Sziasztok!
19 éves fiú vagyok és sajnos több problémával is küszködök már évek óta. Amit tudni kell rólam,hogy nagyon csendes és visszahúzódó vagyok, soha nem voltam a szavak embere. Mindig meghúzódtam a háttérben soha sem voltam a középpontban.
Több problémám is van és hiába próbálok rajta változtatni sajnos egyszerűen nem megy.
Az egyik dolog az az,hogy egyáltalán nincsen önbizalmam. Amikor meglátok egy olyan lányt aki szimpatikus nekem és talán én is neki ( bár ezt soha sem tudom eldönteni,hogy egyáltalán szimpatikus vagyok-e egy lánynak vagy sem ) mindig úgy állok hozzá az egészhez,hogy hosszasan elgondolkodom és azt beszélem be magamnak,hogy mit is akarok én tőle, kevés lennék én hozzá és inkább meg sem próbálom még akkor sem ha tegyük fel a barátnői mutogatnak nekem,hogy menjek már oda hozzá. Már több mint egy éve végzek súlyzós edzéseket de bennem mindig az a tudat van,hogy a nőknek csak azok a férfiak tetszenek akik ki vannak “gyúrva”, nem tudom,hogy miért képzelem ezt. A másik dolog pedig az,hogy egyáltalán nem tartom magamat helyes fiúnak,sőt kimondottan visszataszítónak tartom magamat még annak ellenére is,hogy már többen megdicsértek,hogy milyen helyes vagyok és,hogy milyen jól nézek ki de én ezt egyáltalán nem tudom elhinni és elfogadni.
Az önértékelésemmel is nagyon komoly problémák vannak. Lehet,hogy közrejátszik benne,hogy 14 éves koromig el voltam hízva és emiatt nagyon sokat bántottak és ezek a bántalmazások a mai napig bennem vannak és nem tudom elfelejteni őket. Amikor belenézek a tükörbe egyszerűen undorodom saját magamtól és mindig csak a hibáimat keresem magamban és a jó tulajdonságaimat viszont észre sem veszem. A tükörben mindig azt látom,hogy még a mai napig is el vagyok hízva.
A szociális fóbiámnak köszönhetően egyáltalán nem merek emberek közé menni. Amikor emberek között vagyok akkor nagyon feszült vagyok és nem tudok feloldódni és csak azon jár az eszem,hogy mikor leszek már otthon,hogy egyedül legyek a saját kis világomban. Ahhoz sincsen bátorságom,hogy egyáltalán elmenjek a boltba mert már azt is,hogy ki merjek lépni a házból nagyon sokat kell mondogatnom magamban,hogy “úgysem lesz semmi bajod,ne félj semmitől”. Amikor kilépek a házból rögtön összeszorul a mellkasom és nehezen kapok levegőt és mindig azt érzem,hogy valaki engem állandóan figyel.
Az utóbbi időben nagyon sokszor van hangulatingadozásom is. Az egyik percben még életvidám vagyok,életkedvem is van a másik percben pedig még élni sincsen kedvem és ilyenkor pánikszerű rohamaim is szoktak lenni és ilyenkor nagyon szokott fájni a szívem,szorít a mellkasom és nagyon nehezen napok levegőt de ilyenkor lepihenek és pár perc múlva elmúlik de akkor is nagyon aggaszt.
Az utóbbi időben éjszakánként alig szoktam aludni, egész nap fáradt vagyok, semmihez sincsen kedvem,állandóan gondterhelt vagyok és igazság szerint semmi sem tud érdekelni a sportoláson kívül mert amikor sportolok olyankor “kikapcsol” az agyam és semmi másra nem tudok gondolni csak az edzésre.
A segítségetek szeretném kérni mert nagyon tanácstalan vagyok mert hiába szeretnék egyszerűen saját magamtól nem tudok és nem is vagyok rá képes,hogy megváltozzak.
Válaszaitokat előre is nagyon szépen köszönöm. 19/F.
Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a válaszaitokat és ne haragudjatok,hogy csak most válaszolok rá.
Sajnos azóta sem változott semmi sem. Még mindig nem vagyok saját magammal kibékülve és bevallom őszintén nem is szeretem saját magamat. A sportolásra visszatérve már több mint egy éve kondizok de semmi sem változott azóta sem. A lányokra visszatérve sajnos nagyon elkeserít ez a része is az egésznek. Szó szerint keresztülnéznek rajtam és hiába szeretnék nem foglalkozni velük egyszerűen nem megy. Amikor sétálok az utcán látom a boldog párokat és azt,hogy másnak olyan könnyen megy a nőkkel való beszélgetés én pedig meg sem tudok szólalni és ez nagyon elkeserít. Bevallom őszintén egy kicsit irigykedem is arra akinek olyan könnyen megy. Én pedig egy vesztes vagyok.
Sajnálatos módon nagyon rossz gyermekkorom volt. Édesapám viselkedésének köszönhetően nagyon sok volt a családi konfliktus és sajnos nagyon fiatal koromban többször is láttam azt ahogyan megverte édesanyámat és ez ellen akkor még nem tudtam semmit sem tenni. Viszont elköltözni nem tudtunk mert mindig csak magunkra maradtunk és tűrnünk kellett mindig. És a mai napig is bennem vannak ezek a dolgok. Édesapám viselkedésének köszönhetően sem merek ismerkedni senkivel sem mert ha komolyabbra fordulna a dolog senkinek sem hiányzik a káromkodása és a nagyképű viselkedése. Lehet,hogy a lány és a szülei is olyannak tartanának mint az édesapám de én egyáltalán nem vagyok olyan. Mert ha már az apja olyan amilyen akkor a fia sem lehet másmilyen. Sajnálatos módon több évig titkoltam ezeket a problémáimat de végül elültem és beszélgettem édesanyámmal de sajnos nem igazán jutottam előrébb vele. És mostanában már Ő sem szeretne velem beszélgetni. Az egyetlen személy akiben megbíztam és Ő is elfordult tőlem így sajnos magamra maradtam.
Köszönöm szépen,hogy jó embernek tartasz de én ezt sajnos egyáltalán nem hiszem el saját magamról. Annyira megváltoztam az évek alatt sajnos a negatív irányba,hogy ha megdicsérnek már azt sem tudom elhinni és elfogadni, Egyszerűen hihetetlen számomra,hogy nekem egyszer talán lesz egy párkapcsolatom. És azt sem tudom elhinni,hogy valaha engem szeretni fog egy nő olyannak amilyen vagyok. Persze változatlanul a mai napig sem ismerkedem senkivel sem,inkább elzárkózom az egésztől annak ellenére,hogy nagyon bánt az egész.
” is érzed, hogy jó lenne emberekkel együtt lenni csak be vagy “fosva” hogy…pl. nem lesz közös témátok, vagy félsz a csúfolódástól stb ” Teljes mértékben így van. De inkább a könnyebb utat választottam és elzárkózom mindenki és minden elől. Nagyon sokszor szeretek egyedül lenni mert úgy érzem akkor vagyok a legboldogabb. Amit a fejembe veszek még ha nem is helyes döntés akkor sem engedek belőle és a végsőkig kitartok mellette még akkor is ha tudom,hogy ezzel csak saját magamnak ártok vele. Úgy gondolom,hogy csak a saját magam ellensége vagyok,viszont szakemberhez nem is igazán akarok fordulni mert valamilyen szinten mára már beletörődtem és elfogadtam az egész helyzetemet. Tisztában vagyok vele,hogy belőlem soha sem lesz egy értelmes felnőtt ember. De inkább elzárkózom a saját kis világomba.
” Jó lenne beszélgetned vki olyannal, aki tudja miről beszélsz! Az tuti segít. ” Sajnos senkit sem ismerek aki ilyen helyzetben lenne mint én. Az utóbbi napokban elkezdtem szedni a Frontint végső elkeseredettségemben. Tudom,hogy nem helyes amit csinálok és nem várhatom a gyógyszertől a megoldást a problémámra de legalább nem vagyok annyira feszült és nem is szorongok annyit egész nap. Persze ez hosszú távon nem fog jóra vezetni de nagyon el vagyok keseredve és más módszerhez nem tudtam folyamodni.
keress fel egy értelmes papot, vagy egy keresztény embert! nekem nagyon sokat segített.
A nyugtatókat meg hagyjad, inkább bolondulj meg.
Kezdj el vmi küzdősportot, az majd ad önbizalmat és megtanít a tiszteletre is (ha minden jól megy :))
értelmes pap << e tecc!
abból kb. annyi van, mint becsületes politikusból…
Szerintem az lehet a gond, hogy gyerek korodban olyan közegben nöttél fel, ami tőled távol áll és ezzel birkózol. Ezért gondolod, hogy te vagy a kivétel és azt, hogy ez nem jó. Pedig csak egyszerűen máshogy gondolsz és máshogy kezelnél dolgokat.
Sajnos kevés szülő veszi komolyan a gyermeke gondolatait, érzéseit. Azt hiszik néhányan, mindent jobban tudnak egy gyereknél. Na mindegy.
Szerintem vki a környezetedben elvár/elvárt tőled dolgokat, vagy csak maga a környezeted vár el tőled vmit. És ezt te komolyan is veszed. Pedig nem is kéne.
Tuti nagyon jó ember vagy, csak az lehet ilyen zárkózott. És ha ebbe belegondolsz, akkor miért épp te zárkózz be?
Viszont fontos lenne minél előbb elkezdened szocializálódni, mert az egyszerűen kell az embernek. Gondolom te is érzed, hogy jó lenne emberekkel együtt lenni csak be vagy “fosva” hogy…pl. nem lesz közös témátok, vagy félsz a csúfolódástól stb. Erre azt tudnám mondani, hogy mindig is lesznek kellemetlen emberek az életedben, de mindig lesznek jók is. És persze mindig a rossz a feltűnő mindenki számára. Pedig ott a jó is mellette vhol, vki másban.
És mindig lesz olyan ember is a környezetedben, akivel nem fogsz tudni jókat beszélgetni. Ez természetes, ne aggódj. Én kevés emberrel tudok olyan dolgokról beszélni, amik engem érdekelnek. És nem kedvelem az “átlagot”.
Mi hozza el a változást? Azt hiszem mindenképpen egy pozitív gondolat fogja ezt neked elhozni.
Szerintem próbáld megismerni magad. Próbáld külső szemmel szemlélni magad és néha tükrözd a viselkedésedet magad felé és mond el a véleményed “saját magadról”. Rá fogsz jönni magadtól a megoldásra.
8 éve volt pánikbetegségem, kb. 3-4 hónapig elég keményen és utána is kavarogtak bennem pánikérzések olyan 10 hónapig összesen. Gyógyszert nem szedtem. Egyszerűen megszoktam az érzést és figyeltem a dolgokat (külső szemmel). Mikor tör rám, mi lehet az oka…ebben az időszakban tanultam meg elereszteni olyan dolgokat, amikre előtte azt hittem hogy fontosak (ezek mindennapi életből származó dolgok). Vagyis nem azt hittem, hogy fontos, hanem egyszerűen (így utólag belegondolva) feleslegesen foglalkoztam vele. És nem is lett semmi, hogy aztán eleresztettem egy csomó mindent. De éreztem, hogy nyugodtabb vagyok. És amikor megint agyalni akartam vmin, akkor csak elhessegettem az egészet..így idővel elmúltak a pánikérzések.
Valami fontos! Nekem az segített nagyon sokat, hogy egy ismerősöm átjött hozzám, akinek elmeséltem az első rohamomat, amikor még azt gondoltam hogy súlyos szívbetegségem van…és ő megnyugtatott azzal, hogy rajtam kívül ismer mégnéhány embert (én is ismertem őket), akik ugyanebben szenvednek.
Jó lenne beszélgetned vki olyannal, aki tudja miről beszélsz! Az tuti segít. Én a gyógyszert nem ajánlom, de elhiszem hogy van az az állapot , amikor már nem nyújt más segítséget. Pedig de van.
Hello, javaslom, hogy először barátkozz meg önmagaddal! Gondolj arra, hogy nincs semmi komolyabb betegséged . Nekem hasonlóképpen alakult ki a skizofréniám, mint amit te itt felvázoltál. ( 15-20 éves koromig bezárkoztam ) Vigyázz erre! Ha meg gyúrsz, akkor lesz önbizalmad is. A csajokon szerintem ne akadj le , ha nem foglalkozol vele , akkor egyszer csak lesz csajod is . Nem kell leakadni rajta!