bemutatkozás?

2013.09.16. 12:57

Sziasztok!

Hogy milyen betegségem/rendellenességem van, azt nem tudom, és egyenlőre a felcímkézés sem biztos, hogy jó valamire.

A múlt: kis településen nőttem fel, az apám alkoholista volt, erőszakos, kiabált, időnként verte az anyámat, de kb mire kamasz lettem leszokott az alkoholról. Ettől függetlenül évekig nem kezdtem beszélgetni vele, ő sem velem, és azt hiszem még mindig nem dolgoztam fel a történteket. Belémivódott, hogy a világ ilyen, esetleg egy-egy napra jobb . Persze azóta sem alszom el könnyen éjjelente, a legújabb rekordom az éjfél, ezzel szinte elégedett vagyok, bár sosem kipihent. Pár naponta “sztrájkolok” és csak tizensok óra alvás után vagyok hajlandó felkelni, hiába kellene dolgozni vagy egyetemre mennem. Óvodás koromtól kb 20 évig elég gyakran elájultam, voltam vele többször kivizsgáláson, nem találtak semmi különöset, talán némi hajlamot epilepsziára.

A fő probléma, amiért valaminek változnia kell, az az, hogy ahova járok egyetemre, itt nem tehetem meg, hogy gyakran hiányzok vagy akár hetente egyszer, mert elég speciális hely, örülhetek, hogy valahogy felvettek idén, szóval nem kockáztathatom. Itt nincs olyasmi, hogy halasztok, vagy más rendben járok be, meghát nagy hangsúly lenne a csapatmunkán, elég kis létszámú csoport vagyunk. A másik dolog az, hogy a csoporttársaimmal nem nagyon találom a hangot, ők felhőtlen életű nemdolgozó egyetemisták, tök jó nekik… én picivel idősebb vagyok mint ők, meghát a problémáimból adódóan nem annyira felhőtlen… Nem tudom, mit tegyek, sok ez nekem, egyedül lakom (mármint családtól távol, 6 éve) nonstop a tanulmányaimmal kellene foglalkoznom, de közben úgy érzem, a személyiségem már vagy eltűnt, vagy sosem volt. Nincsenek tulajdonságaim, csak ami ezzel az árnyléttel jár. Én is sokat figyelem az embereket, kivülállónak érzem magam, érzem, hogy valami más és ők is érzik, de azt sem tudom, mit akarok ezzel kezdeni, csak azt érzem, hogy ez így nem jó. Szeretnék aktív lenni, nem is tehetném meg, hogy ne folytassam a teendőimet, hiszen önellátó vagyok. Viszont az az evickélés, amit művelek, az nem élet… ahelyett, hogy feladatokra koncentrálhatnék, folyton az életem megoldásán jár az eszem, úgy érzem, először magamat kell megoldanom. Igazából muszáj is, mert nem látok tisztán, nem látok tovább magamon, de közben nem is szeretem és nem is tudom mi az a magam.

Nem vagyok benne biztos, hogy én értem amit írtam. Nem is elég kifejező… de röviden nem elég, hosszabban meg nem szeretném untatni a sorstársakat…

 

#14586 dildiko hozzászólása: 2014.01.21. 12:32

Azt gondolom, ezek a problémák közelebb hoztak titeket magatokhoz. Az ilyen emberek elemzik magukat kicsi koruktól fogva, érzékenyebbek, elteszik a sértéseket és megpróbálnak tanulni belőlük. Nem ordibálnak többet, mint mások, de magukat is olyan kritikusan nézik, mint a társaikat.

Én is ilyen vagyok. Emlékszem minden pofonra amit kaptam, de arra is, amit én adtam másnak. Emlékszem a hirtelen – értelmetlen – dühkitörésekre, Jó lenne eltüntetni az életből ezeket, de éppen mert ilyenek vagyunk, hordozzuk az emlékeiket, miközben mások tudatlanul adnak-kapnak. Vannak érzéseink, de megszoktuk, hogy el kell rejteni, mert nevetségesek. Nem lehetek féltékeny, hiszen milyen nevetséges volt apám-anyám féltékenyen. Szeretnénk uralkodni magunkon(és másokon is), de folyton látjuk, hogyan zuhanunk bele a magányba. Miközben “szerető család és barátok” vesznek körül, a vécébe, az ágyba bújva bőgünk a magánytól, de másnak nem engedjük, hogy észrevegyék szenvedéseinket.

Remélem, hogy ez a tudatosság lassan önismerethez vezet, és oda, hogy észrevegyük, “mindenki másképpen egyforma”. Ha valaki le tudta írni:

Gondolj merészet és nagyot és tedd rá éltedet…

annak nem volna szabad megengedni magának, hogy 51 évesen tönkretegye az idegeit és elmenjen. A következő 20 évben már bölcsességre kell törekedni, hiszen minden szenvedést megélt, kár újabbakat keresni.

#14585 saradi04 hozzászólása: 2013.12.16. 10:08

Az én életem csupa tragédia, amellett, hogy a borderlaine szindróma már gyermekkorom óta kísértett. A mai napig nem tudtam, miről van szó, nem értettem a viselkedésemet, sem a környezetemet. Most 54 éves vagyok, és kb 3 éve derült ki ez a diagnózis. Mostmár úgy érzem, hogy tehetetlen vagyok vele, pedig még néhány évvel ezelőtt – ha ismerem – azt gondolom, meg tudtam volna bírkózni vele.

Épp ezért, minden e betegségben  szenvedőnek, a legteljesebb szívemből írva ajánlom. Ne várja meg, hogy a tünetek szaporodjanak (depresszió – ez amúgy is társul, – esetlegesen az agresszió, féltékenység, egyedülléti pánikroham, kisgyermekeseknél a “münchausen” szindróma, stb. Ma már erre alkalmas psziciáter és terapeuta is, ha tud lassan, de segít.

Én már öreg vagyok ahhoz, hogy magamon segítsek, de ha bárki megérti, miről beszélek, akkor nem írtam hiába.

szeretettel minden borderlaine betegnek – a legjobbakat kívánom!

#14584 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.16. 21:09

én naplót írok, sokkal vacakabb minőségben, mint azelőtt, ma nincsenek álmok, ha vannak, durvulnak. Énis durvulok. Attól még megy, írni. Kényszeres már-már. Csak hogy n legyék közérthető.

#14583 ifjurokalany hozzászólása: 2013.10.30. 15:01

az alvásos dolog még van, de már inkább alkalmazkodom… mármint a következményekhez. De ha már így aktívkodtatok, akkor igazán válaszolhatnátok a “hogyan követitek magatokat” történethez is –  légyszi-légyszi, naa :)

EN-ek
#14582 EN-ek hozzászólása: 2013.10.30. 11:59

Yajj má’ +int ezeka fixa ideák! hát kilincseld magadho HA a neked yo, mitbánomisÉN má… (tekis s/m;)

#14581 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.10.30. 11:53

Nem vagyok homo ,he-terror, bájdorongom sincs, nekem nyolc, alig merek hozzáérni csajokhoz, meg ott a fütyi, a bánatos frásznak hiányzik. De egyszer még elkapom a volt dokim, minimum összetaperolom, magamhoz bilincselem.

EN-ek
#14580 EN-ek hozzászólása: 2013.10.30. 11:34

Nah látod, erről beszélek! fiúra kell várni

Itteza hűye HelloWien, KIis rakoma tökömet! (akaraj oldimra. IS:)

#14579 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.10.30. 11:31

Nekem sem vót amolyas kedvemre tevő, minden éjszaka kibolyongok a rötyire, olykor jön egy kis ájulás, vagy három napja kikeltem, az ágyból. Leültem a szélére, vártam a lányra, aki velem tart a retyóra. Olyan negyedóra, mire felfogom, ohne, omen, lány az nincsen.

EN-ek
#14578 EN-ek hozzászólása: 2013.10.30. 11:12

Csőcsajok! nama ÉN is marHAszarul döglöttemmax. pár h-t, BEférkőzteka fejembeezeka b. gecc qrvákok!! (majdma KIcsinálom őtet, nyugi…) + ahaSS görcs, mutkopácsolás!!

#14577 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.10.30. 10:38

Szai! Amíg nem kaptam atipszichót – ami olyan erős, mintha .. nevezzük leszedálásnak, csak minden másnap tudtam aludni, ma is kell, mert az ember fajzatja elvadul. A bordik üvöltöznek jobbára, dührohamot kapnak, biztos van olyan is, aki senyved.

Én megtehettem, mikor kiengedtek a nyíltra, felügyelet mellett orvosi egedéllyel ültünk be pár órára.

Az alvókám nem épp jó, ahogy írtam, Naturlandos teát vett a fiúm, hogy ne az Ypsila verjen agyon, hogy azt sem tudom,hol vagyok. Kipróbálnám a helyedben. Gondolom, gagyit is forgalmaznak. Hihetetlen színes álmok vannak a tea után. Az eyetlen hibája, hogy három hónap után szünetet kell tartani, ilyenkor visszatér a forgolódás.

Minden jókat!

e.

#14576 ifjurokalany hozzászólása: 2013.10.30. 08:02

Kedves hokedli!

A másokkal kommunikálás elég változó, általában … hát szóval fogalmam sincs. :D van amikor kedvem lenne, de másról van szó, mint ami engem foglalkoztat (suliban) vagy mások akarnak beszélni, de én nagyon el vagyok veszve magammal – ezt persze nem szoktam dühösen kifejezni (asszem) csak max inaktívnak látszom. Igazán nem szándékom bántani másokat, ezért gyakran vonulok el, ha érzem, hogy kell. Mondjuk alapvetően nem tudok néhány óránál többet társaságban lenni, olyan emberrel sem, akit szeretek. Ezen szeretnék majd javítani…

Az alvászavarral már próbáltam gyógyteákat, gyógynövényes nyugtatót, megágyazás, időben fekvés, nem kávézás, stb, de nem érzem úgy, hogy kontrollálhatom.

Sokszor érzem, hogy szeretnék iránymutatást kapni, de ha valaki adni próbál, mindig az az első reakció, hogy nemnem, ez nem az, és különben is megoldom egyedül. Amikor tisztább állapotban vagyok, mint például most, akkor ezeket átlátom valamennyire, bevallani képes vagyok, de aztán hirtelen változtatni nem, amikor lehetne. Márpedig ma is lesz, amikor lehetne…

szóval köszönöm a hozzászólást! :)

 

 

#14575 hokedli hozzászólása: 2013.09.29. 10:16

Nagyon ismerős dolgokat írtál le. Hasonlóan érzem magam én is gyakran. Azért sok mindent nem írtál le. Pl. Másokkal sem kommunikálsz sokat? Hogy viszonyultál korábbi osztálytársakhoz, barátokhoz? Az alvászavarra próbálkoztál már valamivel? (pl.gyógytea)?

Amikor rajtam is úrrá lesznek az ilyesfajta érzések, legjobban egy erős társ hiányát érzem akire bátran támaszkodhatok és némi iránymutatást, megerősítést kapnék tőle a hétköznapokhoz.  Így nagyobb erővel lehetne mindig az aktuális feladatokra koncentrálni…..

Ami az alvást illeti nekem a levendula tea segített, remélem én is tudtam neked……Szép napokat! :)

 

EN-ek
#14574 EN-ek hozzászólása: 2013.09.17. 04:38

Sten őrizz, ennyi bőven elég volt! (érdekes történet, bár kicsit nehezen emészt7tőnek tűnik… még gondolkodnom kell rajta)

Vuk

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close