Meniere

Téma címkék:
2013.09.07. 23:40

Sziasztok! Most 68 éves vagyok, nyugdíjas. Korábban egészséges voltam. Nekem két éve kezdődött,minden átmenet nélkül, először a bal, majd a jobb fülemre ne hallottam jól,majd elkezdett zúgni, sipólni és mintha traffóházba dugtam volna a fejem. Ez éjjel nappal szakadatlanul zúgott.Ezután elkezdtem szédülni és megszünt az egyensúly érzékem. Egy cm sem tudtam egyenesen menni. Lefeküdtem és elkezdett velem forogni a szoba szédületes sebességgel,szakadt a víz rólam, fáztam és elővett  a hányinger.Őrűletes erővel zúgott dübörgött a fejem. Mintha áramot vezettek volna belém, mely áthaladt az egész testemen. Ez tartott négy órán át. Az első három hónapban, najában háromszor is megismétlődött. Kivizsgáltattam magam,de nem találtak problémát, jók voltak az eredmények, kivéve a hallás, itt 90%-os romlást állapítottak meg. Nem csak hogy rosszul hallottam, de torzan hallottam, annyira hogy a kutya ugatást sem ismertem fel, csak mint zörejt hallottam.Az ideg orvos szerint Meniere betegségem van az elmondott tünetek alapján.Jelen pillanatban még nem tudják gyógyítani, nem tudják a kiváltó okot. A kapott gyógyszerekre egyáltalán nem reagáltam, Közel egy évig rendszeresen szedtem.Végül elmentem egy szellemgyógyászhoz ez sokat javított rajtam. Bár nem vagyok híve az efféle gyógyításnak, de ez nálam az utolsó szalmaszálnak számított. Most két év után kezdek jobban lenni,, bár a hallásom és a fülzúgásom megmaradt, de a közérzetem sokat javult.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close