minden elsős koromban kezdődött. Kipécéztek. Az egész osztály. Az elején még csak ellopdosták, megrongálták a cuccaimat. Aztán elkezdtek mindennek hívni, megvertek. Ezután átkerültem felsőbe, ahol csak rosszabbodott a helyzet. Mindenfélét elkezdtek terjeszteni rólam, továbbra is megrongálták a cuccaim, eltörték a szemüvegem, elszakították a táskám, összefirkálták a kabátom,stb. Senki nem állt ki mellém, pedig nem csak engem bántottak. Mindenki ellökött magától. Elkezdtem vagdosni magam.(tudom, hogy ez nem megoldás, de jobb lett tőle.) Anyukám többször is bement már az iskolába, de a helyzet csak rosszabbodott. Egyre többször foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata, a különböző módszerek. többször majdnem megtettem, de azután arra gondoltam, hogy nem bánnának meg semmit, nem lenne lelkifurdalásuk a halálom miatt. Nyolcadikban még jobban bedurvult a helyzet. De kitartottam. Sikeresen felvételiztem, fel is vettek az első helyre. Örülök, hogy kitartottam, ugyanis a gólyatáborban szereztem barátokat, és mostmár kezdem látni az élet értelmét.:)