RIADÓ!!! (büdösböde-invázió)

Téma címkék:
2016.10.25. 15:35

Kedves Lgyötört Honfi- és Bajtársaim!

Amint azt bizonyára már évek óta lássátok szemtökkel (HA esetleg mégse akkor most szólok), hogy már megint senyvedő alanyai lettünk 1 Lfuserált, tudósnak nem, inkább 1 idióta kontárnak nevezhető, mberszabású felelőtlen tetteinek! Fent nevezett agyament majomember lelkén szárad ugyanis, h “biológiai védekezés” címszó alatt elözönlötte az egész Virágot -benne hőn szeretett kishazánkat se kimélve- ez a undorító, pofátlanul szemtelen, mindent LLepő, csípős(!), RÁadásul qrva szapora kis geczi kínai katicza!!!!! (köp) Hovatovább a hejzet annyira súúújos, h már katasztrófális! És tejesen tart6tatlan! (sőt felháborító is.)

Úgyhogy ezúton is kérek minden Hazafit, hogy -ha már ezta 1/2eszű, kötelet érdemlő pancser biológust nem is- legalább a fent nevezett ocsmány kis férgeket irccccccccccsátok tűzzel-vassal!!! (kemotoxal, légycsapóval, egérfogóval, seprűvel, tankcsapdával, A-bombával, puszta kézzel ha kell), addig, amíg még (talán) nem késő!!!

És h nem a levegőben beszélek (mosse) azt láthattyátok erre a linkre bökve, amit Lrettentésül rakok ide! >>

Kivánok mkinek sok sikert, és iSten (ha van) áldását ehez a nehéz túlélési harchoz! – Amen.

EN-ek
#26612 EN-ek hozzászólása: 2018.04.16. 03:00

WAO! dicsakk, 1 igazi picci emu itten! :O
NINCS is yobb/rosszabb anál!!! :P

OK. de mégis mia *szt írjak má’ ÉN – TEneked, szegény te? ;)
- – -
Uííííííí: te IS utáloda bödéket? :D

EN-ek
#26628 EN-ek hozzászólása: 2018.04.24. 10:57

nami Zu? ész még, tsajszi-bébi? :)

#26611 Little Erno hozzászólása: 2018.04.15. 23:23

Irj nekem !!!!!!! Fáradt a lelkem a történetem már feltöltöttem csak irj egy két jó szót ha teheted
Koszonom

EN-ek
#24328 EN-ek hozzászólása: 2017.01.08. 04:00

Mivel mki dirèkte KUSShad minta fagyott lazac, e-zé ÉN (FVEK) ezennel hozészólok a saját remek előző cikkemhez…

Sóval nincs is YOBB (anál) mint 1 yó kis -30° (minus thirty fuck) így kellemes kora tavasz idején!
Hiszen a fent nevezett büdösbidék, sa külön n emlegetett, de létező tetvek-férgek-bogarak s más gerinctelenek legalább pusztullanak minta szar!(Y) + a kutyák/macskák/egerek és bőregerek szintén:)
(ya + még a sok b. csöwes IS, bár azasztán má’ télleg a kutyát se zavarja;)

DE aggodalomra igazán semmi OK!:)

ugyanis:

Mindezek tetejébe még vszeg éhen IS fogunk veszni (miután csonttá fagytunk) hisz’ szintén frankón KIfagy a őszes veteményes + szántófőd a geccbe, a őszes jövő-idei búzaterméssel 1ütt; mer ugye qrva HÓ az term. 1 kibaszott centi sincs!;P MUHAHA

Dícsértessek!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close