A policisztás petefészek szindróma napjainkban “slágertéma” lett, ennek ellenére rengeteg a félreértés az állapot körül mind a laikusok, mind az orvostársadalom körében. Dr. László Dániel szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvossal, a CompletMed rendelő munkatársával készítettünk interjúsorozatot a témában, melynek első részéből kiderül, hogy egyáltalán mit is takar pontosan a PCO, vagy PCOS elnevezés.

Milyen klinikai kórképet takar a betegség neve?
A policisztás ovárium szindróma, ahogy neve is mutatja, tünetegyüttes, vagyis nem jól körülhatárolt, ismert okból eredő betegség, hanem olyan tünetek összessége, amelyek gyakran fordulnak elő együtt. A diagnosztikus kritériumok három tünetet jelentenek. Ezek közül egyrészt kettőnek együtt kell állnia ahhoz, hogy kimondható legyen a diagnózis, másrészt az is elengedhetetlen, hogy minden más hormonális betegséget kizárjunk. A három tünetből az első a hiányzó vagy ritka tüszőérés, ami hiányzó vagy ritka menstruációs vérzés formájában jelentkezik. A második tünetcsoportot képezik a fokozott férfihormon túlsúly laboratóriumi vagy klinikai jelei, a harmadik vezető jel pedig egy ultrahangos kép, mely szerint a petefészkek megnagyobbodtak, és a kéreg alatt körkörösen 10-12 db. 5-10 mm-es kezdetleges tüsző látható. Ezek a tüszők elindultak a tüszőérés folyamatában, de félúton megrekedtek, és úgy maradtak. Ezért megtévesztő a szindróma elnevezése, mert ebben a kórképben nincsenek valódi ciszták, a petefészek cisztás betegségéhez valójában semmi köze. Maga a petefészek sem az egyedüli érintett szerv, a névben csupán azért szerepel, mert Stein és Leventhal, akik a kórképet először leírták, ezen a területen fedezték fel, a megnagyobbodott petefészket látva PCO-nak nevezték el. Ez valójában egy egész testre kiterjedő anyagcserezavar, nem kizárólag petefészek-betegség.

Mennyire gyakori ez a szindróma Magyarországon, ill. a világon?
Az Amerikai Egyesült Államokban 10 %-os az előfordulási gyakoriság, Európában 6-8 %-ot mérnek, a kérdésre vonatkozó magyar adatokról nem tudok. Az USA-ban valószínűleg azért több az érintett, mert nagyobb fokú az elhízás aránya a lakosság körében.

Milyen kockázati tényezők megléte teszi valószínűbbé a kórkép kialakulását, kik a veszélyeztetettek?
Számos kutatás zajlik arra vonatkozóan, hogy létezik-e genetikai hajlam a szindrómára, és úgy néz ki, hogy mutat öröklődési jelleget, de a pontos oka ennek nem ismert. A többi kockázati tényező is inkább feltételezés, mint bizonyított tény, de számos ilyen feltételezéssel él ma az orvostudomány.

Megfigyeltük, hogy amely családokban a 2-es típusú cukorbetegség előfordul, ott magasabb a kockázata a PCOS-nek is. A nagyon férfias jellegű férfiak – akik alacsony termetűek, nagyon szőrösek, korán kopaszodnak – lányai valószínűsíthetően szintén gyakrabban érintettek. Az elhízás mindenképp genetikától független hajlamosító tényezője a betegségnek. A PCO-val élő nők szervezetében a legtöbbször jelen van a magasabb inzulinszint is, amely állapotot nem minden esetben sikerül laborvizsgálatokkal igazolni, mert az inzulinrezisztenciát a ma használatban lévő laboratóriumi eljárásokkal van, hogy nem lehet kimutatni. Jeleit azonban – az elhízást, a férfias típusú hízást, a cukoréhséget, bizonyos bőrtüneteket – láthatjuk ezekben az esetekben is. Az inzulinrezisztencia és a PCO tehát gyakran jár együtt.

(Létezik egy vizsgálat, mellyel kétséget kizáróan kimutatható az inzulinrezisztencia, de ez olyan megterhelést jelent a páciens számára, hogy rutinszerűen nem alkalmazható. A terheléses vércukorszint méréssel csak a cukorbetegség mutatható ki minden kétséget kizáróan, az inzulinrezisztencia nem.)

Vannak-e a szindrómának különböző típusai akár a súlyosság, akár kialakulásának ideje (milyen korban) vagy bármi egyéb jellemző alapján?
Voltak arra vonatkozó kísérletek a szakma magyar és nemzetközi képviselői között egyaránt, hogy a szindrómát a tünetek alapján több különböző típusra osszák fel, de a mindennapi klinikai gyakorlatban nem látjuk ennek hasznát. A kezelés a tünetek alapján történik (az a kérdés, hogy a három tünetcsoportból melyektől szenved az érintett), így gyakorlati haszna nincs annak, ha még tovább differenciáljuk. Csupán tovább bonyolítja a helyzetet, nehézkessé teszi a betegség megfogalmazását mind a kollégák, mind az érintettek felé.

Az állapot alapvetően a késő tinédzserkorban, tehát a menstruáció megindulását követő időkben jelentkezik, ám ritka, hogy már ekkor diagnózishoz is jut az érintett. Az is sokszor időbe telik, míg a szindrómával élő hölgyek orvoshoz fordulnak panaszaikkal, és ezután is gyakorta csak más betegségekkizárását követően sikerül eljutni a diagnózisig.

A betegség minden esetben egyre rosszabbá válik, ha nem kap kezelést az érintett?
Erre vonatkozó adatokkal nem rendelkezünk, hiszen akinél felismerjük a kórképet, ott valamilyen kezelés – akár kizárólag életmódváltás – elindul. Valószínűsíthető azonban, hogy rosszabbodik, hiszen a testsúly növekedésével párhuzamosan a betegség várhatóan romlik, az életkor előrehaladtával pedig növekszik a testsúly. Emellett az inzulinrezisztencia következményeként is egyre több kilót mutat a mérleg. Inzulinrezisztenciában a magas inzulinszint vércukor-emelkedéseket eredményez, ami éhséghez vezet. A magas inzulinszint miatt ráadásul nem csak többet eszik az érintett, de a kilók gyorsabban is rakódnak le testén, így ördögi kör alakul ki.

Milyen, az érintettek által is érzékelhető tünetei vannak a betegségnek?
A szindróma tünetei több tünetcsoport köré gyűjthetőek. A leggyakoribbak ezek közül a férfihormon túltermeléssel összefüggésbe hozható különböző bőrtünetek, amelyek miatt a hölgyek általában bőrgyógyásznál jelentkeznek. Ilyen a férfias típusú kopaszodás, a fokozott szőrnövekedés – a test középvonalában megjelenő un. férfias típusú szőrösödést értjük ezalatt, tehát állon, bajusztájékon, mellkason, hason, háton megjelenő szőrről van szó. Emellett az akne is ide tartozik, amely serdülőkorban lehet normális, ám a későbbiekben felveti bizonyos kórképek, pl. a PCO gyanúját.

A másik nagy tünetcsoportot a vérzési rendellenességek (ritkábban jelentkezik, akár hosszabb időre is kimarad a menstruáció) képezik, melyekkel összefügghet teherbeesési nehézség is. A ritka vérzések hátterében a tüszőérés rossz minősége vagy hiánya áll. Sokszor a babavárás kapcsán derül fény a szindrómára, mikor egyévnyi próbálkozás után sem jön létre terhesség.

Az inzulinrezisztencia, illetve az anyagcserezavar a harmadik fontos háttere bizonyos tüneteknek, így a túlsúlynak, az elhízásnak, amire jellemző, hogy egyrészt férfias típusú, másrészt nem csökken a szokásos, népszerű diéták hatására. Az, ha valaki kevesebbet eszik, vagy csökkenti a szénhidrát-bevitelt, önmagában nem használ, vagy csak időszakos eredményt hoz.

Mindehhez falási rohamok, lehangolt lelkiállapot társulhat. Időnként rutin nőgyógyászati vizsgálat során is előfordul, hogy a kolléga valamilyen okból ultrahangot végez, és felfedezi a már említett jellemző ultrahang képet. Azonban tudni kell, hogy ilyen ultrahang kép az egészséges fiatalnők 20-25 %-nál is előforul, ez tehát önmagában – ha semmi más tünetet nem észlelünk – nem kórjelző.

Milyen szövődményei lehetnek a kórképnek, ezeket kezeléssel mennyire biztosan lehet elkerülni?
Szövődménynek vagy tünetnek is tekinthető a csökkent fogamzásképesség, ami az esetek többségében eredményesen kezelhető. Attól, hogy valakinek PCO-ja van, akár 23 gyermeket is szülhet, előfordulhat, hogy bizonyos segítséggel, megfelelő kezeléssel de minden bizonnyal. Reális kockázat a PCO-val élő nők számára, hogy 2-es típusú cukorbetegség alakul ki szervezetükben. Amerikai adatok szerint az érintettek felének kell szembenéznie ezzel a betegséggel is későbbi életkorában. Ugyanakkor jelentőséggel bír a családi előzmény – tehát akinek nem volt a családjában cukorbetegség, annak azért kisebb az esélye arra, hogy ebben a kórban is érintett lesz – illetve tehetünk a megelőzés érdekében is az anyagcsereállapot rendezésével. A hosszan, tehát évekig tartó vérzéshiány a méhnyálkahártya kóros megvastagodását eredményezheti, ami végső esetben annak rosszindulatú megbetegedéséhez vezethet. Ezért az elhízás mellett PCO-ban extrém esetben a méhtestrák is gyakoribb lehet – de hangsúlyozom, kizárólag azoknál a pácienseknél, akik éveken keresztül nem foglalkoznak azzal, hogy nem jön meg a menstruációjuk fogamzásképes koruk ellenére. Egyéb szövődmény nem jellemző.

(RA)

Az interjú második részében a PCOS kezeléséről lesz szó.