Ne pánikolj – I. rész (A kezdetek)

Valamikor 2005 tavaszán ismerkedtem meg Mr. Panic-kal.

Vagyis az igazat megvallva, és a képkockákat utólag összerakva, a „drága” már évek óta jelen volt az életemben, csak nem tudtam, hogy mi is az, ami miatt „más” vagyok.

Mivel saját példámból tudom, hogy nagyon nem szerencsés, ha a sorstársak a rohamokról, az egyes, különféle tünetekről hallanak (ugyanis csaknem 100%, hogy miután olvasnak valami „újdonságról”, azt követően egyből produkálják is saját magukon a tüneteket), ezért a konkrét, átélt eseményeket csak külön kérésre fogom megosztani Veletek.

Addig viszont kérem, hogy ne várjatok tőlem ilyen jellegű beszámolókat, mert higgyétek el, így járunk mindannyian a legjobban!

No, de akkor kezdjünk is bele.

Ahogyan mondtam, valamikor 2005 tavaszára nyúlik vissza a saját sztorim.

A kiváltó oka talán az lehetett, hogy elvesztettük a főnökünket. De szerintem ez már csak a pont volt az i-re, hiszen Ti is tudjátok, hogy a pánikbetegség minden esetben a lelki egyensúly felborulásából (a vegetatív idegrendszer működésbeli kisiklásából) ered, és ezzel figyelmeztet a szervezet, hogy „ácsi, valami nincs rendjén, figyelj jobban magadra”.

S bár lehet ez közhely, meg üres frázis, de higgyétek el, tapasztalatból tudom, hogy a megoldás itt keresendő.

Tehát javaslom, hogy egy picit szánjon mindenki magára időt, és gondolja át, hogy mi az, ami nincs rendben az életében, mi az, amin változtatni akar, amin folyamatosan „kattog”, amit kényszerből csinál…stb.

Nekem sem volt egyszerű bevallani magamnak, hogy félresiklás van az életemben! Nagyon nem! Próbáltam is titkolni, hazudozni még magamnak is, hiszen az igazság, az fáj! Pláne, hogy akkor változtatni is kellene, és az meg még jobban fáj!

De aztán amikor minden csak egyre rosszabb lett és azt hittem, hogy én már örökre „úgy” maradok, akkor kénytelen voltam őszinte lenni magammal, hogy valóban változtatnom kell a problémámon és végre a saját életemet kell élnem, még akkor is, ha onnantól kezdve nem leszek már az a „kedves jó kislány, aki mindig úgy él, ahogyan az mások szerint jó”!

Csakhogy itt jött a probléma, mert mire eddig a pontig eljutottam, már eltelt négy év és éjjel-nappal, a nap 24 órájában együtt éltem Mr. Panic-kal.

Így tehát fogalmam sem volt, hogy hogyan fogok megszabadulni tőle! Feltéve, hogy meg fogok egyáltalán szabadulni tőle, ugyanis már annyira el voltam keseredve, annyira mély szinten voltam, hogy nem láttam kiutat!

Viszont egyet tudtam, mégpedig, hogy mindenképpen változtatnom kell a dolgokon, ezért el kezdtem keresni a megoldást… Nem a kifogást, a megoldás!

De erről majd a következő részben!

Moncsi