egyéb nehézség, ami átvészeléséhez feltétlen kell egy megértő társ támasza.  Mi már 38.éve koptatjuk egymást, volt életünkben hegymenet, lejtmenet, születés, halál, betegség, szóval öröm, bánat vegyesen, mostanra meg már hogy megint ketten maradtunk, különösen előtérbe került az egymásra utaltság. Ezen a betegségen keresztül is sok mindent megtanultunk egymásról, eddig inkább én voltam az egészségesebb rész, most viszont “felzárkóztam” a nejemhez. Kb most érünk ketten egyet, de ez nem baj. Most ugyan azt az aggódást, gondoskodást érzem, amit én nyújthattam neki betegségei idején. No errre mondtam korábban, hogy a szerelemnek nevezett főleg fiatalokat fertőző kóros állapot kell ahhoz, hogy a későbbi nehézségek együtt elviselhetők legyenek. Úgyhogy ÉN-ek, ha eddig ezt a dolgot ki sem próbáltad. akkor mostanság már óvatosan állj a kérdéshez, mert a fiatalkorra jellemző feszülö erőt egy idő elmúltával felváltja a gyengülő szimeringek okán időnként előforduló sáfrányos ruházat, amit egy friss új menyecske nem biztos, hogy tolerálni fog. Mindent a maga idejében! Museto

EN-ek
#12378 EN-ek hozzászólása: 2013.10.17. 02:07

Marha szép Stéket! nincs is jobb ijenkor KImászni aagyból!

Vérszegénység 1xűen karbantart6ó, a múltkor már LEírtam párszor. Na perce HA soha n fog. + amit mondok, nehezen fogtok haladni… (mármint előre )

Muskom: “szép” tsajjal TELE vana … (az IS, de most a padlásra gondoltam) továbbá a falu, és Dunnát leh repeszteni velük. mosmá ink ojan kéne már navégre ami RENDES is 1 kicsit, s netalán vmennyire még normá lisis!

Értelmes mber 1ébként úgy nősül, h sehogy! VAN épp elégbaja magától is…

nora51
#12377 nora51 hozzászólása: 2013.10.16. 22:04

Ja,Panzer, én tudlak követni. Akkor most már értem, hogy kórosan alacsony tromb.szám esetén miért javít a helyzeten, ha kioperálják a lépet ebből a célból. Úgy tűnik, lép nélkül is lehet élni, csak gyógyszerekkel egy életen át kell helyettesíteni. A fene azt az önző lépet! Egyszerűen elhappolja a javakat a perifériás érrendszertől..

Hú, jó hogy találtad ezt a cikket, így már világosabb.

Jó éjszakát!

nora51

nora51
#12376 nora51 hozzászólása: 2013.10.16. 21:54

Hú, hát most lehet hogy ki foglak ábrándítani a ketyeréből, de nem lehet más ez is, mint gyümölcscentrifúga. A neve: “Cento” Juice Extractor. (Gyümölcslé kivonó, vagy hogy fordítsam.)

Sencor márka, szerintem kínai (Made in PRC)  és 700Wattos a motorja.Egy éve vettük az Auchanban, ha jól emléxem.

Be kell dobálni a darabokat egy széles műanyag-henger-szerű csövön,, és egy nyomóval rányomni a sebesen pörgő rozsdamentes acél-körre, amiből tüskék állnak ki. Másodpercek  alatt lereszeli  a cuccot. Oldalt a csövön folyik a tartályba a lé.

Tény való, hogy utána ki kell szedni a fűrészporrá változott gyüm-reszeléket, és minden alkatrészt elmosni.hamarosan, mert ha rászárad, akkor körömmel se jön le, viszont ha még nedves, pillanat alatt el lehet mosni. Babrás, de olyan csodálatos friss levet kapsz, hogy még a macskáid is megkívánják. A cékla meg a sárgarépa nagyon értékes és olcsó,de nyersen túl kemény, ezért főve esszük. Pedig nyersen is kéne. A legegyszerűbb levet csinálni belőlük almával, naranccsal. Lehet persze a céklát reszelni is, sárgarépát is salátának , ezzel-azzal megbolondítva, de a reszelés szerintem még babrásabb.

Nekünk bevált ez a lé-nyerő, mert az a friss lé semmivel sem pótolható. Főleg novembertől májusig haszáltuk és hamarosan fogjuk is használni, egy héten 2x-3x . Ez többet ér, mint a vitamintabletta.

Elképesztő ez a trombocita -ügy. És a gyógyszer mennyire befolyásolja a tiedet? Ha nem szednéd, lejjebb menne? Vagy tökmindegy? Furcsa, hogy az orvostudomány szívet és májat ki tud cserélni, de a trombociták viselkedésére nem tud érdemben hatni?

Egy biztos,egyél továbbra is sok gyümölcsöt, biztos ami biztos. Még jó, hogy tele a kamra.  A Flavin nem a flavonoidokra utal? Ennek nézz utána. A Kolosztrum előtejet jelent, ami az ellés után megindul embernél, állatnál, tele van minden fontos anyaggal és azonnali védelmet ad az újszülöttnek. Sűrű, sárgás és édes.

Jaj, Museto!  Nem irígylem az ITP-s kollégákat… Lehet így dolgozni? Lehet így nyugodtan élni? Na erre találjanak már fel valamit a híres gyógyszergyárak!

Magas trombocitaszámot kívánva kívánok jó éjt:

nora51

#12375 panzer1 hozzászólása: 2013.10.16. 21:39

 

Kedves Museto és sorstársaim!Mindannyiónkat foglalkoztat,hogy miképpen tornázzuk fel a Trombit és egyéb “véralkatrészeket”.Lehet,hogy fordítva ülünk a pacin?A Webbeteg oldalán olvastam.

“A splenomegalia következtében hypersplenia alakulhat ki, amelynek lényege, hogy a megnagyobbodott lépben fokozott vérsejttárolás következik be, emiatt a perifériás vérben megfogyatkozik a vörösvértestek, fehérvérsejtek és vérlemezkék száma. Előfordulhat, hogy a három összetevő közül csak egy vagy két csoport érintett.
Ez azért veszélyes, mert így ezen sejtek nem képesek funkciójukat betölteni, és a hiányuk következtében számos kórkép alakulhat ki (anaemiák, fertőzésekre való fokozott hajlam  vérzékenység).”

Ha jól értem a lépben a fertőzések hatására felszaporodnak a vérsejtek,de ezeket a sejteket a szervezet perifériás vérrendszerében is várnák.Más szóval,a szükséges vérsejtek a szervezetben vannak csak nem jó arányban és helyen.Van,ahol plussz képződik(lép) és valahol hiány van(perifériás vérrendszer).Tudjátok követni így éjfél tájban a nagy Dr.Búbó magasröptű,tudományos,világmegváltó gondolatait?panzer

museto
#12374 museto hozzászólása: 2013.10.16. 20:24

No figyuzzál Te nora51-(Boszi2)!

Nekem van gyümölcs centrifugám, de macerás és koszos a használata, gondolom Te sem erre gondoltál. Van valami bece neve a ketyerédnek? A neten csak vagy egy paradicsom paszírzó-húsdaráló kinézetű kütyüt találtam, mely kézi hajtány, vagy elektromos, de az legalább rohadt drága.Lehet, hogy rossz vágányon vonatozok?!

Találtam egy fórumot, ahol ITP-sek nyűglődnek mint mi a HCV-vel (nem itt sajna). Náluk az ITP alapbetegség, nálunk (legalább is nálam) egy hívatlan vendég  a HCV mellett, de mégis neki “köszönhetem”, hogy kiderült a HCV. No ezek a kedves emberek olyan értékekkel küzdenek, hogy 300 ezerről egyik napról a másikra leesik pár ezerre a Tr.szám és majdnem belehalnak, kórház, véradás, Medrol stb. Aztán minden rendbe és a legváratlanabb időben megint krakk. Szóval az egész teljesen logikátlan. Van akinél segít a lép eltávolítása, van aki viszon ezt nem vállalja be és egy frászban él, mióta tudja a baját. Próbálkoznak Flavin lekvárral, Kolostrum nevű csodaszerrel, ez sem hoz egyértelmű sikert, de legalább rohadt drága.

Ahogy én visszagondolok, amikor jobb lett az eredményem, akkor főztük be a szilva lekvárt, tettük el a kompótot és álltam neki aszalni (annyit torkoskodtam, hogy ihaj). Ha csak ez nem segített valamit. De a sok szőlőt, gyümölcsöt azóta is eszem, de megint megléptek a trombociták. Nálam az ingadozás 45-68-ig terjed, de feljebb semmiféle ráolvasással sem sikerült eddig még feltornázni. Ez még nem is lenne baj, de ugyancsak nincs ráhatásom a csökkenés megakadályozására sem. Na, erre varjatok gombot!

Még az elefánthoz annyit, hogy kis falunkban boldogult fiatal házas koromban (nősülni úgy kell, megnézni melyik udvarban a legnagyobb a trágyarakás, ha van ott széplány, akkor azt kell elvenni!…) Tehát a természetes tápanyagban nem volt hiány, a dunapartot a libák, tehenek rendszeresen karbantartották (legelték, trágyázták, tömörítették), nem nyakig érő bozót volt, mint most. Hát így mit lehet tenni? Ácsingózn egy kis porított elefántsz..r után!

Museto

nora51
#12373 nora51 hozzászólása: 2013.10.16. 14:20

Tudnám, mitől ment egyszer nemrég fel a trombocitaszámod!? Mit ettél akkor? Jaj de jó volna tudni. Többet mozogtál-é vagy keveset. Többet pihentél akkor, vagy mi a szösztől ment akkor fel? Elhihető, hogy a trombik csak úgy maguktól lifteznek le-föl????????

A piros pilácsnak kell találni akár otthon, akár boltban egy asztali lámpát, amibe bele lehet csavarni. Ha babrásnak találod, vagy nem éri meg, megveheted kompletten is legalább 10 rongyért, és azon még percvekker is van, amit be lehet állítani, meg amit akarsz, ahogy ÉN-ek is írta.

Az aszalóval nagyon jó lóra tettél! Felháborítóan drágán adják az aszalt gyümölcsöket.

A másik beruházásod pl. karácsonyra lehetne egy gyümölcs-zöldség préselő készülék (elektromos) , mellyel szuperleveket gyárthattok otthon időnként. Kedvencem a cékla, sárgarépa és alma arányos keveréke, mely télen még egy-két naranccsal is kiegészülhet, attól még finomabb és értékesebb. Mosás, hámozás után akkorára vágom mindegyiket, mint kb. egy almagerezd, és benyomom a gépbe, pillanatok alatt gyönyörű színű, csodás finom levet csinál belőlük, amit frissen ahajt meg kell inni. Visszamarad egy fűrészpor-szerű száraz-anyag, amit vagy kidobsz, vagy kis mézzel, citromlével kicsi vízzel ismét kanalazhatóvá lehet tenni és megenni. Olyan, mintha lereszelte volna a gép.

Ezek a levek oly tökéletesek, hogy én már nem is kívánok bele még édesítést. Ha valaki mégis édesebben inná, akkor a mézet ajánlanám egy kanálkával.

Elefánt: képzed, nem mondtál valótlanságot: a nyíregyházi ZOO-ban árulják az ázsiai és az afrikai elefántjaik száraz porrá őrölt trágyáját “Elefánt Souvenir ” címen. Én is vettem egy dobozzal  (az afrikai elefántok miatt utaztam le tavaly oda)  és az idén tavasszal a koktélparadicsompalánták földjébe kevertem. Az ablakpárkányon és a függőfolyosón lévő virágládáimban óriási termés lett. Majd javaslom itthon a budapesti állatkertben is, hogy forgalmazzanak ők is elefánt-souvenirt.

Museto, nagyon drukkolok a trombocitáidnak,próbálj gondolkozni, mitől mentek múltkor föl? Nem a sok kékszőlő evéstől????

nora51

 

 

museto
#12372 museto hozzászólása: 2013.10.16. 13:51

Ejha! Ez igen Nóra! Egy egész elefántcsalád, nem semmi. Nekem csak két macskám van (nemhivatalosan + az utca összes), de ha jó napom van és túl etetem őket, akkor igen termékenyek tudnak lenni a végterméket illetően…. Namármost mindezt elefántra konvertálva a “végeredmény produktum” igen csak számottevő lehet, gondolom az ormányosok fél napi teljesítménye fedezné kicsiny kertem több éves tápanyag szükségletét, mégha májbajos diétára lennének fogva, akkor is. Nem gondoltál még befektetett pénzed egy részének ilyetén való visszaforgatására? Hiába, üzlet, az üzlet. Találtam egyébként piros pilácsot, de bazi nagy és még ráadásul 250W-os os, úgyhogy jegeltem a témát, de nem tettem le róla. Voltam Natura boltban is, és meglepődve tapasztaltam, hogy az aszalt ropogós almaszirom 720 Ft/10dkg. Úgyhogy valószínű, nem tettem rossz lóra ezzel az aszalóval. Amúgy is megint szökésben vannak a trombocitáim, úgyhogy fokozott felügyelet mellett folytatódik a jelenlegi kezelésem (33.hétben vagyok), a májam állapotának legalább szintentartása érdekében. Amíg teljesen el nem tűnnek a vírusok, addig fennáll a gyanu, hogy a vérképző mechanizmus küllői közé is ezek dugták be a botot, ezért amíg nem létkérdés, ezt a részt nem ajánlatos bolygatni. Ha bolond lesz a helyzet, átmeneti tuningként számításba került a vérplazma adása is, de ez csak javít a helyzeten átmenetleg, de meg nem oldja a problémát. Én most nem elefántot, hanem törököt fogtam…. Museto

nora51
#12371 nora51 hozzászólása: 2013.10.13. 23:21

Köszi, Klári! Lári fári, hát még nem alszol? Te is bagolyka vagy ezek szerint. Nagyon érdekeseket írtál! Valljuk be, napi munkába járás mellett egy mai nőnek elég babrás minden helyett házilag készíteni valami szert. De így nyögdíjasan miért ne? Már csak az ízzadás elleni lisztes pépet nem értem: ki az a marha, aki ilyen dzsuvát ken a hónaljára? Hát az lepotyog! Foltos lesz a ruha! Szerintem szappannal meg kell jól mosakodni, aztán ízzadjunk nyugodtan, jól ki van az találva, ízzadni kell, ha meleg van…Legfeljebb napközben is elő a szappant.

Hamulúg! Nagyanyáink jó háziszere volt! Ha fával fűtötök, gond egy szál se. Én ezt már nehezen oldanám meg a gázfűtés mellett, de sebaj.  Köszi szépen a sok jó ötletet! A mindennapos 37,5-öt már nagyon könnyen viselem, ez már nem láz. Ó, mennyivel jobb most, mint a telaprevir közben.  Na de nem bántom szegény telaprevirt, végül is 34 év óta most vagyok vírusmentes, legalábbis ami a véremet illeti.

Jó éjszakát! Szeretettel: nora51

 

EN-ek
#12370 EN-ek hozzászólása: 2013.10.13. 23:20

Ugyan, téll. nincs mit. SÓra se érdemes… ezeket mind magam is kipróbáltam a év100dok alatt, azért is merem javasolni. N túl kellemes vele a fogmosás, 1xör kicsit csíp minta rosseb, DE hatásos! (utána term. alapos öblögetés kell, a túlzott sóbevitel stb. +előzendő)

Az előbb klmáan is iggen okosakat mondott! manapság EZ a (nagy & büdös) hejzet! (emléx pl. a 60′s évekbe, ment a nagy duma h 2000-re majd Paradicsom, örökélet-HAL6tatlanság, Marsbázis, anyámkínnya lesz, csakmég legyünk 1 kis türelemmel!)

LOL – Na és mi AZ ami lett?? Halhatatlanság hejett HALLATLAN sok marhaság, soha-n-látott nyomor, és dögHALÁL dögivel!

A V. rohamosan fejlődik…VISSZAFELÉ!

nora51
#12369 nora51 hozzászólása: 2013.10.13. 23:01

Köszi, ÉN-ek! Ajkamon felzendül a hála-ÉN-ek!  Lám, a só mi mindenre jó, és tényleg óccsó! Na, ezt kipróbálom!  Már tényleg tele a hócipőm a sok méreggel, meg a sok kiadással. Mindenki írjon ide a hepa-klubba fortélyokat, amivel csökkentjük a bevitt “mérgeket”. Nekünk hepásoknak ez különösen fontos téma, mert az a kis darab májunk csak melózik szó nélkül, rendületlenül, küzd a betolakodó C-paraziták ellen, és közben elvárjuk tőle, hogy szűrje a sok mérget, piszkosul. Miközben nagyanyáink korában azért nem volt divat a “méregtelenítés” mert nem volt ennyi méreg, ami bejusson a szervezetbe. Sajna mi már nem öblíthetjük le a mérgeket pálinkával, ami  rendet csinálna ugyibár, mert ez nekünk szigorúan tilos. Így hát várjuk a praktikákat!

Mégegyszer köszi, ÉN-ek!

Na, aludjunk is. Üdv: nora51

klmaan
#12368 klmaan hozzászólása: 2013.10.13. 22:57

Sziasztok!

Ha gondolod Museto hagyjad itt nyugodtan, mert itt többen olvassák, s talán hasznos lehet másnak is. Szódabi…na jó a fogra, de anno és azóta is nagyrészt én az Ökonet fogkrémét kaptam akkor ajándékba, és jó volt, meg az Aloe Vera fogkrém, de  az eredeti. Valaha “aloeveráztam”, így ikább azt. Ezek csak term. alapanyagúak és nem zavarták a számat. Igaza van Nóra a fogdokidnak, hogy a kiskereskedelemben az egyetlen egészséges fogkrém az Elmex. Talán nem is olcsóbb, mint az előbb említettek, csak egyszerűbb a beszerzése. Ha éppen kifogy, akkor az eredeti Amodent. Gesztenye! Úgy, mint a mosodiót. Kis zacskóba tenni 2 kanál összevágott gesztenyét. Meghámozom és teszek a világos mosáshoz szodab….át. Holnap debütál a dolog. Ehhez nem kell még ecet sem. Tudjátok mit fogok még csinálni, s majd használni? Hamulugot. Keményfával fűtűnk. Itt van az ingyen tisztítószer, s ezt eddig nem fedeztem fel. Egyik nap beszélgettem egy Sorstárssal, s szóba jött ez a természetes téma. Ők is évek óta csak ecettel öblítenek, tisztítannak és a hagyományos musószappant darálják le, felolvasztják és megvan a folyékony mosószerük. Ez a téma úgy látszik egyre fontosabb az emberek mindennapjaikban. Ma mondtam is a Fiamnak, hogy ha 20 éve azt mondja valaki, hogy a családközink egyes családjai milyen földműves-kézműves életet élnek majd 20 év múlva, ember nincs, aki erre adott volna akár 1 % esélyt. S ez a változás nem csak a  spórolás miatt van. Nem lehet a végtelenségig és büntelenül szembemenni a természet törvényével, s a jó, hogy erre egyre többen jönnek rá. Na! Ennyit belőlem mára.

Még annyit Nóra! Végig volt hőemelkedésem nekem is. Vasárnap este szurtam, miközben 37 felett volt vasárnap is mindig a hőm, úgy, hogy nekem alapban 36. Tudom, min mész keresztül! Akkor is inkább hidegviz, mint gyógyszer! Ha fáj a fejed is, esetleg. Szenvedni nagyon nem kell!

Üdv és jó éjt Mindenkinek! Klári

EN-ek
#12367 EN-ek hozzászólása: 2013.10.13. 22:40

Szánsájnos yo éjszakát bagojok! (+ musa, nora)

H vunk, h vunk 2déj?

 

a Tyaur sten! Tejesen FEL fogtok fordulni attóla sokszarméregtől, ah +mondtam! (előre) Nálam pl. 36° körül szokott lenni a my alap temprécsör (HA felmegy pl. 6,6-ra ammá vajmi “súújos” bet., stressz, v mittomén jelez!:)

Nos amia fogkrémet illeti: sz.bikarbóna SE rossz (fehéríti a fogókat) DE ami a LEGjobb az n más, minta tiszta SÓ! (NaCl) HA vmi fog- v ínyvérzésem támad, csak FAszán a laposan +sikálom vele, és hipphopp (jön Vuk) már L is múlt tőle! (és ócsó is. –> N is reklámozzák hisz’ felkopna a multik ÁLLA!)
Ezeka drága DE hótszar gyári krémek SEMMIRE se yok, csak h a zsetont húzzák KI vele buták zsebéből! mégcsak n is sikálnak, fogkő is KIröhögi!

- – -

Na muskom, látom csak előkerült a te remek rovatod (ellentétben az ÉN tucatszámra Ltünedező n kevésbé remek írásaimmal!

nora51
#12366 nora51 hozzászólása: 2013.10.13. 21:31

Köszi, Museto! Rendes tőled,hogy idemásoltad! Érdekes dolgok vannak benne. Most már csak az nem derült ki, hogy a fogkrém helyett mit használjunk? Hallottam már olyat, hogy szódabikarbónát!  Klári, szólalj meg: mivel mosol fogat? És hogyan mosol a gesztenyével? Be kell tenni a mosógépbe?El nem tudom képzelni!

Amúgy a hétvégén lankadt voltam, biztos a szuri miatt. Már csak 37,5 vagyok, igaz, minden nap. Csak az interferontól, mivel mást nem kapok. Fogadok, hogy ilyen egyikőtöknek sincs, hogy minden nap felmegy a hője, nemcsak a szuris napokon. De a telaprevires időszak alatt naponta 38, vagy annál picit több volt. Nem igaz, hogy ez normális, és orvosom azt mondta, szedjek rá Algopyrint, mert a lázat csillapítani kell. Mondanom se kell, hogy nem szedtem be minden nap, inkább hűvös kádvízben fetrengtem, ami lenyomta 37.5-re.  A mostani hőemelkedésemmel nem törődöm. Inkább a fül-nyilallással: infralámpázok. Ha súlyosbodik mehetek az orrfülgigászatra, ahol a régebbi 4 orvos helyett már csak kettő dolgozik, így 2-2és fél órát kell várni.

Szóval nem olyan egyszerű az élet a negatív eredmények után sem… Folyton valami nyavalyákkal kell  foglalkozni…Pl. a hólyaggyulladás, amit most negyedszer kell már elviselnem, és addig nem írnak rá gyógyszert, amíg a baktérium kitenyésztés eredménye nincs meg.

Museto, olyan sós melegvízzel gargarizálj naponta többször, ami olyan, mint egy túlsózott leves. Ez is öli a bacikat! Ősi módszer. De ha úgyis mész a hepászatra, feltétlenül panaszold el!  Mielőbbi gyógyulást! Mézes tea, sok nyers citrom.

Összekeverhetsz erőspaprika-port, sót, mézet, kis olajat, fokhagymapépet, kis kakukkfűvel,, és ezt a dzsuvát tunkold ki kenyérrel! Marha jól fog esni a torkodnak! Én imádom! Na. most én is boszorkánykodtam egy kicsit.

Mielőbbi helyrejövést! Szeretettel: nora51

 

 

museto
#12365 museto hozzászólása: 2013.10.13. 20:26

A “Hepatits C……Remény” c. Panny által 10.07.-én létrehozott történet alatt van, melyre Klmáan 10.09.-én írta hasznos infókat rartalmazó válaszát. Ha Klár nem haragszik meg, pár napra ideiglenesen ide másolom történetét, végül is ismétlés a tudás öreganyja…

“A száraz bőrre aránylag jó kenőcsöt, fürdőkrémet és gyógyszappant tud felírni a bőrgyógyász. A kezelés alatt csak azokat használtam. Egyáltalán ne használjon bolti kozmetikumot! Persze, azokat senkinek se szabadna, ha egészséges akar maradni. A bőrünk a legnagyobb szervünk, és nagyon lehet rongálni! Éppen ma is hallottam a Tv-ben egy bőrgyógyászt, hogy túlmosakodunk, és azt is mérgekkel. Nem szabadna annyit fűrödni, hogy a lipidréteg lejöjjön a bőrünkről. Ez adja a szervezetünknek a védelmet a kórokozók ellen. Nem szabad használni dezodort, meg semmi kence-fencét az arcunkra, meg mérgekkel teli fogkrémet. Sőt! Nem szabadna használni szintetikus mosószert, meg öblítőt. na! Az utóbbit aztán valóban minek használtuk? Én már évek óta csak ecettel, amivel a gépet is karban tartom. Nem ám a cargonnal! Persze! Vegyem meg, hogy a gyárnak több legyen! Vettem már mosódiót, de most itt van a még olcsóbb, egészségesebb és egyszerűbb: a vadgesztenye! Izzadás ellen szódabikarbóna felesbe keverve kukoricalisszttel. Lehet krémet is csinálni. Van egy halom ötlet a neten. Arcot aztán végképpen nem szabad mosni szappannal meg meleg vizzel, ha azt akarjátok, hogy tovább maradj ránctalan és üde. Ha száraz, akkor babakrém, tejszín, vazelin, mangalicazsír, s vizes kézzel bepacskolni. Én évek óta még sampont sem használok, csak a “gyapjusok” által árult gyapjumosót. A kezelés alatt abban is fürödtem, de ma már spórolok vele, csak a hajamra használom, kb. havonta. Most döbbenek rá, lehet, hogy ezekre a természetes dolgokra való átállásom, rászokásom is tehet arról, hogy nem rosszabbodott az eredményem?

Jól rátok zúdítottam a bőrvédelemről hallottakat, s az általam használtakat. A puding próbája az evés-tartja a mondás! Nekem beváltak. A gesztenyét most vezetem be.”

Museto

nora51
#12364 nora51 hozzászólása: 2013.10.13. 20:10

Sziasztok! Ha már a fogkrémről beszélünk: Klmáan-Klári, sajna nem találom a “boszis” hozzászólásodat, ami tele van mindenféle olcsó házi praktikákkal, ott kerestem volna, mit használjunk fogkrém helyett?  Én orvosi tanácsra Elmex fogkrémet használok, a fogdoki is azt használja. De én most kiváncsi vagyok, hogy milyen praktikát ajánlasz ehelyett? Már csak azért is, mert nem ártana kevesebbet költeni….. Várom! Szeretettel: nora51

 

 

klmaan
#12363 klmaan hozzászólása: 2013.10.13. 19:48

Szia Musto!

Nem akarlak elkeseríteni, de ha eddig nem tünt fel Neked, ez a mellékhatás téma nem matematika alapon működik. Esetleg csak annyiban, hogy egy embert jobban megviselhet a 3-as, mint a 2-es kezelés, de ez sem törvényszerű. Magyarul, teljesen belefér a pakliba, hogy egyiket a 2-es is leteríti, a másik meg egészen normális életet él a 3-as alatt. Magadhoz képest viszonyítsál, és döntsél. Ez a száj-baj, valóban baj! Éppen napokban modtam valakinek, hogy ha tudom, hogy milyen maradandó és kellemetlen maradvánnyal kell élnem a továbbiakban, akkor inkább a májbaj-halált választom, ÉN. Látszik ez a hangulatomon is, ami az előbbiekből következik. Ha elmesélném, hogy mi mindent tettem, birtam  a kezelés előtt, akkor igazat adnátok. A még tempósabb, kreatívabb, mozgalmas, új élet vágya és a valóság eléggé messzekerült egymástól.  Nagyon vigyázz a szádra, fogaidra! Ne használj bolti, vegyszeres fogkrémet! Használod a biotene-t? Ha kell antibiotikum, akkor olyant kérj, amiből napi 1-et kell enni, kimélendő a szervezet.

Talán most ennyi. Irjad meg a vizitet majd. Szurkolok Neked, Érted!

Üdv: Klári

museto
#12362 museto hozzászólása: 2013.10.13. 18:30

Fűtésmentes szép estét Mindenkinek!

Hál’Istennek mindenki felszívódott a hétvégén, ez azt jelenti – gondolom – aki csak tehette, megfeledkezett a bajáról, megpróbálta “emberi” módon kiélvezni ezt a néhány verőfényes hétvégi napot. Még jó, hogy ÉN-ek koma rámnyitotta az ajtót, így én sem tudtam csak az egyre fokozódó torokfájásommal bíbelődni. Holnap megyek megint a hepadokihoz, el is mondom neki mi a nyűgöm, meg egyébként is sorsdöntő lehet számomra a kezelésem szempontjából az elkövetkezendő néhány nap. Jó lenne ezen a torok mizérián túl lenni, ha ilyen macerás lesz az  evés, akkor megint kezdek fogyni és ez nem vezet jóra. Amúgy is egyre fogy az erőm, pedig a 3-as előtt jobb lenne inkább kissé feltuningolni magam. Museto

EN-ek
#12361 EN-ek hozzászólása: 2013.10.12. 20:42

Hihhi, ya más… Más 90% asse tuggya, h mi kb. most miről is beszélünk (szőkenők előnyben:)

Na! csak n?? láccik is azé, h vhogy vágod a témát (legrosszabb ESETbe a sarokba;)

Nálam: Dibéz, FOXbéz, klipper – ez volt a sorrend (aztán már a “igazi” nyelvek jöttek, mint pl. C) Itt jegyzem + h az #1. vírust ÉN is a számtech. laborba szereztem BE anno decimál! (DE becsületükre legyen, h miután reklamáltam, 2 nap alatt saját kezüleg írt 1 vírusirtót az 1ik tanár-guru! gyári irtó progik akkor még sehol SE voltak)

museto
#12360 museto hozzászólása: 2013.10.12. 20:28

Jóvanmá na! Mivel a “csapatom” ilyenkor még alszik, pazarlok rád kicsinkét drága időmből. Nem akarok én elefánt lenni a porcelán boltban, de azért súgom neked, hogy ’89-ben vizsgáztam Dibéz3 adatbázis kezelőből, meg is utáltam eléggé, mert nagyon macerásak voltak az angol nyelvű parancsok. Aztán 92-től már nekem is van gépem, onnantól kezdve legendás “vírusgyűjtővé” is avandzsáltam (lehet, hogy akkortájt kaptan belülre is?!). De búgmeg, ha másnál nincs ez a gond, akkor mi a tüdő miatt csápolsz a rendszer miatt (ha valaki jelez hasonló gondot, akkor visszaszívtam!) Musa

EN-ek
#12359 EN-ek hozzászólása: 2013.10.12. 20:13

Yajj már… ez még tőled is sokk; h ennyire lámának nézel! (most tutti vérig sértőttem )

Na akkor HAlaggyunk tematikusan:

1. vírus mint ojjan nálam ismeretlen fogalom (pedig 16 éve netezek napiszinten és éjjelnappal! – a lekkülönbözőbb drótokon & vivőhullámokon)

2. egeremnek semmi baja, HA köhögni kezd, 2p alatt cserélem (van pár tartalék, ah bill. is) – a problema und a kérdés am is a kurzornyilakról szólt

3. 1ébként meg csekéj 28 éve van (saját) gépem (még vastagon a PC-era előttről)

Sóval ez ú ah van, éggé sértő volt!

4. Te a krómot tolod, émmeg nem. setleg ez is közrezavarhat.

Mindazonáltal itt vmi N stimmöl mostanáb, ez TÉNY…

museto
#12358 museto hozzászólása: 2013.10.12. 19:44

Hí koma! ilyet nem tapasztaltam azt viszont igen, hogy a saját szövegem kijelölésekor esetenként nem megy tovább a folyamat. Ilyenkor le kell mentenem az irományt, majd újra megnyitva már kezelhető. Neked viszont vagy a tuch-paddal, vagy az egérrel (ha használod és annak zsinórjával) vagy programhibád lehet. De van aki néha vírust is bekap (nem HCV), szóval szoftver, hardver checking, vagy majd az egész cuccot hajítsd ki az ablakon…… Musa

EN-ek
#12357 EN-ek hozzászólása: 2013.10.12. 19:13

Szasz koma, neeem nagyon is yaol +mondtad a frankót! + a előzőben is, amibe a butta-sötét (pór)nép viselt dolgait ecsetelted néminemüleg, DE tejes mértékben hejesen Na ÉN is kialuttam magamatma (13h!) DE ez kellett is, mert tegn 2 napot voltam FENN!

MÁS… nálatok is van-e mostanáb ojan problem, h mikor irjátok idea dobozba a rizsát, és közben a kurzornyilakkal akartok mozogni; akkor n az mozog, han az egész szöveg megyen??! –> GÁZ!

museto
#12356 museto hozzászólása: 2013.10.12. 18:35

Jóreggelt Nektek éjszakai bagók!

(Visszakúsztam a saját oldalamra)

Mi a rákért nem alszotok éjjel? Én gyekszem legkésőbb este 11-ig lefeküdni, mert jön az éjszakai mászkálás és akkor már lőttek az egész alvásnak. Mostanában már csak kb. kétszer kell felkelnem “ügyintézés” céljából, és vissza is tudok gyorsan aludni. Mintha most fogadtam volna el igazából a betegséget és az ebből kialakult álapot változást. Eddig úgy hittem, hogy már túl vagyok rajta, de valószínű, a zsigereim ezidőtéjt dolgozták fel ezt az új helyzetet (32. hétben vagyok), azért zuttyant helyre a lelki békém, tudok jobban aludni. Érdekes egy szerkezet az ember. Most, amikor tudom, hogy egyáltalán nem lett rózsásabb a helyzetem, most hatalmasodott el rajtam a “lelki béke”. Jelen helyzetben még a korábbiaknál is higgadtabb fejre lesz szükségem, ezért indult be a szervezet önszuggesztiós védekező mechanizmusa. Hu de bemoralizáltam! Museto

museto
#12355 museto hozzászólása: 2013.10.07. 20:24

Bocsi, bocsi!

Mielőtt kereszre feszítetek, el kell mondanom, hogy alkohol roncsolta májról írtam, nem HCV-s esetről. Borvidéken élvén sajnos minden évben létrejön egy-két ilyen kinézetű “beteg” és hogy mostanában gyakrabban járok a háziorvoshoz, van alkalmam találkozni velük. Mivel faluhelyen lakom, így – bár nem vertem dobra – mégis sokan tudják, hogy “májbeteg” vagyok. Azt tudják, hogy nem “elittam a májam” de azt igen, hogy évtzedekig vegyi üzemebben dolgoztam, ahol egyébként is gyakori foglalkozási megbetegedés volt az ilyen jellegű máj, vese, vagy tüdő károsodás. Én meg hagyom a kérdezőket ebben a boldog tudatban, mert a HCV aztán végleg emészthetetlen az itteni nép számára (egy éve még én sem tudtam sokat a HBV; HCV-ről, talán a HIV-ről a legtöbbet, így szinte mindent ez alá nyomtam be….). Sajnos az alkoholos májkárosodottak nagy részénél higiéniai problémák és felmerülnek párhuzamosan (ápolatlanság, személyi higiénia beli hiányosságok), és ennek is megvannak a jellegzetes szagai. Az biztos, hogy a hepa rendelőben HCV-s beteget még nem láttam ilyen lepukkant állapotban, mert ott azért mindenki ápoltan tisztán jelenik meg, állapotától függetlenül. Szóval szerintem előitéleti anomáliák okozzák megitélési gondjainkat, mert sokan azonosítják (tájékozatlanságból eredően) a májbetegséget az alkoholizmussal.

Museto

#12354 Engram hozzászólása: 2013.10.07. 20:04

Én is épp ezen filózom, mióta a könyvet kiolvastam! Kinél égtem szénné? Még így utólag is.

Na ezek után dupla adag rágó, és tic-tac!!! Ja és dupla adag parfüm! Bár eddig nem nagyon használtam, mert mindig az jutott eszembe aki agyon parfűmözte magát, hogy talán valamit elfedni szeretne ezzel az illatfelhővel.

#12353 panzer1 hozzászólása: 2013.10.07. 19:04

Kedves Museto!Én most megpróbálok visszaemlékezni,hogy a szájszag/májszag miatt kinél égettem magam szénné.panzer

klmaan
#12352 klmaan hozzászólása: 2013.10.07. 19:04

Sziasztok!

Találkoztam már alkoholistával, sajnos a közeli családban is, de “szagot” nem éreztem. Akkor nem is volt olyan nagy baj a májuknak, mert a jellegzetes “májzsugor” tünetekre sem emlékszem.

A könyvből igyekszem párat beszerezni, vagy megszerezni. Azt is megkérdezem, hogy a köv. VIMOR-on lehet-e még kapni? Valószínű, hogy dec.elején lesz, akkor szokott lenni a téli találkozó.

Üdv Nektek: Klári

#12351 Engram hozzászólása: 2013.10.07. 18:52

Uram Atyám! Én még ilyet nem éreztem, bár ilyen emberekkel nem is nagyon találkozom. Nagyon elvagyok keseredve. Ugye, mi még nagyon messze vagyunk a májszagtól?? Engram

museto
#12350 museto hozzászólása: 2013.10.07. 18:04

Szevasztok!

A “májszag” sajna létező dolog. Itt a faluban sajnos mindíg van egy-két szerencsétlen, akinek a mája hamarabb megúnta a szeszt, mint a gazdája. Az egyik ilyen taggal, akin már láthatóak a jellemző külső jegyek (pókhas, vékony lábak, sárga bőr, beesett arc sárga szemfehérje), szinte naponta találkozom. lyenkor bizony tényleg kellemetlen a közeli beszéd vele, mert nagyon érezhető az a semmihez sem hasonlítható intenzív szag (nem a szesz szaga, mert már nem iszik….veszett fejsze…). Ő is sajna az a kategória, aki saját magának köszönheti állapotát.

Egybként Klári meg lehetne oldani valahogy hogy a regisztrált tagok számára elérhető legyen ez a valóban értékes információkat tartalmazó könyvecske?

Museto

Hetvenes
#12349 Hetvenes hozzászólása: 2013.10.03. 20:21

Kedves Klmáan!

Véletlenül látom üzeneted , hogy találtál egy könyvet.
Köszönöm a fáradozást , légyszi küldd el postán.
Cím  mail-ben ment.
Nyugodalmas jó pihenést : Hetvenes

museto
#12348 museto hozzászólása: 2013.10.03. 04:42

Jóreggelt Panzer!

Nem vagyok otthon, így kissé nehézkes a netezés. Optimizmusod bíztató, májenzim értékeid kedvező alakulásához már csak egy csodás Fibro eredmény hiányzik! Nálam sajnos “elakadt a tű” ismét a csontvelő vérképzési anomáliája miatt, ami egyik oka az alacsony trombocita számnak. Ez viszont egyenlőre késlelteti a 3-as kezelés megkezdését, viszont a folyamatosan magas (ref x 3;-4) májenzim értékek további vírusaktivitást jeleznek. Ennek követkeménye meg májam jelenlegi állapotában ugyebár az irreverzibilis szöveti átalakulás. Ezért tartok a stoppolástól és választanám inkább a 3-as kezelést a kockázatok ellenére is. Az időfaktor nálam meghatározó tényező, ezért dolgoznak most orvosaim a számomra lehető legmegfelelőbb megoldás protokoljának kialakításán.

Museto

#12347 panzer1 hozzászólása: 2013.10.02. 20:36

Kedves Museto!A vírusaim eltűnése és az állapotom azonnal érezhető javulása megváltoztatta a véleményemet.Abban bízok,hogy a májnak nagy tartalékai vannak és gyors a  regenerálóképessége.Annyira jól érzem magam,hogy minden további javulás már tiszta ajándék nekem.Gyengülnek a mellékhatások,remekül alszom,koncentrálóképességem fokozatosan nyerem vissza,az erőm naponta egyre több stb.Nem akarom elkiabálni,mert tudom,hogy hosszú az út még a háború megnyeréséhez.Érzem,hogy a végjáték elkezdődött.A vírusaim nélkül a mellékhatás csak egy mellékes hatás lett!!!Azok csak úgy vannak.Ma már az is átfutott az agyamon:lehet,hogy egy év múlva már hiányozni fog a kezelés?Beáll nálam is a Stockholm-szindróma?Biztos vagyok benne,hogy a 3.-as kombikezelésed megkezdése után 2 hónappal neked is meg fog változni a véleményed.Hajrá Museto és kitartás!panzer

museto
#12346 museto hozzászólása: 2013.10.02. 19:01

Szia Panzer!

Az alábbi cikk alapján szerinted velünk mi a helyzet? A cirrozisos szöveti átalakulás eszerint irreverzibilis állapot, Az un. regenerációs folyamat cirrozis esetén szinte megfolytja a málat, mert a ráépúlő új sejtek összeszorítják a májban levő ereket. Jó lenne tudni, hol van a határvonal.

Museto

http://figamu.hu/wp-content/uploads/2012/03/majfibrosis.pdf

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/hepatitis/cikkek/a_hepatitis_lefolyasa/a_hepatitis_szovodmenyei/20130219152158

EN-ek
#12345 EN-ek hozzászólása: 2013.10.01. 15:18

1ébként sincs jogunk BEszólni senkinek se, h mire költi aő kemény 100 ezreit… amire akarja (ahogy ÉN is)

EN-ek
#12344 EN-ek hozzászólása: 2013.10.01. 14:59

N is legyé FAragatlan! (ara ittvagyok ÉN )

1ébként ÉN – term – ehhez is értek, ismerem is nagyvonalakban a készülék műk elvét. Elméletben – és papiron – vy FAszának tünik; gyakorlatban nekem még sose volt ihhen (Q drága lett volna, még nekem is!:), úh n tok érdemben hozészólni, ill. biztonsággal ajánlani…

–> A vaskalaposság n, dea kellő yozan óvatosság indokolt!

museto
#12343 museto hozzászólása: 2013.10.01. 14:39

Sziasztok!

Én a múlt héten kaptam meg a könyvet a hepa központban.

ui.: Klári lécci figyelj Johannára, nehogy csőbe húzzák, egyszer már ez a rezonanciás izélés bepróbálkozott, Makara dr. tett felé javaslatot és kérdéseket, nem tudom mi lett a végkifejlet. Nekem már a témát hallva is felerősödik a neurotikus mellékhatásom és nem akarok faragatlan lenni, így csendben maradok ez ügyben, de bízom a dolog általatok való bölcs kezelésében.

Museto

klmaan
#12342 klmaan hozzászólása: 2013.10.01. 11:53

OK Engram!

Nem akarok kis részleteket mesélni a további félreértések elkerülése érdekében, ezért csak javasolni merem, hogy olvassad el az itteni indító történetemet, HCV okozta krónikus májgyulladás-cimmel. Valami kiderül belőle, hogy milyen volt a kezelésem/im.

Hetvenesnek üzenem, hogy szereztem a könyvből egy példányt, majd küldöm, de hová? A többi centrumban osztogatják? Olvastátok?

Üdv és szép napot Mindenkinek: Klári (dolgozznet@gmail.com)

#12341 Engram hozzászólása: 2013.10.01. 10:26

Sziasztok!

Gondolom az interferon teszi, meg ugye a májbetegség, hogy nem értek mindent krisztálytisztán, és elsőre, de én úgy értelmeztem a VSZ hozzászólását, hogy ide már ne írjunk többet, hanem nyissál Museto egy új történetet, és ott folytassuk az eszmecserét. Ezt azért is furcsállottam, mert nekem sokkal több a hozzászólásom,  még sincs probléma.

És igen, ha valaki kérdez egy történeten belül, hát csak ott válaszolunk, nem a sajátunkban! :)) Na abból lenne csak a nagy káosz!

Klári! Azt hiszem tényleg félre értettelek! Ha évente három percet vagy az orvosodnál, nem is csodálkozom ezen a hozzáállásodon! Ebben az esetben tényleg kell kifelé tekintgetni, más orvosoktól is tanácsot kérni.

Én ha nincs is velem semmi gond három havonta találkozom az dokimmal. Csak nyolc éve ismerem, de igenis, akár magánéleti dolgokról is beszélgetünk, hiszen amikor az ember kezelés alatt áll, és a depresszió kerülgeti, még ilyen eszmecsere sem árt. (ebből a beszélgetésből talán eltudja dönteni, hogy küldjön tovább szakorvoshoz, vagy elég, ha ő megnyugtat kicsit)

Ő nem csak kérdez, én meg felelek, mi beszélgetünk! Én elmondom neki, hogy mit tudok, mit hallottam, mit olvastam, és ha valamivel nem vagyok tisztába megkérdezem a véleményét.

Mi teljesen együtt dolgozunk, ha gondom van e-meilban is írhatok neki. Azért egy jó orvosi magatartást nem protokollban kell rögzíteni! Ezt nem lehet csak úgy előírni.

Nekem a házi orvosom is ilyen, én ehhez vagyok hozzászokva.

Úgyhogy Klári, neharagudj, félre értettelek!

Nyugis, napsütéses, szép őszi napot kívánok mindenkinek!

üdv. Engram

klmaan
#12340 klmaan hozzászólása: 2013.09.30. 21:19

OK!

Akkor tényleg nyugis, szép álmokat Mindenkinek!!!

Üdv: Klári

museto
#12339 museto hozzászólása: 2013.09.30. 21:16

Nyugi Lányok Fiúk!

Ne hagyjátok, hogy a vírus elhatalmasodjon rajtatok, a történet továbbra is él, csupán a tárgyra szorítkozva (Szemelőtt tartva a VSZ ajánlását). Néha kissé tényleg elkalandoztunk, de aki rendszeresen bent van a “pörgésben”, annak nem lehet gond a visszakeresés, még ha két klikk helyet 5 a szükséges is. Korábban az volt az instrukció, hogy mindenki a saját története alá írja ha valami esemény felmerül, jó, akkor így lesz. De hogy néz már ki az, ha valamely sorstárs birkózik egy problémával és máshova válaszolunk, bár igaz, hogy a saját gondunk egybevág az övével. Lehet, hogy állapotunk, korunk miatt kissé nehézkes a párhuzamos tárgyi koncentráció, de sajnos az élet erről is szól, ezt is meg kell tanulnunk. Ugye ha összejön a nagycsalád, a háziasszony párhuzamosan főz húslevest, pörköltet, majd szaggatja hozzá a nokedlit, közben panírozza a rántotthúst és még a kertbe is kiszalad petrezselyem zöldért, mert az frissen aprítva kell a leves alá. Az is biztos, hogy harangszóra a család minden tagja nyugodtan leülhet az asztal köré, mert nem fog csalatkozni a finom étkekben.

A nicknévre kattintva mindenki története és hozzászólás jegyzéke megjelenik, innen lehet válogatni akár visszamenőleg is. Bizonyára Ti is dolgoztok, (dolgoztatok) úgy számítógépen, hogy a monitoron több téma füle is meg volt nyitva és a nap folyamán bármelyikkel előfordulhatott feladat. Tökéletes program sajnos sohsem lesz, a gép nem önálló, amire utasítást kap azt hajtja végre, és csakis azt. Az ember már nem mindíg ilyen egyszerű eset…..

Museto

klmaan
#12338 klmaan hozzászólása: 2013.09.30. 21:12

Szia Engram!

Nem értem, hogy mit értesz őszinteségen? Én minden kérdésére válaszolok az orvosomnak. Én arra céloztam, hogy nem mondom el, hogy mit hallottam a VIMOR-on, meg mit olvastam a neten. Különben, nagyjából évente egyszer megyek hozzá, mert nálunk az a szokás. Időpontra megyünk, nem én döntöm el, s max. 3 percet vagyok bent. Ennyi! Talán emiatt éreztem, hogy körül kell nézni, okosodni a saját érdekemben. Már sokszor említettem, hogy én nem a májbetegség miatt vagyok leszázalékolva, hanem a sok és maradandó mellékhatás miatt. Ha már megszólítottál. Nem tudom, hogy miért beszélsz velem ilyen stílusban, én nem bántottalak. A történetem, az életem olvasható itt is, meg a kiadványban is, amiből kiderül, hogy mit kellett kiállnom a kezelések alatt, pedig annyira brutálisan nem is mertem leírni, mint amilyen a valóság volt. Remélem, hogy ha lesz következő kezelésem, akkor már okosabb és körültekintőbb leszek. Különben, “fúrcsább” esetek és kezelési, gondozási hozzáállások is olvsahatók itt is. Az én orvosom is megüti az átlagot, betartja a protokollt. A protokollban nincs bent, hogy beszélgessen magánéletről, a betegség és a gyógyítás aktuális helyzetéről cseréljen velem eszmét. Jó lehetne, de nálunk nincs ilyen. Merem állítani, hogy fogalma sincs, hogy mi a foglalkozásom, hol, melyik településen lakom, hány gyerekem van, milyen a családi állapotom, de azt se, hogy le vagyok százalékolva. 20 éve járok a gondozóba, 14 éve a kezelőorvosomhoz. Na! Nem panaszkodom, mert ezt szoktuk meg, s alkalmozkodunk, mert mi mást csinálhatnék? A Nővérek viszont fantasztikusak, szuperek, segítők, érdeklődők és nagyon tájékozottak HCV ügyben. Miattuk otthon érezhetjük magunkat a gondozóban, s bármilyen más eü. gondunk van számíthatunk rájuk, ha szükségünk van valamire. Ők is meg vannak örökítve az írásomban. Miattuk nem is mennék máshová, de lehetőség se nagyon van, amig itt lakom egy kis városban. Talán sikerült helyretennem a félreértést.

Üdv Neked és Mindenkinek valamint egy nyugis éjszakát!!! Klári-Klmáan

#12337 Engram hozzászólása: 2013.09.30. 20:07

Sziasztok! Most akkor mi van itt? Nem lehet ide írni többet???

Az én történetemben 263 hozzászólás van, még sincs semmi gond! Most akkor a saját történetünkben sem írhatunk azt amit akarunk? Káosz az egész!

Engem nem zavart Én-ek. Akinek nem tetszik a stílusa ne olvassa, és kész.

Museto, tényleg ne hagyd magad megvezetni!

Klári-Klmáan! Hogy te milyen őszinte vagy az orvosodhoz!!! Érdekes egy hozzáállás, de vajon hogyan lehet így sikeresen együttműködni a gyógyulás érdekében?

Na ennyit még ide, a zárolt történethez!

Üdv. Engram

museto
#12336 museto hozzászólása: 2013.09.30. 18:54

Tisztelt Sorstársak!

A történetemet ezzel befejezettnek tekintem, ha kezelésemmel, állapotommal kapcsolatban érdemi változás fog a jövőben történni, tájékoztatni foglak benneteket. Köszönöm eddigi érdeklődéseteket.

Museto

anamary
#12335 anamary hozzászólása: 2013.09.30. 18:52

Tisztelt Várószoba 2!  Köszönjük az  észrevételt! Az  oldal valóban átláthatatlan lett. Ígyekszünk helyre hozni a dolgokat. Üdv:anamary

varoszoba2
#12334 varoszoba2 hozzászólása: 2013.09.30. 16:43

Kedves Fórumozók!

Javasoljuk új témát indítva folytatni a Hepatitis kapcsán az eszmecserét, mivel – legyen szó régi vagy új tagról – ez a 164 hozzászólás már igen követhetetlen használati szempontból éppen úgy, mint fő téma szempontjából.

Köszönjük szépen!

Üdv: VSZ

EN-ek
#12333 EN-ek hozzászólása: 2013.09.30. 16:18

Tuggyátok ámberek ÉN igen birka türelmű (és békés!) mberke vagyok úgy mindig… DE most már nekem IS kezd telelenni a (összes) BAKANCSOM a sok:

- stoba / idióta

- setét

- sótlan

- és fojton csak sipákoló

- DE az intelligenciától sújosan rettegő

bizonyos tagokkal!

Hát kérem nyalásan, ah akarjátok! Ugyebár (még mindig) N erőszak a gyisznótor!

A mber KIteszi a lelkét, h a sok buttának kicsit aggyon vmi télleg használható infókat is (ingyen és bérmentve) errefel n h köszönetet n kap soha, DE csak még belerúgnak!

(M. P. erre azt mondaná: bizony barátom, HA tégedet már ennyire utálnak, akk Te már 2cség kívül YO UTON HALADSZ! – csak így tovább…:)

Röviden ennyi lenne a mai napra szánt magvas véleményem! ya.. és Éjjen tovább a (magyar) sötétség!

Ps: 1ik bném a minap mikor kérdeztem h mért n jár már ide – ill. mér törölte magát – AZT felelte, h “azér mer igen LElombozza, 1úttal FELb*ssza a agyilag hulláknak eza halmaza, amik itt dekkolnak! “ – lehet h igaza volt??

- – -

Pót-ps: Musakoma öreg HAverom, te term. nyugottan írhacc / kérdezhecc ezután is, ami yol esik! HA vmi hézag van tudod hol találsz (saját rovat, saját cset, skype… – a bőség zavara) DEA hyppohondriád téll N tesz yot a gyogyulásodnak! – majd 1x Lmesélem a ÉN érdekes történetemet ezügyben!;)

A többiekre 1lőre qra N vagyok kiváncsi! Nekik tov. kellemes jajgatást!

VÉGEZTEM!

anamary
#12332 anamary hozzászólása: 2013.09.30. 15:33

Szívesen írnék én is a történetekhez,de mióta “ÉN-ek” nevű levelező társ itt van,totál elment a kedvem ettől a klubtól!Nem tudom miért jó az neki,ha mindenből viccet csinál?Nélküle sokkal jobb volt ez a csapat.Ha én mint új tag beleolvasnék ebbe az oldalba biztos nem lépnék be!  ” Napsugaras yoéccakát a d. társaságnak! h vagyunk, h vagyunk máma??”  Üdv: anamary

museto
#12331 museto hozzászólása: 2013.09.30. 15:32

Hello koma! Majd nálam folytatjuk az értekezést, nekem továbbra is fontos minden infó ami közvetve vagy közvetlen összefüggésbe hozható a betegséggel, segíthet a problémák megoldásában. Tudod, az én váram, az én házam és öröm a vendég a háznál (ha harapós akkor is)… Musa

Megaztán legyek inkább kissé hippohinder, mint hagyjam magam megvezetni.

Museto

EN-ek
#12330 EN-ek hozzászólása: 2013.09.30. 14:08

Napsugaras yoéccakát a d. társaságnak! h vagyunk, h vagyunk máma?? bézony NINCS is yobb, 1 yokis állandó hipó-honderkedésnél!   AZ a gyogyulás legjobb ellenszere!

museto
#12329 museto hozzászólása: 2013.09.30. 12:49

Helló!

Köszi a hozzászólásod, remélem másnak is vannak “hasonló” tapasztalatai, szívesen várom!

Museto

klmaan
#12328 klmaan hozzászólása: 2013.09.30. 12:33

Szia Museto!

A 30-as Kpa szerintem is sok, de a Sorstárs teljesen nyugodt, és várja az INF nélkülit. Én biztos elmennék egy másik dr-hoz egy beszélgetésre, de szíve-joga, hogy nyugodt maradjon. A Te eseted lehet, hogy összetettebb, de mivel 1. kezelést csinálod, nem tudhatod, hogy milyen hatással és remélhetőleg, jó hatással van Rád és a májadra ez az egész tortúra?! Egy kicsit “elbeszélünk” most egymás mellett. Neked is szíved-joga minden döntés, csak az eddigi tapasztalatot mondom, írom, ami nekem van rendesen, hogy meg kellene várnod a nyugis állapotban mért valós eredményt, vagy konzultálni más dr-al is, amit nem én javasoltam itt Neked először. Tudod, én hiteles vagyok ebben a konzultációra biztatás témában, mert már évek óta nem hagyatkozom egy orvos véleményére. Miért kellene? Nem mindentudók, nem mindenhatók és nem Istenek! Meg “több szem többet lát”!!! Szóval, 2001 őszén fejeztem be a 2. kezelést. 2004-ben a Véradó felajánlott azoknak a HCV-osoknak egy teljes kivizsgálási lehetőséget, akiket ők szűrtek ki. Én ezzel a lehetőséggel azonnal éltem, és 4 napot töltöttem egyedül, légkondis szobában a Fejér megyei kórházban. Nagyon kellemes volt. Ott hallottam a VIMOR-ról. Azonnal kértem ídőpontot W. Klára drnőtől, hogy mit csináljak a leleteim ismeretében. Aztán jött a 3. kezelésem 2007-ben, aminek 2008-ban lett STOP vége. Akkor már neteztem, így olvastam az INFORMED Hírlevelet, amiben Makara dr. válaszolt a kérdésekre. Leírtam neki helyzetemet, és Ő ott az Orvos Válaszol rovatban felajánlotta a konzultációt. Azonnal felhívtam a megadott tel.számot és már kaptam is az ídőpontot, amire természetesen el is mentem, pedig a VIMOR összejöveteleken is lehetett kérdezni, meg kérdeztem is, meg sok mindent hallottam a 9 év alatt. Az utolsó virusszám vizsgálatot sem itthon kezdeményezték. Nem sokat ér, mert olyan gyorsan változik az, hogy lehet az most a töredéke is, meg többszöröse is, ezért nem kell nagy hangsúlyt tenni rá! Én nem is teszek, és nem aggódok már amiatt. S ez azért van, mert sok oldalról nyerem az infót, és van egy jó érzésem, hogy vannak orvosok, akiket kérdezhetek, s adott esetben a véleményüket egyeztethetem.

Elnézést, én nem akarlak megzavarni, sőt, megnyugtatni szeretnélek, meg azt sem akarom, hogy hagyjad ott az orvosodat, csak egy más oldalról való látásra buzdítalak.

Én 20 éve járok az eredeti centrumba, és ahhoz az orvoshoz, de látom, hogy messze nem kapom meg Tőle azt a tájékoztatást, amit én tudok, de Ő nem tudja, hogy én mit tudok, így mindig megerősödök abban, hogy kell a másokkal való konzultáció is, s ez nekem nagy biztonságérzést ad. Ennyit még az előzőkhöz, valamint, az egész levelezésnek itt akkor van értelme, ha összeadjuk, idetesszük a tanácsainkat, ismereteinket, ötleteinket és mindenki azt veszi ki belőle, amit akar, ami neki jó, amire szüksége van, amit használni tud jóléte, gyógyulása érdekében-szerintem! Nem kell, meg nincs is értelme minden ötletet megkritizálni, ellent mondani, vitára bocsájtani, de egyetérteni sem szükséges, hiszen ezek magán tapasztalatok, a döntés az egyéné, a gyógyítás meg az orvoson és a betegen múlík, meg hitem szerint a Jóistenen!.

Na! Szép napot Neked és Mindenkinek!Üdv. Klári-Klmáan

 

museto
#12327 museto hozzászólása: 2013.09.30. 11:20

Szia Klári!

Ez is benne van a pakliban, meg az ellenkezője is. Vannak itt “kollégák” akikban a milliónyi lusta vírus nem tett annyi kárt,mint bennem ez a néhány tízezer. Ezt úgy magyarázták nekem, hogy az én szervezetemben igen nagy a dögök virológiai aktivitása. A 30-as kPa érték azért már rendesen cirrrozist jelent, igaz szerencsére még a kompenzált állapotot. Ez viszont ha dekompenzálódik, akkor van baj, és ez ebben a stádiumban már valós veszély tud lenni. Ezért van nekem is rendszeresen hasi UH vizsgálat és kellett a nyelőcső, és gyomor tükrözés. A májam fizikailag is megnagyobbodott, és a doki számára rendesen kitapintható a cirrozisra jellemző göbös felület és éles májkontúr, a lépen is tapintható a normálistól való eltérés. Ezek már irreverzibilis állapotok, melyek progresszivítását lehet késleltetni, de megállítani, visszafordítani nem. Ezért hajtottam végre alapvető életmód váltást, hogy ezt a vihar előtti állapotot minél tovább tudjam húzni, így esélyt adva magamnak a májrák és a transzplantáció elkerülésére. Az általad leírt orvosi vélemény számomra biztos nem lenne megnyugtató, a valós probléma elkenése és az illúzió táplálása nagyon veszélyes a beteg számára. Én a kezdetekkor megbeszéltem kezelő orvosommal, hogy mindketten tekintsük egymást felnőtt embernek, a lehető legpontosabb tájékoztatást várok el állapotommal kapcsolatban, mindíg tudjak az aktuális állapottak kapcsolatos rizikókról és a várható eredményekről. Ehhez természetesen sokat olvasok is, másként nehéz lenne ezt a sok összetevős betegséget megérteni, elfogadni, vele együtt élni. Illuziókat nem kergetek, csodaszerekben és mindenható kínai gyógymódokban nem hiszek (főleg amikkel itthontályt kuruzslóskodnak), viszont figyelem testem visszajelzéseit, lelkem ráhangolódásait, és most az a meggyőződésem, hogy nem szabad megállni tovább kell lépnem kezelésemmel, de mindenre kitérve.

Museto

klmaan
#12326 klmaan hozzászólása: 2013.09.30. 09:13

Szia Museto!

Ez nem matematika! Attól, hogy most szüneted lesz, inkább tehet jót a szervezetednek, mint kárt. Miért gondolod, hogy azonnal nekiesnek a májadnak a virusok? A kezelés, ha nem is tett negativvá, nagyon mentesítette a májadat, s az is lehet, hogy még fog csökkenni a Fibroscan értéked. Itt minden előfordulhat, az emberi szervezet csodálatos, s benne a máj szintén! A májenzim értékek általában emelkednek ÁTMENETILEG a kezelés befejezése után, ettől ne rémüljél meg. Ahányszor mész majd laborba, feltehetően mindig kisebb számokat mutat majd-reméljük! Jó, tudom, hogy Nálad van ez a csontvelő gond is, de összességében reménykedni kell, mert a kezelés mentes időszakot előre nem lehet kimondani rosszabbodásnak. Sőt! A szervezeted megszabadul a kezelés adta nehézségektől, és rehabilitálódsz, erősödsz. Szerintem, nagyon jó, hogy orvosod is a szünet mellett van. Lényegében nem is tudod, hogy milyen állapotban van a májad? Ez a kettő, egymástól eléggé eltérő eredmény után az lesz majd az igazi, amit pár hónappal ennek a kezelésnek a befejezése után csinálnak, kezelésmentes időszakban. S ha az kevesebb, mint a 2. akkor nyugiban lehetsz! Tudok én 30 feletti Kpa-s eredményű Sorstársat is, akinek ennyire sem ajánlotta fel a 3-t az orvosa. Azt mondta neki, hogy nincs semmi gond, semmi teendö, ez jó eredmény. Nem értettem félre, mert egy Sorstársunk is látta a saját szemével a Fibroscan leletet, s a 30-as számot.Gondolom, majd megkapja az INF nélkülit, ha ideér. Lőjjed el a maradékot, aztán élvezzed a mellékhatás nélküli erősödést, megúlulást, s azt, hogy szinte olyan leszel, mint régen-meglássd!

Nagyon kivánom Neked a jó közérzetet, nyugis, tevékeny napokat Családod körében!

Üdv szeretettel: Klári-Klmáan

museto
#12325 museto hozzászólása: 2013.09.30. 08:39

Hómentes szépjóreggelt Mindenkinek!

Elvileg megvan az engedélyem a 3-as kombira, de még nem tudom melyiket fogom kapni, és főleg mikor. Most vissza van kanyarodva az egy évvel ezelőtti állapothoz, amikor is a csontvelő biopsza igazolta a vérképzési elégtelenséget. A gond tehát ezen a vonalon (is) van, amig a trombociták helyzete nem rendeződik, addig parkoló pálya van. A kezelésem a meglevő töltények elpufogtatásával folytatódik egyenlőre, ma vérvétel volt, holnap kiértékelés és konzultáció a hogyan továbbról. A nyüves vírusok meg előre dörzsölhetik a redvás mancsukat, mert ha szünet lesz e kezelésben, újult erővel nekieshetnek megint a már amúg is megtépázott szegény májamnak. Megint jön a körömrágás időszaka….

Museto

museto
#12324 museto hozzászólása: 2013.09.26. 14:38

Ej koma, a szerénységért neked sem kell a szomszédba menni! Erre azt is mondják, hogy álmodik a nyomor…. Meg hogy a remény hal meg utoljára…. Amúgy az általad régennek titulált időintervallum érzésem szerint még az elmúlt évezredben lehetett, abból ítélve, hogy ekkorát az ember már csak akkor mer mondani, ha a szemtanúk nagyrésze időközben vagy komolyabb társ mellett blokkolt le, vagy por vagy hamu állapotba konvertálódott. Musa

EN-ek
#12323 EN-ek hozzászólása: 2013.09.26. 14:22

Uggyan… a hejénvaló büszkeség abs. rendben lévő dolog!

(n összetévesztendő a ostoba & szánalmas rajkodással!)

Bevallom 4 szemközt (DE n ám Lpofázni!!) h mostanába időnként a zé már ÉN se vagyok a régi… (régen a naponta 5x, N kivánnya többször! ment, addig ma már a napi 1db tinisuna ált. bőven elég is nekem )

EN-ek
#12322 EN-ek hozzászólása: 2013.09.26. 13:38

Wehhehhe! e yo! (ebben a kórban…:)

Hát igen… manapság aki Lmúlt 30, az mán öreg! aki Lmúlt 40, az má’ 1 vén f*s! HA neaggy Sten van bőr a pofáján és annyira +átalkodott, h +merészeli élnia 50-et is, akk aztán kap a fejére! “Mit akar maga itten még (már) vémmarha, még mindig itt ronccsa nekema Zoxigént?!” sötöb. DE szencsére ezeka qltúrorvosok s más véglények IS megörexenek, SŐT ált. sokkal hamarabb, mint serénységem (már pár db szegény doki ill. drnő rejtéjes módon kihalt itta környékemen, pd 1ik SE láccott betegnek, öreg se volt.) Jut szembe, AZ viszont igaz – most h így visszagondolok – 1ikkel SE volt túl yo a szakmai kaccsolatunk:… (szórakoztak velem, n vették kellően komojan mondanivalóm súját, v csak 1xűen otromba mód gunyorászkottak HAtalmasságomon)

- – -

“ámde annál dúsabb, enyhén hullámos hajába még egy éve is kéjes örömmel” blabla – e tecc! magam SE tuttam volna jobban LEírni (magam)

ÉN 1ébként ú oldom + a gyors hajnövés problematikáját, h időnként előveszema 0-s gépet, és sajátkezüleg LEvágom! (kopaszra) N azért mintha n lenne szép a hosszú hajj, 1xűen csak túl sokk a macera vele; ÉS ahhoz h faXán rendbe is legyen tartva, min. kéne 1 saját különbejáratú, kedvesaranyosrendescsini & ügyes kis fodrászcsaj IS hozé!

DE hó van manapság ijen??

museto
#12321 museto hozzászólása: 2013.09.26. 06:16

Napfényes szép reggelt Mindenkinek!

Mégegyszer a mellékhatásokról. Tegnap egy más jellegű dologgal kapcsolatos orvosi vizsgálaton voltam, oszt kérdi a doktornő, hogy mennyiben változtatta meg életemet a kezelés, milyen típusú mellékhatásokkal küzdök? Mondom a szokásost, szédölgés, gyengeség, “hamis” influenza bőrpir sebekkel a hajas fejbőr szélén, nyálkahártya rossz működése és az ebből eredő egyéb gondok, hajhullás, stb. Szól a doktornő “nem kell felmondani az egész lepedőt, különben is a hajhullás már természetes ebben a korban”. Ilyet mond nekem, akinek bár kissé őszülő ámde annál dúsabb, enyhén hullámos hajába még egy éve is kéjes örömmel túrt volna bele a szebbik nem bármely tagja (A nagyképűség is a mellékhatások egyike?!)! Méghogy a korral jár… Nem mondom, ha más jellegű férfiasságot jellemző dolog felől faggatózott volna akkor már nem lennék olyan nagylegény, nade a hajam gyérűlését ilyen érzéketlen közönnyel alámagyarázni, ez igazán vérlázító (még a vírusaim is háborognak). De ez legyen a legnagyobb “megaláztatás” ami érhet a betegséggel kapcsolatban.

Museto

nora51
#12320 nora51 hozzászólása: 2013.09.25. 16:40

Gyerekek, andist-István telás társunk végre életjelt adott, olvassátok az “elkezdődött a kezelés” cím alatt!

nora51

EN-ek
#12319 EN-ek hozzászólása: 2013.09.25. 15:46

Hihhi a ÉN is voltam b*a +, de annyira n hiányzott! Ma + má’ nostalgyval tekintünk bele a Múltba (de mosse hiányozna…)

- – -

Kora hajnalban kelés, 1/2 nap shoppingolás (vagyonok költése!), majd hazacipekedés; lusta disznók hajtása, bajos ügyek intézése, + még ittis ossza a észt HA bírja; n is csoda h má kezd kicsit LEmerülni! )

museto
#12318 museto hozzászólása: 2013.09.25. 15:18

Ládde koma, én amúgy mindenevő vagyok, voltam én koleszos meg katona is, úgyhogy tudom, akkor kell enni amikor van, meg azt, amit talál az ember. A többit úgy is rendezi a természet! Musa

EN-ek
#12317 EN-ek hozzászólása: 2013.09.25. 13:45

Yee! lát, végre kezd +jönnia yozan(abbik) esze Magának! figyejje csak + Ön h ezzel párhuzamosan HAmarosan a javuló egésség IS visszaköszön!

Dokkerman mindent tiltanak ami YOL esik a sz. mbernek, felőlük nagy nyugalommal kiis purcan6nánk! Az + hót köztudott, h a yominőségű huss féle pl. nemcsakk fino, DE növeli a vasat & yottesz a vérképzésnek! (HA mber örökké füvet esz minta kecske, előbb utóbb FEL is dobja az bakancsot! )

museto
#12316 museto hozzászólása: 2013.09.25. 04:04

Sziasztok!

Talán még annyit, hogy estte 10 körül (!) még egy laza étkezést bedobtam, ami a legváltozatosabb lehet, a lekváros,vajas, mézes kalácstól a (ha úri kedvem úgy tartja) valami nagyon finom eredeti húsféle (bár ezt éjszakára tiltják az orvosok) jó kis friss paradicsommal, vagy uborkával. Talán mióta kevesebb a vírusom és a májamnak több “ideje” van a rendes dolgával foglalkozni, kissé jobb az étvágyam ezért még éjjel is arra ébredek (a szokásos vizes out-put-on kívül), hogy éhes vagyok. Ezt megelőzendő találtam ki, hogy este még veszek magamhoz valamit. Így a súlycsökkenésem is alábbhagyott, meg lehet, hogy a Trombik is ezt hálálják meg, több a tápanyag, talán több a lehetőségük az épülésre. Ez talán nem egy helyes májbeteg viselkedés, de a Jóisten nagy tréfa mester, csak ő tudja, kit mivel lep meg a rámért betegség könnyebb elviselése érdekében.

Museto

 

nora51
#12315 nora51 hozzászólása: 2013.09.24. 22:58

Museto! Edd tovább azt a szőlőt héjastul, magostul, család elől dugd el, mert ez a 68-as trombocitaszám ÜNNEP! Próbáld végiggondolni, még miket ettél, és hgy nem lehet-é, hogy többet pihentél az utóbbi időben, és a trombocitáid ezt könnyes szemmel meghálálták?

Mert ha így van, légy lustább, a jó Isten áldjon meg!

nora51

museto
#12314 museto hozzászólása: 2013.09.24. 04:39

Helló Klári!

Talán nem félreértettem, hanem így értelmeztem. Mindenkinek másként jön le a dolog (több betegtárssal s kapcsolatban voltanm a témával azóta), én azért mindíg élek a gyanúperrel, hogy messziről jött ember, azt mond amit akar…. Nagyon, nagyon jókor jött mindkét történet, az egyik a 10 éves VIMORRÓL, a másik meg drága Klára doktornőnktől. Már régóta vártam egy ilyen frappáns, tartalmas, okos, közérthető dolgozatot a kezelések összefoglalásáról!

Museto

klmaan
#12313 klmaan hozzászólása: 2013.09.23. 22:43

Museto!

Félreértetted a beszámolóban a prof. által a multikról mondottakat. Pont az ellenkezőjét mondta, mint Te írsz. Nehéz igy érzékeltetni egy hosszú előadást, amikor nincs hangfelvételem, s vigyázni kell, hogy mit írok. Azért lett volna jó élőben hallani. Szerintem most abba is kellene hagyni a szombati nap ecsetelését, mig valami olyan hiba esik, ami már kellemetlen lenne. Háromszor tünt el az írásom, ezért zárom.

A VSZ feltette a Világnapon W. Klára drnő által elmondottakat a jövő gyógyszereiről. Ez a fő lényege és üzenete a szombatnak!

Üdv, jó éjt! Klári-Klmáan

nora51
#12312 nora51 hozzászólása: 2013.09.23. 21:34

Museto, várjuk a beszámolót, hogy most hogyan tovább. Egyébként nekem is furcsa, hogy a vendégprof. lenézi a Magyaro.-n alkalmazott legújabban törzskönyvezett szerekkel való 3-maskezelést, mégpedig azért furcsa, mert nem tud vele szembeállítani újabb, már törzskönyvezett, jobb szert!!!   Igen, jól mondod: amiktől ők gyógyulnak, azok még mindig klinikai kipróbálás fázisában vannak, bármilyen jók. Még nem derült ki, hogy aki szedi, annak később nem lesz-e karnélküli gyereke, stb. Ilyen ijesztő dolgot csak azért írok le, hogy érzékeltessem: mi nem elavultak vagyunk a nyugathoz képest a mellékhatásos 3-maskezelésünkkel, hanem az egyetlen, jelenleg leghatékonyabb TÖRZSKÖNYVEZETT gyógyszerelést használjuk, míg ők még csak kisérleteznek magukon. (Hála Istennek nagyon jó eredményekkel, aminek egyébként nagyon örülünk) .

Én, ha eddig kibírtam, már végigcsinálom ezt a kemény és hosszú programot, hisz nincs más jelenleg.  Ha nem sikerülne, akkor majd én is várok a Sofosbuvirra, melyet remélhetőleg mihamarabb törzskönyveznek, és akkor reménykedhetünk a magyarországi bevezetésében is…

Türelmet  Neked holnapra Museto, és kérdezz, kérdezz !

Szeretettel: nora51

 

museto
#12311 museto hozzászólása: 2013.09.23. 20:05

Sziasztok!

Valószínű ez lehet Nóra, mert holnap megint megyek a hepadokihoz és nem mondta, hogy vigyem vissza a cuccot, még van 3 adag szurim, meg egy rahedli bogyóm. Viszont ma volt megint vérvétel, holnap meg EKG vizsgálatra is megyek, úgy hogy megy az “előjáték” rendesen. A Trombocitopenia okának tisztítázása, neadj’Isten kikezelése, a szívritmus zavar kordában tartása időbe telik, közben ketyeg a “májbomba”. Arról nem is beszélve, hogy ha az én rafkós, átmenetileg ugyan “megtizedelt” vírusaim az őket ért kokiból felócsudnak, megint nekiesnek az épphogy lehiggadt májamnak megint mit fognak művelni velem. Mivel látjuk, hogy a 3-as kezelés is hoz eredményt és a mellékhatások is a kettesen edződött kezeltek számára úgy-ahogy elviselhetőek, ha megkapom a lehetőséget, élni fogok vele. Tudod Klári én azért kissé fenntartással kezelem az előadó a jelenlegi 3-as kombira vonatkoztatott lesújtó kijelentéseit, hisz Ő is tudja, hogy a jelenlegi üdvözítőnek kikiáltott interferon nélküli kezelések is kísérleti stádiumban vannak, az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk még nem teljesen ismertek. Több mint 20 évig dolgoztam nyugati multik keze alatt és amikor megjelentek az aktuális magyar cégnél, rögtön osztották az észt és pejoratív módon szólták le az addigi munkánkat, munkamódszerünket…..khm akkor miért jöttek ide?! Elmondásaitok alapján én egy ilyen jellegű mellékzöngét is érzékeltem az amúgy valóban nagy tudású orvosprofesszor előadásának hangvételéből.

Mindenesetre az én helyzetemben sok idő nincs a vacilálásra, gondolom ezért is pörögtek fel körülöttem az események.

Museto

nora51
#12310 nora51 hozzászólása: 2013.09.23. 19:35

Kedves Museto! Akkor most te le vagy stopolva már? Vagyis interferon, ribavirin hirtelen elvetve?

Mikor engem lestopoltak régen, még be kellett szedni a maradék bogyókat, és belőni az utsó szurit, hogy ne vesszen kárba.

Ha le vagy stopolva, akkor vége lesz a lekvárságnak. Az ember mindig örüljön annak, aminek csak lehet. Keresd a rosszban a jót, mint Endrebandi.

Kívánok jó megkönnyebbülést, és felpendülést! Szeretettel: nora51

klmaan
#12309 klmaan hozzászólása: 2013.09.23. 10:14

Szia Museto!

Üdv Mindenkinek!

Nyugi Museto! Nyugi várakozó Sorstársak!!! Mondja Nóra, s én is, hogy kiharcoljuk mi az INF nélkülit, ne siess a 3-as után nagyon Museto! Több orvossal konzultálás nélkül  meg tényleg, ne! Sajnálom, hogy nem hallottad/tátok családoddal együtt a profot. Ha kimegy belőled a mostani kezelés mellékhatásai, s ami több hónap is lehet, és regenerálódtál, csak akkor gondolkodjál a következőn! Kaposváron a Hunyady profnál most kezdett 8 fő INF nélkülit, s ezek a tesztelések úgy néz ki, hogy folyamatosak, mert az előző ápr.ben indult, és tudom, hogy hamarosan megint indul. Ez teljesen törvényszerű és logikus akkor, ha azt a sok fajta gyógyszert be akarják vezetni majd, amiket felsorolt  a prof, de már a nyáron W. Klára drnő is. Különben Horváth G. dr is bent van a tesztelési csapatban.

Többeteknek már a megíráskor átküldtem az írásomat, ami aztán bekerült a könyvbe. Ha valaki  most kapta kézhez, annak elárulom, hogy én vagyok a 31. oldalon az MLK 58 éves nőbeteg: A remény hal meg utoljára……Na! Szombat óta aztán még erősebb a reményem, hogy jönnek a valóban hatásos és veszélytelenebb gyógyszerek! Hajrá kutatók!

Kitartást és reményteli várakozást kivánok mindannyiunknak!!!!

Üdv  és kellemes, szép napot! Klári-Klmáan

EN-ek
#12308 EN-ek hozzászólása: 2013.09.23. 08:51

Ah szamorúan hallom… mind1, akk csapjála lecsóba. ÉN + benyelek 1 kis – marha fino – életeliXír! (idő szar, nincs kedv kint mocorogni)

museto
#12307 museto hozzászólása: 2013.09.23. 08:48

Nyugi, nem Te rúgtál k az ágyból csak kissé helyzet van rehab ügyben is, oszt már korán mozogni kell.

EN-ek
#12306 EN-ek hozzászólása: 2013.09.23. 08:41

ya a Csőcsill – aki n mellesleg szintén depis volt… (mint minden intelligensebb mber)

hőha DE kohán felkeltünk hajja-e kend, csaknem ÉN vertelek FEL??

museto
#12305 museto hozzászólása: 2013.09.23. 08:34

Így igaz, azt már Churchil apánk is megmondta, hogy ingyen ebéd márpedig nem létezik. Mindennek ára van, és mindenért valakinak fizetnie kell. Nade. Mire fizettük X egynéhány éven át a sokféle biztosítást (Tb. pld) meg adót, ha amikor bajba kerülünk ne kelljen pénz híján elpusztulni? A világ igazságtalanságaival szembe nehéz bármit is tenni, egyenlőre örülni kell, hogy ennyit is sikerült a kosárból magunknak kikaparni. Ahogy a parasztbácsinak mondták mikor méltatlankodott hivatalos helyen az igaza miatt “Igaza van papa, járni jár, csak nem jut!” Mekünk azért most egy kicsi jutott, reméljük az újabb terápiákból is fog.

Más. Voltam a hepadokinál, megkaptam a “Kíút a gödörből” könyvet. Hát nem semmi sztorik vannak benne leírva, minden elismerésem a történetek hőseié. nem egyszerű dolgokon mentetek keresztül.

Más.Más. A hármas kombi kezelésemre kicsit várni kell, a következő hepa-bizottsági elbírálásra bekerülök, de engedély esetén is csak a hematológia problémák rendeződése után kezdődhet el a hármas kezelésem. Szegény májam, nem győzőm türelemre, kitartásra buzdítani….

Museto

EN-ek
#12304 EN-ek hozzászólása: 2013.09.23. 08:02

Uszáj kicsit írnom, mer’ má naon hajtanak utánam…

 

Sóval igen serény – és felettébb megalapozatlan – véredényem szerint máshol SE aggyák ingyé, max. a paciNs fizet a végén kevesebbet. Mert bizony döbbenetes h vannak országok, ahola Rezsim n csak a saját országa belének totális KItaposása iránt Lkötelezett, hanem neagygy’ Sten akár még támogattya is aő (eü) nyomorúságba süjjedt, de birkamóggyára savazó pógártársait! – a mocskos imperrrrrrialisták!

 

Ettől függetlenül a multik eXtraprofittyát vkinek mhol + kő fizetni, hiszen kömben miből telnenekik szegényeknek, pölö a Kajmán ájlenden 66db luXusvillákra (kanalakra) ??

Naugye tikis butták!

nora51
#12303 nora51 hozzászólása: 2013.09.22. 23:29

Gyerekek, ne izgassátok magatokat, kiharcoljuk azt a fránya interferonnélkülit is, hogy ingyen legyen! Nyugi, megy ez már nekünk!

Csók: nora51

#12302 leander hozzászólása: 2013.09.22. 22:42

Hali

Itt nekünk az OEP-nek 18 000 000 ft,a 3.as kezelés,

klmaan
#12301 klmaan hozzászólása: 2013.09.22. 22:25

Üdv!

Nem, de gondolom, hogy ingyen van, ha az eddigiek is ingyen vannak. Megesküdni nem merek erre! Megkérdezem a drnők valamelyikét, s beírom.

Jó éjt, üdv Nektek. Klári-Klmaan

#12300 leander hozzászólása: 2013.09.22. 22:04

Szia Klári

Te hallottál -e olyat amikor a prof mondta ,hogy nyugaton mennyibe kerűl az ifnélküli kezelés?

Leander

museto
#12299 museto hozzászólása: 2013.09.22. 18:15

Jó estét Mindenkinek!

Neked is szia Engram, igen, kissé bekeveredett a hétvégém. Úgy véltem, ha pénteken kissé rápihenek, akkor az esti szuri után még szombaton talán lesz esélyem elmenni, főleg, hogy a nejem s velem tart. Nade, a Csálád megint átírta az eseményeket. Péntek du. fel kellett mennük Biára a kcsikre vigyázni (2,5 éves kislány és 5 éves kisfiú) mert a szüleiknek valam váratlan program közbejött. Nos, rohanás fel, ugra-bugra a gyerekekkel, majd szuri nekem, utána fürdetés, mese. Ilyenkor a kissrác csak velem hajlandó aludni, igy az amúgy is “mozgalmas” éjszakám még töredezetté vált. Lényeg az, hogy szómbat reggelre fáradtabb voltam, mint előző este. Kissé tébláboltam reggel, végülis mondtam a nejemnek, úgy érzem megjöttünk a VIMORRÓL, kóválygok, szédülök, vigyen haza, aztán ez lett a vége. Otthon mély alvás pár órán keresztül, majd délután kezdtem észhez jönni, de akkor már késő volt. Megébredve bekapcsoltam a laptopot, hátha kapok valami hírt a résztvevőktől, először semmi hír csupá ÉN-ek koma dobott fel a mindíg mélyenszántó eszmefuttatásaival. Aztán este szivárogtak az infók, köszi mindenkinek a visszajelzéseket! Valóban méltó volt az alkalomhoz az ünnepség, érdekes lehetett az előadó, mert sok és sokféle véleményt indikált és ez a lényeg.

Museto

EN-ek
#12298 EN-ek hozzászólása: 2013.09.22. 10:42

Hihi! a (okosabb) öregek ezt már RÉG +mondták! –> 1en mki azt (és annyit) ami neki YOL esik! – és AZ fog őnékie a hasznára válni

a (butább) dokik pedig 2 évente váltogatják a ő okos véleményüket, minta hazug-politikussok! (károsa zsír, hasznosa zsír; 1é margarint te butta aza tutti; mégse 1él margarint, hanem vajat; n yo a só, mégiscsak jó a só; károsa kv, hasznosa kv … so on napestig, DE már most unom! )

Még szerencse h soha n hallgatok 1ikre se, azér élem túl mindet!

#12297 leander hozzászólása: 2013.09.22. 09:38

Szia

Igen ott hallottam,de azt hülye fejjel nem kérdeztem meg és senki sem ,hogy milyen kávé,milyen formában.

Üdv Leander

#12296 Engram hozzászólása: 2013.09.22. 09:23

Szervusztok!

Szóval Museto, nem tudtál elmenni a rendezvényre? Hát igen, a hétvége, a szuri után általában nem a legjobb állapot.

Leander! A kávé jó lenne a májnak?? Ezt ott hallottad az előadáson, vagy olvastad valahol? Kár, hogy nekem magas a vérnyomásom…

Kíváncsian várom az összefoglalót az előadásról.

Szép vasárnapot! Engram

 

#12295 leander hozzászólása: 2013.09.22. 07:41

A kávé nagyon jó a májnak! A miértet még nem tudják.

museto
#12294 museto hozzászólása: 2013.09.22. 05:16

Nyugi! Írtam Pannynak üzenetet, hol találja a válaszom.

klmaan
#12293 klmaan hozzászólása: 2013.09.21. 23:08

Szia Musetó, drága!

Megint a használattal zavarlak. Mit csináljak, ez a sorsom. Nem valószínű, hogy Panny itt elovassa a beírásodat, ha valamikor nem szólt hozzá, mert nem kap értesítést. Inkább kérjed meg a másiknál, még emlékszem, hogy Endrebandinál írta le a történetét. Legalább, mi régiek segítsünk az új belépőknek, hogy könnyebb legyen nekik, s addig, hogy ne legyen sok hozzászólása az Ő történetének, mert akkor a neki cimzett válaszok ott maradnak.

Na! A “10 ÉVES A VIMOR”-nál leírtam a mai nap nekem szóló lényegét. Én ezeket értettem a lényegnek, amit így és itt le is írok. Szóban már elmondtam egyet, s mást, de nem jegyzeteltem gyorsírással, így nem akarok idézni. A VSZ majd ad most is összefoglalót. Mindenesetre, nagyon jó volt együtt!!!!!!!!!!!

Jó éjt! Üdv: Klári-Klmáan

#12292 leander hozzászólása: 2013.09.21. 21:44

Hali

Hát ezért lett volna jó ,ha eltudsz jönni,sajna nagyon keveset kérdeztünk.Teljese elbizonytalanítottak ,az előadáson.Most olvastam ki az ott kapott könyvet a “Kiút a gödörből:a gyógyulás lelkivilága.Remélem valaki szépen összefoglalja az egész előadáon elhangzottakat.Nekem,de csak is én itt most azt gondolom,k.va módon bezavart ez az egész,most lettem nagyon hülye,mikor már azt hittem sokat tudok.

Üdv Leander

museto
#12291 museto hozzászólása: 2013.09.21. 20:52

Kedves Panny!

Itt reagálok bejegyzésedre, az én történetem alatt. Borzasztóan megértelek, korunk, állapotunk szinte azonos annyi eltéréssel, hogy én fiúból vagyok, jelenleg a kettes kezelés jó közepénél járok, de a nem megfelelő vírusszám csökkenés miatt most van folyamatban a 3-asra való átállás. Igen, a hatékonysággal kapcsolatban nekem is vannak kétségeim. Hogy az orvosok hozzáálása milyen? A lehetőséghez képesti. csicsókából csak csicsóka leves lesz, akárhogy is akarnak belőle húslevest csinálni. Ebben az országban most erre a kezelési módra van lehetőség, ezt sem alapból kaptuk, hanem több karakán sorstársunk, és orvos támogatóik aktív követelése eredményeként. Persze tudjuk, hogy a világ “boldogabb” részén már ennél kíméletesebb, modernebb gyógymódok dívnak, a másik szomszédunknál meg a szenteltvízen kívül szinte mást sem kapnak az ilyen típusú betegek. Véleményem szerint – amint azt már korábban is írtam – nagyon ingoványos talajon áll a HCV kezelés, sok a bizonytalanság, valahol mindegyikünk egy kísérleti alany. Lehet, ha valaknek még “csak” F1-F2 a májkárosodása, jóbb ha vár 1-2 évet, hátha addigra kis hazánkba is begyűrűz a modernebb technika. De mit tegyünk mi F4-esek? Kényszerhelyzetben vagyunk? Ki tudja felelősen és pontosan eldönteni a májkárosodás mértékét, hisz ez határozza meg az idöfaktort, meddig van idő várni, vagy bármíly kockázatot is vállalva bele kell vágni a jelenleg engedélyezett esetenkén kemény mellékhatásokkal is járó kezelésbe. Hát ez az én dllemám is, teljesen megértem aggodalmaidat.

Museto

EN-ek
#12290 EN-ek hozzászólása: 2013.09.21. 16:28

.osan! pl. HA vammi sújos beteg fexik sújosan a földön, minnyá jön a BEszólás: “na már +int 1 büdös részeg disznó!” – aztán köpnek 1et, és elegánsan OTTHAGGYÁK! (még örülhet a nyomoronc HA bele n rugnak 1et, pusztán xívjóságból;)

Vagyis: az ijen LEzüllött ganék tették tönkre a “igazi’ betegek yohírét!

museto
#12289 museto hozzászólása: 2013.09.21. 16:06

A baj csak az, hogy olyanban is, amiben nem kéne. Mi küzdünk a valamilyen módon belénk férkőzött vírussal, mások meg addig vedelik a mindenféle szeszeket, amíg ugyan arra a sorsra jutnak mint mi, vagy még rosszabra. Böködik magukat mert gyorsan és hamar akarják élvezni a paradicsomot, de még itt a földön. Mindenféle idióta mintákkal rajzoltatják tele testüket, míg valahonnan össze nem szednek egy jó adag vírust. Mintha nem leselkedne ránk egyébként is sok, eddig még talán smeretlen nyavaja is. Az előbbiek miatt aztán amikor egy “igazi” beteg kerül májbetegség gyanújával orvoshoz, szinte törvényszerű a megalázó kérdés az orvos részéről a beteg felé – Mondja mennyit iszik? – . Szegény beteg meg csak néz ki a fejéből, és hálát adhat, ha olyan orvos kezébe kerül, akiben időben összeáll a kép, hogy egy alaposabb vérvizsgálattal kiderítse a májbetegség igazi okát, neadj’Isten, célzott vírusvizsgálatot kérjen. No, itt már megint kicsit sántít ez a teljesítéses dolog. De, kár itt piszkálni ezt a témát aki bent van és szenvedő alanya a dolognak, másként látja a helyzetet, mint egy kívülálló. Museto

EN-ek
#12288 EN-ek hozzászólása: 2013.09.21. 13:35

Vájjámá, a lényeget majdnem KIhagytam: “MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT!”

(na azé! +szavazok 1 feketepontot magamnak:)

EN-ek
#12287 EN-ek hozzászólása: 2013.09.21. 13:25

Lát végre felébrettél! naggyon heyes… (kömben kivel veszekednék ÉN ien yokat evridéj?? )

Anélkül h most méjebben belemennék a thémába (elébb vágott BE 1 yao adag frissen kisült hurkakolbászt; s bár a kalbász tűr7tő volt, dea hukka kissé gyisznószagú! )

Sóval ÉN csak annyir mondtam h csodálkozok, h a (birka)nép java még annyi fáradságot SE vesz magának, h 1 kis aktivitást produkájjon a saját érdekében! ERRE mondtam h ez Mo. (tod kicsit nyugatabbra ez azé “picit” másképp műxik…) Márpedig a Lnyomók ingyé n adnak LF se (sehol), a Virágtörténelembe mindenért keményen + kellett harcolni! (= HA nyuszi v, n viszed semmire)

Ennek pedig 1ik yo móggya (lenne) a civil szervezetek nyüzsgése, ami jelenleg – minden területen – a kecskebéka háccsó fele ALATT funkcionál.

(Na rem így már ért7tő volt )

A uccsó előtti mondattal vastagon 1etértek!

- – -

(Naés h vunk, h vunk úgy amúgy & 1ébként??:)

museto
#12286 museto hozzászólása: 2013.09.21. 11:36

Na ide figyelj Te nagyokos Koma! Ez a szervezet nem narancsfalókat és szegfű szagolókat tömörít magába, akik lihegve, agymosottan elvakulva loholnak vezérük nyomába (amíg az némi konccal jutalmazza hűségüket)! Mi kevesen vagyunk ugyan, de az életünkért és saját sorstársaink életéért vállaltuk a közösséget. Van köztünk néhány igazán bátor és önmagát is nyílvánosan felvállaló betegtársunk és néhány igazán lelkiismeretes orvos aki személyes egzisztenciáját is kockára téve felvállalta és vállalja most is küzdelmet a többiekért. A VIMOR mai 10 éves jubileumi összejövetele (ahol sajnos a “szokásos” ám de váratlanul rámtört elgyengülés miatt nem tudok részt venni) is azt kívánja reprezentálni, hogy még élünk, kitartunk és bízunk gyógyulásunkban. Ha utána nézel a különböző helyeken leírtaknak, csak Magyarországon közel 100 ezer fertőzött él, akiknek csak kis hányada tud egyáltalán betegségéröl, a nyilvántartott és kezelt betegek száma ennél is jóval kevesebb. Attól, hogy sokan nem akarják, vagy tudják elfogadni, tudomásul venni, a betegség tényét, az még létezik és szedi áldozatait. Ez a betegség sok családot fektet meg, tesz tönkre egzisztenciákat, borít fel fenekestől egyéni sorsokat. Aki ebbe a körbe bekerül és betegsége is “kiszivárog” ettől kezdve sok esetben a kiközösítés, megaláztatás lesz osztályrésze  olyanoktól is, akiktől nem várná. Barátok, ismerősök, rokonok fordulnak el tőle, vagy jobb esetben csak távolságtartóan bánnak vele. Vannak dolgok, amik tekintetében kis hazánk lakóinak gondolkodás módja még a legsötétebb középkort idézi. Na, koma ezek után még mindig kevesled azt a 300 főt aki nyílvánosan is felvállalja betegségét? Museto

EN-ek
#12285 EN-ek hozzászólása: 2013.09.21. 07:15

a ÉN eszem tejesen hejénvaló, s bőven terem! (ezt még 1ébként Te magad is Lismerted a multkor – naggyon hejesen – 1 kevésbé beszámít6ó pillanatodban )

Nade h a mikis flame-ünk lényegi mondanivalójára IS reflektájjak némineműleg…  N bízok a sárkányfű árusokban. (uú, ah a mai kor fehérköpenyes kuruzslóiban SE!) 1 valakiben bízok csak: ÖNMAGAMBAN! (mert senki másban N lehet) tedd Te is eztet, s tán méga végén tényleg +is gyogyulsz nekem neaggy’ Sten!

- – -

na ÉN ott döbbentem LE igazándiból, mikor a végefelé monnya docens asszony a ripcsaj kérdésére (h mégis HÁNY tagjuk van önöknek?) – 300! (paff!!!)  /a 100e beteghez képest!/

OK, tom h ez itt Mo. Nade könyörgöm, akkor is…

a Piripócsújfalui Díszpintytenyésztők PusztavalagSzabolcsi kihejezett tagozatának (pitvar mellett a 2. ajtó balra) a tagléccáma IS több ennél!

klmaan
#12284 klmaan hozzászólása: 2013.09.20. 07:46

Szia  Museto!

Nagyon jól összegezte abban a pár percben ami a lényeg. Ha még egy vimoros, bátor Sorstárs is ott lett volna, bizonyítandó, hogy nem kell tőlünk félni, az már a “hab a tortán” kategória lett volna! Tényleg, jó volt így is. Arra a cikkre nem lehet elmondani, hogy korrekt, mégha sok igazságot is tartalmaz. Nekem nagyon tetszett a Drnő végszava.

Szép napot s jó készülést holnapra. Én ma már indítom a vonatomat a nagy Budapestre.

Üdv Nektek. Klári-Klmáan

museto
#12283 museto hozzászólása: 2013.09.20. 07:46

Na, koma, eszed a régi, és ráadásul ez +már csak fogyni fog  az idő előrehaladtával. A gyilkos galóca valóban hatásos, bele is kóstólnak néhányan, de még a családjukat is megetetik vele az idióták. Másrészt, ha valaki önmagának keresi a bajt (narkó, tetkó, homoszex), lelke rajta, de akkor ne akarja elvenni a gyógyulás lehetőségét az amúgy önhibájukon kívül bajba került emberektől. Bonyolult kérdések ezek koma, az orvosokat meg hagyjuk, hadd tegyék a dolgukat. Muszály nekik mozogniuk, mert ha egy kis rést hagynak, rögtön beférkőznek a “sárkányfű árusok” meg távgyógyító, villannyal rázató “csodadoktorok”. Musa

EN-ek
#12282 EN-ek hozzászólása: 2013.09.20. 07:32

Yaya. Addig yo (nekik), amíg N tuggyák h fertőzöttek! (és N állnak neki “kezeltetni” magukat )

Te + neegyél laskagombát, minta amatőrök! 1 kis Gyilkoskabóca a igazi! az 48h alatt garantáltan ú Lintézia májadat, h sohaa büdös életbe n lesz már rá szükséged!

museto
#12281 museto hozzászólása: 2013.09.20. 07:08

Jó reggelt mindenkinek!

Kissé megalapozandó a holnapi nap hangulatát, ajánlom figyelmetekbe Klara doktornővel készített ma reggeli interjút! Museto

http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/09/20/08/100_ezer_virusos_majbeteg__sokan_nem_tudjak_.aspx

 

museto
#12280 museto hozzászólása: 2013.09.20. 03:39

Hát a laskagomba! Nagyon szeretem rántva a laskát, de a sok apró darabot nem lehet rántani, pörköltben meg nagyon széttöredezik ez a fajta gomba, annyira gyönge. Ezért a maradékból jó puhára főzött zöldséges gombalevest készítünk. A fagyasztóba meg mindíg van saját sötésű sajtos pogi, amt ilyenkor csak előveszünk, kicsit megmikrózunk és kisse megfürdetve a levesbe, még Te is meg tudnád enni. A tejfölt meg én igen szeretem az ilyen jellegű levesekben (krumpli leves, bableves, stb.) Ezek a kaják kifejezetten hasznosak a fogatlanság állapotában!

Museto

nora51
#12279 nora51 hozzászólása: 2013.09.19. 21:22

Gratula neked, Museto! Túl vagy az első csodálkozáson! Örülök, h. a kukucskálás kibírható, sőt élményszerű volt. De a lényeg, hogy semmi rusnyaságot nem találtak! Még csak egy árva kakajóscsigát se. :)))

Kösz a tippet a bébikaját illetőleg, majd összeturmixolok nagyon kevés sonkával v. kolbásszal krumplit ,pürének. Azért nagyon keveset, mert az állandó íny-öblögetés miatt a sós dolgokat túl sósnak+ keserűnek érzem. De majd kipróbálom . Nekem a húsevés nem is hiányzik, csak a vérszegénység miatt kéne erőltetnem.

Laskaleves jó tejfölösen? Baromi jól hangzik. Mi az?

nora51

EN-ek
#12278 EN-ek hozzászólása: 2013.09.19. 11:43

Hihhi! a Karajság!

Látod HA engem +kérdezel előtte, +úsz6tad volnaa egész procedzsör… (ÉN má rég mondom h semmi bajod az van neked! – persze HA tégedet a tudományos művelődés érdekel önkétes alapon…;)

N is ojan évekkel ezelőtt, engem is ijesztgetett a GE doki ijesmivel, + h csak akkor ír fel Controloct, HA előtte +csövez! mondom OK, akkor kennyea HAjára ztata szart, akkor SE teszem KI magam a barbarizmusuknak! (később aztán csak felírt, de term. n használt; sőt ink sokat rontott, ah ezt is kifejtettem már korábban a REfluX rovatban)

Sóval akk +volt a pógár pukkasztás is, sőt még a -ijesztgetés IS (naddon heyes)

Amia eü. szeméjzetet stb. illeti, nekem aztán N kell bemutatni! ah írtam is a multkor, nemcsak szakmailag és technikailag, de (és főleg) mberileg 1aránt év100dokkal vannak LEmaradva! (ugandához képest)

museto
#12277 museto hozzászólása: 2013.09.19. 11:09

Sziasztok!

Helló koma, igen szép képet találtál, ha meggyógyulok odamegygyek, ha meg megnyerem az ötöst (amire pont annyi esélyem van mint Neked, ha befizetted az e heti bolondok adóját), akkor viszem magammal az egész hepás brancsot, veled együtt!

Na, szóval voltam ezen a csodálatos tükrözésen, már az élményért megérte elmenni. Igaz, az eleje nem indult valami jól, mert valószínű egy egyszerű helyről szalasztott fehér köpenyes, da nem túl magas IQ-val rendelkező női segédember a becsekkolásnál megnézte a “jegyemet” és fennhangon közölte – hogy legalább a fél kórház hallotta – “maga várja meg a rendelés végét, mert a betegsége miatt a végén fogjuk megvizsgálni nem fogjuk maga miatt újra fertőtleníteni a vizsgálót” Mondok, az meg mikor lesz? Hát kb dél körül (akkor volt 9 óra, étlen szomjan, mindjárt Panzer jutott eszembe, legalább jól ki klne b…ni velük, ha már ilyen kedvesen fogadnak). Mindez tömött várószobában….mindjárt lett hely körülöttem(!) csak egy valaki tartott ki mellettem, aki tolókocsiban pihegett, gondolta, neki már úgy is mindegy… Végül elkövetkezett az aktus a kamera végű csővel, ami a várakozás ellenére nem volt túlzottan tragikus. A belső asszisztens csajszi tündéri volt, a vizsgáló doki tapintatos és gyengéd (a körülményekhez képest). Viszont az élmény, amit a saját belsőmbe tett kirándolás okozott, minden kellemetlenséget feledtetett. Ilyent, csak a Spektrumon láttam, lényeg a lények, nincs varix, a gyomor, meg a nyelőcső teljesen ép, a lelet így összességében negatív. Még jó is, hogy kissé megkotorták a gyomrom, úgy is már korgott az éhségtől, szegény biztosan csodálkozott, hogy a nagy koplalás után meg micsoda világítós gumislagot akarnak megemésztetni vele. Nade túléltem, minden oké, mire hazaértem  elmúlt a Lidocain hatása, és egy rendes tányér laska levest jó tejfölösen, beléje áztatott pogácsával azon mód bekebeleztem. Minden jó, ha vége jó!

További szép napot Mindenkinek! Museto

EN-ek
#12276 EN-ek hozzászólása: 2013.09.19. 05:11

.osan! AZ a 1ik baj (is) a mucsával, h mfelé rengeteg a kisebbségi-söpredék! HA a mber n vezet nagyfeszt a kerítésbe minta Singsingbe szokás (see below) v n tart otthon (min.) 1 aut. gépkarabéjt; eséje sincs a ganék ellen!! lévén pedig ez itt  – minden kamupropaganda ellenére – még mindig N ámerika, csak 1 gyepes DIKKtatúra, ezeket mind Tilos! –> (ide jönne most a serény véleményem, DE az n tűrné a nyomdafestéket…)

Musakóma a dögök miatt fáradozni buttaság! 1. +se érdemlik, 2. fogjanak maguknak egért, ah azt már a mutkó is kifejtettem volt!

Jobbulást a népnek!

nora51
#12275 nora51 hozzászólása: 2013.09.18. 11:11

Ez így tényleg szimpatikusan és józanul, életszerűen hangzik. Én azonban, aki a két kettőskezelés közben dolgozni jártam, azt hittem, hogy majd a brutálisabb hármas mellett itthon kis könnyű munka mellett naponta lesz kíméletes séta, kiválasztottam 20 könyvet, amit el kéne olvasnom, jaj de jó, végre egy csomó nyugis tevékenységre rá fogok érni…Na ebből nem lett semmi, mert minden fáraszt. A kis munkákat nyögve megcsinálom,a könyvek itt porosodnak, TV-t se bírok nézni. Csak a halk rádió az egyetlen, ami nem zavar , ha az is fáraszt, kikapcs. és csend. A társasági élet abszolút nem hiányzik, mivel a saját beszédem és a másé is fáraszt.

Kívánom, hogy ne így járj: maradj önmagad, a tüsténkedő Museto, aki majd ne másszon se le, se föl,ossza meg szépen a munkát kedves feleségével, válasszon könnyű tevékenységeket, és a 3-maskezelés alatt se felejtse megetetni a MACSKÁKAT!!!

Szellemedet továbbra is pazarold a klubra, rengeteg hasznosat közöltél már velünk, bár bevallom, a mocsadék vírusok témája helyett engem inkább a baromfi-helyzet, a paradicsom, a macskák és meztelencsigák témája üdít fel.Márcsak azért is, mert a 23-szor kirabolt, Cegléd-környéki tanyámat kénytelen voltam pár éve fillérekért eladni, és most itt a fővárosi, emeleti lakásban dédelgetem magamban a bennem élő falusi gazdasszonyt. Mikor valaki a kertjéről, állatairól tudósít, pl. Te, Museto, akkor én attól mindjárt jobb lelkiállapotba kerülök!

A fontos, hogy a 3-mas alatt ne erőlködj fizikailag!!!!!!!!

Üdv: nora51

museto
#12274 museto hozzászólása: 2013.09.18. 06:40

Áhh! Ne hidd, hogy több hektárnyi földdel birkózom, talán 10m x 20 m az egész, meg egy pár négyzetméteres üvegház, a kerítés mellett meg virágok, ribizli, pár méter szőlő lugas. Normál esetben ketten egy jó nap alatt a nejemmel fixtum-fertig a fűnyírással együtt rendbetettük az egészet, de mióta ilyen “szakadt” lettem, azóta tűnik nagynak a terület, mert sokkal lassabban haladok mindennel, meg soxor beállítottak a lányomék az unokákkal, akkor meg borult minden. A vejem életében nem fogott kapát a kezébe, egyszer állt neki ásni, akkor is előre felé indult el, és mivel így mindíg kemény földdel találkozott, el is törte az ásó nyelét. Igazi bankos menedzser, az ilyen póri dolgok marha messze állnak tőle. A fiam meg jó ha kéthavonta egyszer hazajön egy napra, akkor meg mit kezdjek vele? Igaz, hogy besegítettünk nekik az otthon teremtésbe, de tele vannak kölcsönnel, és bizony sokat kell dolgozniuk, plusszokat is vállalva, hogy lépést tudjanak tartani. Én különben itthonlétem alatt kitaláltam egy sor “technológiai” újítást, amivel könnyebbé tudtam tenni a munkát, kellett is ez a szellemi tuning az agytekervények éberen tartásához. Meg hát ugye a test is igényli a mozgást, ezt itt is többen megerősítették, hogy jót tesz a közérzetnek, étványnak, anyagcserének az ésszerű, nem túlzottan megerőltető folyamatos (!) tevékenykedés. Hidd el, mióta itthon vagyok, kiszélesedett a látóköröm, sokmindenről tájékozottabb vagyok, megszűnt ez egysíkú “szakbarbár” gondolkodásom. Azért is írok annyit, mert folyamatosan karban kell tartani az ember kommunikációs képességét is, bár most sokkal kevesebb emberrel vagyok kapcsolatban mint korábban, de tudnom kell kontaktust teremteni eleddig számomra ismeretlen helyzetekben, ismeretlen emberekkel. Ezt a fórumot is egyfajta szellemi tréning helynek tekintem és azért provokállak néha benneteket is különböző témák feldobásával, hogy valamire csak ráharap valaki, veszi a fáradságot és utána néz valaminek, vagy csupán gondolatok ébrednek a fejében, melyek elnyomják a betegség miatt mindannyiunkban óhatatlanul kialakuló beismert, vagy titkolt depressziót.

Persze tisztában vagyok kezelésünk költségeivel, és ha megkapom én is az újabb lehetőséget, borzasztó boldogan és komolyan fogom venni – ahogy eddig is – a procedúrát, de igyekszem azon lenni, hogy ne hatalmasodjon el rajtam a betegség tudat, megmaradjak normális, mindennapi embernek. Azt is be kell látnunk, hogy mindannyiunkból csak egy van, életünk sincs sokkal több, ezzel az adottságokkal kell tudnunk sáfárkodni a nehézségek közepette is.

Na úgy látom, kisütött a nap, megyek, megkeresem a macskáimat, mert tegnap a sok rohangálás miatt lazára vettem a táplálásukat, ma kicsit kényeztetem őket.

Museto

nora51
#12273 nora51 hozzászólása: 2013.09.17. 22:23

Na ez a beszéd. Tiszta szerencse, hogy ha vége a beszüretelésnek,és jön a kert téli álma, akkor végre te is nyugton fogsz maradni, nem lesz, ami halaszthatatlan, nem kell kútba mászni, és fittyet hányni a kezelésnek. Tavasszal meg fogadj valakit, aki felássa. Persze hármaskezelés mellett vetni, palántázni, hajladozni, gazolni, locsolni….na, ezt nem tudom elképzelni. Muszáj? Nincs senki, aki ezt helyetted elvégezné? Nem lehet csak kicsi kertet csinálni, a többit bevetni mustármaggal? Az legalább javítja jól a talajt (nitrogén).Na ezt tervezgesd, mert már eddig is örökké minden fontosabb volt a te pihenésednél, de a hármassal nem lehet cicózni! Hepás barátnőmék egy szezonra kihagyták a kertet, felásatták, mustármagot bele, oszt annyi. Így most nincs legalább azzal gond. Egyszer ki lehet bírni. A hármaskezelés legalább 14millió forintot érő érték, és nem lehet megismételni.Ez minden zöldségnél  fontosabb!

Na most már eleget papoltam, randa pedagógus-szokás, pfuj.

Jó éjt: nora51

museto
#12272 museto hozzászólása: 2013.09.17. 21:22

Ne izgulj Nóra!

Van nekem is falkaparó készletem, meg az igazság az igazság, nem vagyok én óvodás, hogy egy kis hidegrázástól berinyáljak. Ahogy az idő (meg az erőm) engedi, beszüretelem a kertet, tyúkolra lakatot teszek, aszaló a sutba vágva, havat meg majd söpörjön akinek hat anyja van, tavasszal úgyis elolvad. Hát nem? Oszt ha megkapom az új “anyagot”, hanyatt csapom magam és átadom testem az “élvezeteknek”.

Museto

nora51
#12271 nora51 hozzászólása: 2013.09.17. 20:03

Kedves Museto, nagyon örülök, hogy a dokik többen is konzultálnak a kezelésed végett. Ez nagyon, nagyon megnyugtató!!! Arra kérlek, hogy amit a telával való intenzív viszonyomról írtam, felejtsd el. Minden szervezet más, és egy percig nem biztos, hogy ha pl. azt fogod szedni, ugyanazok a nyavalyák lepnek meg, mint engem. Lám, Engram milyen jól bírta, igaz, sintértelepi kutyák módjára vakaróztunk, és versenyt undorodtunk a zsíros kajától, ez mindkettőnknél bejött. De ez akkor sem kötelező, tehát ne rémítsen el téged. Bár nem kivánságműsor, így vszínű nem te választod meg, h. telás, vagy bocis akarsz-é lenni. A teláról azonban tudnod kell, hogy az a brutálisabb, viszont jaj de jó, csak 12 hét.

Szívemből örülnék, ha tényleg átnyergelhetnél a hármasfogatra, és ne felejtsd, MELLETTED LESZÜNK!!!!

Szeretettel a békanyelők nevében egy bolháskutya: nora51

Vau.

museto
#12270 museto hozzászólása: 2013.09.17. 19:35

Szépjóestét kedves ugráló hüllőkkel is táplálkozó Sorstársam!

Béka lenyelve, (mésztése folyamatban), kicsit nedves volt, meg a szemem is csípte (!) de azért legyűrődött. Lényeg az, hogy a gyógyszereim megmaradtak, továbbra is szedem azokat, úgy néz ki átmegyek led-in-be, talán hétfőn már eldőlnek dolgok (engedély, gyógyszer beszerzés stb). Mivel a kórház könnyen elérhető, baj esetén a távolság nem akadály, ha gáz lenne a kezelés közben könnyen “orvosolható” a dolog. A jelenlegi vérképem a korábbiakhoz képest elfogadható, pár hete stagnál minden érték, hál’Istennek a Trombik is 60 közelében mozognak (igaz, inkább az alsó határt nyaldossák). Szóval, ha megkapom az engedélyt, bevállalom, bármelyik típusú kezelésről is legyen szó. A kockázattal tisztában vagyok, de a végleges döntés előtt a hepadoki még konzultál a vérképzés miatt a hematológussal, a szívritmus zavar miatt a kardiológussal. A csütörtöki vizsgálat után még egy EKG is szükségeltetik, és ha minden ok, jöhet a “nagyágyú”. Nahát, a nászélszaka előtt sem volt nagyobb felhajtás, a várakozás izgalmáról nem is szólva. Hogy az ember mit meg nem él 60 éves korára!

Museto

#12269 panzer1 hozzászólása: 2013.09.16. 22:46

Kedves Museto,sorstársak és gyógytársak!2009.-ben 1.770.000 döggel indult a 2.-es kezelésem és három hónap múlva már “csak”300.000 lett.Parciális responder.Hatástalanság és vérkép leromlás miatt stop-szabály.Fontos körülmény,hogy akkor nagyon el voltam keseredve,de utólag bebizonyosodott,hogy szükséges volt a kezelés,mert az eredeti vírusszám azóta sem jött vissza(4 éve).Személyesen ismerek olyan sorstársat,aki 40.-es trombival kapta a 3.-ast,ami nyílván nem egy életbiztosítás.Kedves Museto!Nem kétséges,hogy meg fogod kapni a hármast,de neked sem mindegy milyen vérképpel indulsz az újabb csatába.Sőt!Elsősorban neked nem mindegy.Ezért véleményem szerint a 3.-as kezelésedet meg kell előznie egy vérképjavításnak.Kedves Museto!Ismerem az érzést(már kétszer volt ilyen élményem)és az ellenségeimnek sem kivánom.Ezt a békát le kell nyelned és nem azért mert mindegyikünk 1 szer-2-szer már lenyelte.panzer

nora51
#12268 nora51 hozzászólása: 2013.09.16. 20:43

Jaj, Museto! A keserves proteázukat azoknak a szemeteknek! És mennyi maradt belőlök?Most csak ülök és nézek ki a fejemből. Hogy lehet ez? Hogy lehet, hogy ilyen kevés döggel nem bírt el a gyógyszerelés? Lehet, h. az orvosok se tudnak erre magyarázatot? Vajjon orvosod mit mondott erre? És most stop-szabály jön? Mert nekem a 24.heti pozitív eredményre mindkét kettőskezelésnél ez következett.

A 3-mast 70-es trombocita szám alatt nem adják, ezt már vagy 3szor hallottam az előadásokon. Ez nagyon lényeges.Tehát mindenképp emelni kéne. Vagy tervknt jöhet az interferon-nélküli? Addig meg módszeres felkészülés.

Ilyenkor szem előtt kell tartani, hogy mik a jó pontok a történetben. Az egyik: a Fibroscan szerint javult a májad. A sok interferonozással, ribavirinezéssel ezt lehetett elérni. A másik: mivel mégiscsak kevesebb lett a dögök létszáma, a májad kissé fellélegzett, és javult helyzeténél fogva a máriatövist is jobban tudja hasznosítani.

Én úgy gondolom, a Te helyzetedet több orvosnak kéne konzílium-szerűen elemezni, mérlegelni. Elvégre itt latolgatni való sok van, és erre egy orvos nem elég. Most vagy célozgatnod kéne arra, hogy orvosod másokkal is konzultálja meg, vagy egy vizit erejéig felkeresel egy informciókkal rendelkező hepatológus orvost, tanácskérés céljából. A leleteiddel. De jó, ha tömören leírod magadnak a lényeges pontokat, hogy ennek alapján összeszedetten el tudd mondani, és ő hamar, világosan átlássa a helyzetedet. Bocs, hogy osztom az észt, de nekem mindig bevált, ha vázlatot készítettem, és abból néztem a dátumokat, számadatokat.

Nagyon szeretném tudni, hogyan bocsájtott el a dokid, miben maradtatok, ő mit fűz ehhez hozzá? Szombaton talán kapsz segítséget a Vimorban arra, hogy egy konzultációra bejelentkezhess valakihez. /Nem ott a Vimor-szünetben, kutyafuttában az egészet kitárgyalni, mert az a körülmény nem alkalmas erre a célra./

Nagyon-nagyon együtt érzek veled, de bízom abban, hogy te az a harcos fajta vagy, aki nem hagyja annyiban. Igen, ilyenkor az ember nagyon csalódottan bámul, aztán a helyére kerül a dolog, és már új tervekkel kell foglalkozni.

Szeretettel: nora51

#12267 Engram hozzászólása: 2013.09.16. 20:33

Nah, előbb írtam egy hosszú levelet és eltűnt! :(

Hajaj Museto! Ez nem jó hír! Gondolom gyorsan dönteniük kell a hármas kezeléssel kapcsolatban, mert amúgy le kell, hogy állítsák a kezelésed, a nemtomhanyas stop szabály miatt. De meglásd, a harmadik szer, már nem lesz kíméletes a vírusokhoz, és kiírtja őket mind egy szálig.

Amúgy hagyd nyugodtan a kacsazsírt a családra, mert ki tudja mit tudsz majd megenni! Én is bekészítettem egy litert is talán, de két nap után rá sem tudtam nézni. Azt hiszem még most sem. A kockasajtot is megutáltam egy életre.

És csökkent azért a 12 hetihez képest a darabszám, vagy inkább növekedett? A fene beléjük! Talán ezt jelezte a magasabb májfunkció, de én abban bíztam, hogy a gyógyszerek miatt emelkedett még mindig nálad.

Hát sajna ez is benne van a pakliban! Ki tudja az én 12. heti vírusszámom mit mutat majd… minden lehetséges.

Épp a napokban írtam, hogy szerintem a kezdő vírusszám nem mérvadó! Ha egyszer elkapja a gyógyszer a grabancukat mindegy hányan vannak, írtva vannak. Nóránál 4 hét alatt tíz milla pusztult el… Én nem is tudom, mert a kezdőre levették ugyan vért, nem készítették el.

Tényleg Nóra! Hogy bírod Tela nélkül? Nem hiányzott most este?? :)

Museto ne keseredj el, biztosan kapod majd a hármast és megszabadulsz vírusaidtól!

Üdv. Engram

museto
#12266 museto hozzászólása: 2013.09.16. 20:07

Szebb jobb estét Mindenkinek!

Amint az az előző bejegyzésben olvasható, kettős kombinációs kezelésem úgy néz ki zsákutcába futott. Ezt hivatalosan úgy mondják, hogy “Parciális Responder”-ré avanzsáltam, ami azt jelenti, hogy a 12. hétre létrejött ugyan a 2 logaritmus csökkenés, de a 24. heti vizsgálat eredménye nem lett negatív, továbbra is vannak vírusok a véremben. Megint csak bebizonyosodott, hogy a vírusszám mértékéből nem következtethető ki egyértelműen a tervezett vagy folyó kezelés sikere. Az én viszonylag alacsony számú vírusaim rendkívül intenzív virológia aktivitással bírnak ezért jöhetett létre ez a (számomra) meglepetés eredmény. Na, de itt az újabb feladat, átváltani a 3-as kombinációs kezelésre. Hogy ez mikor, és mi módon fog történni, létrejön-e a szükséges indikáció, felmerül-e valamely kontra-indikáció, ez a közeljövő titka. Ugyancsak nem tisztázott még, hogy a boci vagy tela frakciót fogom erősíteni. Mindenesetre a család többi tagja számára zároltam a hűtőben levő kacsazsír készletet.

Museto

museto
#12265 museto hozzászólása: 2013.09.16. 13:45

Na, látod koma, erre mondják, ha hallgattál volna, bölcsebb maradtál volna. De azért ha nem vigyázol, még tiszteletbeli hepást csinálunk belőled ha sokat téblábolsz körülöttünk. Az örömöd részben vigasz,számomra sajna nem ül,  épp ma kaptam a leletet, hogy maradt még szép számmal a dögökből, majd este lesz időm és kitárgyaljuk, mizu. Helyzet van megint, musa.

EN-ek
#12264 EN-ek hozzászólása: 2013.09.16. 02:44

Hihhi! Lát szépen javultok mki… naddon heyes! példát kell satuálni az orvosi tudománynak! AZT azé mosse értem, h minek akarnak sokan még melózni is (melóhejen) ijen bőrbe? n elég otthon vakaródzzni?? (ÉN 1ébk soXor van ú h 24h dógozok 1huzamba (magamnak), s a LEGrosszabb az HA utána még alunni se tud, pl. mert n álmosfáratt! ) <– érdekS…

nora51
#12263 nora51 hozzászólása: 2013.09.15. 21:00

Igaza van Musetonak, Engram, ha teheted,maradj még veszteg! Tudom, hogy mindenki félti a munkahelyét, és kevesebb így a pénze,de ha ezt a játszmát azért veszted el, mert a munkahelyre visszamenvén lestrapálod magad, akkor sajnos tök hiába szenvedtél eddig!

A kiütés és bőrvörösség telaprevir- mellékhatás, persze a viszketés is.A bőrgyogyi-docens szerint. Nekem soha életemben semmitől nem volt allerg. kiütésem. Na azt ne higyjétek, hogy a Suprastin mellett nem vakarózom! Viszont a bőröm nem romlott tovább, már ez is valami. Azt remélem, hogy holnap estétől, mikor már nem lesz tela, talán hatni fog a Suprastin, elvégre az allerg-t kiváltó gyógyszert nem szedem tovább.

Örülj, hogy túl jól vagy! Fess hajat, menj kozmetikushoz, örülj az új életednek és játsszál megújulósdit. Ha netán bepasiznál,hát Istenem…:)

Ha a felülvizsgálóhoz mész, ne fickándozzál annyira, kell még neked egy kis lábadozás igencsak!!!!

Epedve várom eredményeiteket. Holnap megyek 12.heti PCR-re.

Szeretettel:nora51

museto
#12262 museto hozzászólása: 2013.09.15. 19:31

Szervusztok 2-es; 3-as meg mindezek előtt, után állók!

Nyugodtság van, ez nem olyan vészes vakaródzás (azt azért nem mondom, hogy különös kéjjel tölt el a művelet…) mint a Tiétek lehetett, de azért ez is a szokásos kurkászástól eltérő. Nem tudom Engram, hány tavaszt értél eddig meg, de a történeted alapján 50 + – X lehetsz. Ez azért fontos, mert szerintem nem mindegy, hogy az embert mely életszakaszban “találják” meg a vírusok, mennyi idejük volt a szervezetben garázdálkodni és mennyire voltak “hatékonyak”. Az F4-es máj azért már ovatossságra int, hiába érzed magad jól, más ez itthon, mint egy 8-12 órás taposó malomban. Mennyit tudsz egyfolytában dolgozni jelenleg? 2-4 órát egyfolytában? Utána pihenni kell. Meg tudod ezt tenni egy munkahelyen? Ha nem bírod a folyamatos terhelést, legyöngül az immunrendszered, és a dögög megint támadásba lendülnek. Megéri ez nekünk? Nehéz kérdés, végülis ha jól belegondolunk, a “lét a tét”. Ez az, amibe senki nem tud okos tanácsot adni másnak. Én szeretném a lehető legjobb kondiban átvészelni ezt az időszakot, ezért mindent hajlandó vagyok bevállalni, akár csatákat is veszteni a háború megnyeréséhez.

Museto

#12261 Engram hozzászólása: 2013.09.15. 17:21

Szép és nyugodt estét Mindenkinek!

Csak azt ne mond Museto, hogy a kettesnél is van vakarózás, mert akkor már kötöm is fel magam. Ebbe bele lehet őrülni, rosszabb mint a 12 hét Tela. Én nem emlékszem az első kezeléseknél ilyen mellékhatásra.

Amúgy nekem hat a mosakodó krém! Már csak néha jön rám a viszketés, és éjjel is tudok aludni. Úgyhogy Nóra kitartás,Tela után még talán egy hét, és vége a bolháskutya szindrómának. De, hogy az a kiütéses féle pirosság mi lehet neked így az utolsó napokra. el sem tudom képzelni! Ahogy elnézem már annyi mindent írnak fel neked pluszba, hogy az sem kizárt, hogy valami más szer okozza.

Viszont én kezdek aggódni magam miatt! TÚL JÓL VAGYOK!!!! Már nem is látszik rajtam semmi, virulok, szerintem tudnék többet is dolgozni, de azért figyelek a fokozatosságra. Nincs hétvégi levertség sem, már csak megszokásból pihengetek szombat-vasárnap. Egyik nap még bókolt is nekem egy hapsi! Kővé dermedtem egy pillanatra, és kérdően néztem rá, de biztosan rossz volt a szeme szegénynek, mert a sápadt arc, a karikás szem, az öt centi lenövés a hajon (ami ősz hajszállal van melírozva) még mindig nagyon aktuális. De lehet, hogy a vámpír nőket csípi!

Szóval, ha így megy tovább, ha akarom ha nem, ki fognak írni dolgozni. Lassan felülvizsgáló orvoshoz is kell mennem, de mi lesz ha meglát? :) Gondolom lassan a leleteim is javulni fognak, de ilyen még nincs a kezemben.

Na de addig semmi tervezés, amig a 12 hetes vírusvizsgálat meg nem érkezik, hiszen még járatok úgy is mint aranyos Endrebandi barátunk, hogy esetleg leállítják a kezelést. Minden benne van a pakliban.

Museto! Ez a fibro lelet tényleg érdekes! Van is gyulladás meg nincs is… Na majd a kezelő orvosod biztosan mond valami okosat holnap! Kíváncsian várom%

További szép estét mindenkinek! Engram

museto
#12260 museto hozzászólása: 2013.09.15. 15:30

Darázsmentes szép vasárnap délutánt Mindenkinek!

Hozzászólásom a egy másik történet alatti Fibros témához csatlakozik. Az én Fibro leletemre az van írva, hogy ellenőrző vizsgálat 6-12 hónaponként ajánlott. Valószínű a vizsgálat gyakorisága a májkárosodás mértékétől függ. Nálam pl. ijesztő volt az első mérés eredménye, rá nyolc hónapra már egy szebb értéket mértek. Feltételezem, hogy a tisztánlátás érdekében fontolgatja a hepadoki a biopszia lehetőségét, de a holnapi vizit után valószínű okosabb leszek. Ugye a csökkenés okának a budai doki májgyulladás csökkenését véli, de ez is csak egy feltételezés. A májenzim értékek viszont folyamatosan emelkednek, úgyhogy ez a gyulladásos történet sem tiszta számomra. A vírusaim mennyiségéről semmi hír, viszont az enzim értékek ezt a vélelmet erősítik, hogy van még belőlük és dolgoznak is rendesen. No, most már két okból is vakarodzhatok….

Museto

 

nora51
#12259 nora51 hozzászólása: 2013.09.14. 23:02

Teljesen 1-etértek én is.Pont az a jó a fórumban, hogy nincs kötelezettség. Ha éppen agonizálok, napokig ki se nyitom a gépet, nem írok, és ettől senki nem fog megaprehendálni rám. Ha előjövök, örültök. Ez tök jó és laza.  Egyszer írom le amit meg akarok osztani, privátban meg harmincfelé kéne.fogalmazni.Van, akinek ez a jó, tegye. Akinek meg az a jó,hogy itt cseverészik, az meg azt tegye.

Na vótam ma a Bőrklinikai ügyeleten. Doki rámmeredt, majd írt egy másik gyógyszert. /Suprastin/. Most ettől várom a megváltást. Közben számolom az órákat, már csak háromszor kell bevennem a Telát. Igaz, hogy a bőr-zűr és a szám állapota annyira lefoglal, hogy még rendesen örülni se tudok. Tán majd hétfőn már fogok mosolyogni, ha nem viszketek. Museto olyan hangulatosan írod le ezt a klubot, hogy szinte látom magam előtt  magunkat. Én állandóan vakarózom és szájat öblögetek közben, meg kenem magam .Te közben kicsinálsz néhány meztelencsigát,és tyúkólat javítasz,megtöltöd az aszalót, Engram vakarózva füvet nyír, Panzer kakaóscsigát falatozik, majd Listerinnel öblöget, időnként valaki belövi magát, stb. Én Miértisért aggódom, mert azt érzem, hogy a szervezete nagyon tiltakozik a 3-mas ellen…De miért nem jön közénk andist-István telás társunk oly régóta, na ezért is aggódom.

Aki belőtte magát,annak elviselhető, pihenős vasárnapot, aki nem, annak meg tevékeny, kellemes vasárnapot! Szeretettel: nora51

#12258 Engram hozzászólása: 2013.09.14. 10:14

szia Museto! Egyetértek veled! Biztosan tudod mire gondolok, de most inkább nem írok, mert az interferon…

museto
#12257 museto hozzászólása: 2013.09.14. 07:21

Szebb jóreggelt Mndenkinek!

Na, visszatértem saját történetem alá, mert kissé elkalandoztam, mint az ősmagyarok. Egy másik hozzászólásra reagálva én nem nagyon szeretem a privit, már csak azért sem, mert nagyon pocsék levélíró típus vagyok, holnapra már elfelejtem kitől kaptam ma levelet és kinek kell válaszolni, meg mit. Itt viszont úgy vagyunk, mint egy klubdélutánon, lélekben egy kellemes teremben űcsörgünk, egyszer bejön valaki, feldob egy témát, arra reagál aki akar, más meg félrevonul egy kis interferonért, a harmadik meg vakarózni kicsit. Aztán ha úgy tartja úri kedve, megint visszajön a klubba, kis ISLÁ-t szopogatva, vagy kálciumos löttyöt szürcsőlve vagy éppen viszketés elleni kenőcsöt kenve karjaira. Nincs ebben semmi titok. Én sem vagyok olyan okos, hogy olyan titkos információm lennének, amit ne oszthatnék meg itt bárkivel, bármikor. Az email címemet több helyen leírtam, ha bárki szükségesnek tartja azon is elérhet, de a betegséggel, kezelésekkel és a járulékos tennivalókkal kapcsolatban célszerűbbnek tartom e fórum használatát. Már csak azért is, mert úgy vettem észre, hogy úgy a VSZ szerkesztősege, mint orvosaink közül néhány néha bekapcsolódik fórumunkba és bizonytalankodásunk, vagy hiányos információink esetén hozzászólásukkal támogatnak bennünket. Priviben viszont fenn áll a veszélye, hogy esetleg nem megfelelő információt adunk bizonyos kezeléssel kapcsolatos témákban és ezt a betegtársak közül a partneren kívül senki nem látja, hozzászólássával nem tudja korrigálni.

Valamelyik történet alatt elkezdtem a rehabbal kapcsolatos dolgokat taglalni (vannak új infók), de nem tudom hol, de most nincs is lelkierőm a kutakodáshoz, mert tegnap lőttem magam és agyilag, fizikalag megint zokni vagyok. Nem is tudom mi lesz velem így egy hét múlva.

Museto

museto
#12256 museto hozzászólása: 2013.09.12. 15:01

Köszi Katih!

Én is nagyon bízom a gyógyulásban, de így az F4-es tartomány közepe környékén azért a cirrózis már behatárolja a lehetőségeket. Csak legalább ilyen maradjon a májam, és működjön legalább addik, amíg a többi “alkatrész” is állja a sarat. Lányod szerencsés volt, az F2-ből még van visszaút, főleg fiatalabb korban, de az ember a 60. évében már nem az a könnyen megújulós fajta, a sejteknek fokozottabb ösztönzés, nagyobb odafigyelés kell, hogy ebben az életkorban is legyen erejük megújulni. Ezért tettem félre mindent, a gyógyulásra koncentrálok életvitellel, táplálkozással és néha titkon imádkozással is. Néha jól jön egy kis atyai legyintés, hát most én kaptam akkorát, hogy a fal adta másodikat. No, de így kerek az élet, milyen unalmas lenne, ha az emberrel mindíg csak jó és szép dolgok történnének!

Museto

#12255 katih hozzászólása: 2013.09.12. 14:01

Gratulálok!

 

A regenerálódáshoz: A máj teljesen képes regenerálódni. A lányom is HCV-s volt F2-vel. Neki sikerült a 2s kezelés és utána F0 lett!

museto
#12254 museto hozzászólása: 2013.09.12. 11:18

Persze, hogy pofa alapállás volt, egyszer kérdeztek valamit menet kozben, válaszoltam, de csendre intettek. Van még a Fibro leleten néhány szám ami más mint a korábbi értékek, de ezeket még nem tudtam megfejteni, hétfőn talán okosabb leszek. Museto

#12253 Engram hozzászólása: 2013.09.12. 10:52

Szóval még az időjárás is ugyan az volt!!! Akkor minden kétség kizárva, hogy úgy van ahogy gondolod, hogy épp egy aktív gyulladás zajlott éppen az előzőnél, és most a gyógyszerek hatására ez szépen megnyugodott.

Azért kérdeztem különben, hogy ugyan ott voltál-e, mert nekem az elsőnél azt mondták ne beszéljek, nagyon lazítsam el magam, mert az sokat számít, hogy valós eredmény legyen. Ez volt a budai centrumban. Az utolsó vizsgálatnál meg végig beszélgetett velem a doktornő, amin nagyon meglepődtem. Próbáltam rövid szavakban válaszolni kérdéseire, de annál többet kérdezett. Na gondoltam magamban, ha ezt lehet, akkor beszélgessünk, de így kicsit rosszabb is lett a Kpa. De lehet, hogy ez nem függ össze. Utoljára a Szt. Lászlóban voltam.

Na jól van, kipihentem magam, megyek folytatom a munkámat! :))

Puszi mindenkinek! Engram

museto
#12252 museto hozzászólása: 2013.09.12. 09:35

Szia Engram, meg a többiek is!

A gép, a doki, az asszisztens, az ágy, de még az időjárás is ugyan az volt. Hétfőn megyek a saját hepadokimhoz, de már beszéltem vele telefonon, kíváncsi leszek, mit lép. Egyébként a májas történetem alá tettem be egy hivatkozást, mely a fibrózist, cirrozist taglalja és ott van egy utalás, hogy egy erőteljes májgyulladás képes produkálni túlzott pozitív eredményt a kezelés megkezdése előtt. Bizonytalanság esetén jön a biopszia. Már egyszer utalt erre a lehetőségre a tiszttábban látás érdekében a dokim, lehet, hogy most beveti ezt a “csodafegyvert”?!

Museto

#12251 Engram hozzászólása: 2013.09.12. 08:17

Hej Museto! Gratulálok! Ez nagyszerű hír! Még ez is megtörténhet, hogy javul a fibroscan eredmény? Ugyan azon a gépen mérték az előzőt is neked?

Nahát, ez nagyon jó hír mára! Megyek is dolgozni a kertbe!

További ilyen fantasztikus híreket, eredményeket kívánok mindenkinek!

Üdv. Engram

museto
#12250 museto hozzászólása: 2013.09.12. 05:52

Na látod koma, te vagy az én szerencse malacom, jobb vagy ezek szerint, mint az Ezo-TV!

Képzeld, tavaly tavasszal felhívott egy 1500 éve nem látott munkatársam, hogy az a hír járja a régi munkahelyemen, hogy feldobtam a talpam és érdeklödött (a nejemet hívta) hogy mkor lesz a szertartás, mert eljönnének páran. Na, nekem sem kellett több, felhívtam (nem a túlvilágról) minek folyamodványaként meg majdnem Ő kapott infarktust, majdhogynem azt kérdezte, mit keresek még az élők sorában. A második eset egy hónapja történt, amikor a jelenlegi cégemnél váratlanul meghalt egy fiatal munkatársam és a ház elejéra kilógattak egy fekete zászlót. Megint egy arra járó ismerősöm érdeklődött óvatosan, áttétesen telefonon és majd kiugrott a bőréből, hogy én vettem fel a telefont, nem miattam lóg a fekete zászló. Azt mondják, aknek halálhírét keltik, az sokáig fog élni, úgy legyen és ezt kívánom nindannyiótoknak!

Ui: Találtam egy nagyon szép és részletes anyagot a fibrózissal, cirrozissal kapcsolatban, meglehetősen szakmai, de nagyon szemléletes, akit érdekel ajánlom figyelmébe.:

Májfibrózs diagnosztikája

http://figamu.hu/wp-content/uploads/2012/03/majfibrosis.pdf

Museto

 

EN-ek
#12249 EN-ek hozzászólása: 2013.09.12. 00:30

WAO! It’s kirájjság! (ide irok mert oda n irtál semmit)

Na látod öreg 1/2hadilábon álló komám: mire képes már pusztán a ÉN™ zseniális, telepatetikuss, hót [+] előjelű, pSICChosomatikus, infernális táv-kisugárzásom?? Hátmég HAA többit is +fogadnád! Mondtam h n kő 1bő beszarni, minta NYULak! (az majd ráér később is…;)

Bizony mondom néked: alighanem 100 évig fox Léldegélni, pl. minta öregem; akit agyon SE lehet ütni!  (főleg mert nincs agya)

(Am természesen sejtettem… Szerencsés az, ki velem yoban leledzik, s +fogtaa Sten lábát; DE a HALÁL vár arra, aki szándékosan felbőszít!

N kell megköszönni…

nora51
#12248 nora51 hozzászólása: 2013.09.11. 22:00

Museto, ez kolosszális! Nagyon-nagyon jó hírt mondtál! Mire nem képes a máj, ez az áldott szerv, aki zokszó nélkül teszi a dolgát, közben küzd a gyilkosokkal, és még Isten bocsá neki áll magát regenerálni.

Nagy szeretetettel gratulál: nora51

museto
#12247 museto hozzászólása: 2013.09.11. 20:51

Holdvilágos szép estét Mindenkinek!

A lényeggel kezdem, ma voltam Fibron és a februári 50,4 kPa-hoz képest lássatok –  csodát – most 29,2 lett a kPa értékem. Na, erre varjatok gombot. Kérdeztem a doktor urat, most akkor mi van? Azt monta, valószímű a 28 hete tartó kezelés következtében a májgyulladás mértéke csökkent, mert a virik már jóval kevesebben vannak, és van a májnak lehetősége valamilyen szinten regenerálódni. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, mert van aki már ilyen májjal is transzplant listára került, ha tartós életminőség romlás, életveszélyes állapot jött létre. Ez sajnos még mindíg cirrozisos állapot, a maga veszélyeivel együtt, de az “egészséges ” szervezetem kezdi felismerni az új helyzetet és igyekszk a lehetséges korrekciót végrehajtani. Most már csak azon kell “dolgozni”, hogy megmaradjon a kompenzált cirrozis állapota, és nehogy valami alantas tumor legyen a következő ellenség. Panzer, drága beteg társam, ha egy éven belül nem volt Fibród, szerintem vesd alá magad a vizsgálatnak, főleg ha közben kaptál kezelést is, hátha nálad is létrejött egy jó irányú változás.

Museto

museto
#12246 museto hozzászólása: 2013.09.03. 18:39

Szia Anamary!

ÁÁÁÁÁ ilyen profi versenyző mellett labdába sem rúghatok! Csak úgy natúrba zsupsz? Nem semmi, komolyan mondom. Nekem annak idején az alsó fertályt érzéstelenítették meg el is altattak, de utána napokíg úgy éreztem magam, mintha….  na ezt inkább nem ecsetelem. No, de a cél szentesíti az eszközt, a negatív státuszért mindent!

Museto

anamary
#12245 anamary hozzászólása: 2013.09.03. 17:31

Szia museto! A tükrözés miatt ne aggódj.Nem mondom,hogy mindig arra vágyom.

De nekem már legalább 15x volt benne részem,és még itt vagyok!Van olyan orvos aki érzéstelenítővel csinálja,nekem mindig csak úgy natúrba ment. Üdv:anamary

museto
#12244 museto hozzászólása: 2013.09.03. 12:50

Nedves-száraz délutánt Mindenkinek (nálunk ilyen van, hol esik, hol süt a nap)!

Ma voltam ismét a hepadokinál kissé összegezni az eddigi akciókat, eredményeket, várható fejleményeket. A korábbi fibroscan leletet tanulmányozva kibökte, a “Klinikalag szignifkáns hypertonia, és oesophagus vaicositas (>stad.I.) alapos gyanúja.” bejegyzést. Kérdi voltam-e nyelőcső tükrözésen? Bambán néztem rá, gondolom kiült az arcomra, mit gondoltam, hogy megy a fene oda saját magától. Egyszer voltam valami hasolón, de akkor egy 180°-kal arréb és egy szinttel alacsonyabb input volt a célterület, hát az sem volt egy leányálom (főleg előtte a 24 órás tisztító kúra…) No, lényeg a lényeg, 11.-i Fibroscan vizsgálat után irány a tükrözés, kutatván miújság a nyelőcsőben. Gondolom volt már közületek valami ilyen jellegű élményben valakinek része, mert azon túl hogy kisssé kellemetlen de nem fog fájni (amivel bátorítva vagyok), azért csak van valami oka, hogy maguktól nem tolonganak az emberek ezen élvezetek megszerzéséért. Mikbe bele nem rángatják az ember fiát!

Museto

museto
#12243 museto hozzászólása: 2013.09.02. 20:30

Okos kölyök!

Hamar felmérte a helyzetet, átlátta a lényeget. Még sokra viszi, meglátod!

Museto

#12242 leander hozzászólása: 2013.09.02. 20:28

Hali

Te ezt le kell írnom.Bocsi nem ide való!

Az egyik kisuncsim most ment elsőbe,ma hazajövetel elött ,megkérdezte a tanító bácsit,Holnap is kell jönni?

Leander

museto
#12241 museto hozzászólása: 2013.08.29. 19:44

Kellemes estét Mindenkinek!

Csütörtök lévén, holnap meg péntek, ez a két legaktívabb napom. Ma kimentem a kertbe és végre sikerült a nemrég dúlt vihar rombolásait felszámolnom a paprikáim, paradicsomaim tekntetében. A baj az, hogy sok le is tört és valamit kellett kezdeni velük. Szépen összeszedtem, megmostam, megpucoltam, és mire nejem haza jött, főzéskész állapotba hoztam. Lényeg az, hogy a végeredmény kb. 5 liter tejföl állagú kissé pikáns, csodálatos ízű krémszerű massza. Hogy jön ez ide? Mondottam volt korábban, hogy igyekszem a lehető legtermészetesebb dolgokat enni, és ebbe beletartoznak a saját kertből két remegő kezemmel előállított étkek is. Képzeljétek el a saját sütésű kenyér kis kacsazsírral megijesztve, tetején a frissen elkövetett paprikakrém (tudat alatt gyúrok a boci; tela kombinációra….). Egyébként találtam egy cikket, amiben szerintem elég közérthetően leírják a májvizsgálati eredményeket, azok értelmezését. Meg egyéb jó témák is vannak benne, hogy ne legyen túl száraz a téma.

http://www.magyarvagyok.com/kultura/konyha/gyogynovenyek/egeszseg-abc/4554-Laborlelet-ertelmezese-Majfunkcio.html

Museto

museto
#12240 museto hozzászólása: 2013.08.23. 21:32

Sziasztok!

Az alkoholon kívül sziinte minden ül. Kezelték, de nem volt képes jól kereső állását feladni, csak amikor már bevitetni sem tudta magát a hivatalba. Transzplant listára is került, de egyszerűen nem hitte el, hogy Ővele ilyen előfordulhat, meg hogy végzetes is lehet a dolog. Kölcsontorlesztési kényszer, elvált gyermek, unoka segítése. Hát meg Ő is próbálkozott “alternatív” módszerekkel, hiába mondtuk, hogy ez veszélyes az Ő állapotában, de szerinte mi vagyunk a dilisek, mert hagyjuk magunkat mérgezni. Mikorra a hepadokihoz került, már nagy volt a baj. Hiába a gyors kivizsgálás, listára kerülés, a beteg szervezet megboszulta magát, a mindenben jó eredmények ellenére, a meggyötört szív belefáradt a küzdelembe ás cserben hagyta a beteg szervezetet. A fentek elolvasása után talán érthetőbb az előbbi hozzászólásom néhány talányos kifejezse.

Museto

nora51
#12239 nora51 hozzászólása: 2013.08.23. 21:07

Jaj, Museto, ez nagyon-nagyon szomorú és döbbenetes! Amellett mélyen elgondolkodtató. De valamit nem látok világosan. “Várakozás” közben. Ez azt jelenti, hogy fenn volt szegény betegtársunk a várólistán, de nem érte meg a sorrakerülést? Vagy nem is várakozott, hanem egyszerűen nem törődött a betegségével, inkább hárította, nem foglalkozott vele, kezelve sem volt? Vagy túl későn került orvos elé, addig halogatta? Esetleg ami a legrosszabb, “gyógykezelte” magát alkohollal?

Ne haragudj, hogy ennyi kérdést teszek fel, de az ő tragikus esete mindannyiunk számára intő lehet, világosan kell látnunk, mi történt.

Nagyon szomorú a szívem…Nyugodjék békében…

nora51

 

museto
#12238 museto hozzászólása: 2013.08.22. 19:33

Jobb estét mindenknek!

Ez a hozzászólás nem lesz vidám, de sajnos az is bent van a pakliban. Ma tudtam meg, hogy egy a második faluban levő betegtársunk mája nem bírta tovább a várakozást és feladta a küzdelmet. Ő nem volt egy netes típus, így nem is volt csak néhány beteggel kapcsolatban, a betegséget sem volt ereje elfogadni, a dologba belenyugodni, küzdeni ellene. A volna nem történelmi kategória, nem is ragozom ezt tovább, de közöttünk lehet, hogy megváltozott volna életszemlélete. Most már csak annyit tehetünk, hogy gondolatban fejet hajtunk emléke előtt. Én most értettem meg, mit jelent, hogy a dolgok a fejben dőlnek el (az én teóriám szerint). A betegséget fel kell ismerni, el kell fogadni, meg kell ismerni. Meg kell tanulni vele ÉLNI, mi az ami továbbra is változatlan lehet és min kell azonnal változtatni. Ennyire egyszerű a dolog. Aki ezt az aranyszabályt nem tartja be, az könnyen csapdába lép és ez végzetessé is válhat. Ha az egészség érdekében nem lehet mindent megenni, akkor bizonyos dobozokat nem szabad kinyitni a spájzban. Ha a munka és a stressz ártalmas, akkor ebből a körből is ki kell lépni. A gyár, a hivatal nem áll meg nélkülünk, – durvábban szólva – pótolhatatlan emberekkel tele van a temető. Abban nem hiszek továbbra sem, hogy koncentrációval kiírthatók a vírusok, de ha agyunkat, belsőnket átállítjuk a gyógyulás elősegítése érdekében történő cselekvésekre, mentalitásra, saját énünket az anyagi dolgok fölé helyezzük, akkor van és csak akkor van esély a küzdelmet sikerre vinni.

Bocsi, hogy kissé letargikus hangot ütöttem meg, de ennek ki kellett jönni….

Museto

museto
#12237 museto hozzászólása: 2013.08.22. 11:08

Na, itt vagyok a saját sztorim alatt, hogy ne keveregjünk össze vissza. Szóval a mai vizit alkalmával levették a 24. heti vámpírvacsorát egy marék üvegcsőbe, egy részének az eredményeknek holnap tudom meg, a többit később, de talán hamarabb, mint legutóbb. A vizsgálat után a szokásos rutin kérdések voltak, majd feldobtam a VIMOR témát és mondtam az előadót. Az öreg mindjárt ráharapott és hosszan ecsetelte dr.Ferenczi Péter pályafutását és azt mondta, lehet, hogy ő is eljön, mert igaz ugyan, hogy kissé töri a magyart az előad, viszont nagyon élvezetes az előadása. Szerintem biztosan lesz lehetőség kérdésfeltevésre is, és akkor ott Te is előhozakodhatsz a kísérleti kezelés lehetőségével, meg kell próbálni. Az alábbi linken ha elindulsz, további infókat tudsz összeszedni a leendő előadónkról.

Museto

http://semmelweis-egyetem.hu/hirek/2011/11/11/doctor-honoris-causa-2011/

museto
#12236 museto hozzászólása: 2013.08.21. 19:45

Navégre!

Hát engedtem az erőszaknak és hagytam magam a gyerekek által levonszolni a Balatonra röpke két napra, de marhára elég volt. A törpék aranyosak voltak, de piszok elevenek és fárasztóak. Én nem is tudom, hogy emberek ikszedikházasságban 50-60 évesen hogyan veszik a bátorságot, hogy ilyen korban vállalnak pici gyereket. Asztán volt néhány lifegő WC deszka, hiányzó szekrényfogantyú, felszerelendő póstaláda, leszakított függöny karnis, úgyhogy a fél szerszámarzenált becsomagoltam. Akkor már tudtam, hogy lesz “néhány” aktív percem is, de nem is bántam, így legalább nem piszkáltak, hogy menjek a partra, meg pizzázni, meg ilyenek. Szóval elvoltam a házikóban napközben, amikor kedvem volt tettem-vettem, vagy épp lefeküdtem. Az éjszakával voltam bajban, mert a parti bulikról egész éjjel jött a zene, de nem ám egyféle, hanem valami elképesztő stíluskavalkád, mindez hajnalig. No, ez már nem az én világom. Nekem isteníthetik a Balatont, az én kényelmes házamat, kertemet, kis pancsolónkat el nem cserélném semmi pénzért. Na, de most már itthon vagyunk, leshetik, mikor megyek le a Balcsira megint.”pihenni”.

Holnap megyek a 24. heti vérvételre, remélem mielőbb megjön az eredmény!

Museto

#12235 leander hozzászólása: 2013.08.21. 19:35

Sziasztok

Kaptam egy meghívót Klmáan -tól. ” 10 éves a VIMOR. Terjesszétek”

Semmi több.Mit kezdjek vele?

Leander

#12234 Engram hozzászólása: 2013.08.21. 19:21

Szia Museto!

Köszönjük kérdésed! Én ma nagyon aktív voltam! Nem tudom mi lett velem, de sokkal több munkát el tudtam látni magam körül. Persze csak lassacskán, de volt erőm! Hogy mitől táltosodtam meg, fogalmam sincs!?

Talán nem volt front, és nincs olyan meleg?

Épp most pipáltam ki a napot, hogy lám egy nappal megint kevesebb! De jó, hogy azért fogyogatnak azok a fránya napok, bár az egész kezelés végére bele sem tudok gondolni, de legalább a 12 hét teljen el, ez minden vágyam.

Szép estét mindenkinek! Engram

#12233 leander hozzászólása: 2013.08.21. 19:17

Na végre!!!

Te hol voltál?

Leander

museto
#12232 museto hozzászólása: 2013.08.21. 18:52

Vírusmentes holdvlágos szép estét Mindenkinek!

Oszt hova tűntetek jelenlegi és volt vírusgazdák? Vagy ha mindenki hirtelen meggyógyult, legalább egy búcsú emailt küldjetek. Remélem, ha kipihentétek az ünnepek fáradalmait, újra előszivárogtok…..

Museto

museto
#12231 museto hozzászólása: 2013.08.10. 10:11

Napfénymentes szép napot Mindenkinek!

Ellevelezgetek magamban, most egy cikket találtam a HCV-vel kapcsolatban, de nagyon jók a csatolt hivatkozáson keresztül elérhető cikkek is, akit érdekel, ajánlom figyelmébe.

Museto

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/hepatitis/cikkek/hepatitis_c_a_csendes_virus/20130806103352?utm_source=www.startlap.hu&utm_campaign=Startlap_Aktualis_20130810&utm_medium=click&utm_content=http%3A%2F%2Fwww.hazipatika.com%2Fnapi_egeszseg%2Fhepatitis%2Fcikkek%2Fhepatitis_c_a_csendes_virus%2F20130806103352#aktualis

museto
#12230 museto hozzászólása: 2013.07.30. 11:40

Sziasztok,

Hát úgy látszik, most magammal levelezgetek, még szerencse, hogy jól megértjük egymást…. Találtam egy cikket a trombocitákról, ide teszem, aki érdekelt a dologban, olvassa el.

http://www.webbeteg.hu/cikkek/hematologiai_betegseg/925/itp—kezelesi-lehetosegek

Museto

museto
#12229 museto hozzászólása: 2013.07.21. 21:00

Jóestét Mindenkinek!

Korábban jeleztem, hogy e történet alatt gyűjtöm azokat a cikkeket, tanulmányokat, melyek komolyan taglalják betegségünket, az abból eredhető történéseket. Az alábbi cikk egy konferencán elhangzott előadás anyaga, nagyon részletesen taglalja a transzplantácós technika kalakulásának történetét, transzplantációval kapcsolatos problémákat, a transzplantált személyek mentáls problémáját, a gyógyulás krtériumait, és az “új élet” elfogadásával, megélésével kapcsolatos feladatokat. A cikk nem könnyű olvasmány, vannak laikus számára nehezen érthető részek, de egy tartalmas összefoglalója ennek a tárgykörnek.

Akit a téma nem érdekel, kérem ne olvassa el, de aki potenciálisan érintett lehet, annak sok hasznos informácót tartalmaz. Museto

“GONDOLATOK A SZERVÁTÜLTETETT EMBEREK ÉLETÉRŐL”

http://www.trapilap.hu/erdek/doc/4-100.pdf

museto
#12228 museto hozzászólása: 2013.07.15. 14:19

Sziasztok!

Hallottatok erről a D vitaminos dologról? Érdekes lehet, ha bejön.

http://news.kertvarazsmagazin.hu/index.php/kertvarazs-rss/egeszseg-rss/6667-a-d-vitamin-a-majunkra-is-jo-hatassal-van-2

 

Museto

nora51
#12227 nora51 hozzászólása: 2013.07.12. 16:17

A hajhullás természetes dolog kezelés közben. Mármost  én is kezdem hullatni, és bizony a kettőskezeléseknél  csak a fele maradt meg. Egy pasinál ez nem annyira ciki! úgyis legyen  rajtad szalmakalap, basaball-sapka, akármi nap ellen, legalább nem süti a fejedet. Hidd el, ha vége lesz a kezelésnek, vissza fog erősödni!  Én próbáltam rá annak idején különböző hajszeszeket, “növesztőket”, de ez esetben ez hatástalan, kár a pénzért. Ne aggódj, majd megint szép leszel!!!

A lekvárságban osztozom, de próbálom úgy felfogni: na bumm, legfeljebb van ürügyem pihenni, jó nagyokat aludni. Majd ha vége lesz a kezelésnek, megint elkaphat a pörgés.

Na már veszem is ki a frigóból a szurit. Hajrá, vesszen az ellenség! Minden jót a hétvégére!  Nektek többieknek szintén!!!

nora51

museto
#12226 museto hozzászólása: 2013.07.12. 14:42

Szia Nóra! Persze, hogy itt vagyok! Gondolom nyűglődsz a mérgekkel, meg a mellékhatásokkal. Én ma kapom a 19. szurit, de hétről-hétre lekvárabb vagyok. Csak az a gyönyörű hajam! Az ne ritkulna ennyire, ha így megy ez tovább, hó végére több fülem lesz, mint hajam. Egész könnyűnek érzem a fejem, olyan, mintha kopasz lennék. Fene egye meg. Ez még jobban zavar, mint a szájszárazság. Arra iszom vizet, oszt csókolom. De a hajam? Arra aztán ihatom literszám a vizet, akkor sem nő ki. Hát így jártam haj ügyben.

Légyjó, kitartás! Museto

nora51
#12225 nora51 hozzászólása: 2013.07.12. 12:25

Kedves Museto! De jó, hogy megvagy! A PCR eredményedre ezen az oldalon számítok ám! Sajna a kettős kezelésűeknek úgylátszik marad a tetűlassú lelet, nekünk 3-masoknak meg a boce/tela cég finanszírozza a pár nap alatt elkészülő PCR-t, mint hallottam.

Ha 0 lesz a leleted, akkor még folytatni fogják a kezelést, mint tudod, mert nem csak a vérből, hanem a májból és egyéb helyekről is ki kell irtani a mocsok vírusokat.

Elviselhető hétvégét kívánok! nora51

EN-ek
#12224 EN-ek hozzászólása: 2013.07.12. 07:58

DE sztem tuti visszatuggyák csin! (nincs törölve, csak törlésre jelölve!)

HOPPÁ-Á későbánat, EBgondolat! hajnalba még ott volt…

museto
#12223 museto hozzászólása: 2013.07.12. 07:55

Aha, igazad van. Küldfénypost.

EN-ek
#12222 EN-ek hozzászólása: 2013.07.12. 07:51

Hát ja.

tom ÉN h ez a te rovatod, DE akk is logikusabb lett volna ODA írni a választ; h 1 szál 1 hejen fusson már, mer téll 1 merő káosz lesz má a egész oldal…

És a n lángelméjűek nehezen tuggyák összerakni a szitut (engem ugyan n zavar, de marhaság)

A linkek sajn nincsenek + (n mondtad előre h törölni fogod! )

museto
#12221 museto hozzászólása: 2013.07.11. 08:48

Szervusz kedves Dream!

Nem vagyok ám én olyan elhagyós fajta, a mamával is már 38 éve szokjuk egymást… Köszönöm bíztató szavaidat, de mond csak, minő kapcsolatban vagy a HCV-vel hogy figyeled a fórumunkat? Én még viszonylag új vagyok a csapatban, nem láttam még nicnevedet. Ha érdekelt vagy (sajna) lécci írj már pár sort a dologról vagy itt, vagy történet formájában, de ha nincs kedved, az sem baj.

További szép napot Neked! Museto

#12220 Dream1 hozzászólása: 2013.07.11. 08:06

Kedves Museto, nagyon örülük, hogy itt elérhető maradsz és annak is örülök, ha megmarad ‘laza és idétlenkedő’ stílusod, mert ez azt jelenti, hogy a nehézségeid ellenére még rendben a humorérzéked és nincs nagyon nagy baj. Kezdettől fogva olvasom bejegyzéseidet és időnként igen jót szórakoztam rajta. Drukkolok a sikeres vírushajkurászásért és a gyógyulásodért. Szeretettel   Dream :)

museto
#12219 museto hozzászólása: 2013.07.11. 07:56

Igen, valóban keményen félreértelmeztem én is ezt a fórumot, jól esett magamból kibeszélni ami bántott, megosztani veletek az apró sikereket, örömöket. Ez a felmerült poroszos fegyelem azonban más mentalitást követel, ami a mi amúgy is megtépázott lelkünknek nem hiszem, hogy jót tesz. Lehet, hogy a korábban kialakult stílus több embert is sorainkba vonzott épp a kötetlenség, a szabad megnyílvánulás lehetősége miatt. A létszámunk is szépen nőtt a tavasz folyamán (ez rossz is meg jó is), remélem ők nem ilyen relitensek mint én és felveszik a lépésfegyelmet. A tények feltárása, megismerése a valóság része. Ha a fejünket a homokba dugjuk (vagy dugatjuk másokkal is) attól a probléma még fennmarad. Aki csak a szépet és a kellemeset akarja olvasni és tudni, annak ajánlom a bulvársajtót, nem pedig egy betegfórumot, bár a mai világban csak a sikerekről szabad ódákat zengeni, a problémákat divat szőnyeg alá söpörni.

Drága Nóra, itt vagyok én továbbra is, bár ahhoz már öreg vagyok, hogy átneveljem magamat, de mindanyiótókat nagyon megszerettem és ugye az elsők között is vannak elsőbbek. Két eredeti történetemet meghagytam a “Mikor lehet megtudni….” és a “Tájkép csata után…” címűket, mert a májas téma továbbra is sajnos számomra meg talán néhány más sorstárs számára is létkérdés. A táma komolysága ellenére is szívesen látlak benneteket ez alatt a két történet alatt, ha kínotokban egy kis idétlenkedésre, lazaságra vágytok, a többi helyen meg viselkedjetek rendesen! itt egyébként beszélhetünk értékekről, vizsgálatokról, PCR számokról, de akit ez zavar, azt kérem kerülje el nagy ívben ezt a két történetet! A privit egyébként én sem kedvelem, a betegséggel kapcsolatban itt minden elmondható, ha meg nem, akkor minek az egész?! Mivel itt írtál számokat, csak neked megsúgom, hogy nálam a GOT GPT (ASAT, ALAT) értékek már 90 és 120 között mozognak, a trombocitáim megint süllyednek jelenleg 48 az érték (ref:150-400) hajam szála vékony mint a baba keféjé, meg kb annyi is van már csak. Fontos még a fehérvérsejt szám csökkenése, mert ezzel egyenes arányban romlik az immunrendszer hatékonysága, nő a fertőződés veszélye. Na látod, kicst lóg a belünk, de azért vidámak vagyunk.

No, legyetek jók gyógyuljunk továbbra is szeretlek benneteket, de ígerem máshol csöndesebben maradok. Museto

anamary
#12218 anamary hozzászólása: 2013.07.09. 11:20

Kedves András! Nagyon örülök,hogy végre hírt adsz magadról! Előző leveleid alapján már mindent gondoltam,hogy mi  lett veled.  Üdv: anamary

#12217 junioromsz80 hozzászólása: 2013.07.09. 10:17

Szia M!

Válaszohtaok kétféleképpen, szakmailag- de azt  most nem teszem meg, illetve a ppt-vel kapcsolatban sem mondok véleményt.

emberileg válaszolok, látom az írásodból hat a gyógyszer és ez jó!

Üdvözlettel,

András

EN-ek
#12216 EN-ek hozzászólása: 2013.07.09. 09:36

Látom te ebbe is . annyira hiszel, minta H.pátiában!

Mit is monnyak má erre? Talán csak amit Darth Vader mondott, miközbe (távolról) éppen KItekerte 1ik HAsonlóan renitens, birodalmi kétkedő nyakát: “Bosszant a hit ijen fokú hiánya!”

Sóval csak serényen… Érhethek még katarktikus élmények a Zéletben!

museto
#12215 museto hozzászólása: 2013.07.09. 08:53

Hej ha csak ennyire egyszerű lenne a dolog! Gyorsan menekülj a sámánizmusba, mert a valóság úgy látszik ártalmas számodra. Kapálgasd csak a mezőidet, kérj egy kis energiát hozzá a most induló ………tv műsorból. Bár azt hittem, ennél több szorult beléd….

EN-ek
#12214 EN-ek hozzászólása: 2013.07.09. 08:27

ÉN ugyan +néztem, DE rögvest töröltem is a filet! Ihhen rák-féle ocsmány képeket sose tárolok a gépemen, mert még idevonzzák a súújosan negatív energiamezőket!!

#12213 Engram hozzászólása: 2013.07.09. 07:35

Na a hozzászólások alapján most nem nézem meg azt a cikket! :) azt hiszem nem vagyok felkészülve rá, de majd egy alkalmas állapotban.

Hű gyerekek, három napig voltam az úthenger alatt, már alig bírtam a saját súlyomat is, Komolyan úgy éreztem tegnap a harmadik napon is, mintha mázsás súlyt cipelnék. Remélem ez a negyedik már valamivel jobb lesz. Azt hiszem a meleg is rátett egy lapáttal.

Nóra! Mit mondtak a tegnapi kontrollon? Gondolom elmondtad a mellékhatásokat.

Na most megyek teszek valamit, amig még tudok mozogni.

szép. és nyugodt napot!

Engram

museto
#12212 museto hozzászólása: 2013.07.09. 06:59

Nyugi gyerekek!

Csak annyi a gond, hogy a mai világban mindenhonnan zúdítják ránk a hapy hangulatot és ha néha kénytelenek vagyunk szembesülni a valósággal, akkor megrettenünk. Nincs itt semmi baj, de ez is része a valóságnak. Ugye itt a fórumon is láthatjuk, hogy a mellékhatások is betegenként változóak, ez abszolút egyéntől függő. Engem pl korábban kevésbé viselt meg, de ahogy fokozatosan romlik a vérképem egyre vacakabbul vagyok, már tízszer is meggondolom, hogy nekiálljak-e valaminek és nagyon hamar elfáradok. Most már megértem az orvosomat, miért nem erőlteti egyenlőre még a rtanszplantáció előkészítő vizsgálatokat sem. Ugye azt írja a tanulmány, hogy a jelenlegi protokoll szerint a transzplantáció akkor indokolt, ha a beteg életkilátásai annyira leromlanak, hogy transzplantáció nélkül egy éven belül bekövetkezhet a halál. Ahogy magamon látom, meg panzeren, meg a többiek leiratából is, ettől mindanyian messze vagyunk, még Annamary is! A transzplantáció egy komoly és veszélyes hasi műtét, több lehetséges szövődmény veszélyével, ráadásul a mortalitás (elhalálozás) lehetősége egy éven belül 10-15 %, tehát a műtéten átesett betegek 85-90%-a éli meg az “1 éves” kort. Tehát esetünkben, amikor cirrozisról illetve kompenzált cirrozisról van szó, célszerűbb egy kíméletes életmóddal a jelenlegi májállapot fenntartása, a még működő máj munkájának segítése, így minél jobb kondícióban tartása, hogy ha mégis szükségessé válik a műtét, akkor egy még elfogadható állapotú test legyen kitéve ennek a traumának. Ahogy Makara dr. mondta, a transzplantáció sikere akkor a legvalószínűbb, ha a beteg saját kezében a bőröndjével vonul be a klinikára. No ezért ajánlottam az érdekeltek figyelmébe ezeket a cikkeket, hogy ne érjen bennünket meglepetés, ha az elkerülhetetlen transzplantációnak is be kell következnie. Amikor már az ember ösztönösen érzi, hogy nincs más kiút, valószínű másként fog a dolgokhoz állni. Emlékezzetek csak, amig nem tudtuk, hogy érintve vagyunk a HCV-vel, mennyire másként vélekedtünk (ha egyáltalán tudtunk róla) a betegségről, meg az abban szenvedő betegekről. A betegségünkkel kapcsolatos tudatlansággal, tájékozatlansággal jelenleg is lépten nyomon szembesülünk és nem csak a hétköznapi emberek részéről.

Museto

nora51
#12211 nora51 hozzászólása: 2013.07.08. 22:11

Museto, köszönjük a cikket! Én is lehidaltam rendesen, aztán arra gondoltam, hogy a mi helyzetünkben nem árt az igen tárgyilagos, részletes információ, még ha durva is Ugyanis mindnyájan érezzük, hogy nem igazán jutunk kimerítő válaszokhoz kezelőorvosunk részéről, tán mert az orvos nem akarja a betegét megijeszteni. No hát itt most már semmi nem maradt titokban, az biztos. Úgy érzem, elég nagylány vagyok már ahhoz, hogy lássam a kőkemény valóságot,legalább lesz időm felkészülni, ha ilyen jeleket látok magamon. Reméljük, erre nem kerül sor egyikünk esetében sem, hisz az orvostudomány folyamatosan fejlődik…Ha nem is lesz a májunk a sikeres kezelés után tyű de szuper, megfelelő karbantartással még jó ideig szépen elketyeghet. Mert hisz most is ketyeg! Teszi a dolgát!

Jockey Ewing (Larry Hagman)  hosszú évekig májtranszplantáltan élt, és állítólag vedelt tovább, végül is sikerült a kapott máját is hasznavehetetlenné tenni.(A marha ember…)

A transzplantról annyit, hogy a klinikán több “transzplantossal” beszéltem már, akik új életüket élik, kertészkednek, dolgoznak, stb. Tehát próbáljunk meg bizakodva nézni a transzplantációra. És bizony közben nem árt, ha tisztába kerülünk a sötét oldallal is, még ha nem is szép látvány…..Na nyugodjatok meg, és álmodjatok szépeket!

nora51

#12210 panzer1 hozzászólása: 2013.07.08. 21:46

Kedves Museto!A cikk tényleg nagyon jó.Jó például arra-már megbocsáss,nagyon tisztellek-,hogy a bélésem kifordul már a képektől is.Nincs mit szépítenünk nekünk,a májunk kb.igy néz ki.Tegnap elolvastam,megnéztem,lehidaltam és agyhalott lettem.Elkezdtem a választ,de abba kellett hagynom.Azt érted el vele,hogy egyedül kell menned a transzplantra,rám ne számits!Volt benne egy nagyon kellemetlen bibi.Az élődonoros átültetésnél előfordult,hogy a májdonornak új máj után kellett néznie.Egy betegből kettő lett!panzer

museto
#12209 museto hozzászólása: 2013.07.07. 19:51

Sziasztok!

Akit érdekel, ez szerintem egy nagyon jó cikk a Zala Megyei Kórház Zalaegerszeg Belgyógyászati osztály Dr. Gasztonyi Beáta tollából. A cikk meglehetősen naturális, sok megdöbbentő képpel, ha nincs hozzá hangulatotok, ne olvassátok el, de nagyon tanulságos.

http://figamu.hu/wp-content/uploads/2012/03/cirrhosis.pdf

Ez pedig már a gyakorlat:

http://trans.sote.hu/ldlptxtaj.html

Museto

#12208 panzer1 hozzászólása: 2013.07.04. 21:57

Kedves Museto!Én kettőt rendelek rögtön.panzer

museto
#12207 museto hozzászólása: 2013.07.04. 19:06

Khm….

Na mit szóltok az alábbi cikkhez?! Ha ez tényleg igaz…..

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/07/04/13/Majat_hoztak_letre_ssejtekb_l.aspx

Museto

 

anamary
#12206 anamary hozzászólása: 2013.07.04. 15:18

Kedves panzer!  Ne aggódj,kitaposom előttetek az utat. De arra számítsatok elég göröngyös lesz!Még azt sem bánom,ha nem lesz rá szükségetek(sőt  örülnék neki)! Húzzatok már bele,hogy eltünjenek ezek a rohadék vírusok! Sokkal nagy lenne az esély a teljes gyógyulásra. Én taposom az utat,a többi rajtatok múlik!  Üdv: anamary

museto
#12205 museto hozzászólása: 2013.07.02. 11:12

Sziasztok!

Akit érint, csak úgy mondom, hogy semmiféle védőruhába se menjetek ki a napra, semmi sem véd ellenne. Kimentem megint nyakig beöltözve, bőrkesztyűben és egy fél óra alatt “megrühesedtem”. Úgylátom minket csak a vasbeton födém véd a napsugár ellen….

Museto

museto
#12204 museto hozzászólása: 2013.06.29. 19:41

No, visszajöttem Panzer (meg akit érdekel)

Szóval ahogy olvashattad, Makara dr. válasza alapján egy nagyrakás biológia veszélyes hulladékot cipelünk májunk helyén. Van egy olyan érzésem, hogy egymás talicskázásától elteknthetünk, de biztosan a nem távol jövőben ennek a veszélye is realzálódhat, mármint a hozzátartozók részéről. Ismételten elolvastam az “Élő halott” c történetedet és szíven ütött annak kemény igazság tartalma. Közben én is sok-sok információt gyűjtöttem a témában saját okulásomra (aki kíváncsi rá szintén okuljon belőlük). Nincsenek illúzióim. A folyamatosan rossz májenzim értékek, a Hemoglobin szint drasztikus ingadozása, a trombocita szám alacsony szintje és az érték folyamatos lefelé tendálása az 50,4-es kPa érték mellett elörehaladott cirrozisra utalnak. Szerencsémre ez még kompenzált stádiumban van, de nagyon kevés tartalékkal a máj részéről. A regenerációs progresszió miatt az új sejtek folytogatják a cirrozis miatt irreverzibilis szöveti átalakulást szenvedett “néhai” májtestet és létrejöhet májrák, de dekompenzálódás esetén bízhatunk “kellemesebb” gyorsabb halálban is, a keringési rendszer összeomlás miatt. Ha szerencsénk lesz és kiirtják belőlünk a vírusokat, van esélyünk transzplantációra, ha idöben megszületik orvosaink részéről a döntés, és találnak nekünk megfelelő májat. Ha jól látom, Annamaryn és rajtad kívül nincs más sorstárs hasonló helyzetben, de ha mégis, nagyon jó lenne, ha Ő is életjet adna magáról, hátha találunk valami egérutat ebből a nem épen rózsás helyzetből.

Museto

nora51
#12203 nora51 hozzászólása: 2013.06.27. 22:28

Fiúk, de rendesek vagytok, hogy nyomjátok a jobbnál jobb cikkeket!A többiek nevében is köszönöm. Igen Panzer, igaz a dolog annyira, hogy a hepaorvosom hétfőn írta fel nekem, már eleve úgy, hogy 12 óránként szedjem be a 3 telát a 3 ribavirinnel együtt.

Köszi a telás cikket, legalább van miért felfrissíteni az angolomat!

Mindenkinek minden jót köszönettel:

nora51

 

#12202 panzer1 hozzászólása: 2013.06.27. 22:12

Nórának és a Tela-frakciónak aktuális infó:A 8 óránkénti adagolás helyett elég lenne napi 2-szeri adagolása a Telának.

http://www.hepctrust.org.uk/News_Resources/news/2013/June/European+Commission+approves+twice+daily+dosing+of+Telaprevir

museto
#12200 museto hozzászólása: 2013.06.27. 21:09

Szia Leander-Klári!

Ezt a linket nézd meg, itt talán lehet valamit kezdeni a beszélt témával kapcsolatban.

http://innoteka.hu/cikk/a_kronikus_hepatitis_c-virus_kezelesenek_uj_utjai.348.html

Museto

museto
#12199 museto hozzászólása: 2013.06.18. 08:22

Sziasztok!

Tönkrement a vinyóm a másik gépen és elszállt egy csomó régi doksim, a továbbiakban ha találok a májjal kapcsolatban valami infót, a linkeket ide mentem. Akit érdekel, nyugodtan olvassa el, megjegyzést is írhattok, de nem szeretnélek benneteket olyan információkkal terhelni, ami nem is érint mindenkit.

Panzer1 től: http://www.hepctrust.org.uk/News_Resources/news/2013/June/

http://www.strathmann.hu/majvedelem/a-majzsugorodas-es-szovodmenyei.html

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/hepatitis/cikkek/hepatitis_amit_tudni_kell/a_csendes_gyilkos_labnyomai/20130219122249?utm_source=www.startlap.hu&utm_campaign=Startlap_Aktualis_20130629&utm_medium=click&utm_content=http%3A%2F%2Fwww.hazipatika.com%2Fnapi_egeszseg%2Fhepatitis%2Fcikkek%2Fhepatitis_amit_tudni_kell%2Fa_csendes_gyilkos_labnyomai%2F20130219122249#aktualis

Museto

museto
#12198 museto hozzászólása: 2013.06.12. 19:34

Sziasztok!

Na végre megtaláltam az eredeti történetemet…. Ajánlom figyelmetekbe ezt a cikket, aki trombocita hiánnyal, vagy vérképzési gondokkal küzd, szerintem annak sok hasznos információt nyújthat ez a cikk és járulékos linkjei.

http://www.webbeteg.hu/cikkek/hematologiai_betegseg/5398/lepmegnagyobbodas-(splenomegalia)

Museto

museto
#12197 museto hozzászólása: 2013.05.17. 06:01

Szia Mindenki!

Ne aggódj Kári, valószínű mindenki készül a hosszú hétvégére, ezért a nagy csönd. Meg van aki ugye Erdélyben van… Hozzánk is jön a csapat ma este, jól leszek, mert ma fogom szúrni magam. Egyébként a héten sokat voltam kint, palántáztam, gazoltam és egy kis felületet hagytam szabadon a bőrkémen, csodák csodájára, nem pattogtam ki, mint a múltkor. Lehet, hogy a rendszeres kintlét miatt a bőröm már nem annyira érzékeny a napfényre? Arról nem is beszélve, hogy olvastam, a napfény hatására a “D” vitamin immunrendszerre gyakorolt kedvező hatása fokozódik. Állítólag az ilyen leromlott máj mint az enyém nem tud elég D vitamint előállítani a bevitt tápanyagokból és akár gyógyszerekből sem, ezért fontos a napfény kedvező hatását hasznosítani. Ebben lehet valami, mert mióta kitört a jó idő, sokat vagyok kint, még a nyugágyam is kint van és mivel a hangulatom, közérzetem lényegesen jobb, mint amikor bent kényszerültem tartózkodni, szinte akkumulálódom a napfény hatására. Ez valós dolog lehet szerintetek, vagy csak beképzelem?

Museto

museto
#12196 museto hozzászólása: 2013.05.03. 20:49

Szia Klári!

Ez már döfi! 3 gyerkőc egyszerre, bátor tett! Mi most szabadok vagyunk, (bár a múlt hétvége is így indult) de hétfőn 3 napra megkapjuk a kicsilányt, mert a kisfiút a biztonság kedvéért 3 napra be kell vinni a Heim Pálba további kivizsgálásra. Anyja lesz vele, meg apja felváltva. A kicsit inkább elhozzuk, mert itthon jobban elvagyunk, meg hátha én is bedobok valami újabb figurát és itthon minden kéznél van. Most már a szuri után vagyok, nyugodtság van, de ha az elmúlt hetek eseményeit nézem, majd a sokadik órában kezdenek tiltakozni a vírusaim az újabb adak gyilok ellen. Amilyen kevesen vannak (remélem mind kevesebben!) olyan kis agresszív dögök, mindíg újabb trükköt vetnek be ellenem. De bízom benne, napjaik már meg vannak számlálva!

A mi udvarunkat is megtépázta a vihar, a buta csirkéket alig tudtam beterelni, a süketek nem értették, miért kell délután ólba vonulni. Az üvegház megúszta, viszont a virágcserepek rendesen borultak. Ez a félórás kapkodás rendesen lefárasztott, a nejem még nem volt itthon, úgyhogy egyedül szaladgáltam. Na ilyen esetek mutatják, hogy leruttyant az ember fia. Ha kiesek a ritmusból, vagy valami rendkívüli dolog ugrik be, sokkal nagyobb fáradtsággal jár a megoldás, mint korábban. Ezeket a dolgokat nehéz megszokni, elfogadni. Dehát nincs mit tenni, most ez az életstílus a “menő”.

Museto

#12195 leander hozzászólása: 2013.05.03. 20:00

Szia Museto

Nem nagyon van időm most a héten,de ha elalszik a gyerek bekukkantok .Örülök a sikereidnek.Kicsit nehéz a három nagyunokával,mindenen összevesznek,főleg a nem itt lakóval.Borzalmas idő volt tegnap este,kaptunk rendesen a vízből,még szerencse,hogy jég nem volt.Most romeltakarítás van nálunk.Sajnálom az eddig jött mellék hatásokat,igazán nem akarlak elkeseríteni ,de még biztosan lesz amire még nem is gondolsz.Tudom nekünk könnyen jár a szánk most,de a kezelési időnk alatt be voltunk mi is sza..va. A kajából ne vegyél vissza semmit,örülj,hogy meg tudsz enni valamit,én a déli fött ételt mindíg megettem,aztán már a vacsi nem nagyon ment.Volt a harmadik kezelésem,akkor minden reggel 2dl kecsketejet megittam,valahogy megtudtam beszélni magammal,hogy az milyen fontos és jó.Érdekes azóta sem iszom,pedig itt van a szomszédban és most is tudnának adni.Az erönléteddel vigyázz,eddig még nem is voltak gondjaid,hisz tevékenykedsz állandóan.Tudod még az is jó,hogy a feleséged eljött a találkozóra és hallott egy két dolgot.Sokszor megfordult már a fejemben,lehet .hogy a családunk nem is gondolja,hogy ez a kezelés valóban ilyen és ennyire sok mindent előhozés, nem csak hisztizünk,nyafogunk.Ugye senki nem akar segítséget elfogadni,söt kérni,ezért próbálunk meg bizonyítani ami ugye legtöbb esetben nem megy.Soha nem tudnám elfogadni,ha valaki ,vagy valami engem legyőzne.Na a vírusaim azért még midíg próbálkoznak.

Vigyázz magadra,lasan jönnek a mellékhatások a szuri után.

Üdv Leander-Klári

museto
#12194 museto hozzászólása: 2013.05.03. 19:22

Jóestét Mindenkinek!

Talán bedugult a rendszer? Nem tapasztalok adatforgalmat, vagy az én gépemmel történt valami?

Museto

museto
#12193 museto hozzászólása: 2013.05.03. 03:54

Hát igen, ez egy eleddig számomra új mellékhatás volt. Hogy mi vitt ki a mocsárból, nem tudom, itatott velem a nejem kamillát, meg MIRA vizet (baromi pocsék, de lehet, hogy tud valamit). Két napja elővettem egy újratölthető szódásszifont és a saját kénes vizünkből csináltam szódát és azt “csövön” keresztül ittam, gázzal együtt. Lehet, hogy az orvosom ezért nagyon letolna, viszont a benyelt gáz, meg a szóda eléggé nagy ramazulit csinálhatott belül, mert végül is lett eredmény. Most megpróbálom folytatni a kúrát, napi két lityi tisztán a kvóta, meglátom rendbe tart-e, vagy nem.

Museto

nora51
#12192 nora51 hozzászólása: 2013.05.02. 21:51

Museto, nekem sokszor volt a kezelés közben visszatérő, napokig tartó teljes székrekedésem, azon aztán semmi házi módszer nem segített. Kínomban már sárgabarackra ittam tejet, meg ringlóra, ami állítólag hasmenést okoz, csak nem az én esetemben. Az orvosom gyógyszertárban kapható hashajtókat ajánlott. -lax végződésű nevűeket. Az aztán dupla adagban szedve végül beindította nagynehezen. (Már azt hittem, robbantással sikerül csak …)  Ezt azért írtam le, hogy lásd: bizony ez is mellékhatás. A háziorvos azt is ajánlotta, hogy naponta 3X egy evőkanál olivaolajat nyeljek le. Síkosabbá teszi a bélést. A 2-2 és fél liter folyadék fogyasztása pedig  alapkövetelmény!

Üdv: nora51

museto
#12191 museto hozzászólása: 2013.05.02. 19:54

Jóestét Mindenkinek!

Örömmel jelentem, hogy 4 nap után a mai kegyetlen görcsös délelőttöt túlélve rendeződött az out-put és in-put “szekció”. Végre ABC sorrendben nekiálltam a hűtőt lepusztítani (persze módjával)!

Museto

 

#12190 leander hozzászólása: 2013.05.02. 06:29

Museto

Ne erőltess semmit,pihizzél ,pihizzél,pihizzél.Tudomásul kell venni,vannak ilyen hetek.Az izületeim nekem is rohadtul fájnak,alig tudok felmenni az emeletre este aludni,de azt hiszem mindannyiunknak még ez is gond.Ráadásul most itt van a messzi unokám vasárnapig.A kaukázusi kefír javíthatja a gyomrodat,esetleg a székleten is segít. A dokival kapcsolatban a tapasztalatom az,hogy mindent meg kell kérdezni.ha kérdezel ,válaszol,de magátol nem mond semmit.Nem tudom ezt miért csinálják,a fórumokon szoktuk régen kivesézni a dolgokat,kinek,mit és hogyan.A mikor meg megyek a dokihoz elmondom,hogy miket hallottam,aztán csóválja a fejét ,mondja mi és hogy,én meg legalább nem érzem magam hülyének,mert azért mindíg mond valamit.

Üdv mindenkinek Leander-Klári

museto
#12189 museto hozzászólása: 2013.05.02. 05:59

Sziasztok, jobb reggelt mindenknek!

Ez a hét kinyír! Kezdődött a napfény alergiával, majd bedurrantak az izületeim, most meg már 4. napja nincs székletem, igaz az étvágyam is elment. 3 napja többet vagyok vízszintben mint függőlegesen, állandó hascsikarást érzek. Ha nem javul a helyzet, kénytelen leszek visszamenni kezelőorvosomhoz, mert nem tudom mire vélni ezt a helyzetet. Volt már néhány nehéz órám, napom, de folyamatosan ilyen hosszú ideig még nem “lustálkodtam”. Nem csak az erő, az akarat is cserben hagyott, mintha valami láthatatlan erő állandóan le akarna nyomni. Eddig mindíg sikerült erőt vennem magamon, de most KO van. Lehet, hogy a múlt pénteki szuri után, mikor kórházban került kisunokám ez felborította életritmusunkat, rápihenni sem tudtam úgy, ahogy szoktam, meg hétfő estig amíg haza nem engedték, csak idegeskedett az ember. Szóval ez nem az én hetem, és holnap jön az újabb szuri. Ezek a “napi” gondok most elterelték figyelmemet májam állapota miatti aggódásomról, de beszéltünk erről is hétfőn a dokival. Nem volt nagyon bőbeszédű, szerintem Ő is azt várja, hogy a 12. heti vírusszám vizsgálat mit fog mutatni, és annak függvényében fog dönteni. Most kimegyek, megerőszakolom magam, megpróbálok füvet nyírni, hátha segít besz…..ni. Kell a mozgás, mert ez a folyamatos fekvés sem jó, csak még jobban legyöngít.

Museto

nora51
#12188 nora51 hozzászólása: 2013.04.30. 23:41

Örülünk, hogy nincs különösebb baj. Megkérdezted-é a máj és lép-oldali fájdalmakat, és mit mondott erre az orvos???   Örvendetes, hogy nemcsak infektológus, hanem hepatológus is az orvosod.—  Az izületeire most sok ismerősöm panaszkodik, megjegyzem én is érzem őket, mióta beköszöntött télre a nyár.

Ja és nem kérdezted, mi lesz a teendő, ha kidöglöttek a vírusok?

Üdv: nora51

 

museto
#12187 museto hozzászólása: 2013.04.30. 08:59

Szasztok, köszi az érdeklődést!

Tegnap eléggé pangott a fórumunk, meg én is kutyául voltam. Ettől függetlenül bekeveredtem  egy másik fórumba és ott találtam egy “Én-ek” nevű hozzászólót, akinek igen “megfogott” a stílusa. Ha tudnám hol, ajánlanám a moderátorok figyelmébe, mielőtt komolyabb pusztítást végez a fórumozók bizalmára való tekintettel. Siralmas egy alak, ha beteg kezelni kellene, ha azért van, hogy szurkodja a többieket, azonnal le kellene tiltani. Szót se többet róla.

Igen, voltam kétszer is a dokinál, vérvizsgálatom is volt, a trombocitáim megint mélyrepülésben vannak, májenzim értékek a szokásos magas szinten. A májam állapota az eredmények és a vizsgálatok alapján fog még feladatot adni, de a jelenlegi kezelés eléggé behatárolja a lehetőségeket. Mielőbb meg kell szabadulnom a vírusoktól, és utána lehet a májra fókuszálni. Egyébként nem gond a kezelés, mert orvosom infektológus, hepatológus. Megkaptam a kellő mennyiségő szurihoz valót, meg a Copegust is jó előre, úgyhogy ezt az átmeneti állapotot lesz mivel átvészelni. Az izületeim teljesen beálltak, alig tudok mozogni, egyébként jól vagyok….

Museto

nora51
#12186 nora51 hozzászólása: 2013.04.29. 22:28

Mit mondott az orvos?????????Aggódunk, mert hétfőn nem írtál egy betűt sem.

nora51

museto
#12185 museto hozzászólása: 2013.04.28. 20:26

Köszi a jókívánságokat! Tavaly már volt hasonló probléma a sráccal, két gyenge pontja van, az ivás és a pisilés. Mind a ketőre nagyon kell nála figyelni. Most is az lehetett a gond, hogy lementek a Balatonra rendbetenni a házikót szezon előtt, és a két kölyök repdesett a boldogságtól, szüleik meg a rámolással voltak elfoglalva. Valószínű nem figyeltek eléggé a folyadék bevitelre, mert a vizelet vizsgálat kisebb mértékű kiszáradásra utalt. Úgyhogy szombat reggel mentő vitte a siófoki kórházba, ahol jelenleg is kapja a megfelelő kezelést, infúziókat, és az ígéret szerint holnap már haza mehet arany bogaram. Apjával felhívatott telefonon, a vége az lett, hogy mindketten bőgtünk. A saját bajommal elbánok, de ha tudom, hogy a gyerekem, vagy annak gyereke szenved, azt nehezen viselem…Na. majd csak megoldódik ez is. Viszont egy dologra rájöttem, ha idegeskedek, rámegy a leggyengébb részemre (máj, epe, lép) és talán ez az oka az eleddig ismeretlen fájdalom jelenségeknek. Holnap erről is konzultálok orvosommal. Meg viszem a “fogyási” táblázatot is, tegnap negatív csúcsot döntöttem, 72 kg alá csúsztam, de ma ismét pont 72 lettem. A tendencia viszont lassú, de biztos fogyás, mely egyenes arányban van a fokozatos gyengülésemmel. Alakulunk, alakulunk…

Museto

nora51
#12184 nora51 hozzászólása: 2013.04.27. 22:21

Museto, reméljük, kisunokád már helyrejött! Gyógyulást kívánunk neki! De Neked is. Az a helyzet, hogy kezelés alatt ritkán én is éreztem valami tompa fájdalmat a májam környékén. De nem kérdeztem rá, mert annyi minden más zavart, amiről inkább kérdeztem. Ha megnézed a Pegasys (ugye azzal lövöd magad?) mellékhatásait azon a nagy lepedőszerű papíron,a jobb oldalán végig,  többször is előfordul az emésztő szervekre gyakorolt mellékhatások változatos kavalkádja. Van közte pl. hasi fájdalom, epeutak gyulladása, hogy a többit most ne is említsem, brrrrrr. Úgy tűnik, lehet, hogy mellékhatásról van szó, de én a helyedben, (ha ez gyakori és már zavaró)  feltétlenül megkeresnék most már a legközelebbi kórházban egy hozzáértő hepatológust!!!!!!!!!!!! Annak híjján legalább az infektológusodnak számolj be erről! Addig azonban van egy jó tanácsom: azt mondod, annyit eszel, “mint a ló”, én azonban azt mondom: egyszerre ne egyél sokat, ne edd túl magad, ne lakj túl jól, mert az terheli a májat. Lehetőleg este 7-ig fejezd be a könnyű vacsorát, mely lehetőleg ne tartalmazzon húst. /Természetgyógyász-belgyógyász orvostól idézek/ Ne egyél nehezet, zsírosat.Sajna a jó magyaros kajával nehezen tud megbirkózni a májunk, az a megcsappant, szegény, hősiesen dolgozó fontos szerv. Kímélni kell őt. Ha a fentiekre ügyelsz, és ugyanúgy maradnak a rendszeres gyanús fájdalmak, akkor az vagy mellékhatás, vagy más, de ennek kiderítését bízd a hepatológusra.—–Ja, egyébként a fogyás is ott van a mellékhatások közt. A kezelt hepás élete a mellékhatásokról szól…

Üdv: nora51

museto
#12183 museto hozzászólása: 2013.04.27. 21:26

Jó estét Mindenknek!

Ma egy váratlan rosszullét miatt kisunokámat kórházba kellett vinni, így riasztva lettünk a másik pici őrzésére. Ahhoz képest, hogy tegnap szúrtam magam, egész jól viseltem a több mint 200 km-es utazást, igaz napközt sokat voltam vízszinben és a kicsi lánnyal jó 3 órát aludtam délután, majd este vissza haza. De nem ez a lényeg. Azt mondják, a máj nem fáj, mert nincsenek benne érző idegek. Akkor mit az oka annak, hogy én naponta többször, a mályam “helyén” és átellemben is (epe, lép) néha folyamatos tompa, de esetenként benyilaló fájdalmat érzek?

Museto

museto
#12182 museto hozzászólása: 2013.04.25. 20:59

Ez már igen, neked is vannak eredményeid! A trükk ügyes, lehet, hogy én is élek vele, mert eddig minden laborértékről diagramot vezettem, de mióta “hivatalosan” Hepás vagyok, tényleg nincs kéznél eredményem, csak ha valami érték kilóg, arról konzultálunk. Nálam a kritikus pont az alacsony trombocita szám (a többi vérkép eredmény is néha kisiklik de nem gond). Valószínű ezért emlegetik a Haematológiát, nehogy ez miatt beugorjon a stopp szabály. Hétfőn ismét vérvétel, kedden már okosabb leszek. Mi most egyedül leszünk a hét végén a mamával, ami nem is baj, mert kissé lefárasztottam magam a héten, viszont most nem kelek fel annyiszor éjjel, ennek ellenére nappal többször is le kell pihennem. Annyit eszem mint a ló, és megint fogytam kicsit, de ez még bent van a limitben. Nálunk a VIMOR előtt voltak itthon a gyerekek, a kicsikkel bográcsoztunk, olyan füstösek meg koszosak lettek estére, hogy anyjuk nem győzte kisikálni őket. Persze a hajmosást végig üvöltötte mind a kettő, még jó hogy családi házban lakunk.

Museto

#12181 leander hozzászólása: 2013.04.25. 20:16

Ma beugrottama laborpapíromért,nem a dr-hez mert az nem szokta odaadni.Rafkó módon tajkártyával a földszinti laborból kikérem és itthon csámcsogok rajta.Csillagos a GOT,gamma-gt,Alk.foszfatáz, HCT,MCV,MCH,MCHC.Ha lesz időm kielemezem.Most a hétvégén jönnek haza  a lányomék,csapunk egy kis kerti bulit,mivel jó idő lesz.Én egész nap kint vagyok az udvaron,fákat űltetünk,meg fa töveket szedünk ki.A jövő hetem zsúfolt lesz ,akkor itt lesz a messzi unokám,meg az ittenieknek is be kell segíteni

Üdv Leander-Klári

 

#12180 leander hozzászólása: 2013.04.25. 20:00

Na végre,már azt hittem ezzel a géppel is baj van.

Leander

museto
#12179 museto hozzászólása: 2013.04.25. 19:41

Jóestét “Vértestvérek”

Kitört a jó idő és mindenki a gyors gyógyulás útjára lépet? Szinte minden közösségben megy a panaszkodás, a Hepások meg felszívódtak…. Nem baj, ez így jó, úgy látszik van “előnyös” (direkt nem írtam a pozitív jelzőt) mellékhatás is. Valószínű érzékenyebbek lehetünk a kellemes, langyos, világos nyárias időre és ez jó hatással lehet ránk. Én a reggeli rozsdás izületeket is könnyebben indítom be, ha kinézve az ablakon ragyogó napsütést látok. Remélem bennetek is hasonló érzést vált ki ez a csodálatos idő, nem csak én “röpdösök” a remélem dögledező vírusaimmal. Még a gyengeséget is meg a lustaságot is jobban elvisel az ember. No, csak így tovább! (csak a holnapi szuri nem hiányzik).

Museto

#12178 leander hozzászólása: 2013.04.24. 20:24

Szia András Mentőtisz

Örülök ,hogy ott voltál az előadáson szombaton.Köszönjük a sorstársunknak aki rábeszélt.Én érzek egy kis hiányt,vagy hiányérzetem van,.Ott voltál ,láttad a kitűzöket rajtunk,kicsit csoportosultunk is,nem érezted a személyes találkozás örömét,nem lett volna jó oda jönni és azt mondani itt vagyok én vagyok xy.Te mint mentős ,tanultál is valamit az emberről,lehet hogy egy-két kérdésünkre még választ is tudnál adni.Talán nekünk is könnyebb olyan személyt megszólítani ,akit már láttunk,esetleg szót is váltottunk

Üdv Leander-Klári

museto
#12177 museto hozzászólása: 2013.04.24. 07:52

Persze, hogy nem hagyommagam el, pedig hidd el, reggel amikor felkelek, inkább visszafeküdnék, annyira fájnak az izületeim. De rendbe rakom magam, odateszem a reggeli tejeskávénak valót és együtt megesszük a nejemmel. Locsolás a kertben, most már a csirkéimről is kell gondoskodni, darálni nekik, vizet adni rendszeresen, kicsit “beszélek” hozzájuk hogy ne féljenek. ha rám jön a “lustaság” megpihenek. Egy csomó salátát kiettem már a fóliából, nagyon szeretem, lassan már kint is lesz. A csirkéket is azért nem vágjuk le rögtön, mert ha 2-3 hétig tartjuk őket, teljesen kitisztulnak a jó házi koszttól. Most még nagyon büdik, de néhány nap múlva már szép fehér lesz a tolluk és a szaguk is elmegy. Az ezekből készült kaja valóban vegyszerektől mentes lesz (ez is a regenerációs projekt része). A PET palackos vízről is olvastam, hogy zsiványkodnak vele és a raktárakban felmelegedett zárt palackokban a benne levő víz kioldja a műanyag gyártás során adagolt stabilizátorok, csúsztatók és szinezékek vízoldható részeit (41 évig műanyaggyártással foglalkoztam, van fogalmam a “varázs” szerekröl). Ezért a jó minőségű vizek kizárólag üveg palackokban kaphatóak. Persze egészséges ember ilyen dolgokkal nem foglalkozik, de nekünk fokozottan ügyelni kell a felesleges károsanyag bevitel elkerülésére. Akinek van jó minőségű csapvize, inkább szűrje és azt igya, vagy ha van valahol természetes forrásvíz, akkor el kell érte menni. Na ennyi elég a reggeli okoskodásból, megyek megnézem a madarakat, még valami kifutót próbálok kreálni. Csak ez az állandó szájszárazság ne gyötörne.

Museto

nora51
#12176 nora51 hozzászólása: 2013.04.23. 23:22

Na akkor tényleg rá kéne hajtani a hepatológusra minél előbb. A vérképzési anomáliát is jó volna minél hamarabb kezelni.Már csak az a kérdés, lehet-é azt a máj-kezeléssel egyidejűleg…Te ahhoz képest amiket itt leírsz, meg a mellékhatások, hát csoda, hogy állandóan tüsténkedsz. Hogy sokszor le kell ülni,leheveredni, meg nem vagy a munka hőse, ez abszolút normális a kezelés alatt.De hát ez az időszak nem is a munkáról szól!Örülj, hogy hál’Istennek képes vagy a tüsténkedésre, még ha a tyúkok türelmetlenül várnak is…Mégiscsak van erőnléted, tenni tudásod, és ez jó. A jót is nézni kell, ha már ennyire sok rossz éri az embert. Igen, a gyógyszerek papírján valahol ott van, hogy ne menjünk a napra.Vagyis felöltözve, szalmakalapban lehet csak odakint tüsténkedni.

Szorítunk Neked! Aludj jól!  nora51

museto
#12175 museto hozzászólása: 2013.04.23. 21:41

Ö az infektológiá és fertőző osztályt vezeti, a haepatológus egy másik orvos volt, nem is egy épületben van a két osztály de hétfőn erre is rákérdezek. Látod, Te vírusmilliomos létedre sem rendelkezel az enyémhez hasonló májjal hiába futottál neki többször a kezelésnek. Én meg alapban egy pocsék májjal meg alacsony trombocita számmal indultam. Azt írtam ugye, hogy legutóbb ráírt ambuláns lapomra, hogy Haematológiai vizsgálat, beavatkozás esetleg szükségessé válhat. Egyébként amikor az infektológiára irányítottak a csontvelő biopsziánál valami nem stimmelt, de a Hepatitisz felül írt mindent. Most viszont mivel kezelésemet veszélyeztetheti az alacsony trombocita szám, valószínű tovább fognak kutakodni a vérképzési anomália kiderítésére. (Különben meg most egy új tyúkólat gyártok lebontott lambériából, de lassan készül, mint a luca széke). Ilyenkor teljesen elfelejtem bajomat, csak az “alkotásra” koncentrálok, csak ne lennék ilyen szutyori. Sokszor le kell ülni, meg néha meg elnyúlni a hintaágyban, szóval nem vagyok a munka hőse…. Ráadásul nyakig be kell gombolgoznom, mert a napsugár miatt kiütéses lettem, ez a legújabb jelenség.

Museto

nora51
#12174 nora51 hozzászólása: 2013.04.23. 20:43

Museto,a vírusölő doki nem hepatológus-belgyógyász véletlenül? Mert ha igen, sürgősen kérdezd meg, hogyan tovább a vírusölés után.Én a következőt gondolom erről: ha Neked a HCV kiderülésének napjáig nem volt érezhető panaszod a májad működésére, nem vettél észre semmit, akkor lehet nagyobb, göbös, hupikék, mert működik! Így is működik! Ha nem lesz benned vírus, akkor csak javulhat a helyzete, nem romolhat, mert már nem lesz, ami rontsa. Mivel valamelyest regenerálni is tudja magát, pláne nem fog tovább romlani. Ha májkímélő élelmezéssel,méregmentes életmóddal (no pia,cigi,drog,stressz) még ügyelsz is rá, meg még tán valami gyógyszerelést is kapsz majd rá, akkor nyugodt lehetsz. Anamary helyzete más, de ha akarja, ezt majd elmeséli ő maga. Hogy jobban lásd, milyen egy más helyzet: nekem olyan rengeteg vírusom van, hogy két interferon-ribavirin kezelés se bírt vele, ezért várok a 3-mas kombira. Ha az se irtja ki teljesen, megint őrült léptekben felszaporodnak, addigra persze F4 leszek, de már nem marad több dobásom! Mert  ha nem találnak fel a proteázgátlónál is hatásosabbat,  pár év alatt úgy leromlok, hogy marad a transzplant. Hát ez logikus ugyebár.

Én nem a májadért aggódok annyira, hisz az még ilyen állapotában is egész jól funkcionál, inkább a trombocitaszámod az izgalmas. Annak jó volna felfelé kúszni, de legutóbb ez már valamennyire sikerült is, ha jól emlékszem. Az is jó lenne, ha vigyáznának a vérképedre ,vörös,fehér,stb, mert az nagyon le tud pusztulni a nagyfene kezelés közepette, legalábbis nálam így volt. — Specialistát is megkérdezni bölcs dolog. De azt hittem, a vírusölő dokid hepatológus.

Kiváncsian várjuk, mit mondanak Neked a csata utáni tennivalókról. Addig is minden jót, és kevesebb agyalást! Én, ha sokat agyalok a saját helyzetemen, egyre depisebb leszek, ezért igyekszem olyankor mással elfoglalni magam szellemileg.

nora51

museto
#12173 museto hozzászólása: 2013.04.23. 19:56

A próféta beszéljen belőled nora51!

Nem is a vírusok miatt aggódom, ott egye meg a fene őket, ahol vannak (szó szerint!). Mint azt már többször is írtam, a májam állapota aggaszt, ha hétfőn  negyek a dokihoz, megpróbálok valami érdemi infót kiszedni belőle. Az engem egyáltalán nem nyugtat meg, ha mindíg hallom, ezzel a májjal 100 évig is el lehet élni. A fogorvos is mindíg azt mondja, nem fog fájni…. persze, neki nem. Mindíg szegény Anamary van eszemben, hogyan jutott a transzplantáció közelébe. Gondolom a vírusölő doki meg a májgyógyász az két külön kategória, vagyis ha az ember fia átmegy negatívba, akkor újból fel kell mérni a máj állapotát és attól függően határozni a további kezelésről. Ha valaki viszonylag ép májjal kerül ki a buliból, annál elhiszem, hogy nem kell semmit csinálni. Nálam minden alkalommal tapintással, nyomással vizsgálja a májat, lépet, stb és mindíg elmondja, hogy a máj nagyobb, határozottan kontúros göbös felületet érez. Gondolom ezért verte ki majdnem a FibroScan is a biztoztosítékot. Az biztos, hogy szükségem lehet egy specialistára is, de ezt egyeztetem a jelenlegi dokimmal feltétlenül.

Museto

nora51
#12172 nora51 hozzászólása: 2013.04.23. 18:20

Én úgy tudom, ezt a verset Váczi Mihály írta.  De azért köszönjük, hogy ideírtad, András!—–  Zseniális meglátás, hogy a mentőknél ott legyen a lista, mi nem adható egy 3-mas kombinációval kezelt HCV-s betegnek! Látod, ezzel nagyot segíthetsz, ha felhívod erre orvosaink figyelmét. Tulajdonképpen minden mentőautóban ott kell legyen egy lista az adható és nem adható szerekről.

Mély döbbenet lett rajtam úrrá, hogy egy mentőnek miért nem engedélyezik rögtön a PCR tesztet? Érthetetlen, hogy miért pont ezen kell akadékoskodni, vagy spórolni akarni…   Kívánom, hogy mielőbb épülj fel, már csak azért is, hogy szép hívatásodat testi-lelki bajok nélkül tudd folytatni…A magánéletedet is…

Museto, ne töprenkedj ezen a 3-maskezelésen, mert van egy érzésem, hogy te már vírusmentes vagy! Matematikai alapon jöttem rá, noha a matek gyenge oldalam.Ha én az első 12 hét alatt 7millió800ezer vírusról majdnem 50ezerre mentem le, akkor az azt jelenti, hogy 12 hét alatt több mint 7 millió750ezer vírus döglött meg… Na, akkor mennyi marad neked 12 hét alatt az 50ezerből????…………

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a Pegintron-Rebetol duóval történt, amit kissé durvábbnak éreztem, mint a későbbi Pegasys-Copegust. /De lehet,hogy azért, mert a második kezelés már nem annyira kottyan meg.?….ki tudja?/

Üdv Néktek: nora51

 

museto
#12171 museto hozzászólása: 2013.04.23. 09:17

Szervusz András, meg minden kedves fórumozó.

Kár hogy nem találkoztunk azombaton, remélem legközelebb lesz módunk megismerni egymást. Nagyon jó a hozzászólásod igazán megszívelendő az érdekeltek számára. A költői vénádról nem is beszélve. Megyek, mert félbevagyok egy dologgal. majd este bővebben.

Museto

#12170 junioromsz80 hozzászólása: 2013.04.23. 08:11

Sziasztok !

A szombati előadáson én is ott voltam, habár én éppen a járásommal és az izületi fájdalmaimmal küzdök, és egy nagyon kedves sorstarsunk egy hosszú telefonbeszélgetés után rábeszélt  menjek el.

És megérte számomra is számotokra is.

NAgyon sok információ, és mély dolgok hangzottak el, egy picivel könnyebbb volt talán nekem ,mert az élettani és gyógyszertani alapokat  imserem, tudom, tanultam a szakmám miatt. És adott egy új szemléletet is nekem, ha beteghez megyek ki, nehogy olyan sürgősségi gyógyszert adjak amit nem kaphat a 3-as kezelésben részesülő. Majd megírom a Tanár Nőnek, hogy talán ezen protokollt a Mentőszolgálat felé is el kellene jutattni, mert nagyon sok benne a nem adható gyógyszer és mi a mentőn használjuk sürgősségi szerként…..

Én név nélkül annyit tudok mondani két sostársunkhoz  éppen én voltam a mentésvezető, amikor májtranszplantációs riadó volt és küldtem a mentőt….

A szigorú laborértékek mind mind, a mi érdekünkben , és miattunk vannak. Ezek olyan gyógyszerek , mint ahogy el is hangzott, még  most tanuljuk, együtt közösen. teljesen más elméletben kivetítve a dolog, és majd más lesz amikor megy a páciens és mond olyan dolgot a hepatológusnak hogy a fejét  fogja, mert ez nincs a dián, de a szervezet egy csodalatos rendszer benne és magatokban bízzatok mindíg ezt mondom !

Mindíg van mindennek értelme ebben is higgyetek, és amikro én voltam kérdőjeles HCV 3 hónapig és nem engedélyezték a PCR tesztet, csak egy év  múlva bennem is voltak olyan érzések, hogy a csúnya életbe. De másnak biztosan jobban kellett a teszt , én ezt  mondtam magamnak!

Kitartást magatoknak, magunknak, és a kezelőorvosainknak, családunknak, batároknak !

Még nem elég ..Nem elég megborzongni,

De lelkesedni kell!

Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.

Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Szeretettel üdvözlök mindenkit,

András

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close