Az első szédüléstől a kezelésig, menieres napló

2008.07.11. 09:43

Rossz hírem van!

Nekem ez a betegség valóban úgy kezdődött, reggel forgott az ágy, annélkü,l hogy este jól berugtam volna. Én rögtön Kedvenc íróm Utazás a koponyám körűl írására gondolva, elrohantam fülorvos barátomhoz. Ő megvizsgált, némi halláskárosodás- a korral jár- megállapítása után nagyon komolyan tanácsolta neorológus vizsgálatát. Mindent rendben találtak. Aztán úgy 2 éve egy verőfényes májusi napon, elindúlt a ringlispil, kint voltam felmérni, száz ágra sütött a nap, és forgott a világ, vele járt a hányinger és a hasmenés ingere. Te Jóisten! Vasárnap van! Beugrott, a domb alján ott a K-klinika. Legurúltam ( kocsiba beülve), visszatartva mindent, erőssen koncentrálva, odakiáltottam a recepciósnak hypertóniás vagyok, és rohantam a vécére.

Az ügyeletes orvos gyomorontást állapított meg, prezentáltam neki a vasárnapi ebédet.Elhittem mert szombaton vendéglőben ünnepeltük lányom ballagását

Aztán csütörtökön az ügyelet a teleholdra fogta, úgy öt naponta menetrendszerű rohamok, amikor egyik este váratlanul beterítettem a nappalit, férjem kihívta a háziorvost az meg a mentőket. A háziorvos jó érzékkel a Dújv Kórház neurólogiára küldött, ahol ameglehetősen goromba ügyeletes orvos lezavart a belgyógyászatra.Ott aztán 4 nap múlva az osztályos orvosnak a főorvos elmondta, a szekunder tenzió kiugrást a -és itt a lényeg- Meniere’ szindroma okozta rosszulétek izgalma hozta ki.

Aztán már neurologia, MR, Amerikai út, és egy gyógyszer ami a ringlispilt és a hányást megszünteti. A gyógyszer neve:BETASERC 16!!! Időjárásváltozás, akármi, okoz még szédülést, de NEM HÁNYOK!

Az intenzív nyakmozgást, hirtelen fel-le mozgást nem bírom, az úszást, a fej oldaltbillentő mozgatását ajánljákA SZAKORVOSOK.

Végűl :65 éves korombaN ért el ez a drasztikus kórság, előtte már jó 10-15 éve nem tudtam szédülés nélkül lehajolni.

Tevező vagyok, tehát az irodai munka a merev testartás a nyakamon azt a bizonyos púpot létrehozta.MEG A KOR A NYAKI MESZESEDÉST. A sport a legkiválóbb, 42 éves koromig sportoltam, elég intezíven.

De ez ami várható.

Ja és az a fülemahol az X-Y-Z koordináták már össze-vissza érzékelődnek, sötétben nincs korrekció, akkor rosszabb szegény computeremnek- már csak a nagyon mély hangokat halja.

Nézzék meg a Meniere’ szindroma honlapot.

 

Ez a történet eredetileg hozzászólás volt. Várószoba Szerkesztőség

 

#137 mbartus1956 hozzászólása: 2012.11.08. 09:37

Sziasztok!

Én is meniere betegségben szenvedek. Szeretném felvenni a kapcsolatot meniere betegekkel, hogy tanácsokat tudjunk egymásnak adni, hogy kibeszélhessük magunkból a betegséggel párosuló pszichés problémákat.

Írjatok nekem az mbartus@freemail.hu-ra. Nagyon várom válaszotokat.

Jobbulást mindenkinek!

#136 szaboibolya hozzászólása: 2009.05.20. 16:06

Kedves Andi!

nagyon sajnálom, hogy ennyire rosszul vagy! Remélem a kórházi kezelés segít majd! Kitartás, ne add fel! Gyógyulj meg, szorítok neked!

Üdv:Ibolya

#135 andi1 hozzászólása: 2009.05.20. 14:12

sziasztok

Nekem fülzúgással kezdődött 4-évvel ezzelőtt.Elősször 2008 novemberében

volt szédüléses hányással járó rohamom.Elmentem a fülész orvoshoz vissza

és beutalt Budapestre Szirmai dr nőhöz. Addig elég sűrűn voltak rohamaim mivel hogy csak 2009 február végére kaptam időpontot.Elmondtam hogy milyen

panaszaim van egyből tudta hogy menieras beteg vagyok.Akkor kaptam gyógyszereket de az állapotom nem javult semmit sőt rosszabb állapotban vagyok.Borzalmasan forgok és hányok is és halál félelmem is van.Most

újra vissza mentem Szirmai dr nőhöz aki  javasolta a kórházba fekvést.

És azt mondta hogy a fülbe kell kapnom inekciókat és mellette infúziós kezelést is kapok remélem hogy egy kevés ideig roham mentes állapotom lesz

eggyütt érzek mindazzokkal akik ilyen betegségben szenvednek.

#134 szaboibolya hozzászólása: 2008.07.19. 14:30

Kedves zsuzsa!  Én most 33 éves vagyok és 25 éves korom óta kezelnek Meniere szindrómával. Akkor azt mondták, hogy ez lehetetlen, mert ez főleg időskori betegség. Szerencsémre a neurológus doktornőm egy tündér. Már többször volt szükségem azonnali kezezlésre a rosszulléteim miatt, amik úgy jönnek mint derült égből a villámcsapás. a legszomorúbb az, hogy a hátralevő életemet is úgy kell leélnem, hogy bármikor rosszul lehetek. Én is a Betasercet szedem, szerencsére ez segít. Nekem nem javasoltak semmiféle fejmozgást, sőt a hirtelen mozdulatokat kerülni kell. A betegségemhez hozzájárul a jobb fülem belső torzulása is. Nagyon sajnálom a sorstársaimat, hiszen tudom, hogy ez a családom részéről mekkora áldozattal jár. Amikor csak fekszem egész nap és még csak a mosdóba sem tudok segítségnél nélkül elmenni. Minden jót kívánok önnek! Jó egészséget! üdvözlettel:Ibolya

#133 kusari hozzászólása: 2008.07.16. 19:40

Ilyen szédüléses betegségben sajnos egyre többen szenvedünk.

1997. nyarán egy teljes hétig olyan iszonyú fejfájás gyötört, hogy nem volt fájdalomcsillapító, ami megszüntette volna. A szememből csorogtak könnyeim, még pici gyermekeimet sem tudtam ellátni. Segítségre szorultam. A háziorvos migrénre gyanakodott. Hát csendben tűrtem. Nagy nehezen csillapodtak a fájdalmak.

Majd pár hónappal később arra ébredtem, hogy forog velem a világ még fekvő helyzetben is. Nem tudtam uralni a helyzetet. A helyi kórházban minden leletem negatív volt. Egy nagyon jó ismerősöm elvitt egy orvos ismerőséhez, aki othoneurológiai vizsgálatot kért. Fehérváron ilyen vizsgálatot két részletben végeztek el. A fül-orr-gégész hideg vízet öntött a fülembe, majd valami fura szemüveggel nézte a szememet. A lelet negatív volt. A neurológus szintén rendben talált mindent. De én a lakásban is kapaszkodva, az utcán csak segítséggel közlekedtem. Mert olyan érzésem volt, hogy rám dőlnek a fák és a házak. Visszamentünk a privát rendelésre. A doktornő a budapesti fül-orr-gégészeti klinikára küldött, ahol egy ismerősével időpontot egyeztetett. Ott egy délelőtt fény derült arra, hogy a baloldali egyensúlyszervem leállt. Nagy mázlim volt, hogy éppen egy specialistához kerültem. Aki azonnal gyógyszereket írt, és az általa kifejlesztett gyógytornát adta át nekem füzet formájában. További vizsgálatokat rendelt el, speciális hallásvizsgálat a klinikán belül, majd a szemészeti klinikán egy újabb specialista, aki megállapította, hogy már a látóterem is szűkül, majd egy CT, hogy kizárják a daganatot, mert a leleteim aggasztóak voltak. 2 hét alapos vizsgálatok után megállapították a betegségemet, kiderítették, hogy nyáron egy komoly vírus okozta az iszonyú  fejfájásomat. A gyógyszerek és a torna megtette a hatását. Lassú lépésekkel haladtam előre. A jobb oldal átvette a baloldal funkcióját. A szédülés félév után elmúlt, a tornát a mai napig csinálom. Eleinte havonta, majd fél – 1 évente jártam kontroll vizsgálatra. Az adjuntus nő szerint szépen felépültem. Már 6 éve panaszmentes vagyok.

Tudom senkit nem vígasztal, hogy a problémájával nincs egyedül. De az már igen, hogy van kiút. Míg nem láttam, sokan kűzdenek ezzel a betegséggel, el sem hittem hogy meggyógyulok. Most már túl vagyok az egészen, mindenkinek bátran elmondhatom, van kiút és van remény.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close