“Megfordítja az ember lelkében a befelé szűkülő spirált” – A.A. hagyományok 1-3.

Téma címkék:
2016.09.07. 21:07
segitseg_alkoholizmus625x400

Folytatjuk az Anonim Alkoholistákat bemutató sorozatunkat Zoltán segítségével, akivel a beszélgetés továbbra is mély és izgalmas – amilyen csak egy olyan kérdés boncolgatása lehet, amire a legtöbben nem tudják a választ, néhányan azonban mégis megtalálták a megoldást.

 

Az A.A. 12 hagyománnyal rendelkezik. Ezek a közösséget védik az egyéntől – az okoskodástól, a hatalomvágytól, az önzéstől, minden olyan kezdeményezéstől, amely megrontaná az elsődleges célt, mely a józanodás, és segítség nyújtása másoknak a józanodásban.

Az A.A. közösségről hitelesen a hagyományok mentén lehet beszélni, mondta Zoltán, ezért arra kértük, hogy néhány mondatban mesélje el, számára mit jelentenek ezek. Cikksorozatunk következő részeiben így megyünk végig a hagyományokon, bízva abban, hogy ezáltal kikristályosodik, mit is jelent az A.A., mire számíthat, aki hozzájuk fordul, mi folyik a “berkeken belül”. Idézzük Zoltán szavait.

Első hagyomány

Közös boldogulásunk mindennél előbbre való, egyéni felépülésünk az A.A. egységétől függ.

“Ez a hagyomány alapvetően meghatározza a közösséghez való hozzáállást. Ez pedig a szolgálat. Mindenki vállal valamilyen szolgálatot, hogy az A.A. működőképes legyen, vagyis mi magunk végezzük el a szükséges munkát, és nem hivatásos segítők tartják életben a szervezetet. Akik itt vagyunk, mindannyian tudjuk, hogy a józanodás érdekében kitalált és kipróbált összes egyéni megoldásunk és trükkünk sikertelen volt. Ez az egyetlen hely, ahol először adni tudtunk, abból táplálkozva amink volt. Semmink nem volt, csak az alkoholizmus, de épp ezzel is már adtunk: a saját történetünkkel, amit megosztottunk a többiekkel.

A szolgálat alapja, hogy elmegy az ember a gyűlésre, tehát a jelenlétével támogatja az A.A.-t. Ehhez jöhetnek aztán egyéb apróságok: van, aki az újakat fogadja, más a kulcsot őrzi, a büfét intézi, megint más az irodalomért felelős vagy a gyűlés vezetéséért, esetleg a titkári feladatok ellátásáért. A későbbiekben, aki akar, kórház-, vagy börtön szolgálatot is vállalhat, ami azt jelenti, hogy olyanokhoz is eljuttatjuk az üzenetet, akik még küszködnek a reménytelenséggel. Az a cél, hogy ha valaki nyújtja a kezét, akkor ott legyen az A.A. keze, hogy azt el tudja érni.

Ez egy cselekvő program, az ember közben jön rá, hogy valójában tényleg csak azzal rendelkezik, amit adni tud, mert minden, amire szüksége van, az hiányzik. A szolgálat által a szükségből – hogy “mindenre szükségem van, de nem kapom meg az élettől” – az ember átkerül egy más attitűdbe: azáltal, hogy megtapasztalja, tud valamit adni, megérzi az élet teljességét és ez megfordítja a lelkében lévő, befelé szűkülő spirált. A tehetetlenség és az érdemtelenség érzését, mely azt mondatja az emberrel: “nem biztos, hogy rosszabb lenne a világ, ha én nem lennék itt.”

Második hagyomány

Csoportjaink számára csak egy abszolút tekintély létezik- a szerető Isten, amiként Ő megnyilatkozhat csoportjaink lelkiismeretén keresztül. Megbízott vezetőink szolgálnak bennünket, nem uralkodnak rajtunk.

„Az alkoholista emberekre nagyon jellemző az egocentrikus gondolkodás, az „én jobban tudom a többieknél, hogy mit hogyan kellene jobbá tenni” attitűd. Az irányítás átadásával, azzal, hogy elfogadjuk, létezik valaki-valami, aki-ami jobban tudja nálunk, megtapasztaljuk az önátadást, az egységben, a csoport-lelkiismeretben való részesülést. Az Isten kérdése mindig vitákat vált ki, hiszen egyéni, hogy ki mit gondol valójában róla.

Az A.A. Istent úgy határozza meg, hogy „egy saját felfogásod szerinti felsőbb erő”. Mindenkire rá van bízva, hogy miként tudja elképzelni azt a felsőbb erőt, amelynek bizalommal át tudja adni élete irányítását. (Ennek a dolognak a 12 lépésben van nagy szerepe.) Ahogyan a szponzorom annak idején megfogalmazta: „Isten bármi lehet, csak ne te legyél az.” Akármi, amire bizalommal rá tudsz hagyatkozni.

Az ember az A.A. gyűlésre először nem jókedvéből megy el, az én életemben is három évnyi komoly kínlódás előzte meg a döntést, hogy segítséget kell kérnem. Annál az asztalnál szembesültem vele, hogy az életemből eltelt 35 év, amiben mindig jót akartam, a lehetőségek közül igyekeztem mindig a legjobbat választani, és ha ez a sok jó-szándékúság ide vezetett, felmerül a kérdés, hogy nincs-e valami baj az elmémmel? Ez a szembesülés nem könnyű: belátni, hogy van valami hiba – van, aki láb nélkül születik, van, akinek nincs hallása vagy nincs érzéke a zenéhez – nekem pedig nincs érzékem a biztonsághoz. Állandó veszélyeztetettségi érzéssel élek, és nem tudom, hogy mitől van ez az alap-, kezdettől meglévő zsigeri szorongás bennem, de azt tudom, hogy mindent azért teszek, hogy erre mások ne jöjjenek rá. A kettő közti különbségre viszont – a vetítés és a valóság közöttire – inni kell, mert meglehetősen nagy feszültséget okoz. Így várják sokan egész héten a pénteket és rettegnek már vasárnap a hétfőtől – ami nem egy szép élet.

Mindezt végig gondolva jutottam el oda, hogy átadjam az irányítást, hiszen addig a pontig mindent úgy csináltam, ahogyan jónak láttam. Ezen változtatni úgy tudok – jöttem rá – hogy mostantól fenntartás nélkül megteszek olyan dolgokat is, amiket hülyeségnek tartok.
Ez az elején nagyon nehéz. A változás azonban itt kezdődik. Amíg komfortzónán belül maradunk, addig nem történik semmi, az csak púder.

Angyaltánctól kezdve az idegrendszeri programozásig én minden „varázslóiskolát” kijártam előtte, amivel azt kívántam elérni, hogy magam irányítsam az életemet és a dolgaimat, amíg nem találkoztam olyasmivel, ami gyökeresen más, mint amit én igaznak vagy kívánatosnak hiszek – olyankor mindig váltottam a következőre, vagyis átugrottam a Titanicon egy másik kabinba. Az irányugyanaz maradt.

A lényeg pedig az, hogy valahol az embernek el kell köteleződnie, ami azt jelenti, hogy már nem csak azt teszem meg, amit én jónak gondolok, hanem azt is, amit én hülyeségnek látok, de tudom, hogy máshová visz. Itt kezdődik a szabadság is. Egy ilyen elköteleződéshez nekem szükségem volt a felsőbb hatalomban való hitre, ráhagyatkozásra, annak kimondására, hogy „igen, én ezt meg fogom tenni, de szükségem lesz segítségre, mert magamtól nem tudom.” Így kezdi az ember építeni az Ősbizalmat – ami majd a a 12 lépésnél is előkerül.”

Harmadik hagyomány

Az  A.A. – tagságnak egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya.

„Nem számít, hogy ki honnan jött, szegény vagy gazdag, férfi vagy nő, sikeres vagy sikertelen, hajléktalan vagy cégvezető. Ha valaki azt mondja, hogy „szeretném abbahagyni a piálást”, annak az embernek helye van köztünk, még akkor is, ha matt részeg. Nem baj: a testét hozza el, majd a lelke is követni fogja.

Ez a hagyomány engem nagyon megragadott. Senki nem mondta nekem, mikor elmentem az A.A.-ba, hogy „ne igyál” – mindenki tisztában volt vele, hogy azért vagyok ott, mert erre vagyok képtelen. Az ital a szorongást oldja, kényszeríteni tehát nem lehet valakit, hogy ne igyon, mert attól csak még elviselhetetlenebb lesz a szorongás. Egy-két hétig, akár egy évig is összeszoríthatja valaki így a fogát, de az élete legrosszabb éve lesz, mert közben inni szeretne. Mi nem arra törekszünk, hogy ne igyunk, hanem hogy ne igyunk, és közben jól legyünk a változás által. Hogy nem iszunk, az csak a belépő.

Tiltással, racionális érvekkel megközelíteni egy érzelmi alapon ébredő problémát értelmetlen és hatástalan. Ezért hatástalan akármilyen program, amit ráerőltetnek valakire – bármiről való leszokást is veszünk – ha nem alulról kezdeményeződik a változás, vagyis nem az ivóban fogalmazódik meg a józanodás vágya, az csupán falra hányt borsó.”

Cikksorozatunk következő részében jönnek a további hagyományok – és Zoltán által megélt, mélyebb értelmük. Addig is az oldal jobb oldali sávjában a Kapcsolódó cikkek között további érdekes tartalmakat találsz.

(RA)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: napivizit.hu

Precognox

Close
Close