Sziasztok!

Számomra teljesen érthetetlen dolgok történnek mostanában velem. Múlt héten pénteken össze estem a munkahelyemen heves szívdobogás, halálfélelem, izzadás, sápadtság miatt.Kihívták a mentőt rögtön néztek ekg-t rendben volt. A kórházban is volt többször ekg és vérvétel is. itt kaptam 0.25 frontint. nem találtak semmit azt mondták a feszített életem miatt van meg sok volt a cigi kávé energia ital kombó. Eltellt pár nap de nem vagyok jobban. van egy miimális agorafóbiám, ki merek menni de bizonytalan vagyok és rettegek egy újabb rohamtól. ma például éreztem hogy jön a légszomj és a szívverés és hál istennek sikerült kibírnom egyszerű nyugodt légzéssel. Nem értem mi  van velem.

Azóta nem cigizek- most ez is nehéz így 10 év után- nincs koffein nincs csoki cukor.Próbálok sokat pihenni és ha ugy érzem nem bírom bedobok egy fél frontint, de ilyenkor bűntudatom van mert nem gyógyszerrel akarom elnyomni a valódi problémat. A roham a semmiből jött és azt hittem meg fogok halni. Ez az érzés azóta sem múlik el. Folyamat félek, gyengeség érzésem van étvágytalan vagyok néha szédülök. És nagyon félek! Tehát mi a teendő, hova forduljak mit tegyek hogy jól legyek? Várom segítő véleményeiteket! Előre is köszönöm!

Üdvözlök minden sorstársamat.

Azt hiszem talán az elején kezdem.

Másfél éve apu korházba került és a stroke le bénította majdnem teljesen. Ekkor kezdődött az első furcsa éjszakám. A pulzusom és a vérnyomásom nagyon fel szökött minden előjel nélkül. Elkezdtem félni a sötétben. 31 éves vagyok, azt gondoltam ez valami gyerekes komolytalan dolog.

Majd többször előfordult. Apu hazakerült a korházból, majd nemsokkal később egyik este rosszúl lett. A szemem látára próbálták többször is újra éleszteni. Sikeresen. Korházba vitték. De 2 hónap múlva meghalt. Ez volt bő egy éve.

Nem sírtam amikor meghalt. Teljesen üresen és érzések nélkül vettem tudomásul. Majd 2 hónapja egyik este amikor ki mentem éjjel az udvarra megint elkapott valami félelem. Szinte szaladtam be a szobáig. Egyedül voltam otthon. Rengeteget dolgoztam mostanában napi 14-16 órát. Egyik alkalommal éreztem hogy elkap valami furcsa érzés a szivem tájékán. Mint valami izgalom. Akkor éreztem máskor ilyet amikor a szerelmem megláttam. Bár ez azért nem volt annyira kellemes érzés. Évek óta nem is vettem észre magamon, hogy nincs életcélom és nincsenek vágyaim, terveim. Semmi. Csak üresség. ÉS a jól ismert taposó malom.

Aztán két hete megemelkedett a pulzusom és a szívem nagyon "kalapált". Elmentem orvoshoz, és pont ott is elkapott a "roham". Egyből bétablokkolót írtak fel. Ennek az lett a vége, hogy egyik este 47 volt a pulzusom és megint éreztem egy félelmet. Mondtam a páromnak menjünk el sétálni. A sétából visszafelé jövet elkapott egy szédülés. Szinte sikítva kiabáltam, hogy elájulok. A pánik eluralkodott rajtam. Egy oszlophoz támaszkodva probáltam lassan lélegezve össze szedni magam.

Azonnal ügyeletre mentünk. Kimondták amit nem akartam hallani: - pánikroham.  Az elmúlt 15 napban mindennel próbálkoztam, még a meditációval is. Sőt, imádtam régen vezetni és ezért most kocsiba is ültem.  Szép volt amikor ott is elkapott. Majd most Pénteken ügyeletet kellett ki hívni, mert azt hittem itt a vég. Tegnap egésznap naplót írtam az életemről, gondoltam ez segíthet. Majd ma este( vasárnap) erőt vettem magamon és elmentünk vásárolni délután. A kasszánál éreztem, hogy átvillan megint az agyamon, hogy várakozok épp és mi lesz ha... és ha... DE nem történt semmi rossz. Itthon fél óra múlva jött is egy roham. 2-3 perc volt. Nem volt őrítő szívdobogás csak egy kis félelem és reszketés. (nekem általában este 8 és 10 között jönnek a rohamok) Hétfőn megyek laborba és ellenőrzik a pajzsmirigyemet, hátha csak az vacakol, ha nem, irány a pszichiáter. DE NEM adom fel. (nagyon hosszú az idő mire be lehet kerülni a pszichiáterhez de kivárom) Most sok mindenre rá ébresztett ez a betegség. Főként arra, hogy értékes ember vagyok és igenis van jövőm, és higyje el nekem mindenki, van jövő, van remény. Csak az agyunk űz velünk nagyon kegyetlen tréfát. Mindig arra kell gondolni, hogy "nem halok meg, ez csak egy roham, és mindjárt vége". Nekem sokat segít ha roham után a párpomnak elmondhatok valamit amit méllyen a szívemben őrzök rég óta és talán magamnak sem merek be vallami. Már a megkönnyebbülés is fel üdít.

KITARTÁS!