Ez egy rettenetes kórság!

Téma címkék:
2014.01.14. 12:16

Nekem 10 éve kezdődött. Természetesen évekig tartott,mire elismerték,. hogy Meniere betegség.

Eddig nagy szerencsém volt,mert az eltelt idő alatt kb. tizenötször voltam nagyon rosszul:  1 óráig tartó hányás, iszonyatos szédülés, hányinger.

Tegnap reggel jött elő újra, nem is voltam túl roszzul az előzőekhez képest, csak  háromszor hánytam és egy óra elteltével elmúlt a roham. Utána még a kedvem is jó lett, na ez letudva több hónapra, hipp-hipp hurrá.-  Meg ne tudjátok, ma reggel ugyanerre a  rettenetre ébredtem, és most kezdek kétségbeesni, hány napig fog még tartani?  Az én eddigi tapasztalatom, hogy  valamilyen idegi megterhelésre, lelki bánatra alakul ki nálam. Most is beszélhetünk ilyen szituációról  éppen. Orvosomnak hiába mondtam  ezt eddig, erre  oda se figyel.

Tehát az én tanácsom rendezzétek a lelki problémáitokat. Sajnos  én azt se tudom, teljesen tőlem kivülálló okok miatt. / családi probléma/.

Bal fülemre majdnem süket vagyok  már, hallókészülék nem segít.

Ha valakinek ven kedve  velem társalogni, szívesen veszem,.  egyedül élő 60-as nő vagyok,. Talán ,ha beszélgetünk egy más gondjairól, könnyebb lesz.

#16691 MiskoviczZsuzsa hozzászólása: 2014.01.15. 16:46


NEM TUDOM OLVASTÁTOK-E?

bIZONY ÉRDEES LENNE JELENTKEZNI ENNÉL A DOKTORNŐNÉL.

MEKEM MÁR KEZELIK A HORKOLÁSOMAT, SZEDEK BETAHISZTIN 24mg GYÓGYSZERT IS, DE EZEK A SZÖRNYŰ TÜNETEK AMIT ÍRTATOK, ELMÚLTAK!!

Tisztelt Meniere-es Közösség!

Dr. Buda Bernadett vagyok, fül-orr-gégész szakorvos, horkolás terápia specialista.

Elnézést, hogy részben avatatlanul, nem a betegséggel közvetlen érintettként jelentkezem itt.

A szakterületemen belül horkolással, és az alvásfüggő légzészavarok kezelésével foglalkozom. Külföldi szaklapokban az elmúlt időszakban forrongó témaként van jelen, hogy a Meniere-betegség összefügghet a kezeletlen alvási apnoe szindrómával. Mivel a Menier tüneteit Önöknek nem kell bemutatnom, az alvásfüggő légzészavarokról pár szót mondanék. Az alvási apnoe a légutak folyamatosan ismétlődő elzáródásával járó jelenség, mely az alvás közben észlelhető. A patológiás, vagy kóros horkoláskor a légzés idegi szabályozási zavara miatt is a felső légutak valamely szintjén elzáródás lép fel, ezért alvás közben a légvétel rövidebb-hosszabb időre kimarad. Ez az alvási apnoe. A légvétel hiánya miatt lecsökken a szervezetben az oxigén szintje, mely ébresztési reakciót vált ki, a beteg egy hangos horkantás után tovább folytatja a légzést, de ez a folyamat rendszeresen ismétlődik az alvás alatt. Az alvás természetes folyamata ilyenkor felszabdalódik, a páciens nem tudja kipihenni magát, ezért a nappali munkavégzését kínzó aluszékonyság, fáradékonyság vagy többszöri néhány másodperces elalvási roham zavarja meg, mely akár veszélyeztetheti a páciens életét pl. autóvezetés során. A kóros horkolásra jellemző, hogy a zavart, rossz alvási folyamat miatt csökken a szervezet oxigenizációs képessége, ezért jelentősen megnövekszik a keringési rendellenességek, a szívinfarktus, az agyi keringészavar, és sok más betegség kockázata is.

A betegség korrekt kezelésével a következményes betegségek kockázata is jelentősen csökken.

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Fül-orr-Gége Klinikájával karöltve azt a célt tűztük ki, hogy megpróbáljuk a hazai betegpopulációnál is feltérképezni a lehetséges összefüggést a két betegség között, hiszen a külföldi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy az addig kezeletlen alvási apoe terápiájával a Meniere betegség is javulhat.

Abban kérném az Önök segítségét, hogy ha nyitottak a kooperációra, esetleg horkolnak, vagy alvás közben légzéskimaradást produkálnak vagy a Meniere-en kívül magas vérnyomás, cukorbetegség is jelen van, esetleg van némi súlyfeleslegük, kérem, vegyék fel a kapcsolatot velem, írjanak e-mailt a budber@yahoo.com e-mail címre.

A kapcsolatfelvétel után egy kérdőíves tesztet küldenék Önöknek, melynek kitöltése pár percet venne igénybe, és ez alapján meg tudjuk állapítani az alvási apnoe gyanúját. Az így kiszűrt betegeknél térítésmentesen elvégeznénk az alvásvizsgálatot, és korrektül bizonyítanánk az alvási apnoe jelenlétét, és ennek a terápiájával esetleg jó eséllyel csökkenthetnénk a Meniere-betegség tüneteit, a rohamok gyakoriságát.

Köszönettel az együttműködésért, tisztelettel:

Dr. Buda Bernadett

A VÁLASZOM

Tisztelt Dr. Buda Bernadett!

 

Nagyon nagy érdeklődéssel olvastam a meniere közösségbe írt cikkét.

Nekem a Meniere szindrómámat 2006-ban diagnosztizálták, akkor nagyon látványos tüneteimet gyomorrontásnak vélve.

Előtte már évekig szédülgettem, alváskor fordulva, le-föl nézve, a hallásom egyre rosszabb lett. , fül-orr-gégész szakorvos barátom javaslatára neurológiára is elmentem ( privát!). A hivatalos orvosok mindent a 16 éves korom óta meglévő ( én nevelési ártalomnak nevezem ) hipertóniámra fogták.

Aztán 2011 elején jöttek az Ön által leírt tünetek, fejfájások, fáradtságok, egy alkalommal magam vettem észre elalszom a volánnál, akkor átadtam a vezetést a férjemnek. A házi orvos elküldött különböző szakrendelésekre ( ideg, fül-orr-gégész, belgyógyász orvosok )-hoz. Minden rendben! Hipertónia és túlsúly! Igyon több folyadékot!

Szerencsémre, 2012. szilveszterét vendégségben töltöttük, ott férjem mondta ijesztően horkolok, olyan mintha nem vennék levegőt. Hallottam erről, bár csak annyit infarktus lehet kapni ebben az állapotban.

Mivel szeretem az internetet, hát azonnal rákapaszkodtam.

A János Kórház alvás ambulanciára eljutva most már használom a „lélegeztető” maszkot.

A MENIERE TÜNETEIM SZINTE ELMÚLTAK, PERSZE SZEDEK GYÓGYSZERT IS.

RÁADÁSULA AKI EGYEDÜL ÉL, AZ HONNAN TUDJA MEG: HORKOL-E?

JELENTKEZZETEK!

 

Mint villamosmérnök én is arra a következtetésre jutottam ezek a dolgok összefüggenek.

A vezérlésnél romlott el valami!

Azt gondolom más területek szakorvosainak ismernie kéne ezeket a dolgokat, kutatása remélhetőleg ezt előmozdítja.

 

Köszönöm, hogy meghallgatot, kutatómunkájában nagyon sok sikert kívánok:

 

 

Miskovicz Zsuzsa

 

Miskovicz.zsuzsa@freemail.hu vagy zsuzsamiskovicz@gmail.com

#16690 mbartus1956 hozzászólása: 2014.01.15. 15:32

Kedves “máriasára!

“Ez egy rettenetes kórság!” című hozzászólásodat olvastam. Sajnos, én is meniere beteg vagyok. Írod, hogy szívesen felvennéd a kapcsolatot valakivel, akivel kölcsönösen megoszthatnád a betegséggel kapcsolatos dolgokat. Én 57 éves vagyok és nagyon szenvedek az időről-időre megérkező hányásos, forgószédüléses, órákig tartó rohamoktól. Ilyenkor menni sem tudok még a lakásban sem, esetleg kapaszkodva.

Felvettem a kapcsolatot a Pécsi Klinikával, ahol van egy professzor, aki meniere  betegek fülét megműti, és a rohamok elmaradnak, vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő, illetve a lefolyása nem olyan drasztikus. Írjál nekem az mbartus@freemail.hu címre, és sok információval el tudlak látni. Arra is kíváncsi vagyok, hogy milyen gyógyszert szedsz, és jársz-e rendszeresen infúzióra?

Várom válaszodat, illetve azokét is, akik menierrel, pánikbetegséggel küzdenek. Jó egészséget kívánok mindenkinek!

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close