Nem tudom mit tegyek

Téma címkék:
2013.07.06. 12:31

Június hetedikén volt a mell eltávolító műtétem. A szövettan eredményem aránylag jó lett, a mirigyem negatív lett amit kiszedtek, de egy picike daganat van még bennem. Hála a nyirokcsomóban nem volt semmi. A kemó terápiát meg szeretném úszni, mert már nincs ahova elterjedjen, mert kiszedtek szinte mindent, azt mondta az orvosom. Van amin gondolkodnom kéne, vagyis remélem valaki tud segíteni. Megkérdeztem a mell helyreállító műtétet, azt mondta az orvos, hogy a szilikonra sokat kell várni, de tud zsírból vagyis tudna. Hát mondta, mutassam meg a hasam, persze 46-kg vagyok, szerintetek mennyi zsír lehet rajtam, semmi. Azt mondta ebből nem tud mit kezdeni. Akkor mondta, fordúljak meg mert megnézi a hátam, azt mondta, a háti izomból megtudja csinálni. Hát ezt nem tudom elképzelni, mire gondolt és hogy nézhetek ki ha kész lenne. Nem tudom a szilikon szebb e mintha a saját izmomból csinálja. Ezt hamarabb el tudná végezni, mint a szilikont, nem kéne várnom sokáig rá. Ha valakinek volt ilyen műtéte, kérlem írja meg. Köszi!

#14006 mindy7184 hozzászólása: 2013.07.28. 11:46

Szia Aniko-bogi-Csabi!

Két részleges műtétem már volt, jövő héten lesz a teljes eltávolító műtét. Műtét után rendesen ébredtem, és miután kihánytam a gyomrom /sajnos én ilyen fajta vagyok/ már sokkal jobban voltam. Igazán mondhatom hogy nem fájt annyira a műtéti seb, mint ahogy azt a többiek mondták. Első nap még kértem fájdalom csillapítót, 2. nap már nem is kellett. Maga a seb szépen gyógyult és miután felszívódó varratokkal csinálják szépen hegesedett is. A cső kivétele nem egy leányálom, de összeszorítod a fogad, számolsz 1-2-3 és már kinn is van. Ami nekem nagyon fájt, az sajnos a 2. műtét után jelentkezett. Azzal a műtéttel kiszedték az összes hónalji nyirokcsomót és megrángatták az idegeket. Ezért a traumatológus átnézte, hogy nem fordult-e ki véletlenül műtét közben a karom. De minden rendben volt és kb. 2 hét alatt le is higgadt az egész. Ha kiszedik a nyirokmirigyeket akkor várhatóan kb. 3 hétig, de akár tovább is le kell szívni a felgyülemlő nyirokváladékot, amíg a többi nyirokrendszer átveszi a szerepét. Az a fontos, hogy tornássz! Tartsd az előírt gyakorlatokat és igazán ne spórold ki magad. Akkor hamarabb gyógyul. Én mindkét műtét során összesen 5-5 napot voltam kórházban. Az utolsó nap kiszedték a csövet, illetve a 2. után a csöveket és akkor hazaengedtek. Otthon már minden rendben volt, 1-1 alkalommal kellett csak 1 Voltaren Dolo tabletta. De anélkül is kibírható lett volna. Csak jobb volt az éjszaka. Most készülök a teljes eltávolításra. Ezt is biztosan végigcsinálom, ez annyival lesz rosszabb, hogy a mellbimbót is leveszik és azt nem lehet pótolni. Majd tetoválnak helyette egyet. úgy is ki akartam próbálni a tetoválást, csak nem így :))))))) Ez csak vicc, sosem lett volna másképp tetkóm.

A kemo után állítólag nehezen nő vissza a szemöldök, oda majd hennáztatok egyet időnként.

Mindenkinek jobbulást és mindannyiunknak kitartást! Írjatok, beszélgessünk!

http://cms.mellrak-testkozelbol.webnode.hu/

 

Olvassatok bele az én történetembe, hátha segít valamit nektek!

Edit

#14005 aniko-bogi-csabi hozzászólása: 2013.07.28. 08:53

Sziasztok! én is hasonló helyzetben vagyok. Nagy tumorom van, valószinű eltávolitják a mellem. Kérlek irjátok meg mire számithatok. Azt olvastam, hogy morfiumot is adnak akkora fájdalmam is lehet. Kérelek segitsetek légyszives. Hogy zajlik a mell levétel, és utána amikor felébredek mit érzek, mikor mehetek haza, és mennyi idő mig meggyógyul? köszönöm aniko-bogi-csabi

#14004 Iduska hozzászólása: 2013.07.13. 14:29

Szia!Edit!Hát megúsztam a kemót csak a sugár kezelést nem.Azt mondta az orvos nekem elég ngy részen kiszedte a mirigyeket,és nem kell kemó,mert nincs már ahova elterjedjen.Elvileg ha valakinek eltávólító műtéte van  nem kell, kemó ,mert ott már kiszedtek mindent.Na meg a szövettanom nem volt rossz amit műtét után elküldtek,szerintem ettől is függ.Én októberbe megyek vissza a dokimhoz,mert akkor megbeszéljük a mell műtétet,mert elöbb megcsinálja,mondom eredmény függő kinek mikor csinálják meg.Hát én jobb szeretném szilikonból,mert akkor szép lesz ismét mind a kettő,de azt mondta a doki ha szövetből csinálja a másikat is helyre állítja,mert azért picit meg van erszkedve,és hogy néznék ki egy álló,és egy logó cicivel.Hát fel a fejjel a műtéten,és ne arra gondolj,hogy nem lesz,ha nem arra,hogy utána meg csinálják,szép leszel,és egészséges.Úgy hogy neked se biztos kell a kemó,és ha nincs baj,rendes a sebészed akkor elöbb lesz cicid is,nem kell egy évet várni,úgyanis a szilikonra kell többet várni,azt mondta az orvos,mert sokan várnak rá.Szia!Sok sikert,és kitartást neked is!

#14003 mindy7184 hozzászólása: 2013.07.10. 18:36

Szia!

Végigolvastam a történetedet! Mennyire bátrabb vagy mint én. Én rögtön beleegyeztem a műtétbe. Aztán a 2., majd a 3., már eltávolító műtétbe is. És a kemo majd ezután jön csak.

Megtudhatom, hogy miért lettem rákos? Hogyan? Kitől? Érdekelne, hogy a volt TBC-m, a Stein-Leventhal, és a jelenleg aktív Chron-om mellé miért is érdemeltem ezt? 5 gyermeket neveltem fel tisztességesen, egész életemet az emberekkel való foglalkozásnak szántam és nem törődtem magammal. Mégis büntetnek engem?

 

Edit

#14002 mindy7184 hozzászólása: 2013.07.10. 18:26

Szia!

Nekem most lesz a 3. műtétem, ez már teljes eltávolító műtét lesz. Én is abban egyeztem meg a sebészemmel, hogy a helyreállító műtétet saját szövetből oldja meg. Már csak azért is, mert amennyiben szilikonból készíti el a javítást, akkor a nem műtött mellett is meg kell csinálni. Hiszen a szilikonnak egész más a tartása.

A hátból könnyen kiveszik az izmokat, szöveteket és szinte láthatatlan lesz majd. Gyakorlatilag rákésztetik majd a hátban lévő sebet az újraépülésre.

Viszont én úgy tudom, hogy kemot mindenképpen kapni kell, hiszen a véráramot keresztül tovább tud terjedni az apró sejt is. Ezért sajna az kell!

Rekonstrukciós műtét csak kb. 1 év múlva lehetséges!

Sok rossz hír egy helyen! Ez az igazi! De majd elmúlik ez is, mind a karácsony, meg a húsvét!

Kitartást Neked, nekem és mindannyiunknak!

Edit

#14001 marcsi68 hozzászólása: 2013.07.09. 18:27

Idus,nincs mit….és fel a fejjel! Ha bármi kérdésed van írj! Ha tudok segitek

Marcsi

varoszoba2
#14000 varoszoba2 hozzászólása: 2013.07.09. 18:22

Kedves Marcsi! Iduska reagált a válaszodra, külön történetként, itt olvashatod:

http://www.varoszoba.hu/show/2013/07/09/koszonom_az_infot

Üdv: Várószoba

#13999 marcsi68 hozzászólása: 2013.07.08. 17:48

Kedves Duska! Ha megnézed az Imágo plasztikát rengeteg infot találsz a mütétről és képeket is…..nagyon szép mellet tudnak varázsolni…persze kockázata van minden mütétnek,de megéri……Szeptemberben lesz a hasamból…növesztettem egy kis hájat

Marcsi

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close