Gépszíj

2013.09.01. 06:26

Sziasztok!

A történetem 2005-ben kezdődött és még a mai napig is tartana ha szedném a fránya “dili”bogyókat és nem lenne segítségem. A segítőim a családom, akik mindent tudnak rólam és minden helyzetben felismerik, hogy miben tudnak nekem segíteni. A párom egy csoda, hogy mennyire figyelemmel és észszerűen látja a dolgokat mikor esetleg engem elkap a gépszíj. Én már csak így hívom, mert ezt a furának is nagyon szépen mondott agyrémet – ami az embert aki még az egyik pillanatban jókedvű és felhőtlen, de a másik pillanatban már azt sem tudja kicsoda valójában – segítség nélkül és SZERETET nélkül nem lehet megoldani. A másik dolog, hogy szembe kell nézzni és szembe kell menni a félelmeinkel – tényleg csak így sikerülhet, hogy pozitív visszajelzést kapunk és az agyunk ezentúl azt mondja, hogy – “Úgyan már ülj fel arra a villamosra, minden rendben lesz, a multkor is rendben volt”. És egy idő után ezt el is felejtjük, mert ez a természetes mert nem kell mindenbe “belegondolni”, hogy mi lesz akkor és mi lesz, hogy lesz? Az élet megy magától. A szív is dobog, nem kell arra figyelni állandóan, hogy mikor mennyit :-) Nagyon nagyon sok múlik minden olyan pici apró dolgon amit az ember a saját kis fejében kialakít. A pánikbetegség kulcsa az, hogy az ember felismerje és szembe merjen szállni a “gonosszal”. Nagyon nehéz és nagyon sok időbe telik de megéri, mert ha mindíg csak a gyógyszerek és félelem mögé bújunk és a szobából a lakásból már ki sem mozdulunk, az embert egy idő után felemészti és szépen egyre jobban bekattan. Én még nem vagyok gyógyult, ugyanis a hosszabb távú utazással és idegen helyen való ottléttel még gondjaim vannak, nekem még az a mumus. Nyaralás még szóba sem jöhet – a fejemben – de egyszer rá kell szánni magam és szembe kell néznem vele, hogy elmegyünk és ott is minden rendben van és nem kell hazarohanni a szobámba – a biztonságba – , mert ott is biztonságban vagyok és minden ok. Kérem, ha valaki ebben tud segíteni és tanácsot adni hogyan kezdjek neki és hogyan rugaszkodjak el, írjon, hogy Neki, hogy sikerült. A lényeg, hogy SEGÍTSÜNK egymáson amennyire csak tudunk!!!

#14521 Fandows hozzászólása: 2013.09.03. 16:51

Kedves Vackorka.                                                                                                                                                                                                                                                              Gratulálok ,hogy a család  segitségével ilyen csodálatosan sikerült valamennyire legyözni a ( gonoszt).Nekem is ez a véleményem hogy a bogyók csak függőséget okoznak. Mert nem ez oldja meg a lelki sérülésekből kialakult szorongást pánikot. A SZERETETés megértés nagyon sokat számít.Azt tanácsolom hogy előszőr hosszabb kirándulásokat tegyél  és a szép dolgokra koncentrálj és ha lehet barátokkal beszélgetve és nem az útra koncentrálva.Majd egyszer csak azon veszed  észre magad hogy újból oda kivánkozol  és már természetesen  viselkedsz.Igen szembe kell nézni a félelemmel mert csak ugy tudsz győzni felette.                                                                                                                                 Fandows

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close