Az a félelmetes BPPV – Van, aki végleg kigyógyult ebből és mennyi idő alatt???

2008.07.07. 16:16

Sziasztok!

Sajnos én is “összeszedtem” ezt a BPPV-t. Nagyon megijedtem. Ráadásul régen pánikbeteg is voltam.

Nálam egy hónapja, államvizsga időszakában kezdődött (beijedtem a vizsgától, őrült sokat tanultam). Egy szombat hajnal fél háromkor forgó jellegű szédülésre ébredtem. Ide-oda forgolódtam, megszédültem a másik irányba is, de talán balra nem annyira tudtam megszédülni mint jobboldalra. Azonnal halálfélelmem lett.

Baloldalamon tudtam visszaaludni, bár félve. Másnap reggel ugyanez volt. Már nagyon féltem. Kiabáltam, hogy nem akarok szédülni. Elmúlt.

Július 1-jén elmentem Szirmai doktornőhöz. Ő BPPV-t állapított meg. Még sosem hallottam ilyesmiről korábban. Elvégezte a vizsgálatokat, szerencsére nem Meniére-betegségem van. Igaz, a vizsgálatok közben nem tudta nálam kiváltani a szédülést. Rá két napra hajnalban megint megfordult velem a világ. 4 napig gyakorlatoztam, szedtem a gyógyszereket. Nyugtatot is írt, Rudotelt, ha jól emlékszem, de attól még rosszabbul lettem. Maradt a Betaserc szedése. Elég jónak érzem idáig + mindig gyakorlok és parázok, nehogy megszédüljek újra. Aludni sem tudok rendesen. Egyedül lakom, ha Anyuéknál alszom, picit nyugodtabb vagyok. Nekem ráadásul rettenetesen zúg a jobb fülem is, bár tegnap éjjel mintha csökkent volna.

Még egy furcsaság: az előző borzalmas szédülés-roham és ez is, pontosan menstruáció előtt egy héttel jelentkezett.

A Doktornő adott egy füzetecskét, hogy erőltessen a gyakorlatokat minden nap 4-5 alkalommal. Igyekszem, de nagyon félek. De szembenézek vele.

Sajnos, légkondicionáló van az irodában, mindig fáj a torkom és a fülem.

A Doktornő szerint végleg ki lehet ebből a “nyavalyából” gyógyulni. Remélem!

Igyekszem az agyamat is programozni, bár nem végeztem agykontrollt, inkább pozitívan gondolkodom, hogy a kalciumszemcsék minél előbb felszívódjanak, a rendes darabok, melyeknek ott kell lenniük, maradjanak egyben, ne “hulljanak” széjjel.

Most könnyűnek érzem magam, hiszek a gyógyulásban. Egyébként nekem is meszes a nyakam, könyvelőként, irodában dolgozom. Igyekszem átmozgatni magam, bejelentkeztem a Rheumatológiára is. Jó lenne egy gyógymasszázs.

Az Epley (remélem, jól írom) manővert is kipróbálnám, de nem mindig szédülök szerencsére.

Van, aki kigyógyult végleg ebből?

 

Üdv. és jobbulást mindenkinek: Nóri

 

#28333 georgika68 hozzászólása: 2019.05.21. 21:05

Sziasztok!Köszönöm a befogadást!Elég keveset tudok erről a betegségről-állapotról

#132 kkasa hozzászólása: 2009.11.08. 15:27

Kedves Vadkaland! Együtt örülünk veled mi, akik tudják milyen jó érzés megszabadulni ettől a szörnyű forgó és kiszolgáltatott érzéstől.

Remélem csak sokára és enyhén tér majd vissza neked is. Szerencsére én pl. nem találkoztam vele legalább fél éve.

További minden jót!

Károly

#131 vadkaland hozzászólása: 2009.11.08. 09:50

3  hét után ma éjjel elmúlott a bppv-!!! Már nem szédülök ha oldalra fordulok, habár reggelinél még picit kóválygott a fejem, mint amikor szédültem. Azóta is többször próbáltam fekve oldalra fordulni, de semmi:))). El sem akarom hinni, végre abbahagyhatom a betasercet is, bár lehet, hogy még szedem, mert a fülzúgás még megvan. Majd holnap felhívom  a dokim, mit tanácsol. Egyébként már az utóbbi két napban éjjel picit jobb volt, de napközben még furcsán éreztem magam, mintha mozogna körülöttem a világ. Aztán tegnap úgy éreztem picit jobb a gerincem (porckorongsérv műtét után vagyok, illetve egy műtét utáni csigolyagyulladás után) és megcsináltam az Epley manővert, de nem váltotta ki a szédülésrohamot. Hogy ettől múlott-e el, vagy mára magától is elmúlott volna nem tudom, de most valahogy nem is érdekel. Örülök, hogy jobban vagyok, remélem nem is tér vissza a szédülés, vagy csak sokára!!!

 

Kitartást és jobbulást mindenkinek!!!

#130 vadkaland hozzászólása: 2009.10.31. 11:21

Nekem 2 hete kezdődött a szédülés, egy hete jutottam el orvoshoz, aki megállapította a bppv-t. Akkorra már mindkét fülem is zúgott. Azóta szedem a betaserc 24 mg-ot. Gerincműtétem miatt a gyakorlatokat nem tudom csinálni, illetve egyszer próbáltam de utána egy napig sokkal rosszabbul voltam mint előtte, és a gerincemnek sem volt jó, fájt nagyon.  Sajnos még sokat kell feküdnöm napközben is. Nekem mindegy, hogy éjjel, van vagy nappal, ha oldalra fordulok rögtön jön a szédülés. Ha lassan fordulok el, akkor csak egy pici bizonytalanság érzés van, nem az az erős roham, mintha gyorsan fordulnék. Nektek is így volt???

Szerintetek van arra remény, hogy a gyógyszertől is elmúlik a szédülés, vagy kell hozzá a manőver is???

Nektek mennyi idő után szűntek meg a panaszok?

#129 bzmarti hozzászólása: 2009.07.01. 11:16

Sziasztok!

32 éves nő vagyok és a tünetek alapján úgy néz ki BPPV-s. Nekem sajnos nem állapították meg konkrétan ugyanis az én problémám pár hónappal ezelőtt kezdődött. A tünet ismerős: félelmetes szédülésre ébredtem. 2 napig szinte semmit nem tudtam csinálni annyira erősen forgott velem minden. Aztán elmentem a körzeti orvosomhoz. Sajnos 11 éve pánikbeteg vagyok és az orvos mondhatni egyáltalán nem foglalkozott velem. Felírt egy erősebb nyugtatót és hazaküldött, hogy idegi alapon van és ne figyeljek oda rá. Szóval csak azt nem mondta, hogy kitalálom. Mivel pár nap múlva sem szűnt vissdzamentem és végre beutalt a belgyógyászatra. Sok vizsgálatot megcsináltak/vérvétel, szemészet, nyaki uh, vérnyomás, ekg../ minden negatív volt. Így mivel pánik beteg vagyok, itt is arra a megállapításra jutottak, hogy “én csinálom magamnak”. Ezután még kb 2 hétig szédültem, de nem tudtam hová fordulhatnék /sajnos a szédüléssel együttjáró bizonytalanság és az egyre jobban kialakuló ijedtség miatt teljesen szét voltam esve/. Majd lassan kezdett elmúlni. Ami megmaradt az az este lefekvéskor oldalra fordulva jelentkező megszédülés. Pár napja viszont megint visszajött a szinte állandó szédülés, minden testhelyzetben. Akkor írtam a Szirmai doktornőnek aki egyenlőre látatlanban az én leírásom alapján azt írta, hogy BPPV betegségem lehet.

Nagyon ijesztő ez a szédülés így azt hiszem egy MRI-re mindenképp  elmegyek. Ahogy itt olvasom a legtöbben azért ki lettetetek vizsgálva, hogy biztos legyen a diagnózis.

Jobbulást mindenkinek.

Üdv. Márti

#128 Noralee hozzászólása: 2008.07.15. 08:40

Sziasztok!

Mostanában nagyon fáj a jobb fülem. Először azt hittem, a légkondícionáló, a ventilátor a hibás.

Tegnap elmentem a  fül-orr-gégészetre, ott azt mondták, hogy orrsövény-ferdülésem van, ami kívülről nem látszik. A jobb orrlyukamon nehezebben is kapok levegőt. A már másfél hónapja fennálló fülzúgásomat azzal magyarázták, hogy a középfülben vákuum keletkezik, mivel a jobb fülem járatai, jobb orrnyílásom szűkebbek, nehezebben jut át rajtuk a levegő. Kaptam orrspray-t, ha nem szűnnek meg a panaszok, egy egynapos operációra lesz szükség.

Ahány orvos, annyifélét mondanak. Sajnos!

Reumatológián is jártam. Gerincferdülést állapítottak meg, továbbá nyaki meszesedést. Beutaltak gyógymasszázsra. A szédülésnek sajnos ezek is okai. Tarkómerevség miatt nehezebben áramlik az agyamban a vér. Zöld teákat kezdtem el fogyasztani, amikben ginko biloba is van. Ez talán segíti az agyi vérkeringést.

Remélem, a szédülésem végleg elmúlt.

Üdv. Nóri

#127 Noralee hozzászólása: 2008.07.10. 08:09

Szia Károly!

Köszke, hogy gyorsan válaszoltál.

Kicsit reménykedem, hogy talán nálam is rendbejön a helyzet hamarosan. Most nem szédülök, de volt egy 4 napos rohamom. Hol szédültem, hol nem. Előzőleg egy hónapja volt, de akkor még nem szedtem a Betaserc-et, nem csináltam a gyakorlatokat, mert féltem az érzéstől. Most minden nap csinálom őket. Félelem van bennem, de igyekszem leküzdeni őket.

A munkahelyemen pánikolok inkább, nehogy lássak a többiek, hogy nem vagyok túl jól.

Megpróbállak én is felvenni a “Belső körbe”, ha rájövök, hogyan kell.

Köszi, kitartó leszek. Te is erősítsd Magad, hogy végleg meggyógyultál.

Üdv. Nóri

 

#126 kkasa hozzászólása: 2008.07.10. 08:01

Szia Nóri!

Nyugodj meg, nem lesz túl hosszú idő a gyógyulás. Nekem január végén jelentkezett, a szülinapom reggelén és mire egy hónap alatt végigszedtem a Betasercet, addigra el is múlt. Persze közben igyekeztem minél többször csinálni a gyakorlatokat.

Azóta nem tért vissza, tehát én már gyógyult vagyok (egyelőre).

 

El tudom képzelni, hogy mennyivel rosszabb nálad az érzés a pánikbetegség és az egyedüllét miatt. Nálam sokat segített a feleségem támogatása, odafigyelése és noszogatása a gyakorlatok végzésére.

Nekem is volt pánikbeteg ismerősöm és bár soha nem éreztem hasonlót (a már-már általánosnak nevezhető stresszen túl), de el tudtam képzelni az elbeszélései alapján, hogy mennyire rossz vele élni.

 

Felvettelek a Tagoknál “Belső körbe”, így mindig tudom majd ha történik veled valami és leírod a Várószobában.

 

Kitartás, nemsokára te is megszabadulsz a bppv-től!

#125 Noralee hozzászólása: 2008.07.10. 06:43

Cia Kasa!

Köszi, hogy írtál. Nagyon jólesett. Rettenetes dolog ez a szédülés, de próbálom legyőzni a félelmet és csinálom a gyakorlatokat rendszeresen.

Vágyom is egy jó kis nyaki masszázsra. Igazából gondolkodtam még azon is, hogy valami ginko készítményt kezdek el szedni.

A Betasercet nem hagyom abba, a nyugtatókat nem bírom, még rosszabbul vagyok tőlük.

Félek a jövőtől, de megpróbálok pozitívan gondolkodni.

Te most tünetmentes vagy és mióta?

Neked is jobbulást kívánok. Természetesen én is kíváncsi vagyok a Te tapasztalataidra, kérlek, tartsuk a kapcsolatot, hogy kivel mit történik betegség terén.

Butus dolog, de erőt ad valahol, hogy nemcsak én szenvedek ebben a “rejtélyes kórban”. De sajnálok mindenkit, aki ezzel küzd, mert borzalmas.

Sokszor félek éjjel elaludni. Nálam akkor jön, ha a jobb fülemen, jobb oldalamon alszom éjjel.

Gondolhatod, én még pánikbeteg is voltam. Néha még mindig vannak félelmeim, ráadásul sokat vagyok egyedül. Ez is félelmetes.

Üdv. Nóri

 

 

 

 

#124 kkasa hozzászólása: 2008.07.09. 15:32

Szia Nóri!

Csináld szorgalmasan a gyakorlatokat! Tudom, hogy nagyon nehéz, mert önkínzás, de akkor egy hónap után tünetmentes lehetsz.

A testmozgás is jó és a reumatológián kapott nyaki kezelés is jó hatású volt nekem, szóval menj csak el rá!

Azt, hogy mennyire lesz végleges a gyógyulásunk, persze nem tudhatom, de a te tapasztalataidra kíváncsi leszek, szóval írj majd ha javul.

Jobbulást!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close