Parkinsonos mindennapok

Téma címkék:
2009.04.04. 22:57

PARKINSONOS MINDENNAPOK KÉT LEVONÁSBAN

I. rész

Parkinson kór mellékhatása a háziorvosra

-      rövid „kór” kép -

Aranyos háziorvos nénink már rég nyugdíjba mehetett volna, de a receptírás fáradságos munkáját átvette a számítógép, a vérnyomást is egy kis karra erősített műszer méri, – így maradt. Mivel ez a tevékenység napi munkájának 90%-át képezi, nem lehet csodálkozni, hogy a súlyosabb állapotú, – kezelésre szoruló – betegek elpártoltak mellőle. Ezt igazolja az a tény, hogy míg a szomszédban rendelő háziorvos szobája előtt kisebb tömeg várakozik a bejutásra, nála ez a szám néha felfut 2 főre is. Na, legyünk igazságosak, influenza járvány idején ez a szám elérheti a 4 főt is. A  vékony bejárati ajtón keresztül sajnos kihallatszik, hogy a receptírás ideje után, még elbeszélget a beteggel, hogy van a nagyfia, lefogyott már egy picit a lánya, víztelenítették-e már a balatoni nyaralót, stb. stb. Így mindig biztosított, hogy legalább egy beteg várakozik a rendelője előtt, mintegy igazolva: Bent dolgoznak!

Nem szeretem őt zavarni, ezért kitartok mindig az utolsó töltényig, (az utolsó szem gyógyszerig) és csak akkor megyek el hozzá! Nem is tehetnék másként, mert ő figyelembe véve országunk tragédiával fenyegető gazdasági helyzetét, szigorúan ellenőrzi a számítógépén, nem igénylek-e az ár-támogatott gyógyszerből korábban, mint indokolt, hogy evvel a huncutsággal némi biztonsági tartalékhoz juthassak.

 Vérnyomás mérése közben, a műszer macskadorombolás hangját idéző feltöltődési zajával tarkított szünetében mélyen a szemembe nézve támadásba lendült:

-       Magának el kell menni idegorvoshoz, mert úgy remeg a keze, hogy az a normális életvitelt már akadályozza – mondá.

Gyorsan megnyugtatom: Már 7 éve járok rendszeresen az ő általa ajánlott idegorvoshoz, ahol a kötelező tornagyakorlatok bemutatása után mindig pontosan megállapításra kerül, hány, és milyen gyógyszert érdemeltem ki teljesítményemmel, amit a házidoki nem írhat fel! Megnyugtattam, a versenykiírás alapján a napokban esedékes egy felmérő verseny. Sajnos a nemrégiben lezajlott, kórházban letöltendő betegség-büntetésem nem tett jót a versenyformámnak, ez tény. Kis ellenkezéssel a hangomban mondtam: Én ezzel a kézzel épen a napokban szereltem vissza a szemüvegembe a kiesett lencsét. A kis, kb. 2mm-es rögzítő csavarkát a helyére csavarni, még a Parkinson kórt csak hírből ismerőknek sem könnyű dolog. Nézem a vérnyomás-mérés fáradalmait az asztalon kipihenő kezemet (140/90, volt jobb is!), nem remeg!  Miből gondolja, hogy ilyen vészjósló az állapotom? A kérdést kiolvasva szemeimből, így válaszolt:

-       Láttam a Közértben, milyen nagyon remegett a keze, amikor bankkártyával fizetett!

Megkönnyebbülve hátradőltem a kissé kényelmetlen, rendelői, vasvázas székben. A kezem mindig remegett, már akkor is, amikor még nem is hallottam a Parkinson kórról, ha arról volt szó, hogy valamiért fizetnem kellett! Látná csak a kezem, amikor pénzt kapok! De ez az esemény sajnos olyan ritkán következik be nálam, hogy orvosi szemszögből nézve elhanyagolható tünet! Milyen kár! Ugye?

 

II. rész

Ép testben ép hogy lélek!

Aki elolvasta „Parkinsonkóros esetleírás”-omat, az már sejthette, sötét vészjósló felhők tornyosulnak sok megpróbáltatást megélt fejem fölött! Ilyen ómennel kellett kezelőorvosnőmet felkeresni, tarsolyomban a háziorvos-ügyésznő vádemelési javaslatával. Ez már sejtetni engedte, nem úszom meg büntetés nélkül! Megkezdődtek a szokásos bemelegítő gyakorlatok: csukott szemmel orrpiszkálás, két kézzel – nem két ujjal, ahogy a hivatalban szokták!!! – a malomkörzés előre, semmi őrlemény nem ömlött ki, ezért visszafelé is, az eredmény ugyan az, szerencsére a lapátok nem verődtek össze, ezért jutalomból fölállhattam, és tréfásan előre hátra döntögetett a „kihallgató” doktornő-bírám, és miután állva maradtam, elküldött sétálni, hogy ezzel időt nyerjen, milyen büntetést szabhat ki rám, – ártatlannak látszóra – ami kielégíti a vérszomjas vádlót. Még egy próba, – mondta – nyújtsa ki előre mindkét kezét! Piros-pacsi játékot idézően alátámasztotta a két előre tartott kezemet, és ekkor történt meg a baj! Mindkét kézfejem azt hitte, vége a vizsgálatnak, és kíváncsian föl-le nézett, mi a fene tart ilyen sokáig, miért nem megyünk már haza? És ez a türelmetlenség az ideggyógyászaton – mivel nem egyszer, hanem halmozottan fordult elő – súlyos büntetés kiszabását vonhatja maga után! Sajnos így is történt! Elkomorodott bírám azonnal fölemelte a korábbi ítéletében enyhének minősíthető, négyszerire elosztott, 1gr requip adagomat egyszeri 6mg-ban elköltendőre. Evvel az ítélettel, – már mint többszörösen büntetett -, bekerültem a PK-s nehézfiúk közé. Az ítéletet kiegészítette egy egyhónapos, Pethőről elnevezett kényszermunka táborban letöltendő mellékbüntetéssel is. Mivel hamar túl akartam lenni a procedúrán, – jön a május, a kerti munkák ideje – haladéktalanul jelentkeztem a fent említett Intézetben. Bejelentkezésemkor azonnal kaptam egy idézést másnap 11 órára, amikor is az egyik főtisztviselő fog kivallatni, a célból, hogy milyen mértékű büntetőmunkát szabjanak ki rám. Lányos zavaromban elfelejtettem az időpontot, 9 óra maradt meg emlékezetemben. Kicsit el is voltam kenődve, elszoktam már az ilyen korai időponttól. Mivel az intézmény a budai hegyvidék lankás dombjain található, úgy gondoltam autóval közelítem meg, biztosítva, hogy szükség esetén az autóval gyorsabban elmenekülhessek el a helyszínről, ha a szükség úgy hozza. A számításomat keresztülhúzta az a szomorú valóság, hogy minden létező 2x4m-es szabad területen egy-egy géperejű jármű volt található. Mire leparkoltam, már közelebb volt az óra kismutatója a 10-hez, mint a 9-hez. Nagy megkönnyebbülés volt számomra, mikor megtudtam, hogy túl korán jöttem. Örömöm azonban korainak bizonyult, mert így egy-kettőre a kényszermunkások között találtam magam, és vezényszóra emelgettem a kezem, nagyokat csaptam az asztalra, karatés harcra hívó mozdulatokat gyakorolva. Majd két színes irónt kellett váltott ujjakkal sodorgatni. (Milyen jó, hogy nem hegyezni, mert azt útálom, mindig kitöröm a ceruza hegyét) Ezután székelni kellett, helyesebben egy székbe kapaszkodva díszlépést gyakorolni, – nem a szovjetet, hanem a magyart, így vigyázva a födém állapotára. Ezután a nyitott ablaknál mély levegőt szívva, jólesően kifáradtam – a teremből.
Azóta rendszeresen járok a Pethő Intézetbe, és elmondhatom, a két órás foglalkozás után úgy érzem magam, mintha összetörtek volna egy mozsárban. De nem panaszkodom! Amikor a porcikáim megint visszatalálnak a helyükre, és visszaváltozok eredeti mivoltomba, az olyan, de olyan jó érzés.

 

Civilke

 

#341 civilke hozzászólása: 2010.03.22. 07:54

Kedves yurijj!

Az egyik szemem sír a másik nevet. Sír, mert egy újabb pk.-ról hall, és nevet, hogy ránk találtál, mert együtt erősebbek vagyunk, jobban meg tudjuk vívni a csatát a Parkinsonkór ellen! Kezdeném egy rossz hírrel, nem tudok, és nem is szabad gyógyszert ajánlani, ez a doktorod privilégiuma, mert ő ismeri az állapotodat, és a vizsgálatok eredményét. Mint kezdő, bizonyára nem tudod, hogy a PK.-nak is sok változata van, hogy ne legyen egyszerű az élet :(( ez is hozzátartozik a dologhoz. Csak a példámat tudom átadni neked, mert erre hivatkozhatsz a doktorodnál, és rákérdezhetsz. mit szól ehhez.

Hasonló korban, és szintén (de nem olyan súlyos mint a tiéd) betegséget követően ráztam kezet először PK úrral, ennek 8 éve már! (ez igazolás a 10-15 évre, remélem). Eleinte egy egész könnyű, yumex, cukorkával ijesztgettem, később, 1 év mulva már requip nevű nevű nyalánkság is felkerült az étrendembe. Ezt aztán az évek során, ahogy romlott az állapotom, mindig több követte, a mai napig, amikor 1 db. 12 mg requip-modutabnál tartok. Ez a folyamat olyan – szerintem mintha puskával kezdtem volna távoltartani a PK.-t, és most már tábori ágyú kell hozzá. A dopamin az olyan (ezt csak súgva mondom, ne add tovább) mintha mozsár ágyúval kezdenél verébre lőni. Persze itt jön be az, hogy nem tudom milyen nagy az a veréb. Még egyet tudnod kell, a gyógyszer egy idő után megszokottá válik, a mennyiségét növelni kell, és ez nem kívánt mellékhatásokkal (pl. túlmozgással, bizonytalan járással) párosulhat. Ezért nem jó, túl nagy magasságon kezdeni.

Ajánlom neked hozzászoló társamat Attilát is fölkeresni, hozzászólását elolvasni, mert ő ebben a témában szakértő, sok mérget kipróbált már, és kifinomult, kisérletekkel jobb tanácsokat tud adni, mint én, aki (remélem még sokáig) csak a kispadon ül, és onnan nézi a “nagyok” harcát!

Még egy gyógyszert tudok ajánlani, nevess sokat! Ez ingyen gyógyszer! És hatásos! Beszerezhető a civilke, és polgárka jelzésű “internetes patikákban”. Várjuk további jelentkezésedet, minél több jó hirrel!

Szeretettel civilke

#340 yurijj hozzászólása: 2010.03.19. 15:18

Kapcsolódom a pk-os lánchoz. 62éves vagyok nemrég értették meg velem,hogy mégse olyan szép az élet.Agyi infarktust követő harmadik hónapban tucatnyi vizsgálatot követően a harmadik ideggyógyász eltalálta kóromat,egyben jelezte ,hogy korom nem akadálya a további várható 10-15 életévemnek.Természetesen társbérletben Parkinson Ur felfedezett betegségével.Dopamin agonista volt a kezdet aztán most a stalevo a következő ugrás 3szor 50mg és a tünetekre,mert az is van betaserc,aszpirin protect,sermion.Eredmény néha szédülés,bizonytalanság érzés,rossz közérzet jobboldali koordinációs zavar.E hó 23-án lépünk tovább a doki nénivel irjátok meg tapasztalt sorstársaim ti mit irnátok fel nekem,hogy javuljon az állapotom?Üdv.Yurijj 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close