Van megoldás a BPPV-re!

Téma címkék:
2013.12.31. 11:51

Alapvetően egészséges vagyok, és igyekszem mindent megtenni ennek érdekében, ezért nagyon elkeserített, amikor elkezdődött a szörnyű BPPV szédülésem. Az ítélet, miszerint ez gyógyíthatatlan, még inkább lehangolt. Nálam általában fél, háromnegyed évig tartott egy szédülős időszak, amelyet néhány hónap szédülésmentes időszak követett. Évekkel ezelőtt hallottam a szervezet lúgosításáról és elolvastam „A pH csoda” című könyvet. Ennek hatására elkezdtem inni a SuperGreens porból és Prime pH cseppekkel készült zöld italt. A célom nem a szédülés elmulasztása volt, de néhány hónap után azt tapasztaltam, hogy a szédülés elmúlt. Ezt a zöld italt kb. fél évig ittam rendszeresen, napi 2-3 litert. Ezt követően csak hébe-hóba. Habár a hatása sok területen is javulást hozott, azért elég drága, és kicsit nehéz és unalmas is folyton ezt inni. A BPPV másfél évig nem tért vissza! Már reménykedtem, hogy én vagyok az, akinek bizony nem fog élete végéig tartani! Ám egyszer csak megint arra ébredtem, hogy forog a szoba… Habár tudtam, hogy a szédülésem csak a SzuperGreens-től múlhatott el, mégsem tudtam rászánni magam ismét a komoly kúrára. Egy évvel ezelőtt viszont komoly változtatást tettem az étkezésemben (szintén nem a szédülésem miatt, bár már hosszú ideje gyötört, szünet nélkül): áttértem a nyers étrendre! Ez azt jelenti, hogy kizárólag nyers gyümölcsöt, zöldséget, olajos magvakat, csírákat, aszalványokat stb. eszem. Nem eszem sem húst, sem gabonát, és finomított cukrot. Amikor először találkoztam valakivel, aki nyers étkező volt, az elég rossz benyomást tett rám: egy táborban voltunk, ahol mindenki vidáman csevegve étkezett az ebédlőben, ő viszont egy karfiolt rágcsált az ágya szélén ülve… Nem ide tartozik azt elmesélnem, miért döntöttem mégis a nyers táplálkozás mellett. De a BPPV 2 hónap múlva elmúlt, és azóta sem tért vissza, pedig „magától” sose szoktam 10 hónapig tünetmentes lenni! Ezért mindenkinek javasolni tudom, akit jobban zavar a szörnyű, életvitelt ellehetetlenítő szédülés, mint az, hogy változtatnia kell az étkezési szokásain. Aki vállalkozna erre, annak a következő könyveket és szakácskönyveket ajánlom: Victoria Boutenko: A nyers étel csodája; Lénárt Gitta: Élő ételek könyve; Élő italok könyve; Élő édességek könyve; – igen, élő édességek is! A nyers táplálkozás ugyanis egyáltalán nem karfiol rágcsálást jelent, hanem nagyon változatos étkezést. Nemcsak a szédülésem múlt el, hanem annyi kedvező változás állt be az egészségem, és a közérzetem terén, amit itt nem lehet felsorolni. Akit érdekel ez a módszer részletesebben, szívesen ajánlok további könyveket, Facebook oldalt, nyersétel büfét és házhoz szállító céget.

Tehát van választásunk: nehéz lakomák BPPV-vel fűszerezve avagy zamatos, üde nyers ételek szédülésmentesen! Ez utóbbit kívánom (valamint egy Nem Szédítő Újévet) mindenkinek:

Szútra

#16449 nagyeszter7 hozzászólása: 2013.12.31. 15:41

Kedves Szútra!

Köszönöm a reflexiódat!Nagyon tanulságos!…Elkezdem a barátkozást a gondolattal,miszerint: élő étel=élő ember (?!)…arany középút…

Ízes, EGÉSZ-séges új esztendőt Mindannyiunknak! Judit

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close