Kedves Mindenki!!!

1993. március 25-én volt az esküvőnk a férjemmel. Építkeztünk, a hitelhez kellett a papír, hát esküdjünk meg. Akkor már majdnem egy éve akartunk babát, de a papírt nem is annyira. Persze nem lettem terhes��� Nem volt rendes menzeszem, huszonegynéhány évesen ronda ragyáim voltak, és ez már évek óta így volt. Jártam a dokikat, kaptam bogyókat, ki emlékszik már miket�.. De terhes nem lettem. Dokit váltottam, és az új doki azt mondta, indítsunk tiszta lappal, csináljunk egy egészségügyi küretet, aztán vérképet és majd meglátjuk hogyan tovább, ez kb. három hónap. Mondanom se kell, teljesen elkeseredtem, hát még mindig várni kell 3 hónapot??? Ne már! Azonnal akarok gyereket! Beletörodtem, nem volt más választásom. A műtétre rá 6 héttel, a nyaralásunk alatt terhes maradtam, egyáltalán nem számítottam rá, nem figyeltünk semmire, csak szerettük egymást. A fiam 1994. február 25-én jött a világra! Mérhetetlenül boldog voltam!!!

Eltelt a szoptatás, eltelt még sok hónap, mensi sehol�.. Újabb egészségügyi küret, majd felhelyezték a spirált, mert kamaszkorom pár hónapos próbálkozásából tudtam, hogy a fogamzásgátló tablettára valami félelmetes módon reagálok, borzasztó migrén, hányás, gyengeség, nem tudtam megszokni semennyi idő alatt sem. Szóval spirál. Az első hónapban rendben megjött, aztán újból elkezdődött, hogy nem jött meg! Mondom is, hogy atyaég, én spirál mellett lettem terhes???? Nem lettem terhes, és lassan megszoktam, hogy hol van rendes vérzésem, hol nincs, de inkább nincs.

Évek rohantak tova, arcom pattanásos, mensim időnként, bőröm/hajam zsíros, hajam időnként hullik�� Házasságom lassan de biztosan becsődölt, költözés, főiskola, válás, új kapcsolat, költözés, építkezés, és már rögtön 2003-at is írtunk! Levetettem a spirált, már elég régóta fent volt, és írattam fel gyógyszert, amit iszonyatos fegyelemmel szedtem, de teljesen sosem tudtam megszokni, megint migrén, hányás, rosszullétek.

2005. áprilisában abbahagytam a gyógyszert. Fél évig meg sem jött. Ennyi idő alatt kb. 3-szor voltam dokinál, mindenhol azt hallottam, várjunk még, majd megjön! Mondom gyereket akarnánk, meg menzesz, meg ilyesmi�. Csak várjunk, volt a válasz mindig! Fél év után végre megjött.

Ez alatt a fél év alatt kb. 15 kilót híztam, borzasztó volt! Teljes ruhatár cserére szorultam, semmi nem jött rám egy idő után. Észrevettem, hogy az arcomon és a kezeimen erősödik a szőr, a karomon, a könyökömnél, már göndörödik is, mint a férfiak szakálla, de még színre és erősségre is pont olyan fekete volt! A szakállamat naponta kellett szednem, annyira erős volt, a bajuszomat hetente szőkítettem. Iszonyatosan semminek éreztem magam, de nőnek aztán semmiképpen!

Elmentem egy nő nőgyógyászhoz, gondoltam biztosan jobban együtt érez majd velem! A következőket hallottam: Fogyjon le, támadja meg a zöldséges pultot, a szőrök genetikai adottságok folytán erősek, nézzem meg, hogy a családban ki volt ennyire szőrös, biztosan van a felmenőim között olyan nő, aki borotválkozik az arcán is, kozmetikus tud segíteni. Gyerek miatt jöjjön vissza, ha minimum 10 kilóval kevesebb.

Akkorra már konkrétan alig ettem valamit, a gyomrom teljesen kikészült, állandóan égett a nyelőcsövem a savtól, a lépcsőn sem tudtam felmenni, nem csak a súlyfeleslegtől, hanem a gyengeségtől, amit az étel elvonása okozott. Volt két biokémiai terhességem, az egyiket a pozitív teszt után két nappal, a másikat a pozitív teszt után egy héttel vesztettem el spontán. A nőgyógyász szerint ezt csak a szakirodalom említi, ő még ilyennel nem találkozott. Elegem lett.

2006 évvégén elkezdtem keresgélni az Interneten, akkor már volt sejtésem arról, hogy PCOS lehetek, a tünetek nagyon ismerősek voltak, a honlapon a teszt egyértelműen jelezte, hogy orvoshoz kellene mennem. Mentem is. A környék összes orvosát megkerestem, eléggé kiokosodtam a honlapról, de senkit nem találtam, aki segített volna, és felírja a metformint, de legalább egy rendes kivizsgálást végez. Helyette hallottam azt, hogy majd én jobban tudom, ne akarjon okoskodni, meg azt, hogy megműtjük, és pillanatok alatt édi-bédi-prüntyike kisbabácskája lesz, meg hogy a metformin csak egy újabb szemfényvesztés, és találkoztam a hihetetlen fokú tudatlansággal is. Valamiért - vajon miért - nem hittem nekik!

Végül bejelentkeztem, sokkot kaptam, mekkora a várólista. 2007. február 21-én Meforal recepttel a kezemben távoztam a rendelőből, és nagyon sírtam örömömben!!!

Azóta-született-egy-gyermekünk,fogytam-10-kilót,ciklusom-rendben.

A-diétát-rendületlenül-tartom,igyekszem-rengeteget-mozogni!

Rágyúrtunk-a-következő-gyerekre,reménykedem-a-gyors-sikerben!

Alapvető jellemzője: hosszú, túl hosszú…

No és itt most alapvetően nem arra gondolok, hogy engem – több PCOS sorstárasam tapasztalatának tükrében legalább valóban nagyon alaposan és körültekintően kivizsgáltak kb. 6 hónap leforgása alatt, egy endokrinológiával foglalkozó intézményben.

Még ma is van, hogy ledöbbenek, azon hogy milyen tapasztalatokon kell keresztülverekedniük magukat sorstársaimnak. Az pcos.hu oldal igaz történeteit, és sorstársaim által személyesen mesélt tapasztalatokat figyelembe véve vetődött fel bennem a kérdés.

Ritka és szerencsés kivétel lennék hát?

Tehát nem ezt a fél évet tartom hosszúnak, ami alatt végül rátaláltak valódi problémámra, hanem az addig eltelt éveket. Gyakorlatilag az egész addigi életem alatt, már gyerekkoromtól kezdve sejtettük, hogy valami nem stimmelhet velem.

Az első intő jel a váratlan és nagymértékű hízás volt, amit egy a soha saját gyermeket nem nevelő nagypapánál és (mostoha) nagymamánál sikerült közel 3 hét leforgása alatt produkálni. Nem tehetnek nagyon róla, valóban nem tudták mit és mennyit kell  egy gyereknek enni adni.

Az egyik óvodában töltött nap után némi csúfolódás hatására egy borotvával eltávolítottam a nemkívánatos szőrt a szám fölül.

Általános iskolás korom második felére valahogy sikerült ideális testsúlyom közelébe kerülnöm. Hosszas koplalás és utólag belegondolva rengeteg mozgás árán. A heti 3 testnevelésóra, 5 X 1,5 óra úszás, heti kétszer 1,5 óra balett, heti kb. 5 X 1,5 óra aerobik és/vagy callantics hatására. (Oh boldog idők, máig nem értem mikor volt erre időm és azt sem miért is nem értékeltem akkori alakom)

Középiskolás koromban egy vidéki, megyei kórház endokrin rendelésére is eljutottam panaszaimmal. Persze akkor még ennyit sem tudtak erről az egészről, mint most. Nem is lett valami jó vége a dolognak, volt valamilyen vérvizsgálatom, amikor sokszor egymás után megszúrkáltak vérvétel céljából, de biztos,hogy nem cukorterheléses vérvétel volt. Végül szedettek velem valami gyógyszert (talán Bromochripitin volt a neve), ettől rendszeresen hányingerem volt, és utólag kiderítették, hogy ja valahogy túladagolták, és nem is kéne szednem. (Khmm…na  kb. innentől nincs „vak” mindent elhívő bizalmam az orvosok felé)

Egyetemi évek alatt a problémámmal (fokozott szőrösödés, pattanások, rendszertelen menstruáció) egy vidéki kisváros nőgyógyászához kerültem. Évekre jegelte a szőrösödés és a pattanások problémáját a felírt Diane 35 szedése. Csakhogy kb. egy év leforgása alatt 30 kg-ot híztam. Végül abbahagytam a szedését és újra szembesülhettem a már sajnos túl jól ismert tünetekkel. Ma már tudom, hogy az egész kezelés csak a tünetek egy részére hatott, és elodázta, hogy rátaláljak a dolog valódi okára.

Végül 30 kg plusszal, kialakulóban lévő vérnyomásproblémákkal, erőteljes hasi elhízással, lelket felőrlő fokozott szőrnövekedéssel jelentkeztem a háziorvosomnál, és ezen tünetekre már valami lámpácska kigyulladt az orvosom fejében is. Mondjuk igazából a hasamon a gyors és erőteljes hízás hatására megjelenő terhességi csíkoknak és a felsejlő Cushing kór rémképének volt köszönhető inkább mint a PCO-szindróma felismerésének. De szerencsére alapos és lelkiismeretes doki volt, így legalább továbbküldött endokrinológiai szakrendelésre további kivizsgálás végett. Ott is szerencsém volt, rendes orvoshoz kerültem, aki végül hihetetlen alapossággal vezényelte le a kivizsgálást, és zárta ki végül az egyébként hasonló tüneteket okozó egyéb endokrin rendellenességet.

Bevallom ekkora már módszeresen kutattam a neten, hogy mi lehet az egész. Ekkor kezdtek még csak egymásra találni az NLC fórumaiban a sorstársak, és csak később jött létre civil összefogásukból a www.pcos.hu weboldal, majd a PCO Szívügy Alapítvány.

Az akkori információ hiány ellenére is egészen sok mindent sikerült találnom a neten, és kutakodásaim megnyugtattak legalább, mert azért elég ijesztő 6 hónap volt ám, nem derítet föl a tény, hogy esetleg mégis Cushing kórban szenvedek, hogy a többi nem túl szívderítő lehetőséget meg se említsem, de végül megszületett a diagnózis…

Önnek Pco-szindrómája van. - mondta az orvos.

Hála istennek…mondtam én.

Még gyógyszert is kaptam rá…pedig ez sem egy egyszerű történet…mármint PCOS-ra gyógyert kapni. De ez már egy másik  történet.

Mondom, alapvetően szerencsés vagyok…