Barangolás a múltban

Téma címkék:
2013.12.05. 23:12

Pár napja végre újra visszamehettem dolgozni. Gondoltam milyen jó is végre kimozdulni és nem agyalni.
A helyzet viszont az hogy mihelyst az emberek közé léptem már is hiányzott az otthon menedéke. Szembesülni az emberi szennyel, aljassággal, rossz indulattal. Hosszú napok voltak de miután szabadnapok jöttek és közeledett a születésnapom úgy gondoltam kikapcsolódás képp barangolok kicsit.
Rég mozdultam ki, és volt pár hely amiket kategórikusan kerültem, pl ahova vagdosni jártam magam, vagy ahova zenét hallgatni, erdő részek, stb.
Voltak helyek amik jó részt semlegesek voltak a számomra, bár nem mondanám hogy teljesen hidegen hagytak, szimplán elfogadást, egyfajta beletörődömséget éreztem. Csendben álltam azokon a helyeken és mintha vissza utaztam volna az időben láttam magam ahogy épp ott vagyok alig pár évvel ezelőtt.
Volt viszont hely ahol nagyon vegyes érzések törtek rám. A hely ahol vagdostam magam nagyon kiborított. Tomboltak az érzések bennem, szinte hallottam ahogy üvöltöznek velem. Égetett a karom, mintha csak könyörgött volna hogy tegyem meg újra. Viszont ezeken felül megnyugvást is éreztem ott, mint mikor anno megvágtam magam azután. Cikáztam a gondolatok a fejemben és az emlékképek. Haza érve nyugodtam le valamelyest és tudatosult bennem mind az amit átéltem abban a pár órában.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close