BPPV

2014.02.21. 15:43

Kedves Sorstársak
Örülök hogy rátaláltam a történeteitekre mert végre megértettem mivel is küszködök.
3 hónapja reggel felültem az ágyban és elkezdett forogni velem a világ. Borzasztó volt nem tudtam merre van az ágy, hogyan feküdjek vissza, merre vagyok fejjel vagy lábbal. Bár még sosem éreztem ilyen jellegű szédülést a hirtelen felülésre fogtam. Este azonban ahogy lefeküdtem az ágyba ismét előtört. Fekvő helyzetben úgy éreztem pörgetnek, forgatnak. Kb. 4-5 másodperces volt egy-egy ilyen roham amely a fejem bármilyen kis forgatásánál előjött. Persze egyből pánik, irány az ügyelet. Rögtön befektettek a neurológiára, mondván a nyaki eremmel van probléma. Egy hétig benn feküdtem, volt ultrahang, MR végül kiderült, hogy sem a nyaki sem az agyi ereimmel nincsen problém mehetek haza. De hát akkor mi okozta? Azt mondták biztos pszichés, szedjek szorongásgátlót. 
A háziorvosom csak nevetett, hogy llyen nincs stressztől, egyensúlyzavarom van, nyugodjak meg semmi komoly de biztos megint előjön.
Eltelt három hónap, és két napja éjszaka ismét rámtört. Átfordulok egyik oldalról a másikra és pörgök. Nappal semmi gond de éjszaka…most már biztos vagyok benne hogy ez a bajom. Most már csak azt nem tudom, hogyan tovább….
Kedves Sorstársak mit tanácsoltok? Ismét orvos? De hová? Az első alkalommal is a fülész rögtön tobott tovább a neurológiára. Ott pedig ragaszkodnak hozzá, hogy idegi alapon szédülök.

#17188 ilona29 hozzászólása: 2014.02.24. 09:44

Nekem is uyanez a tünetem.A fülészeten megllapitották,hofy a fültől van, a kristályok ingerlik az egyensúlyi szervet.Elküldött a neurólógiára,ott kiprovokálták egy kiforgatásos módszerrel a szédülést,majd másnap elmult.Van rá jó tornagyakorlat,amit a fülész adott.Most kerültem a reumetológiára,ahol mágneses nyaki kezelést kapok 10 napon át.Most már nem félek,ha rám jön,mert tudom mitől van,gyógyulást kivánok,bár ez sürün előjön,karácsonykor volt,és most megint.Üdv.

#17187 magdi55 hozzászólása: 2014.02.24. 09:05

Üdv a csapatban:) Végig jártam én is a tortúrát 3éve..Nekem a doktornő segített-de nagyon lassan gyógyultam.Szerencsémre találkoztam egy másik doktornővel,aki biorezonanciával is kimutatta-számítógépes programmal-hogy a belső fül,a labirintus fala beteg..Ezt lehet a géppel kezelni,készít homeós cseppeket személyre szabottan,az állapotomhoz valót.Még akupunktúrát is csatolt” hozzá.Szirmai drnő is jónak látta ezt! Számolni kell vele,hogy előjön,de már kevésbé ijesztő! és azonnal a torna!!Most erre a durva légnyomás változásokra nekem is visszajött,de nem olyan rémesen-a szervezet,a sejtek emlékeznek-de a gyógyulásra is! Torna,most akupunktúra,cseppek..már alig van tünet,óvatosan fordulok,de fontos tanítani a rendszert:fordulni kell:)az elszabadult krisályok szépen elvonulnak..Szívből ajánlom az akupunkt.drnőmet.A volt Moszkva tér közelében rendel.Tel:30 7544885  /nyugodtan hivatkozzatok rám:) Ha még van kérdés:   mkantor@t-online.hu

#17186 temesfalvi hozzászólása: 2014.02.24. 08:14

Én is jártam Szirmai doktornőnél. Bevallom, én sajnos nem lettem okosabb. Próbálta “provokálni” a szédülést, ott bezzeg nem jött össze. Diagnózis: igen, lehet bppv, de…

Kaptam egy füzetecskét, torna, stb.

Tény, mindent meg kell próbálni

#17185 jdobsa hozzászólása: 2014.02.24. 07:50

Eggyutterzunk.

En a 2 ev alatt sok mindent kiprobaltam.Vegul a term gyogyasz jott be.

Idonkent uszas 10-15 alkalommal.De a sportmasszor fel ora alatt rendezi az izmokat a nyaki es a gerinc kornyeken.Heti egyszer es olcsobb mint a prof.asszony.

Zoltai Attila 20 9118302.Ajanlom mindenkinek.

Mielobbi javulast d.j.

 

#17184 Bubu46 hozzászólása: 2014.02.24. 06:36

Kedves Elena ,

másfél év kínlódás után saját kutatásaim eredményeképpen jutottam el a megoldáshoz.Sajnos itt tartunk – a körzeti fülészeti szakrendelés engem is elküldött mondván-nem fül eredetü a problémám – pedig kőkeményen belső fül eredetü volt a pozicionális szédülésem.

Csak ajánlani tudom dr. Szirmai Ágnes szédülés specialistát, aki megtalálta  a probléma okát és lassan 1 éve tünetmentes vagyok !

Elérhetősége: MediMOM Egészségközpont, Budapest, 1124.Jagelló u 14.

Tel: 06 1 797 55 95 ( 8-20 óráig)

Ne add fel, kitartás !

Üdvözlettel, Ibolya

#17183 temesfalvi hozzászólása: 2014.02.24. 06:29

Kedves Elena!

Hát, nem irigyellek. Én tavaly júliusban kezdtem ugyan így. Hajnali szédülés, doki, aki megállapította, hogy felment a vérnyomásom. Na, magán úton neurológia, MR, végül persze egy hét kórház. Ahol a napi infúzión kívül semmi nem történt. Azóta sem az igazi a fejem, a fülem fáj folyamatosan (persze a fülész engem is elhajtott). Én naponta csinálom az epley tornát (nagyon jó videó anyag van a neten). Néha beszédülök tőle, van, hogy nem. Engem azzal “vígasztaltak”, hogy úgy sem lehet ezzel semmit tenni. Próbáld a tornát, ne ijedj meg, ha szédelegsz tőle. Minél többet csinálod, annál előbb elmúlik (elvileg) a szédülés.

Mielőbbi jobbulást!

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close